Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
Szakács Lajos Amikor jött a felszabadulás, még kövesútja sem volt, mindenfelől csak gidres-göd- rös földúton lehetett megközelíteni. Ebiben az időben Tolna megye falvainak túlnyomó többsége már kövesúttal kapcsolódott az ország vérkeringését jelentő úthálózathoz, s ide azért nem jutott, mert Nagyvejke nemcsak a környék legkisebb, hanem egyben a legeldugottabb települései közé tartozott. Végül a felszabadulás után, 1947— 1948-ban építettek a Majos— kurdi kövesútról egy leágazást — bekötő utat — Nagy- vejikéig. E település igen régi, de sosem tartozott a nagy falvak sorába, A bonyhádi járás hegyei között szerénykedik. Az idegen akár kövesúton, akár dűlőúton közelíti meg, jóformán csak akkor veszi észre, amikor már kőhajításnyi- ra áll a szélső háztól. Egy írott forrás 1374-ben említi a nevét, tehát már azt megelőzően is létezett. Nem kétséges, a megye legrégebbi falvai közé tartozik, s hogy nem fejlődött naggyá annak az elsődleges oka éppen elzártságában keresendő. Félreesett a forgalmas útvonalaktól. gazdasági centrumoktól, ezért megmaradt jelentéktelen kis településnek. Ezért nem jutott neki kövesút még a nagy útépítések idején sem, a másik oldalról nézve pedig éppen emiatt nem fejlődött még úgy sem, ahogyan fejlődhetett volna, ha legalább rendes útja van. Az 1913-ban kiadott „A Magyar Szent Korona Országainak Helységnév- tára” is csak azt rögzíthette, hogy 115 háza van 592 lakossal, földterülete pedig 1350 hold. Hosszú időn keresztül semmit sem jutott előre, majd a háborút követő években elkezdődött a sorvadása, s ez tart napjainkban is. Tolna megye történetére jellemző, hogy rendkívül sok falu, város egyszerűen eltűnt a térképről: volt, nincs! Minden évszázad tucatszámra nyelte el a településeket. Több. a maga korában jelentős falu és város enyészett el teljesen, mint amennyi jelenleg összesen létezik. Némelyikből esetleg megmaradt egy kis pusztai település, de sok esetben az sem, s a név is csak dűlőnév formájában maradt fenn. Települések alakulnak, létrejönnek. települések megszűnnek — ez természetes folyamat. ügy tűnik, hogy a kövesút megépítése csak arra volt jó, hogy a falu lakói könnyebben elvándorolhassanak e faluból, és beleolvadjanak az ország más településeinek lakóközösségébe. ' Noteszommal több mint két évtizede járom Tolna megye falvait, s ha összehasonlítom őket, félreérthetetlenül ez a végeredmény jön ki: Nagyvejke a legfeltűnőbben sorvadók egyike. 1950-ben még 538 lakosa volt, 1960-ban már csak 495, jelenleg pedig négyszáz főt sem lehet összeszámolni. Előreláthatóan a közeljövőben még gyorsabb ütemű lesz a csökkenés. Hadd idézzem Szakács Lajos, volt tanácselnöknek, a jelenlegi tanácsi kirendeltség vezetőjének a szavait: — Az idén legalább tíz család elköltözik a faluból. Ennél a tíz családnál már eldöntött. hogy búcsút int, de lehet, hogy még mások is meggondolják majd magukat, és összepakolnak... Eddig csak két-három-négy család ment el évente.» — Miért vándorolnak el ilyen sokan? A falvak nagyobb részében a minimálisra csökkent az elvándorlás az utóbbi években, innen pedig egyre többen mennek... — Miért? Igyekszik mindenki odaköltözni, ahol a munkahelye van. Vagy legalábbis ahhoz közel. Az emberek igénye manapság valahogyan más, mint azelőtt volt: egy ilyen kis faluban senki sem érzi jól magát. Itt legtöbben úgy élnek, hogy már alig köti valami ide az embereket. — Ebben a tíz családban például milyen foglalkozású a családfő? — öt kőműves. A munkahelyük közelében építenek maguknak házat, és most odaköltöznek. Ezenkívül egy bányász, egy KPM-gépkezelő, egy szobafestő és mázoló, egy Volán-gépkocsivezető és egy bádogos megy el az idén a faluból. — Fordítsuk meg a kérdést: akik maradnak, miért maradnak? — Részben azért, mert öregek, részben pedig azért, mert anyagilag nem áll módjukban másutt megtelepedni, vagy nincs olyan szakmájuk, amivel érdemes lenne valahova elindulni. Körülbelül harmincán a tsz-ben dolgoznak. Ezek közt középkorú és fiatalabb is akad. Elég jól keresnek, s a falunak ez a kisebbik rétege viszonylag elég stabil. Azok, akik nem is gondolnak az elmenetelre, többnyire az idősebb generációhoz tartoznak. Ebből következik, hogy a mostani idős generáció kihalása után — figyelembe véve az időközbeni elvándorlást — maradnak is, nem is majd a faluban. — Hogvhogy maradnak is, nem is? Maguk? — Az én fiamék is benne vannak ebbe az idei tíz elköltöző családban. És ha majd nyugdíjba megyek — még két évem van hátra — nem hiszem, hogy itt maradok... — Az előbb azt mondta, hogy a tsz-ben körülbelül harmincán dolgoznak. A többi? — Eljárnak máshová. Főként Bonyhádra. Az eljárók teszik ki a többséget. Tulajdonképpen a mostani megcsappant lakosságnak is csak egy kisebb része számít igazán nagyveikeinek: a többi csak éjszakára jár haza. Tréfásan így nevezik magukat: „nagyvejkei ágyrajárók vagyunk”. — Van-e olyan réteg, amelyik azért ragaszkodik a faluhoz, mçrt „ez az én falum”? Azaz tapasztalható-e jó értelemben vett lokálpatriotizmus? — Akik elmentek, könnyű szívvel váltak meg Nagyvej- kétől, egyik sem sírt utána. Nem egy olyan is akad, aki elköltözése óta még kíváncsiságból, látogatóba sem jött vissza. Többen csak Mindenszentekkor jönnek el, hogy néhány gyertyát elégessenek a temetőben a hozzátartozójuk sírján. Az őslakosok közül jónéhányan, akik pedig itt születtek, az első elköltözők közé tartoztak. A felszabadulás óta egyetlen család —székely telepes — épített új háadták, és elköltöztek innen Féllábbal legtöbben indulóban vannak. Itt már szó sincs a faluhoz való ragaszkodásról, mindenki tudomásul veszi, hogy ez a település szemlátomást sorvad, és valahogyan szétesett a faluközösség. Kérem, itt már ismeretlen fogalom egy közös rendezvény. A legtöbben egyszerűen keresztet vetettek a falura, és mindenki azt keresi, hogy hol és - hogyan találhatná meg a jobb megélhetését. — Rosszul éltek a felszabadulás óta Nagyvejkén? — Szó sincs róla. Mindenki gyarapodott. Alig akad már ház televízió nélkül... És ha jól belegondolunk, ma már nem is vagyunk olyan elzárt körülmények között, hiszen naponta 13 autóbusz érkezik a faluba, és ugyanannyi indul, tehát még válogathatunk is az utazási időpontokban. Összehasonlításként elmondom, hogy amikor idetelepültünk, gyalog jártunk el még Szekszárdra is, pedig az 32 kilométerre esik hozzánk. Oda-vissza az hatvannégy. Hajnalban indultunk, és este ismét itthon voltunk... Tulajdonképpen nem panaszkodhatnánk, dehát az igények túlnőtték a falut. Annyira, hogy sokan azzal sem törődnek, mit kapnak a házukért... Eladják annyiért, amennyit adnak érte. Tessék nézni ezt a házat itt a szomszédban! Ennél nagyobb gazdaház talán nincs is a faluban. Hetven- valahány ezer forintért adták el. A szomszéd faluban amelyiknek van egy lus lüktető ereje, 250 0-00-et is megadtak volna érte. — Mit gondol, meg lehetne valamivel állítani e falu gyors sorvadását? Az elnéptelenedésre lehetne valamilyen orvosságot találni? — Talán valamilyen ipari üzem segítene. — De hiszen ez a falu mindig kimondottan mezőgazda- sági jellegű volt. — Ez igaz, de a tsz nem tud egész éven át annyi embert sem foglalkoztatni, mint amennyi itt lakik. Persze, olyan dolog ez, hogy ha lenne is helyben ipari üzem, az csak egy réteget tartanai vissza az elvándorlástól, s azt is csak ideig-óráiig, mert a falu attól nem nőne meg. Különben is irreális iparosításról beszélni, mert ugyan kinek érné meg idetelepíteni egy stabil üzemet. Ha jól belegondolunk, nincs orvosság, ami .meggyógyítaná” e falut. Több mindent próbáltunk már tenni annak érdekében, hogy az emberek jobban érezzék magukat itt helyben is, és lehetőleg maradjanak, A falu könyvtárához például nemrég vettünk új bútort. Azt gondoltuk. hogy ez majd egy kicsit vonzóbbá teszi a könyvtárunkat. Nem segített semmit. Ez se, más se. * Nagyvejke termelőszövetkezete már közel egy évtizede egyesült az aparhantival, s azóta itt csak tsz-üzemegység van. E két község tanácsa ugyancsak egyesült, természetesen Apanhant székhellyel, s itt csak kirendeltséget tart fenn a tanács. A nagyvejkei általános iskola teljesen megszűnt: még az alsótagozatosok: is naponta utaznak Aparhant- ra. Több szülő óvodába is Aparhantra járatja a gyermekét, mert helyben óvoda sincs. Bölcsőde ugyancsak nincs. Azt viszont erről a faluról is elmondhatjuk, mint a többi hasonló sorsú; településről, ■ hogy fejlődve sorvad. Az egyéni életkörülménye mindenkinek évről évre gyorsan javul, és. senki sem üres zsebbel int búcsút Nagyvejkének. BODA FERENC Népújság 6 1972. március 19. zat Nagyvejkén, de ők is elFalurészlct Érdi Judit rajzai
