Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-01 / 78. szám

* Tanácskozás az ifjúsági törvény végrehajtási jogszabályairól Pénteken az Országos' Ifjú­ságpolitikai és Oktatási Ta­nács rendezésében az ágazatok szakszervezeti ifjúsági bizott­ságainak tisztségviselői ta­nácskoztak az ifjúsági törvény végrehajtását célzó jogszabá­lyokról a Művelődésügyi Mi­nisztériumban. Tizennyolc tárca, illetve or­szágos főhatóság ad ki végre­hajtási jogszabályt, amelyek garantálják az ifjúsági törvény végrehajtását. A tárcák jog­szabályainak tartalmi, érdemi jellemzője, hogy tartalmazzák a közéleti aktivitás növekedé­sét célzó intézkedéseket, hat­hatósan ösztönzik a tovább­tanulást, javítják a KISZ mű­ködésének feltételeit, foglal­koznak az ifjúság beilleszke­dési, egzisztenciális problé­máival. Valamennyi új jog­szabály ágazati jellegű, tehát nemcsak az úgynevezett mi­nisztériumi iparra, hanem az ágazathoz tartozó szövetkeze­tekre is vonatkozik. A tanács- » kozáson felszólalt Főcze La­jos, a KISZ Központi Bizott­ságának titkára is. (MTI), Látogatók áradata a két Berlin között A pénteki napon — munka- szünet lévén mind az NDK- ban, mind Nyugat-Berlinben — megindult a látogatók ára­data Nyugat-Berlinből a de­mokratikus Berlinbe és az NDK más helységeibe. Az NSZK és Nyugat-Berlin kö­zött az NDK területén át ve­zető' tranzitutakon is nagy 'a forgalom. Az NDK hatóságai azonban megbirkóznak a mos­tani nagy feladattal is, a ha­tárátlépő helyeken továbbra sincs semmi fennakadás. A nyugat-berlini Telegraf Tanúkihallgatások Angela Davis perében San Jose (MTI) Csütörtökön a vád három tanújának kihall­gatásával folytatódott a kali­forniai San Jóséban az Ange­la Davis ellen folyó per. Mint az AEP-hírügynökSég meg­jegyzi a három tanú vallomá­sa furcsa paradoxként ä vé­delem álláspontját látszik meg­erősíteni. A csütörtöki tárgyalási nap mérlegét megvonva a hírügy­nökségek egyhangúlag azon az állásponton vannak, hogy az elhangzott tanúvallomások ko­molyan megingatták a vád ál­lásait, s nem szolgáltattak bi­zonyítékát arra, hogy a San Rafael-i kétségbeesett kísér­letért felelősség terhelné a Soledad-fivéreket, vagy Angela Davist, akinek neve el sem hangzott a San Rafael-i bíró­ság épületében. című lap pénteki száma ezt a címet adja a látogatásokról szóló beszámolójának: „Gördü­lékenyen és barátságosan”. A nyugat-berlini lapok kiemelik, hogy a Springer-sajtónál, vagy a Deutsche Welle rádióadónál alkalmazott nyugat-berlini új­ságírók is megkapták a határ- átlépési engedélyt az NDK ha-, dóságaitól. Walter Sickert, a nyugat­berlini SPD parlamenti cso­portjának elnöke, a nyugat­berlini szakszervezetek elnöke is átlátogatott az NDK főváro­sába, sőt felkereste a vörös vá­rosházát, a berlini magisztrá­tus épületét is. Amint arról a Der Tageáfepiegel című nyugat­berlini lap beszámol, a város­házán Sickertnek előzékenyen megmutattak mindent, amit csak látni kívánt. Sőt, mivel az élet néha kü­lönös esetekét produkál, Hein­rich Lummer, a nyugat-berli­ni CDU parlamenti frakciójá­nak elnöke, az NDK mostani, egyoldalú akciójának egyik leghevesebb támadója, ugyan- csák élt a lehetőséggel és fel­kereste a demokratikus Ber­lint. Klaus Schütz, nyugat-berli­ni kormányzó polgármestér „pFÓbautat” tett az NDK-n ke­resztül a Nyugat-Berlinből. az NSZK-ba vezető egyik tranzit- útón és vissza, s Nÿugat-Ber- linbe való hazatérése után ő is elismerő szavakkal szólott az NDK hatóságai részéről ta­pasztalt nagyvonalúságról és előzékenységről. (MTI) Szadat amerikai ihletésűnek nevezte Husszein föderációs tervét Kairó (MTI) Anvar Szadat egyiptomi elnök csütörtökön fontos politikai kérdésekről nyilatkozott egy Alexandria közelében lévő légitámaszpont tisztjei és katonái előtt. „Nagyon bonyolultnak" mondotta a mostani helyze­tet, de hozzátette, ez nem je­lenti, hogy Egyiptom „ölbe tett kézzel szemléli á fejlemé­nyeket”. Megerősítette azt a korábbi megállapítását, hogy a megszállt területek csak fegyveres harccal szerezhetők vissza. Elmondotta ezután; hogy Egyiptom saját kezébe akarja venni a modem fegyverek gyártását, minthogy Izrael Is jogot kapott az Egyesült Álla­moktól Phantom-mintájú gé­pek előállítására. Közölte, hogy a szíriai és líbiai vezetőkkel megállapodást írt alá erre vo­natkozóan. Szadat súlyos bírálattal Il­lette az Egyesült Államokat. Célozva a múlt évi egyiptomi —amerikai kontaktusra, vala­mint egy nemrégen lezajlott üzenetváltásra, „hazudozást”, „csűrés-csavarást” vetett Washington szemére. Emlékez-? tette hallgatóságát: már egy Évvel ezelőtt^ a szíriai—líbiai— egyiptomi föderáció megalakí­tásakor rámutatott, hogy Ame­rika fegyvereket halmoz fel Izraelben, s Jordániában’’, s célja Egyiptom és Szíria elszi­getelése. Ennek elérését szol­gálja a görögországi haditen­gerészeti támaszpont létesítése, a Ciprusra gyakorolt nyomás, a Jordániában és Izraelben fel­halmozott fegyverzet. Ezzel összefüggésben az egyiptomi elnök hosszasan be­szélt Husszein jordániai király egyesült arab • királyságának tervéről. Megállapította, hogy a terv amerikai ihletésű, „ki­árusítja a palesztinok érdeke­it”, a „palesztin probléma alapjait robbantja fel”. Ugyan­is, tette hozzá, ha a terv meg­valósul, Izrael léte megszilár­dul, elismert állam lesz, amely együtt él Husszein egyesült arab királyságával. „Akkor vi­szont Egyiptom és Izrael prob­lémája egyszerű határkérdés lesz, s az izraeliek a Sínai- félsziget egyes részeit és Sharm-El-Sheikh-et fogják kö­vetelni kivonulásuk fejében”, Amerika e manőverekkel el akarja érni, hogy Egyiptom is „minden áron” békét kössön. ;— mondotta Szadat. Áremelkedés Franciaországban Bolíviai provokáció szovjet diplomaták ellen La Paz (MTI). A Szovjetunió La Paz-i nagykövete csütörtö- • kön kijelentette, érthetetlen­nek tartja a bolíviai kormány döntését, amely 119 szovjet ál­lampolgárt szólított fel az or­szág elhagyására. A nagykövet rámutatott a bolíviai követelés képtelensé­gére is: ugyanis az országban összesen mintegy negyven szovjet követségi alkalmazott tartózkodik. Mint újságírókkal közölte, a kiutasítottak listája az egyik dolgozó négyéves kis­lányának nevével kezdődik és számos olyan szovjet állampol­gár szerepel rajta, akik vala­mikor ugyan jártak Bolíviá­ban, de már évekkel ezelőtt el­hagyták az országot. A kiutasí­tottak listáján szerepel példá­ul Jevgenyij Jevtusenko, a he­ves szovjet költő, aki a múlt évben rövid ideig tartózkodott csupán, Bolíviában. A nagykö­vetség aligha nem teljesítheti a kormány követelését, mivel ha valamennyi alkalmazottja, a nagykövettől a sofőrökig vala­mennyi családtagjával együtt elhagyja az országot, még min­dig huszonhéttel kevesebben lesznek, mint ahányat távozás­ra szólított fel Banzer szélső­jobboldali kormánya. A nagykövet rámutatott ar­ra, hogy a bolíviai " kormány döntésében súlyos felelősség terheli a fanatikusan kommu­nistaellenes újságírókat, akik már hosszabb ideje szovjetel­lenes kampányt folytattak. Santiago (MTI) Hatvan na­pon .belül jelentést kell ten­nie annak a 13 tagú külön­bizottságnak, amelyet a child parlament csütörtökön jeliét, ki az ITT amerikai konszern és a CLA amerikai hírszerző központ chilei aknamunkájá­nak kivizsgálására. A bizott­ság kijelölésére Jack Ander­son. amerikai újságíró múlt héten közölt leleplező adatai nyomán került sor. A különbizottság tagjai az ellenzék hét és a népi egy­ség hat képviselője. A santiagói parlament idő­közben lezárta a rendszer megdöntésére és .Allende meg­gyilkolására szőtt, de meghiú­sított összeesküvés körülmé­nyeinek kivizsgálását. A zárt ajtók mögött tartott parlamen­ti ülésen Heman del Canto belügyminiszter 80 perces be­számolót tartott az elvetélt puccskísérlet körülményeiről, s térképekkel és egyéb doku­mentumokkal bizonyította a haza és szabadság elnevezésű jobboldali szervezet bűnrészes­ségét. Adatok a feketehimlőről A Politika című belgrádi napilap pénteki számában újaltíb — mint közli, megbíz­ható forrásból származó, de hivatalosan meg nem erősített — számadatokat közöl a Jugo­szláviában csütörtök estig tör­tént feketehimlő-megbetege- désekről. Ebből kitűnik, hogy eddig 131-én betegedtek meg és közülük 18-an haltak meg. A lap közlése szerint az újabb megbetegedése^ — az egy Crna Goráit kivéve — a már elkülönített személyek között jelentkeztek. A Crna Gora Köztársaságban levő Plav helységben (Roszovo tar­tomány közvetlen közelében) a betegséget egy 52 éves föld­műves kapta meg, aki meg­látogatta a Gyakovica (a be­tegség koszovói központja) községben élő lányát A bete­get és mindazokat, akik vele kapcsolatiban voJtóis azonnal elkülönítették, Párizs (MTI) A jövő héttől kezdve csaknem tíz százalék­kal, litereként kilenc centim- mal, emelik a tej árát Fran­ciaországban. Ugyanakkor az államvasutak 3,8 százalékkal emeli a teherszállítási tarifát, ami mindet! bizonnyal továb­bi áremelkedéseket idéz elő. A tej árának emelésén kí­vül további emelkedések vár­hatók az élelmiszeráraknál, annak következtében, hogy a közös piac minisztertanácsa legutóbb a mezőgazdasági árak A Pravda pénteki számában Joseph Luns, a NATO titkára londoni tárgyalásait kommen­tálja. Azzal kapcsolatban, hogy a főtitkár Londonban a katonai költségvetés előirányzatainak növelésére sürgette , a NATO európai tagjait, a kommentá­tor a következőket írja: a há­borús előirányzatok növelését Lunsnak azért kellett olyan nyomatékosan sürgetnie, mert a nyugat-európai országok kor­mányai meglehetősen hűvösen viselkednek azokkal a kötele­zettségekkel szemben, amelye­ket a NATO-tanács decemberi ülésszakán Washington nyo­mására vállaltak, nevezetesen, hogy egymilliárd dollárral nö­A chilei ellenzéki .képvise­lők azonban e bizonyítékok ellenére azt erősíthették, „nincsenek meggyőződve ar­ról", hogy a jobboldal múlt péntekre valóban államcsíny- kísérletet időzített. Tokió (MTI) Vada Cutomu, a japán külügyminisztérium hivatalos szóvivője külföldi tudósítóknak tartott, sajtóérte­kezletén az MTI és a Álagyar Rádió tokiói tudósítójának kérdésére válaszolva „megle­hetősen szerencsétlennek” mi­nősítette aizt az amerikai dön­tést, hogy az Egyesült Álla­mok bojkottálja a Párizsban Az erdőkben tilos * v ' ' f . '; a tűzrakás A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium a tűzol­tóság országos parancsnokságá­val egyetértésben a hosszan tartó száraz és csapadékmen­tes időjárás következtében az erdők területén fennálló fo­kozott tűzveszély miatt vala­mennyi erdőgazdaság részére elrendelte az erdőkben való nyílt tüzelés megtiltását. Az intézkedés átmeneti jellegű, amely a tűzveszély megszűné­séig tart. Az erdőkben váló nyílt tüzelés megtiltása azt je­lenti, hogy még a kijelölt és engedélyezett helyeken sem le­het tüzet gyújtani. A minisz­térium felkéri a lakosságot, hogy az erdők védelmére ki­adott intézkedést fogadja meg­értéssel és fegyelmezetten. (Mm általános emelését határozta eL' A CGT ezzel kapcsolatos nyilatkozatában rámutat arra, a nagytőke uralma alatt álló közös piac árpolitikája követ­keztében most ismét meggyor­sul egész Nyugat-Európában az inflációs hullám. Újabb ok ez arra, hogy a dolgozók „nem”-mel válaszoljanak a közelgő népszavazáson, amely- lyel a kormány szentesíteni szeretné antiszociális politiká­ját. — hangsúlyozza a nyilat­kozat. véljék az „Európa-csoport” katonai költségvetését. A nyugat-európai kormányok a feszültség enyhülése miatt nehéz helyzetbe kerültek: ko­moly fáradságukba kerül, hogy a pótlólagos háborús előirány­zatokhoz megkapják parla­mentjük jóváhagyását — hang­súlyozza a Pravda. A nyugat­európai országok népei nem hisznek többé a „keletről jö­vő veszedelem” legendájában, és mind határozottabban sür­getik a Szovjetunió és a többi szocialista állam békés kezde­ményezései támogatásának szükségességét. A nyugati sajtó hasábjain —» folytatódik a kommentár — mind gyakrabban olvasható az a vélemény, hogy az atlanti tömb — legalábbis jelenlegi formájában — elvesztette ér­telmét, és kizárólag a reakció támaszául szolgál. Luns londoni tárgyalásai — írja végezetül a Pravda — fel­tételezni engedik, hogy a NA­TO agresszív körei a tömb tanácsának májusi ülésszakán ismét megkísérlik leállítani az európai légkör javulásának fo­lyamatát. folytatott Vietnam-tárgyaláso­kat, A szóvivő cáfolta, hogy kapcsolat lenne a Vietnami Demokratikus Köztársaság gazdasági küldöttségének, je­lenlegi japóni látogatása és azon tény között, hogy az utóbbi egy évben jelentősen visszaesett a kereskedelmi for­galom Japán és Dél-Vietnara között A szóvivő „melegen üdvö­zölte” Bresznyev megállapítá­sait a szovjet—japán kapcso­latok örvendetes fejlődéséről, de nem volt hajlandó kom­mentálni a szovjet pártvezető kijelentéseit egy ázsiai kollek­tiv biztonsági rendszer létre­hozásának szükségességéről. Vada Cutomu közölte, Ja­pánnak semmiféle elképzelése vagy terve nincs arra, hogy hadiflottáját „aktivizálja” aa Indiai-óceánon. Határozottan visszautasította néhány nyu­gati tudósító arra irányuló kérdéseit, hogy valamiféle párhuzamosság áll fenn a Senkaku-szigetek és az úgy­nevezett ' északi területek (a Kuril-szigetek — szerk.) prob­lémája között. Hangsúlyozta; hogy Japán nem hajlandó sem Kínával, sem bármiféle nem­zetközi testülettel tárgyalni 4 Senkaku-szigetek hovatartozá- zásának kérdéséről. Ami vi­szont az „északi területeket1* illeti, azokról közvetlen tár; gyalás folyik Japán és a Szovf áefewiö Msäft, Parlamenti bizottság vizsgálja Chilében az amerikai aknamunkát Pravda-kommentár Luns londoni tárgyalásairól Japán vélemény a Vietnam-tárgyalánokról

Next

/
Thumbnails
Contents