Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-31 / 126. szám
Ülést tartott a dombóvári tanács végrehajtó bizottsága Napirenden a városi zeneiskola tevékenysége Együttműködési szerződés a KISZ és a tanács végrehajtó bizottsága között Jegyzet flarminc ács Tegnap délelőtt ülést tartott Dombóvár Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága. Az első napirendi pont beszámoló volt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. A következőkben Lányi Péter, a zeneiskola igazgatója számolt be az intézmény tevékenységéről és gondjaikról. Az állami zeneoktatás Dom- bóvárott 1965-ben indult meg, igen nehéz körülmények között, még magánlakásban is adtak órákat. Az idei tanévet már szerencsésebb körülmények között, a volt községi tanács épületében kezdhették Mi is történt azon a bizonyos vállalati értekezleten? Az egyik felszólaló kemény szavakkal ostorozta a föllelhe- tö hibákat, fogyatékosságokat. Ráadásul nem is csak úgy ,,általában”, hanem nagyon is konkrétan: Tényeket, sőt neveket említve. Eseteket idézve, felsorakoztatva. Aztán köszönetét mondott a figyelemért, majd — mint aki megtette a magáét — helyet foglalt újra székén. A hallgatóság, a vállalati kollektíva pedig feszülten várta a további fejleményeket. Száz, kétszáz, több száz szempár kereszttüzébe kerültek az érintettek, a név szerint említettek. Akitől a jelenlévőik most, ezek után azt várták, hogy felálljanak, kifejtsék a maguk véleményét; hogy érveket, ellenérveket sorakoztassanak fel; hogy igyekezzenek cáfolni — esetleg elfogadni — a bírálatot. Azaz, magyarán mondva: várták, hogy felvegyék a kesztyűt. Manapság azonban sűrűn tapasztalni, hogy ezek a bizonyos kesztyűik a földön maradnak. Ahogy az említett vállalatnál is történt: a megbírált, érintett illetékesek — hallgattak. Ültek lehajtott fejjel, lesütött szemmel, bámulták a padozatot, vagy társaikkal beszélgettek, vagy sértődött, nemtörődöm arccal bámultak maguk elé... És a bírálatot válasz nélkül hagyták. Mit lehet kiolvasni ebből a — sajnos elég gyakran felbukkanó — magatartásformából? Sok mindent. Például azt, hogy a megbíráltalak nincs a tarsolyukban elegendő érv. Ezért hallgatásuk azt jelképezi, hogy — hallgatás = beleegyezés — egyetértenek az elmondottakkal. A felsorolt dolgokat nem tudják, tehát nem is akarják cáfolni. Ám e csönd mögött ott bújkélhat a bíráló és a bírálat lebecsülésének, semmibe vevésének szándéka is. Meg aztán meghúzódhat e néma zugolyban az a — kispolgári — bölcsesség is, hogy: hallgassunk csak; minden csoda úgyis csak három napig tart. Az emberek ideig-óráig békét- lenkednek, morgolódnak, aztán új események, konfliktusok jönnek, fátyol borul a múltra. Sőt: a hallgatás mögött ott settenkedhet egy fenyegető elhatározás is. Hogy: .no jó-jó, pajtikám, te most felszólaltál ellenünk. De mi megjegyeztünk ám magunknak, és gondunk lesz arra, hogy leszoktassunk erről a felszólalási viszketegségről. Aztán majd rájössz te magadtól is arra — amikor hátul állsz a prémiumosztásnál, amikor nem vesznek észre az előléptetésnél, amikor elnéznek a fejed fölött a külföldi kiküldetések osztogatásánál —. hogy hallmeg. Az iskolában öt kinevezett és hét óraadó tanár dolgozik. Tamásiban kihelyezett tagozat is működik. A legnépszerűbb a zongoratanszak, így ennek tanárai különösen magas túlóraszámban dolgoznak. A személyi feltételek biztosítása, az állások betöltése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Az utóbbi három évben országosan is hiány van zene- pedagógusokból, elsősorban vonósszakos. Dombóvárott meg különösen nehéz a zenetanárok letelepítése, mivel természetes az igényük, hogy olyan helyen szeretnének dolgozni, gatni arany; hogy nemcsak bölcs, hanem szerencsésebb fickó is volnál, ha hallgatnál... A fantázia a lehetőségek sok variációját összekubikol- hatná még, de elégedjünk meg ennyivel. E kis példatár is konstatálja tán a veszélyt, amelyre figyelmeztetni szeretnénk: ahol földön maradnak a kesztyűk, ott a bírálat előbb-utóbb devalválódik, sőt a bírálók személyükben is veszélyeztetve vannak. S ahol tényleg tiszta szívvel fáradoznak a szocialista demokratizmus mindennapos gyakorlattá tételéért, ott nem szabad sajnálni az erőfeszítést annak érdekében, hogy: megszűnjön az a bizonyos hallgatás. Hogy olyan légkör alakuljon ki a munkahelyen, amelyben a bírálat nem halhat, nem enyészhet el vissz- hangtalanul, ahol nem „három napig” tartanak a csodák, hanem egészen addig, amíg a gondokra, bajokra gyógyírt nem találnak, természetesen konkrét és hatékony intézikedések formájában. Az egészséges légkör persze sokféle úton-módon érvényre juthat. Például úgy, hogy azok, akik a nyilvánosság előtt nem hajlandók megvédeni igazságukat, azok a háttérben, „négyszemközt” se tevékenykedhessenek. Sőt: lépjen föl az üzemi, a vállalati kollektíva azok ellen, akik a nyilvánosság előtt lapítanak, majd reputációjukat, érdekeiket a „'kulisszák mögött” próbálják megvédeni. Kesztyűk a földön. De jó is volna, ha nem lennének ott. Ha a bíráló mindig, mindenütt ott, helyben, rögtön kapna választ az illetékesektől, az érintettektől. Vagy ha a kérdés olyan természetű, hogy erre nincs mód, akkor a későbbiek során nem feledkeznének meg a problémák fölvetőiéről, a hibák szóvá tevőjéről. Persze azért elkeseredésre nincsen ok. Rövid távon ugyanis előfordulhat, hogy időlegesen vereséget szenved a bíráló. Hogy nem veszik fel az odadobott kesztyűt. A hosszú távot tekintve azonban egyetlen pillanatig sem lehet kétséges a harc végkimenetele. A holnap, a jövő nem a su- mákolóké, nem a választ el- hallgatóké, hanem a becsületesen színt vallóké. Azoké, alak partnerei a bírálóknak — úgy és abban, hogy őket is, mint amazokat az ügy iránti elhivatottság, a felelősség és a lelkiismeretesség vezérli cselekedeteikben. így holnap, holnapután — továbbra is képletesen szólva — bizonyára csökkenni fog maid a földön heverő kesztyűk száma a társadalmi és közélet különböző területein, a hivatalokban és az üzemi munkahelyeken. iPAPP ZOLTÁN ahol szimfonikus, vagy színházi zenekar van. Az Európa hírű Kapos táncegyüttes zenekara a Zeneművészeti Főiskola pécsi kihelyezett tagozatának hallgatóiból kerül ki. A táncegyüttes színvonalának biztosításához is szükség lenne, hogy a városban működő muzsikusokból álló zenekara legyen. Az iskola 147 tanulója közül 76 a fizikai foglalkozású dolgozók gyermeke. A KISZ-bizottság és a tanács végrehajtó bizottságának együttműködési tervezetéből érdemes néhány konkrét javaslatot idézni. A tanács biztosítja, hogy a KISZ javaslata alapján a lakáselosztó bizottságban az ifjúság képviselője is helyet kapjon. A KISZ védnökséget vállal az ifjúsági sporttelep felett. Az üzemi KISZ-szervezetek patronálják a város egy-egy játszóterét. Nyári építőtábort szervez a KISZ a város szépítése, fejlesztése érdekében. A feltételeket a két szerv esetenként dolgozza ki. Ifjúsági fórum keretében évenként egyszer értékelni kell a várospolitikai, városfejlesztési feladatokat. A dombóvári tanács végrehajtó bizottságának ülése bejelentésekkel ért véget. Az újítómozgalom alapos ismerői azt állítják, hogy a hatvanas évek elejétől azért csökkent a mozgalomban részt vevők száma, mert az anyagi érdekeltség úgy változott, hogy nem ösztönzött az új keresésére. Vitaalapul lehet ezt a megállapítást elfogadni, mert üzeme, gyára válogatja és ezt az általánosító megállapítást nem lehet a mozgalom egészére fogni. Azért sem, mert a példák azt bizonyítják, hogy ahol a gazdasági vezetés „rajta tartja a kezét” a mozgalmon, ott az eredmények nem maradnak el. Könnyű példákat hozni, hisz újítómozgalmunk — még ha valóban nem is oly látványos, mint tizenöt évvel ezelőtt volt — élő, kézzelfogható eredményei mindenütt fellelhetők. A Paksi Konzervgyárban például — főleg a tmk dolgozói újítottak — annak ellenére, hogy szinte a legkorszerűbb termelő berendezést alkalmazzák, tavaly félszáz újítást nyújtottak be. Kétharmadát elfogadták. A Bonyhádi Cipőgyárban minden évben elkészítik az újítási feladattervet, a dolgozók tudomására hozzák, és van is eredménye — tavaly nyolcvankét újítást regisztráltak a gyári naplóban. A dombóvári vasútüzemekben az elmúlt évben tizennégy újítást nyújtottak be, tizet fogadtak el, de ezek révén a megtakarítás a félmillió forintot meghaladja. Természetesen az újítókat munkájukért honorálják. Vannak még viták akörül, hogy „megfizetik^-e” az újítókat. Különösén azóta forog ez közszájon, mióta az újítási díjat a részesedés terhére számolták el... Az újítás értéke kétségkívül a munkaközösségtől „áldozatot” követel, ugyanakkor azért újít a munkán, hogy több legyen az összjövedelem. Tehát a kollektíva érzi ennek hasznát, mint ahogy a kollektív munka révén képzett nyereségnek is. Előfordul, hogy az újítók nem csinálnak nagy ügyet munkájukból. Például elkészítenek egy gépen valamiféle módosítást — nem adják fel az újítási előadónak, mert az ügyintézés hosszú, nehézkes, vitát eredményezhet. Inkább alkalmazzák a „saját hasznomra”, annak tudatában, hogy többet tudnak keresni a tökéletesített géppel, ugyanakkor a termék, alkatrész is kevesebbe kerülhet. Én „csöndes újításnak” nevezem az ilyent, mert valósággal úgy kell előbányászni egy-egy üzemben a rejtett újításokat. Ezeket nem naplózzák, nem díjazzák, nem értékelik. És talán itt van a baj. Talán ez az egyik oka annak, hogy némely helyen az újítómozgalom botladozik. Nincs meg az erkölcsi megbecsülése, nem értékelik annyira, mint az kívánatos volna. Emlékszem rá, valamikor a szakszervezetek megyei bizottságain nyilvántartást vezettek az újító- mozgalomról, most a szakszervezeti bizottságok napirendjére is ritkán kerül... Ezért fordulhat elő aztánj hogy sok nagyon értékes újítás készül, de tudomást alig vesz róla a közvélemény, s gyakorta még a szakmai közvélemény sem. Itt van például a Sió-zsilip építésénél alkalmazott újítás; az iparban fel fognak majd rá figyelni! A zsilip al- és felvizénél összesen több mint nyolcvan darab vasbeton cölöpöt kell építeni, hogy ezekhez kössék majd a hajókat és ezek az oszlopok tartják a hajórámpát is. A terv úgy szólt, hogy zsaluzatot kell készíteni, és ebbe betonozni a nyolcvan-száz centiméter átmérőjű oszlopokat. Négyszáz köbméter zsaluzóanyag kellett volna az oszlopokhoz. Mert nemcsak az oszlopformát kell deszkából készíteni, hanem minden egyes oszlopnak külön állványrendszert is... Az építésvezető, a művezetők összedugták a fejüket: olcsóbb, gyorsabb módszert kerestek. Az újításhoz mindig egyszerű úton lehet eljutni. Ez esetben kitalálták, hogy az oszlopokat kútgyűrűbe rakják... Az első próba bevált, tetszett a tervezőnek is, és az összes betonoszlopot, mindegyik hat méternél magasabbra nyúlik a mederszinttől, kútgyűrűbe rakták, ebbe a negyvenes acélvázat és úgy a betont. Annyi állást kellett egy- egy oszlop mellé tenni csupán, hogy két munkást elbírjon, akik a betont beöntögették a darukosárból a furcsa kútba ... „Harminc ácsot megspóroltunk” — mondják az építkezés vezetői. Ök az ács szakmát tartják a „szűk keresztmetszetnek”, másoK a megtakarított faanyagot... És más gyárban, üzemben is adott, kézzelfogható a „szűk keresztmetszet” ... Ezekre kellene az újítók tevékenységét irányítani. •=Pí~ Bekapcsolódunk az űrtávközlő rendszerbe A hírközlés fejlesztése igényli az űrtávközlő rendszerhez való csatlakozást. Hazánknak az interszputnyik szerződéshez történt csatlakozása után meg kell teremteni az űrtávközlésbe való bekapcsolódás műszaki előfeltételeit, hogy a televíziós műsorátvételre, a távbeszélő- és telexkapcsolatok bővítésére, illetve ezek megbízhatóbbá tételére alkalmazni lehessen a műholdakon átmenő távközlőutakat. A Postakísérleti Intézetben most készüli el az a mérőberendezés, amelynek segítségével a műhold vételére szolgáló vevőállomás telepítésére számításba jövő helyek zavarntentcsségét ellenőrzi. Képünkön: Köss Árpád fizikus a távvezérelt mérőantenna és segédkésziilckeií ellenőrzi. (MTI foto: Hadas János felvétele — KS) Kesztyűk a földön
