Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-23 / 119. szám
I A megyei labdarúgó-bajnokságért Felhőszakadás miatt elmaradt a Simontornya — Tengelic mérkőzés A megyei labdarúgó-bajnokságban már szombaton megkezdődött a küzdelem. Az Alpári SE Hőgyész csapatát fogadta, ahol meglepetésre a vendégcsapat 5:1 arányban nyert a hazaiak ellen. Ugyancsak szombaton került lej átszásra az Sz. Dózsa II.—Tamási mérkőzés, ahol 0:0-ás félidő után 5:0-ás Dózsa-győzelem született. A vasárnapi mérkőzésekből elmaradt a Simontornya—Tengelic találkozó. Az ifjúsági mérkőzés első félidejét sem tudták végigjátszani, felhőszakadás miatt, mely alkalmatlanná tette a pályát a későbbi játékra. Fornádon a bajnok jelölt Bátaszék ellen már az első félidőben 5:0-ra vezetett. A fornádi csapat a második félidőben hiába játszott enyhe mezőnyfölényben, további gólokat már nem sikerült lőni. A fornádi csapatból különösen Németh n. játszott jól. Szedresen Tolna majdnem meglepetést okozott. Az első félidőben hiába vezetett Szedres 2:0-ra, a második félidő középen Tolna kiegyenlített, majd Szabókovács góljával ismét Szedres vezetett, de befejezés előtt két perccel Pauli fejes góljával kiegyenlített. Tolna az egyik pontot hazavitte Szedresről. Gyönk Dunaföldvárt fogadta, ahol a vendégcsapat 3:I-es félidő .után 4:2 arányban nyert. Gyönki tudósítónk szerint Dunaföldvár ’győzelme megérdemelt, mert helyzeteit jobban kihasználta, mint a hazai gárda. A dombóváriak Fad don kitűnő játék után 2:1 arányban nyertek. Jó iramú mérkőzésen Fadd közelállt ahhoz, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa, de Rácz gólját a játékvezető érvénytelenítette, miután előtte szabálytalanság történt. Bölcskén 1:1-es félidő után 2:1 arányban nyert a hazai csapat Kisdorog ellen. Pozsonyi játékvezetőnek Kísdorogból a második félidő közepén Brunert kellett kiállítania. A fornádi csapat négy tiszta ponttal vezet Simontornya, illetve Dombóvár előtt (Simontornya, Dombóvár, illetve Bolcske egyaránt 31 pontos, de mindhárom csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a listavezető.) A kiesés szempontjából változatlanul Gyönk és az Alpári SE van a legrosszabb helyzetben, de még a faddiak sem érezhetik magukat biztonságban. FORNAD—BÁTASZÉK 5:0 (5:0) Fomád 200 néző. Vezette: Dériver. Fornád : Kovács I.— Buczkó, Priger, Káló, Kovács III., Hadobás, Steinler, Penes, Németh II.. Dél- czeg, Kovács II. Csere: Németh I., Varga. Bátaszék: Pénzes — Péter, Pomsár Lukács, Monigl, Hur- tony, Tóth I.. Zágonyi, Holacsek, Hosnyánszki, Tóth II. Csere: Mozsár, Kaposi. A 10. percben Németh II. egyéni akció végén szerezte meg a vezetést. 1:0. A 15. percben ismét Németh II. lőtt a hálóba. 2:0. A 20. percben bal oldali szögletrúgásból beívelt labdát Káló kapásból vágta Pénzes kapujába. 3:0. A 40. percben egy kapu előtti tömörülésnél Németh II. a kapuson átemelte a labdát, Péter csak kézzel tudta megakadályozni, hogy a hálóba jusson. A megítélt 11-est Káló értékesítette. 4:0. A 43. percben Németh II. közelről újabb gólt szerzett. 5:0. A második félidőben Fornád támadólag lépett fel, az első 10 percben két kapufát értek el. Ezután kiegyensúlyozott játék folyt, a listavezető engedett az iramból^ Így több gól nem esett. Fornád az első félidei játéka alapján ilyen arányban Is megérdemelten nyert. A vendégcsapat a második gól után összeroppant. Jók: Németh II., Buczkó, Délczeg, Kovács III., illetve az öt gól ellenére Pénzes, valamint Tóth I., Monigl. — SAMU — SZEDRES—TOLNA 3:3 (2:0) Szedres, 200 néző. Vezette : An- dorka. Szedres: Lukács — Simon. Tornai, Szabó, Koleszár, Szabján. Ferkelt, Boros, Loboda, Szabókovács, Horváth. Csere: Dán és Fejős. Tolna: Rajos — Csöndes, Havasi II... Strich, Fazekas, Havasi I., Scheffer. Pauli, Schäffler, Markos, Somorjai. A vendégcsapat kezdett jobban, de a hazaiak a 4. percben Loboda éles lövésével veszélyeztettek. A 8. percben Szabókovács szabadrúgása a felső léc mellett suhant el. Fölényt harcolt ki a hazai csapat. A 23. percben Loboda tört kapura, a védőik felvágták. Szabadrúgás után kavarodás támadt a tolnaiak kapuja előtt és Loboda közelről a hálóba lőtt. 1:0. A 26. percben a vendégcsapat 11-est hibázott. A 32. percben Szabókovács Rajos fölött ívelt a kapuba. 2:0. Szünet után a 10. percben MarAtlétika Deé (Sz. Dózsa) áj megyei csúcsot futott kos révén szépített Tolna. 2:1. A 30. percben Somorjai lefutotta a védelmet és egyenlített. 2:2. A 37. percben Szabókovács szabadrúgása vágódott a hálóba. 3:2. A 43. percben Tolna szögletrúgásából Pauli fejese ismét egyenlítést jelentett. 3:3. A nagy hazai fölény ellenere a vendégcsapat minden támadása gólveszélyt jelentett. Jók: Tornai. Lukács, illetve Bajos, Havasi II., Scheffer. — NÉMETH — DUNAFÖLDVÁR—GYÖNK 4 :2 (3 :1) Gyönk. 150 néző. Vezette: Varga E. Dunaföldvár : Prlncz — Berényi, Nagy. Kern, Zsebeházi, Boros, Varró, Beéry, Lukács, Rivnyák, Prlncz II. Gyönk: Zsiga — Laszk, Gaál, Balázs, Jakab, Császár, Hab- janeez II., Halmai, Habjanecz I., Szabó, Kocsis. Az esőtől felázott, csúszós talajon a vendégcsapat lépett fel támadólag és az 5, percben Varró beadását Rivnyák értékesítette. 1:0. A 9. percben Hab- jaíiecz II. 25 m-es szabadrúgása vágódott a vendégcsapat kapujába. 1:1. A 15. percben Lukács kapásból, 20 méterről látványos gólt lőtt. 2:1. A 44. percben Ismét Lukács volt eredményes. 3:1. Szünet után előbb a vendégek, majd a hazaiak játszottak fölényben. A 22. percben Szabó fejesgóllal szépített. 3:2. További hazai rohamok ellenére a 42. percben mégis Lukács a kapuját elhagyó Zsiga fölött lőtt a hálóba. 4:2. A végig sportszerű mérkőzésen két lelkes csapat játékát láthatta a közönség, melyet végül is Dunaföldvár helyzetei jobb kihasználásával megérdemelten nyert. Jók : Lukács, Zsebeházi, Nagy, illetve Császár és Szabó. — BÖLCSFÖLDI — DOMBÖVAR—F ADD 2 :1 (2 :1) Fadd, 1510 néző. Vezette : Aknai- Dombóvár: Bessenyei — Hertelen- di, Vida I., Lakos, Tárnái, Vida II., Pintér, Gaál, Szabó, Lódri, Tóth. Fadd: Soponyai — Oláh, Kovács, Fenyvesi, Gálfi, Kugli, Aradi, Papp, Farkas, Szabadi, Horváth. Csere: Bors, Rácz. Az első félórában Dombóvár jól játszott. Tóth és Pintér hagyott ki két-két gólhelyzetet, majd Lódri lövését tolta bravúrosan kapu fölé Soponyai. A 27. percben baloldali' szöglet után a labda átszállt a védők feje fölött és Szabó szerzett gólt. 2:0. A hazai csapat szépítő gólja a 43. percben esett, amikor Kugli lőtt a hálóba. 2:1., A második félidőben használt a csere a faddi csapatnak. Hatalmas iramot diktáltak az utolsó percig, de a dombóvári védelem, élén Besenyeivel, önfeláldozóan védekezett. A 28. percben Rácz gólját a játékvezető a partjelző megkérdezése után nem ítélte meg. Jó iramú mérkőzést láthatott a kis számú közönség. A Játék képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. Jók: Be- senyei, Vida I., Vida H., Szabó, illetve Kovács, Papp, Soponyai és Kugli. — PANCZÊL — BÖLCSKE—KISDOROG 2 :1 (1 :1) Bölcske, 400 néző. Vezette: Pozsonyi. Bölcske : Mármarosi — Hidvégi I., Papp I., Hidvégi H. Fülöp, Gárdái, Szauer, Varga, Sípos, Majrák, Papp II. Kisdorog : Boda — Genzler, Brunner, Antal Győríi, Szőcs, Cselc-e, Domokos Fazekas, Kerekes, Illés. Csere: Forrai. Hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés, már a 7. percben védelmi hibából vezetéshez jutottak a vendégek Fazekas góljával. 0:1. Az iram ezután még- inltább fokozódott és Bölcske vette át a játék irányítását. A 15. percben mintaszerű támadás végén Varga egyenlített. 1 :i. Továbbra is a hazaiai: támadtak, de a kemény kisdorogi védelem hárítani tudott. A második félidő is bölcskei fölényben telt el. melynek eredményeként az 5. percben Varga újabb gólt szerzett. 2:1. A kisdorogi csapatból Brunnen kiállították. A játék képe alapján Bölcske nagyobb arányban is győzhetett volna, de ezt a kemény kisdorogi védelem meghiúsította. Jók: az egész bölcskei csapat, illetve Domokos, Cseke, Fazekas — KOVÁCS — HŐGYÉSZ—ALPÁRI SE 5:1 (3:1) Szekszárd, 50 néző. Vezette: Pataki. Hőgyész: Balaskó — Törő, Banai, Nándor, Mannhaldt, Magyar, Pilács, Fonyódi I., Fonyódi II., Asztalos, Pintér.. Csere: Nübl, WitzJ. Alpári SE: Vass — Szabó, Sípos, Bildhéber, Lakner Miklós Fö.di. Kovacsevics, Horváth, Hepp. Geiger. Csere: Kuppert, Rozoga. A vendégcsapat nagy iramot diktált és csatárai ezúttal gólerősen játszottak. Az első félidőben 3:0- ás hőgyészi vezetésnél az Aloári SE 11-esből szépített. A második félidőben a szekszárdi csapatnak több lehetősége nyílt gólszerzésre, de a csatárok a legjobb helyzeteket Is elügyetlen- kedték, vagy a kitűnően védő Balaskó hárított. Gólszerzők: Asztalos 2, Fonyódi II,, Pilács. Pintér, illetve Hepp 11-esböl. A kiesési rangadón nagy meglepetést okozott kulturáltabb játékával a vendégcsapat. Az Alpári SÉ több mérkőzés megnyeréséhez elegendő gólhelyzet kihasználásával vesztesként vonult le a pályáról. Jók: Balaskó. Banai. Magyar, illetve a hazaiaknál senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. — TAKSONYI — SZ. DÓZSA II.—TAMÁSI 5:0 (0:0) Szekszárd. 100 néző. Vezette: Takács. Az NB Il-es csapat tartalékgárdája szünet utáni játékával ilyen arányban is megérdemelten szerezte ■ meg a győzelmet. Gólszerzők: Bús 3, Gulyás 2. Jók: Kálmán. Gulyás, Vezs-enyi. Bús, Lizák, illetve Kiss II., Wittmann és Jurasics. A mezőny legjobbjai Szedres—Tolna : Gyönk—Dunaföldvár : Fornád—Bátaszék : Fadd—Dombóvár : Alpári SE—Hőgyész r Bölcske—Kisdorog : Rajos (Tolna) Lukács (Dunaföldvár) Németh II. (Fornád) Kovács (Fadd) Balaskó (Hőgyész) Hidvégi I. (Bölcske) Kinek jó ez ? A Népstadion rekorlán pályáján rendezett olimpiai ellenőrző versenyen rajthoz állt a Szekszárdi Dózsa két versenyzője is. Kovács Éva 165 cm-rel győzött a magasugrásban, és Deé Márta 24,6 mp új megyei csúccsal a 3. helyen végzett a 200 méteres síkfutásban. A régi csúcsot is ő tartotta 24,8 másodperccel. Ezt megelőzően Deé 100 méteres síkfutásban 12,2 másodperccel a 4. helyen végzett. Vitorlázórepülés Az MHSZ szekszárdi Gyulai György repülőklubja vasárnap — egyetlen gépével — negyvenöt felszállást hajtott végre. Kora reggeltől késő estig egymásután szállt fel és le a gép, 9 órát volt a levegőben. Ez alatt magassági tel- jesííménj'repülést hajtott végre: Szilágyi József, Jantner Ferenc, Urmös Péter, Szabó László, Gyi- mesi attila és Miszlai László. A klub vezetői abban bíznak, hogy szombatra már a másik felújított gépükkel is levegőbe emelkedhetnek, így több felszállást tudnak végrehajtani. Vasárnap délután a pincehelyi sportkör vezetői panaszkodtak : Miért nem kezdhetünk korábban, miért kell sötétedésben befejezni a mérkőzést? A 17,30-as kezdés helyett a 16 óra felelne meg a vidékieknek. Egy órával később Fornádon bizonyosodott be, hogy mennyire igazuk van a vidéki sportköri vezetőknek. A Fornád—Bátaszék ifjúsági mérkőzés már rég befejeződött, de a felnőttmérkőzés játékvezetője még nem érkezett meg. A játékosok már közel fél órája melegítettek, amikor megérkezett a felnőttmérkőzés bírója és 20 perc késéssel kezdődött a találkozó. Ezt megelőzően a két csapat vezetői hiába kérték az ott- lévő két játékvezetőt, hogy a korai sötétédés miatt — sötét esőfelhők közeledtek — kezdjék el a mérkőzést, ők ezt nem vállalhatták, mert kötelező 30 perc várakozási időt ír elő az erre vonatkozó rendelkezés* A megyei labdarúgó-szövetségnek nem lenne szabad ennyire mereven ragaszkodni a legkésőbbi kezdési időponthoz. Az igaz, hogy minden további nélkül hozzájárulnak, akár a reggel 8 órai kezdéshez is, ha ezt a két csapat időben közli a szövetséggel. De nem lenne sokkal egyszerűbb azokat az időpontokat bevezetni nálunk is, mint például az NB I. B-ben, vagy az NB II-ben? Vasárnap például mindkét osztályban egy órával korábban kezdték a mérkőzéseket. Ameny- nyiben mégis akadna csapat, ahol a későbbi kezdés mellett döntenek, ám legyen, de miattuk ne kelljen az egész megye labdarúgó táborának Izgulni, hogy a késői kezdés miatt vajon sikerül-e befejezni a mérkőzést, mielőtt teljesen besötétedik. Jogos a sportvezetők, a játékvezetők és a szurkolók kérdése : Kinek jó ez a késői kezdés? *- kas <— Középiskolás területi atlétikai bajnokság ~ "agykor r-sán rendezték a középiskolás atlétikai bajnokság te- rülÇ i melyen a Tolna megyei versenyzők sikerrel szerepűinek. Csaba Györgyi (Sz. Garay Gimnázium) ion, 300 méteres taton és távolugrásban nyert bajnokságot. Képünkön Csaba Gvörgyi a 100 m célj.'.pn. Dudás Ella (Bonyhádi Gimnázium) 100 méteres gátfutásban (a képen balról) a második helyet szerezte meg. Mindkét korcsoportban a C meg az első helyet magasugrásban, jobbról Veres, eredménye 180 cm. szerezték ő nénye 190,