Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
« « \ kenyeréről van szó ? Magom parlament Panaszos levelet kaptunk a 11-es Volán felújító üzeméből. „Nagyon régi dolgozó vagyok a vállalatnál, de már ott állok, hogy nem bírom nézni, amit Bucskó István, az új részlegvezető csinál. Az előtte lévő vezetőnek el kellett- tűnni a vállalattól, mert kellett a helye... Bucskó István, a régi, tizennyolc, húsz- .éye ■itt dolgozókkal úgy beszél, ami már megengedhetetlen. , Megköveteli, hogy vigyazzban álljunk előtte, mert ha nem, akkor ő megrúgja a... Tizenhat dolgozótársam nevében fogtam tollat, hogy megakadályozzuk a még nagyobb problémát, mert az emberek túlságosan el vannak keseredve. A nevem nem írom alá, mert a kenyeremről van szó.” * A pártirodán beszélgetünk. Amikor elmondom, hogy mi áll a levélben, mindannyian elcsodálkoznak. — Furcsának tartom, hogy idáig jutott a dolog. Szóval, hogy nekünk nem panaszkodtak a dolgozók. Ha mi tudjuk, hogy ilyen súlyos problémák vannak, intézkedtünk volna — szól Fekete István-, a járműfenntartási osztály vezetője. — A Bucskó István előtti művezető munkája ellen több kifogás is volt. Elbeszélgettünk vele, s határidőt adtunk, hogy változzon meg. Eredmény semmi. Ekkor úgy döntött a vállalat vezetősége, hogy másik munkahelyre helyezzük át. Azt nem fogadta el, így felmondtunik. Tehát nem a hely kellett... — Miért Bucskó Istvánra esett a választás? — Előzőleg a rakodógépjavítónak volt a művezetője. Voltak eredményei. Jó eredményei, A javítószázalékot az előzőkhöz képest felére csökkentette. Elégedettek voltunk munkájával. — És magatartásával? — Mielőtt megbíztuk volna a művezetői feladat ellátásával, sokat beszélgettünk róla. Tudtuk, hogy néha hangosabb a keneténél, de éppen azért, mert megköveteli a munka- fegyelmet, — mondja Klem Antal, a párttitkár. — Én a napokban voltam lent az üzemben. Sokáig beszélgettem a dolgozókkal. Amikor Bucskó elvtársról kérdezősködtem, azt mondták: „új söprű jól söpör”. Véleményem szerint nyílt légkör van az üzemrészekben. Az emberek bátran elmondják. mi fáj nékik. Nálunk ismeretlen fogalom a retorzió. — No és komoly gondjaink vannak a munkaerőkérdésben is — folytatja Fekete István. — Ismertük Bucskó mentalitását és azt is tudtuk, ha nem is szándékosan, de előfordul, hogy megbánt embereket. Mégis ő volt a legmegfelelőbb erre a posztra. Peçsze lehet, hogy a két műhely vezetésével meg is terheltük. Nem lehet csodálni, ha néha türelmét veszti. De azt hiszem, hogy őt a vállalat érdeke követelte mostani helyére. Szeret dolgozni és másoktól is elvárja a munkát, Kovács András, a szakszervezeti bizottság titkára így folytatja : — Azt hiszem, hogy a műhely dolgozóinak ez sem jó, meg az sé-m jó. Régen is panaszkodtak. Akkor a lazaságért. Most meg a szigor ellen. Bucskóra erélyes utasításai miatt neheztelnek. * A műhelyben ebédszünet van. A munkaasztalokon szalvéták, nylonzacskók,, disznósajt, szalonna, kenyér, körözött. Ki ládán, ki széken ül. Pihennek és falatoznak. Amikor a munkafegyelemről és a légkörről kérdezősködöm, alig-alig válaszolnak. Úgy tesznek, mintha az étkezés miatt hagyták volna válasz nélkül a kérdéseket. Szalonnára szögezett szemmel ülnek, bicskájukat ritka gonddal törölgétik... -Végre a sarokban megszólal valaki: — Nézze, egy főnökről jót, Vagy semmit. — Hogy érti ezt? . — Egyszerűen úgy; hogy egy főnökről addig nem lehet mondani semmit, míg le nem bukott. — Miért? — Mert úgy tart be -az embernek, ahogy akar. — És itt a vállalatnál így van ez? — Nem szól szám, nem fáj fejem... Én már megtanultam. — Maguk mind egyetértenek ezzel? — kérdem a körülöttünk állóktól. — „Hát... hm, hm... szóval... talán... van benne valami... mi nem tudunk semmiről... nekünk nincs bajunk senkivel... mi dolgozunk...” — hangzanak a tömör és „határozott” válaszok. A levelet ebből az üzemrészből írták. Tizenhat dolgozó nevében. Vajon miért írták? Ha írták, miért nem vállalják? Miért hümmögnek? Hogy a termelés rendben menjen, társadalmi érdek. A dolgozókat munkájuk szerint fizetik. Tehát amikor a művezető a társadalom érdekeiért emeli fel. a hangját — komoly indokkal '— a dolgozók érdekeiért is szól. A kettőt egymástól elválasztani nem lehet ! * A másik üzemrésznek is Bucskó István a művezetője. Hogy mi a véleményük Bucs-. kó Istvánról, mint művezetőről? — Kérem, mi már évek óta együtt dolgozunk. Azt hiszem, mi jól ismerjük. Megköveteli a munkát. Egyeseknek ez nem tetszik. — Én csak a legjobbakat tudom mondani róla. — Szigorú, de igazságos. — Volt, aki megsértődött, mert rászólt. De azok csak bejárogató idegenek voltak. S ha nem szólt volna rájuk? Egyszer elveszett egy ezernyolcvan forintos emelőm. Én fizettem ki. Nem azok, akik itt lebzseltek. * Parányi kis iroda. Helyesebben csak jóindulattal iroda. Még kályha sinics benne. Minek? Hiszen Bucskó István alig tartózkodik1 benn. Csak amikor adminisztrál. — Én azt mondom, ha valaki lóg, meg képes órákig a satupadon feküdni, vagy kártyázni munkaidő alatt, az megérdemli a figyelmeztetést. Az én módszerem az, ha ilyet látok, bizony rászólok, hogy ne ácsorogjon. Lehet, hogy hangosan mondom, de ahol vasat kalapálnak, ott nem lehet suttogni... Nézze, én nem vagyok hajcsár, én műszáki vezető vagyok. De ha nem követelek rendet, akikor munka sem lesz. Higgye el, én mindenkinek a barátja vagyok, s nem főnök. Nem rosszból mondom, amit mondok. Annak örülnék, ha nálunk senkit nem kellene figyelmeztetni arra, hogy dolgozzon. * „Biztosítsa a vállalati alapegységek hatékonyabb irányítását, vizsgálja felül és bővítse a művezetők jogait és kötelességeit” — szól a Központi Bizottság 1971. december 1-i határozata. Amikor a dolgozókkal beszélgettem, volt; aki említette a határozatot. Csupán az a baj, hogy kicsit kifordítva. Azt a számtalan kérdést, ami az ilyen esetek láttán felmerül az emberben, értelmetlen lenne felsorolni. Csupán annyit tennék hozzá mindehhez, hogy nem sértődhet meg senki azért, mert dolgoznia kell; azért sem, ha erre figyelmeztetik. A névtelen levélíró azt hiszem, nem tizenhat társa nevében fogott tollat, hanem csak a sajátjában. Úgy érzem ezzel akarta védelmezni munkaidő alatti nyugodt lógását. Ha panasza valóban jogos lett volna, akkor bátran aláírhatta volna levelét, és nem került volna a kenyerébe. Ebben biztos vagyok, hiszen meggyőződtem, hogy az üzemben a demokrácia az úr. Ugye, emlékeznek még arra az eseményre, amely nemrégen zajlott le fővárosunkban és a szülők parlamentje összefoglaló címet viselte? A magam részéről őszinte lelkesedéssel üdvözöltem a fenti tanácskozást, úgy is, mint szülő. Végre nekünk is lett saját parlamentünk, bezzeg a diákoknak már régóta van, olyannyira, hogy némelyikük egyenesen unja is. A többség azonban úgy belejött, hogy elfogultság nélkül felszólal, vitatkozik, interpellál, akár û nagyok. Vagy még úgyabban, de ezt nem merném teljes határozottsággal állítani, tekintve, hogy eddig a lábamat se tehettem be a diákparlamentbe. Miért is tettem volna, sajnos elég régen kinőttem az iskolapadból. A szülők parlamentjére viszont titokban nagyon készültem, hogyisne, végre egy hely, ahova teljes joggal elvárhatom a meghívást. De a posta csak nem akart jönni. Illetőleg jött, de azért, hogy újítsam meg a hírlap-előfizetést. Mit meg nem tesz az ember, megújítottam. Aztán megint csöngettek, hogy fizessem ki a gázt és o villanyt. Ezt is szó nélkül kifizettem, nem szerettem volna, ha sötétben kell várnom a meghívót a szülők par- lamentjére. Amikor harmadszor csöngettek, már kissé gyanakodva nyitottam ajtót, de felesleges volt a bizalmatlanság, mert ezúttal végre csakugyan szülő állt a küszöbön: mint szülő a szülőnek átnyújtott, ha nem is meghívót a parlamentre, de egy szét- rógott lábtörlőt, amelyet állítólag a lányom kutyája tett tönkre. Kifejeztem sajnálkozásomat, majd megkérdeztem, hogy őt meghívták-e a szülők parlamentjébe. A legnagyobb csodálkozásomra azt felelte, hogy ismeri az ilyen firmákat, akik mindig másról beszélnek, mint amiről szó van. Ezzel kétségtelenül rám célzott, valamint árra, hogy inkább fizetném meg a pocsékba ment lábtörlőjét. Sosem szíveltem a kicsinyes embereket, ezért udvariasan elköszöntem tőle és becsuktam az ajtót az orra előtt. A tejüvegen át még láttam, hogy hadonászik és rögtönzött nyilatkozatot is tett, de ez nem volt olyan közérdekű, hogy nyilvánosság elé kívánkozna. Néhány nap múlva annak rendje és módja szerint lezajlott a szülők parlamentje. Újságolvasó ember lévén, tudom, hogy hatszáz felnőttet hívtak meg a tanácskozásra, valamint értesültem a vita lényegesebb kérdéseiről is. E tudás birtokában jutottam arra az elhatározásra, hogy mivel szombat este amúgy is vendégek jönnek hozzánk, megragadom az alkalmat és az egyébként tartalmatlannak ígérkező összejövetelt megpróbálom átalakítani szülők parlamentjévé, persze szerényebb keretek-között, miután a mi lakásunk valamivel kisebb, mint az Országház kongresszusi terme. A továbbiakban röviden ismertetem a történteket, abban a formában, ahogy ezt az újságokban szokás. Tehát. Szombat este budapesti lakásomban a meghívottak jelenlétében megnyílt a szülők magánparlamentje. A tanácskozáson megjelent és az elnökségben foglalt helyet jelen sorok írója. Meleg szavakkal üdvözölte a tanácskozás résztvevőit, felkérte őket, hogy a magukkal hozott italokat helyezzék el a hűtőszekrénybe, majd javaslatot tett az ülés rendjére: ki üljön a fotelba,' a heverőre, illetőleg a konyhából ez alkalomra behozott két hokedlira. Megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy az utóbbi évtizedek nagy társadalmi változásai átalakították a családok hagyományos életmódját. A családtagok viszonyát mindinkább egymás kölcsönös megbecsülése, az egyenrangúság és a magasabb rendű érzelmi kötöttség szabályozza. Vitassuk meg tehát, hogy ez az új helyzet milyen kötelezettségeket ró egyrészt o szü lökre, másrészt az iskolára, A megnyitót követően élénk vita bontakozott ki. Elsőként a kétgyermekes házaspár férfi tagja kért szót és kifejtette, hogy konyakot kér. Felesége azonnal tiltakozást jelentett be. Szenvedélyes szavakkal megbélyegezte mindazokat, akik nyakló nélkül vedelik a konyakot, összetévesztve a kulturált tanácskozást a kultúrálatlan kocsmázással. A vitához a jelenlevő másik két feleség lényegében hasonló értelemben szólt hozzá, ezzel a tanácskozás áttérhetett az eredetileg javasolt napirend tárgyalására. Az eszmecsere során kiderült, hogy mindhárom családban ideális körülmények között folyik a gyermekek nevelése, tökéletes a harmónia a korban különböző generációk, vagyis a szülők és a gyermekek között. A legteljesebb egyetértés alakult ki abban a tekintetben is, hogy más' családokban viszont komoly bajok mutatkoznak, mind a szülők egymás közti viszonyában, példamutatásában, mind pedig a gyermek- nevelésben végzett tevékenységben. Érzékletes példák hosszú sorát említették annak bizonyítására, hogy akadnak más csalódok, ahol a szülök isznak, durva szavakat használnak, sőt esetenként tettlegesen is bántalmazzák gyermeküket Egybehangzó volt az a vélemény, hogy ezt az egészségtelen jelenséget sürgősen ki kell küszöbölni mások családi életéből. Ezután a tanácskozás áttért a vörös borra. Ennek során szóba kerültek az iskolai nevelés fogyatékosságai, valamint az érintett pedagógusok emberi hibái. A felszólalók leszögezték, hogy gyermekük minden jót otthon, a harmonikus családi környezetben tanul, viszont esetleges és átmeneti hibái kivétel nélkül az iskolában uralkodó állapotoknak tulajdoníthatók. Ezzel kapcsolatban kíméletlen őszinteséggel ostorozták egyes pedagógusok munkáját és magatartását A tanácskozás feketekávévá! ért véget. Jelen sorok írója elnöki zárszavában hangoztatta, hogy az eszmecsere gyümölcsözőnek bizonyult és a jövőben is szükség van hasonló érdemi vitákra. Megállapodás született arra nézve, hogy a szülők legközelebbi magánparlamentjét a kétgyermekes házaspárnál rendezik meg: a gyerekek amúgy is a nagymamánál nevelkednek, így nem zavarják a tanácskozás menetét, ÁRKUS JÓZSEF Népújság 7 V. HORVÁTH MÁRIA Munka a báíaszéki ÍL számú általános iskola gyakoriókertjóben. ■II. - - Foto: G. K, 1972. március IS,
