Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
r f * * « [ Lehet, hogy kitanulja a szakmát. A parányi háromlábú suszterszék talán még most is megvan otenon, a gyermekkorom emiekét őrző iimiomoK közotc. hgy karácsonyra kaptam, hogy nekem is legyen olyan. Olyan, arrun- naponta órákon át kalimpáló iaoaiikai uldógeitem a szomszéd utcai óreg cipész muneiyében. ültem és figyeltem. Hogyan alakul kezében tormás láüravaióvá, a. barna meg fekete Oor, Naponta odajártam, míg egyszer egy nyári délután észrevettem, vagy tálán csak megéreztem' azt, hogy nem koppan olyan xürgen a Dóron a kalapács. -Néha a harmadik ütésre sem megy tövig a talpba a íaszeg. S másnap hiáoa mentem. Az öreg suszter munelye zárva volt. Napok muivasok leitete runas bácsit, . meg nénit láttam bemenni a mUneiy mellé épült házikóba. Ákitor ősszel beírattak iskolába, Es a betűvetés, meg sok más okosságok elsajátításával eltelt évek után a napokoan éreztem újra úgy, mint akkor, a bor csípős, kellemes illatat. Figyelhettem a cipocsinálás művészetét. De a rég meghalt öreg suszter emlékét most sok ember, egy kiseob gyár idezte lei bennem, léniák és nők, akik a bonyhádi Bőin Y Kisz-ben mar gépekkel, és ezerszámra csináljak a divatos cipőket, szandálokat. .Jártam a műhelyeket. Figyelve a kezeket, gépeket, amelyek már csak egy-egy mozzanatai végzik annak, . amit a najüani cipeszmester egymaga csinált. ' Fis : lelötiótt uennem a kérdés, ei-e ezekben az emoerekbeh. az az érzés, a valami üj, készítésének csodálata, öröme. Az, ami engem akkor, délutánokon' át a haronuábu szeknez szögezett. * Kovács Zsuzsa az U alakú szalag fordulójánál dolgozik. Tőle kérdezem először. De a gepek monoton zaja, á napi nyolc óra munka rendje az álmouozó gondolatokat a realitások felé kormányozza. IN agy szavak helyett csak egyszerűen annyit válaszol : — Nekem tetszik ez az egész. ; • A felső bőrt a kaptafához rögzítő szögeket szedi ki. Hogy* fel lehessen ragasztani a. talpat, ágy hónapja csinálja. Azelőtt a raktárban volt. Benet, hogy kitanulja a szakmát. Akkor is, ha addig havi 1500 helyett, csak pár száz forint ösztöndíjat kap. ; * Lovász Bertát otthon Beának szólítják. Itt Berti. A felsőrészbe varr ja be a bélést. A szandálok, amiket, a. másik .műhelyben gyártanak, jobban tetszenek neki, de a cipőt inkább szereti csinálni. — A munka? Napi nyolc óra, havi ezerhétszáz forint. Már arra gondolok, a gépies mozdulatok kiölték belőle ' az alkotás örömét. S mintha belelátna fejembe, megszólal. Szabad idejében moziba jár, olvas. — Szeretem a szép bőröket. Jó nézni, hogyan alakul á kezünk alatt. Szabad idejében moziba jár, segít otthon, és olvas. Főleg Jókait. Ha. férjhez megy, akkor is dolgozni akar. Ugyanitt. * — Fél kettőre meglesz a 380 darab. Amennyit a evikkolók csinálnak. Aztán magyarázza, mi az, hogy evikkoló. Közben elfordítja a présgép karját, és az egyik cipőt szorító pofa felemelkedik. A fél tonna nyomás egymáshoz szorította a ragasztóval bekent felsőrészt és talpat. Most már erővel sem lehet egymástól szétválasztani. Bíró Lászlóné hat éve dolgozik ezen a gépen. Nemrég jött vissza szülési szabadságról. — Szeret itt dolgozni? — Igen. — Miért? — Nem is tudom, hogy magyarázzam. Megszoktam, megszerettem ezt a légkört. A munkatársakat, a mestert, a présgépet, meg a cipőket is. * Az egyik asztalnál mintha régi énem láttam volna.' Szőke kisfiú ül és figyel. Az unokám — magyarázza Kreknyák Viktorné. — A szülei elutaztak külföldre, és ő lejött hozzám vendégségbe. De már csak egy napig. Holnap jönnek érte. A nagymama pedig nyugdíjasként be-bejár a régi munkar helyre, és ' amennyit enged neki a vezetőség, dolgozik. * Az irodában a vezetőkkel beszélgetünk. Köztük Ambrusz Pálné is, a nőbizottság elnöke. A termelés kerül szóba. A piacproblémák, az üzemszervezés, az üzemi demokrácia, a nőkérdés. A férfiak és nők azonos bérért dolgoznak. Az OKISZ Labortól gyakran járnak itt. Vizsgálják, hogy lehet jobb szervezéssel a munkát könnyíteni. A vezetőség figyelembe veszi a dolgozók javaslatait, tanácsait — Mit gondolnak, miért elégedetlenkednek a műhelyekben? — Talán a bérezés miatt — mondja elgondolkodva a nőfelelős. . Tévedett. Ezt is megkérdeztem sok embertől. Senki nem panaszkodott. Mikor kijöttem a kapun, már tudtam, ezek az emberek nemcsak a fizetésért dolgoznak. Hanem azért, hogy alkossanak. Hogy kezük alatt a színes bőrök formás, divatos szandálokká, papucsokká, cipőkké váljanak. SZEPESI LÁSZLÓ A nagymama nyugdíjasként jár be a régi munkahelyre Nyugdíjkorhatár enkit sem ért váratlanul, *3aogy a mezőgazdasági szövetkezetek március végén iezajlott kongresszusán a téesztagok nyugdíjkorhatár-problémája -°^yan élésén vetődött fel. A küldöttek többsége tarsolyában hozta ide ezt a gondot. Nem csoda, hiszen ki- nek-kinek a szűkebb hazájában, gazdaságában szép számmal akadt megbízó. Magyarországon a téesztagság átlagos életkora 53 év. A nyugdíjas és a járadékos termelőszövetkezeti tagok száma 1967 óta 50 000-reí nőtt és ezzel elérte a taglétszám 39 százalékát. Jelenleg 126 000 téesznyugdíjast és 275 000 téeszjáradékost tartanak ns'ilván az országban. S ha most ez a kép, akkor a jövőben még inkább ilyen lesz. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa által kiadott statisztikából kiderül, hogy 1970- ben például a téesztagság 3,4 százaléka volt 20 év alatti. 20,5 százalék 20—39 év között, 31,8 százalék 40—49 év között és 44,3 százalék 60 esztendős, vagy ennél idősebb. Némi túlzással ugyan, de el lehet mondani, hogy az iparban majdnem kedvezménynek számít az az intézkedés, amely a nyugdíjasokat továbbdolgozásra ösztönzi. A mezőgazdaság számára viszont létszükséglet a nyugdíjasok és a járadékosok közreműködése, különösen a sok kézi erőt igénylő munkacsúcsok idején. Idézet a TOT-statisztikából: „A nyugdíjban és a járadékban nem részesülő tagok közül 630 000-en vesznek részt ' rendszeresen a közös munkában. Ezen felül mintegy 150 000 nyugdíjas és járadékos is dolgozik hosszabb, rövidebb időn keresztül. Ehhez a réteghez tartozó idős emberek az utóbbi négy esztendőben átlagosan mintegy 101 tízórás munkanapot dolgoztató évente”, H a így áll a dolog felvetődhet a juérdes, mait auogy lel is Vetődött mar: miért nem tehet leszállítani a nyuguijkorhatárt, ha a nyugtázások, amennyiben erejük, egészségük engedi, úgyis tovább dolgoznak a teeszoenv Ez azonban kellő körültekintés nüa*tüi$ okoskodás. Először is nyilvánvalói hogy a nyugdíjast nem lehet bármikor, s taián, éppen a legjobbkor ,,elővenni ’, s lóként nem latiét munkára kötelezni. Másodszor: a számokból kiolvasható az is, hogy a nyugdíjasok, járadékosok tu ob mint a feie nem vállal többé termelőmunkát a közös gazdaságban, De mielőtt még bárki embertelen szemléletet olvasna ki a sorok közül, hivatkozom a tsz- kongresszuson elhangzottakra», a nyugdíjkorhatár csökkentése egyszeriben a gazdaságok által fizetett 7,5 százalékos társadalomDiz- tKísihási járulék megduplázódását vonná maga után. A téeszek aligha vállalnák jelenleg ezt a terhet, mert ez a jö- vedeiemelvonás az aktív dolgozótó személyi jövedelmét csökkentené, és sokaknak a nyugdíjalapját mérsékelné. Az ár tehát túlságosán nagy volna, nem beszélve ar- ról, hogy éppen a nyugdíjak emelése az egyik legégetőbb gond a gazdaságokban. A nyugdíjkorhatár öt esztendővel való leszállítása egyik napról a másikra több mint 100 000 ember termelésből való kiválásával járna. Az általuk hagyott űrt, sem gépekkel, sem kémiai anyagokkal vagy emberi munkaerővel nem lehetne rövid idő alatt betölteni. Mindhárom tényezőt külön-külön is elemezhetnénk, de elég, ha most a kézi munkaerőt említjük, hiszen ez iránt nőne meg ugrásszerűen a kereslet — éppen a gépesítés nem kielégítő volta miatt. Az első tsz-kongresszus óta eltelt időszakban az országban csökkent a termelőszövetkezeti tagok száma, s ebben — a közhiedelemmel ellentétben — az elhalálozásnál nagyobb szerepet játszott, hogy még mindig a mezőgazdaságból a népgazdaság más területeire való elvándorlás az erősebb, nem pedig fordítva, M mi pedig a munkerő-utánpót- « iást illeti, a fiatalok ösztönzésében, a pályaválasztás közvetett vagy közvetlen irányításában érdekelt területeknek, hivataloknak, iskoláknak, termelőgazdaságoknak, különösen az utóbbiaknak, sokkal többet kellene tenniük azért, hogy ne csak esztergályosok és traktorosok jelentkezzenek a téeszirodában. Az a bizonyos cipő éppen ott szorít, ahonnan a legtöbb ember ment nyugdíjba az utóbbi időben, s előreláthatóan megy a jövőben is — vagyis az állattenyésztésben és a növénytermesztésben. 1972. április 23. Bíró Lászlóné egy hónapja dolgozik újra Nők a kaptafa mellett
