Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-25 / 96. szám

Lakodalom és üzlet

Üzlet és lakodalom

Első fantáziakép:

A násznép már átvonul a tanácsházáról a templomba. Zúg az orgona, ihletett pillanat, általános családi megha- tódás, néhány idegen asszony is könnyezik. A pap kérdez, a .vőlegény válaszol;

— Igen!

dolga, mint a tánc, na meg...

Gyerünk, mozogjunk már!)

A fél falu előtt való szégyenkezés lehetősége túlzás. Csak a negyedéről lehet szó. X falu kereken kétezer lelkes. A meghívott vendégek száma négyszáz, a várhatóké ötszáz.

A férj a nejhez:

— Sokba vagy te nekem, hallod-e öreglány! Na, mindegy! Még maradt egy százasom. Ma nem a gyorsbüfében eszünk, hanem, hogy lásd mennyire jó vagy nálam, elviszlek ide a sarki vendéglőbe! Mindketten el.

(Igen, ez holnap reggel

, hét-nyolc óránál előbb nem ér véget. Most délelőtt tíz van. Még szerencse, hogy mi ketten éjfél után fél kettö- , kor megszökhetünk. Csak bírjam berúgás nélkül, hiszen a nagy ég tudja, hány emberrel kell koccintanom!)

A menyasszony válaszol;

1 ;— Igeni

I (Igen, biztosan megdagad a bokám. De szerencsés ez a : Feri, még mondja valaki,

I hogy nem az asszonyon a teher. Még alig lettem asz- szony, máris dolgozhatok, hi- , szén a menyasszonytánc legalább harmincezer forintot kell, hogy hozzon.)

Az örömanya, miközben a pap a templom kapujáig vezeti az immár egyházilag is házaspárnak minősülő fiatalokat.

(Vajon elkészültek ezek otthon mindennel? Csak ne a Julis ángyomat hagytam volna az asszonyokkal, hiszen amilyen kétbalkezes, a végén még elront nekem valamit, aztán szégyenkezhe- tem a fél falu előtt... Csak már otthon lennénk. Maris- , kámnak könnyű, nincs más

Második fantáziakép :

Folyosó a tanácsházán, az anyakönyvvezető irodája előtt. A menyasszony türelmetlen. Mellette egy idősebb, borostás férfi, aki vigasztalja:

— Aranyoskám, ne legyen nyugtalan! Úgyis átesik az egészen. Biztosan talál a párja még valakit. Én meg már megkaptam az első ötvenesemet, csak nem gondolja, hogy megszököm a másik elől?

A menyasszony nem gondolja, de azért izgatottan mozgatja sarujában meztelen lábujjait. Szerencsére a lépcsőház kanyarában felbukkan a vőlegény. Farmernadrágos lába kettesével veszi a lépcsőket és szinte vonszol maga után egy szintén farmernadrágos lányt.

— Ugye nem baj, hogy nő? — lihegi. — Nő is lehet tanú!

Az újonnan jött lány, sértődötten :

— Mi az, hogy lehetek?! Nagykorú vagyok, itt a személyi igazolványom! Tavaly már szavaztam is ...

A személyiből kiesik egy ötvenes, a lány utánakap, felveszi. Valamennyien bemennek az anyakönyvvezetőhöz. Negyedórával később, a folyosón mindkét tanú megkapja a második ötvenest az ifjú férjtől és távoznak.

 korszerű nevelő-iskoláért

A Pedagógiai Társaság Tolna megyei tagozata Baranya— Szentlőrincen tartotta meg legutóbbi ülését, a Sallai utcai kísérleti iskolában.

Magyar János, a nevelés- elméleti szakosztály vezetője előadásában az oktatási rendszer és a társadalmi fejlődés közötti ütemkülönbségre utalt és az ebből következő egyenlőtlenség okai közül az alábbiakat emelte ki:

— az oktatásra irányuló tömegigény ugrásszerű növekedése,

— az anyagi eszközök hiánya, valamint,

— az oktatási rendszer örökölt merevsége.

Van-e lehetőség ennek az egyenlőtlenségnek a felszámolására? Léphetünk-e előre a nevelés-oktatás területén is?

A szentlőrinci kísérleti iskola kétéves gyakorlati tapasztalatai, amelyeket a látogatott tanítási órák és szakköri foglalkozások, Gáspár László igazgató és nevelőtestülete tájékoztatásai alapján összehasonlíthattunk a hagyományos iskola tantervi, óratervi és módszertani gyakorlatával, azt igazolják, hogy lehet és feltétlenül kell is előrelépnünk a nevelő-oktató munkában.

A kísérleti iskola munkájának lényege, hogy az oktatás korszerűbb megszervezésével, jobb tervezéssel idő szabaduljon fel, amelyet a személyiség fejlesztésére, a politikai, közéleti tevékenységre való nevelésre, a termelőmunkában való tevékenyebb részvételre és a szabad idő hasznosabb fel- használására fordíthatnánk.

Ennek érdekében a tanítási idő osztályonként 24 óra, a tantervi anyagot komplex tantárgyak keretében sajátítják el a gyermekek. így is elsajátítanak minden ismeretet, ami a továbbtanuláshoz szükséges, és emellett az egyéni képességek kifejlesztésére már az általános iskolában is több idő jut. Ezért a tagozatos osztályok bevezetésével nem is foglalkozik a kísérlet

Milyen tantárgycsoportokban tanulnak a tanulók?

Anyanyelvi ismeretek (olvasás, írás, helyesírás, nyelvtan, környezetismeret, rajz). Idegen nyelv (már a 3. osztályban bevezetik az orosz nyelv tanítását). Matematika. A természet és a társadalom fejlődése (biológia, földrajz, történelem). Általános termelési ismeretek. Művészeti ismeretek (ének, zene, tánc). Mindennapos testnevelés, egészséges életmódra nevelés (gondozási ismeretek).

A jelenlegi kísérleti osztályokban (1. és 2. osztály) anyanyelvre heti 11—9, matematikára 5—5, termelési ismeretekre, ének-zene-táncra 2—2 óra, testnevelésre napi 30 perc, azaz heti 3 óra jut. A tanítási órák 40 percesek. Mindkét osztályban kötelező a természetkutató és a művészeti szakkör. A tanulókat nem osztályozzák, a szülők időközönként szóbeli értékelést kapnak a gyermek fejlődéséről.

A kísérlet során a tankönyvek szerkesztése is folyik. Egy- egy tantárgy tankönyvi anyaga nem haladná meg a 30 oldalt. Négy év anyagát 120 oldalba szeretnék sűríteni. így csak a leglényegesebb ismereteket szereznék a tanulók tankönyvekből.

Kulcsszerepet kapna az oktatásban az anyanyelvi ismeretek oktatása, ennek során az olvasási igény felébresztése és a tankönyv mellett más könyvek tudatos felhasználása, valamint az általános termelési ismeretek oktatása. (Okosan gazdálkodó ifjúság nevelése.) Ez azonban nem lenne se politechnikai, se közgazdaságtani oktatás, hanem a kettő ötvözete.

A látottak alapján megállapíthatjuk, hogy az oktatási*«»» folyó „didaktikai kísérletek” jó eredményt mutatnak. Hasznos tapasztalatokkal tértek haza a munkafoglalkozás résztvevői. Kedves Henrik

A Pedagógusok Szakszervezete megyei titkára

Harmadik fantáziakép: Kétszoba-hallos lakás. A két szoba egybenyitható, így szerencsésen elfér az ifjú pár, a négy örömszülő, a két tanú, a fiatalasszony húga férjestől és összesen nyolc vendég az újdonsült férj és feleség munkahelyéről.

A hallban félrerakták a bútorokat, ott később majd lehet táncolni. Magnóra, amely magnónak a szekrény tetején jutott hely és a behozott magas lábú konyhai mosogatózsámolyról kezelhető.

Az ebéd négyfogásos, a tanúk ürmöst hoztak, a gavallériára mindig hajlamos sógor egy üveg aszút. A hangulat kitűnő, férj és feleség kezén szinte szidolozottan frissen csillog a nemrég felhúzott karikagyűrű. A fiatal pár szak- szervezeti beutalót kapott Harkányba, a fél hatos busszal elmennek. Utánuk a vendégek még egy órányit maradnak, majd az örömszülők és a sógor-sógornő nekilát a rendcsinálásnak.

*

Negyedik fantáziakép, mindhárom lakodalom mérlege.

AZ ELSŐ: ,

Leöltek két darab, egyenként kétszázötven kilós disznót, egy birkát, negyvenhat tyúkot, öt kakast. Készült hetven torta. Elfogyott hét hektó bor és harmincöt liter kisüsti szilvapálinka. A terembér háromezer forint volt, a zenekar fele eny- nyiért muzsikált, egész tisztességesen. A költségek kiszámításához közgazdászra lenne szükség, ilyen a családban nincs. így kideríthetetlen marad a jószágok nevelésére fordított takarmányköltség és munka értéke. Nem mérlegelhető az előkészületekkel és a befejezésként óhatatlanul elkövetkezett mosogatással

együtt hetvenkét óráig tartott lakodalom tüzelőanyag- és munkaerőköltsége sem. A nászajándékok között volt egy hűtőszekrény és egy Komar robogó. A menyasszonytánc hu- szonhétezer-háromszáz forintot hozott.

A két örömszülő-pár új DTP-kölcsönének együttes ösz- szege tízezer forintra rúg.

Családi mérlegelés szerint a lakodalom maradandó nyomot hagyott a község emlékezetében, szégyenre nincsen ok, a fiatalok kaptak huszonhétezerháromszáz forint induló tőkét, az üzlet jónak bizonyult.

A MÁSODIK:

A két tanú működési díja: kétszáz forint.

Ünnepi ebéd, borral: hetven- három forint.

A kezdő tőkéből maradék: huszonhét forint.

Az ifjú pár véleménye szerint az üzlet kitűnően végződött. Pontosabban — kezdődött.

A HARMADIK:

Taxiköltség, borravalóval együtt: háromszázötven forint. Az ünnepi ebéd, még ha az itt ugyancsak elfeledett munkadíjat számítanák is, nem került többe másfél ezernél. Nászajándék: a lány szüleitől egy szoba ingyenes használata arra a pár évre, amíg a beadandó lakáskérelem lakássá változik.

A fiú szüleitől: egy mosógép.

A sógoréktól : automatikus szabályozású villanyvasaló. A munkahelyi kollégák az egyszerűség kedvéért átnyújtottak egy takarékbetétkönyvet kétezer forintról.

Üzlet nem volt, csak lakodalom.

ORDAS IVÁN

Rázzuk a rongyot

C

sinos fiatal nővel találkoztam a minap. Néhány közömbös mondat után lázas izgalommal mesélte, hogy az OTP-be megy személyi kölcsönt felvenni. Vállalatuknál családi estet rendeznek, de neki nincs egy „rongya”, amit magára vehetne. Majd a kölcsönből varrat ruhát... Próbálom meggyőzni, hogy butaságot csinál, mert semmibe se kerülne, ha az estre szekrényéből választana egyet, sok elegáns, divatos ruhája közül. Igen, igen... mondta, dehát azokat már mind látták kolléganői. Az asszonyka egyébként adminisztrátor, havonta ezerhatszáz forintot keres. Férje kétezerkétszázat. Van egy gyerekük és albérletben laknak. Tehát nem csoda, ha szerény fizetésükből nem telik olyan ruhakölteményre, amivel könnyedén felvehetné a „versenyt" mondjuk az igazgatónéval.

A színház látogatóit magamban két csoportra osztom. Egyik részüket a művelődni vágyás, az élményszerzés vonzza, a másik csoport mindezzel vajmi keveset törődik. Számukra az a lényeg, hogy megjelenjenek valahol, ahol legalább két-háromszázan látják és irigylik a legújabb divat szerint készült hivalkodó ruháikat és a több ezret érő cugehőrjeiket. Néha szinte vetélkedőszerű felvonulásokat rögtönöznek a szünetben, s közben lesik a hatást: vajon ezen az esten ki nyerte el a közönség különdíját?!

Gyakran elcsodálkozom, amikor egy-egy budapesti szűcs kirakatában megpillantom a harminc-negyvenezer forintos bundákat, vagy a legszerényebb cipőbolt vitrinjében a nyolc-kilencszáz forintos női topánkákat. Az utóbbihoz pontosan betartandó használati utasítást is mellékelnek, amiből a vásárló arról értesül, hogy a cipőt négy óránál tovább nem szabad egyfolytában használni, esőben, hóban egyszerűen tilos felvenni, de az erős napsütés sem használ kényes bőrének. Mérgelődöm, hogy egyáltalán miért gyártanak ilyen holmikat? S mégjobban mérgelődöm, mert látom, hogy tülekednek értük. Rájövök, hogy nyilvánvalóan kell gyártani ilyeneket, hiszen igényeljük. S a hiba itt van. Itt, amikor az egyáltalán nem igény — igénnyé válik, amikor pénzt adunk olyan dolgokért, amikről jól tudjuk, hogy fabatkát sem érnek.

És rázzuk a rongyot, mert az milyen nagyszerű dolog. Irigyelnek bennünket, talán utánoznak is. S ha másért nem is lehettünk híresek, hát majd ád hírnevet a körülvevő üres, fénytelen csillogás.

A legnagyobb baj talán az, hogy mindezeket a felnőttek —'• nagyon jól átgondolva — beleültetik már néhány éves gyermekeikbe is. Az apróságok fitymálva méregetik azokat a társaikat, akik egyszerű — és nem tagozatos — osztályba járnak, nem tanulnak zenét, sőt idegen nyelvet sem, meg egyszerű, sötétkék köpenyük alatt nem piros trapéznadrág, meg ötszáz forintos pulóver hivalkodik. És hiába tartják gyermekpszichológusaink meggyőző előadásaikat mindezek káráról, hiába bizonyítják be, hogy egy hat-hét esztendős ifjú még gyermek, s a túlzott megterhelés csak árt neki. A megerőltető különórákon a gyermeknek nem jut a sikerélmény öröméből, csak elfárad, elkedvetlenedik, később esetleg magába zárkózott lesz. Bezzeg szüleik nem. Büszkén mesélik széltében-hosszában, hogy az ő gyerekük univerzális csemete, s máris gyönyörűen játszik zongorán, pötyög németül, kecsesen balettozik. Igaz, hogy az olvasás, meg a számtan még nem megy a legjobban, dehát mindenre nem jut az időből és majd ezeket is beléjük verik az iskolában.

Jól emlékszem, amikor egyik üzletbe bejött egy asszony. Négy év körüli kislányt vezetett. Toalettjük láttán sokan feléjük fordultak. A gyermek öntudatosan rázogatta szőke loknis fejét, s még egy felnőttnek is dicséretére váló undorral válogatott az ízléses gyermekholmik között. Közben édesanyja hangosan magyarázta az eladónak — de inkább a vásárlóknak — hogy a tv-be készülnek, a kis Noémivel próbafelvételre. „Hiszen már most kimondott tehetség". Közben leadta azt is, hogy miután közelgő út- jukról tudomást szereztek a szomszédok, csupán utánzásból ők is készülődnek Budapestre ilyen, meg olyan gyerekükkel. Bevallom, néhány hét múlva érdeklődtem, hogy Noémi hol játszik, dehát sajnos kiderült, hogy még mindig csak az óvoda udvarában...

No és a külföldi utak... Félreértés ne essék, nem a nézni és látni vágyó külföldre látogatókat soroljuk a „rongyrázók" kategóriájába, hanem azokat, akik kizárólag azért utaznak az országhatáron túlra, hogy elkápráztató holmikat vásároljanak, amikben majd otthoni szerény környezetüket szájtátásra kényszeríthetik. Ezek az utazók pontosan tudják, hogy melyik országban mit lehet a legolcsóbban vásárolni, vagyis szerintük miért érdemes ide, vagy oda utazni. No és ők azok, akik „megszentségtelenítik" a világhírű műemlékeket, szobrokat, festményeket. A csodálatos alkotásokat nem szépségükért, értékükért kapják lencsevégre, hanem csak azért, hogy valamelyik családtaguknak méltó hátteréül szolgáljon. És akkor aztán lehet mutogatni a fotográfiákat, melyeken „feleségem és Dávid" vagy „férjem és a Milói Vénus" látható. A képek mutogatása közben pedig hallható az élmény- beszámoló, amiből tudomást szerezhetünk, hogy a szomszédék megnézték Pompeiben azokat az „izé romokat, amiket a tv is mutatott", vagy megfürödtek a tengerben, ami már mégiscsak valami, s nem az a „pocsolya" Balaton.

Talán nem is érdemes időt szentelni az igénytelen igényes- kedőkre, akik méterre vásárolják a könyveket, akiknek feltétlenül ki kell cserélniük 850-es Fiatjukat 1300-asra, mert az a kis vacak kaszni már nem illik egyéniségükhöz. Esetleg négy-, maximum ötévenként cserélik bútoraikat, mert ugye azok a pletykás szomszédok, meg a barátok megszólják az embert, ha „elnyűtt", régi holmik között él, amikor sokkal szebb, modernebb bútorok is kaphatók.

Egészen bizonyos, ha ezek a nagyon káros, elfajult „társadalmi követelések" helyett inkább elménket gazdagítanánk, sokkal értékesebbek lennénk. És végre tanuljuk meg, hogy nem a ruha — és hozzáteszem, a felületes külsőségek — teszik az embert. Ha megtanultuk, hát éljünk is úgy. És segítsünk így másnak is úgy élni.

V. HORVATH MARIA J