Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-18 / 66. szám

r SAKK Cgr eletek Sánta mesterjelölt még veretlen A megyei egyéni sakkbajnokság 7. fordulója ismét bővelkedett iz­galmakban. Az ifj. Prantner—dr. Palásthy éles küzdelme váltott ki nagy tetszést. Mindkét fél nyílt sisakkal küzdött és négyórai küzdelemben (mindketten időza­varban) a sakkozás szépségeit csillogtatták. Sötét erős támadá­sát ifj. Prantner lassan felmor­zsolta és előnyre tett szert, ami­kor ellenfele az időt túllépte (1:0). Orbán—dr. Oszeczky partiban. Orbán szépen győzött. A szászvá­ri rangadónak számító Jenczer— Till mérkőzést hosszú küzdelem­ben Till nyerte. Id. Prantner nem hagyta magát és négyórás küz­delemben döntetlenezett Hölczl Attilával. Bálint megint gyarapí­totta pontszámait Müller elleni győzelmével. Rangadónak számí­tott a Majnai—Sánta találkozó is, melyet Sánta nyert meg. A nyolcadik forduló hasonló izgalmakat hozott. A ,,főhős” me­gint ifj. Prantner volt, aki a második helyen álló Bálint ellen szép végjátékban győzött. A Hölczl—Palásthy találkozó győzte­se a sötéttel küzdő játékos. Szu­kái Majnai elleni győzelmével fel­iratkozott a ,,trónkövetelők” kö­zé. Eddigi játékával erre rászol­gált. Dr. Oszeczkynek újra feke­te napja volt, vesztett Fatával szemben. Orbán folytatta jó sze­replését és legyőzte Tillt. Id. Ftantner—Jenczer 1:0. A Sánta­Vasárnap folytatódik az 1971— 72. évi labdafúgó-bajnokság küz­delemsorozata. Megkezdődik a ta­vaszi pontvadászat az NB II-es, NB III-as és a megyebajnoki mérkőzésen. A sormkövetkező bajnoki fordulók előtt rövid át­tekintést adunk egy-egy találkozó korábbi eredménylistájából. NB n. Savaria Cipőgyár—Szekszárdi Dózsa :A 7. NB II-es találkozója lesz a két együttesnek. Szombat­helyen eddig kétszer játszottak: :1969-ben a Dózsa, majd az 1970—71. évi bajnokság őszi fordulójában a Savaria nyert 2:0-ra. Négy szek­szárdi mérkőzésen * egyszer 2:2; egyszer 1:0 és 2:0,. mitjd.egy 5:0- as ï>ôzsa győzelem született. A ta­valy . őszi 5:0-as rangadó nagyszerű sikernek számított. Ezúttal nagy küzdelemre van kilátás, a hazaia­kat fűti a visszavágás vágya. A Dózsa helyezését tekintve az egyik pont megszerzése is döntő fon­tosságú lehet. NB in. Paksi Kinizsi—Vecsési SE: Újonc NB III-as csapatunk másodszor találkozik ellenfelével, ősszel Ve- csésen 3 :l arányban nyert a Ki­nizsi. A hazai pálya előnye re- méjük holnap is érvényesül. Pécsi Porcelán—Bonyhád: 1969­foen Pécsett és Bonyhádon is egyaránt 2:l-re a Vasas nyert. Tavaly ősszel 0:0-as döntetlen született. A pécsiek 9 ponttal az utolsó helyen állnak, de a 14 pon­tos Bonyhád is veszélyes zónában van. így nagy harc várható. Lábod—Dombóvári VSE: 1968. óta ez lesz a 9. egymás elleni mérkőzésük. Hétszer győzött Dom­bóvár. az összesített gólkülönbség 19:9. Lábodon 2:0-ra. majd 3:0-ra nyert, egyszer pedig 3:0-ra ki­kapott a DVSE. össze! hazai pá­lyán a vasutascsapat nyert 3 ri­re. TERMELÖGAZDASÁGOK, TERMELŐSZÖVETKEZET* TAGOK! ÉRDEMES ÉTKEZÉS! SZARAZBAZOT TERMELNI akgr nagyüzemi módon, sá­vos vetéssel, akár a háztáji kukoricásban, köztesként Magas átvételi árat fizet az ÁFÉSZ. Szerződéskötés több évre is! Felvilágosítás a helyi ÁFÉSZ-néi. ALTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKE­ZETEK ORSZÁGOS TERMÉK- ÉRTÉKESITÖ IRODÁJA (FOTKJ Budapest, VI., Csengery utca 41. (315) Müller partinál bár MüUer ellen­felének minden csapdáját elkerül­te, hátrányos helyzetbe került és vesztett. A verseny állása: Sánta mester- jelölt 8 pont, ifj. Prantner csilla­gos: 6 pont, Bálint Miklós 5 Vä pont, Szuhai Balázs 5 pont, dr. Palásthy 4 Va pont, id. Prantner 4,5 pont. Mezei futóverseny. A szekszárdi járási atlétikai szövetség a tolnai sporttelepen 9 órától rendezi ver- 1 senyét. A tamási járás a tamási sporttelepen 11 órától, míg Szek- szárd város versenyére 9 órakor kerül sor a városi sporttelepen. Sakk. Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban 9,30- kor kezdődik a középiskolás csa- pat-villámverseny. A KIOSZ me­gyei székházának nagytermében 14 órától megyei egyéni és csa- pat-villámbajnokság. Torna. Szekszárdon, a Kadarka utcai szakközépiskola tornatermé­ben középiskolás fiú és leány tornászbajnokság. A fiúk versenye 9-kor, a lányoké 10,30-kor kezdő­Mohács—Szekszárdi Vasas : 1967­ben 5:l-re, 1970. őszén 1:0-ra Mo­hács nyert otthonában. Négy szek­szárdi mérkőzésből két Vasas győzelem és két döntetlen szüle­tett. A Dózsa elleni előkészületi mérkőzéseket tekintve nehéz lesz pontot szerezni Mohácson. Máza-Szászvár—Pécsi EAC: öt év után most másodszor találko­zik a két csapat, ősszel Pécsett 2:1 arányban a PEAC bizonyult jobbnak. A kiesési zónában lévő bányászcsapatnak minden tudá­sára szükség lesz a 4. helyezett vendégek ellen. MEGYEB A JNOKSÁG : Dunafőldvár—Hőgyész: Az utób­bi három évbçn a vendégek nem szereztek pontot Dunaföldváron, 1969-ben 6:l-es, 1970-ben 3:0-as ha­zai siker született. Az elmúlt év őszén HŐgyészen l:l-es döntetlent játszottak. Gyönk—Szedres : 1968. óta mind­három hazai mérkőzését a gyön- kiek nyerték 2:0, 2:1 és 3:2 arány­ban. Ahhoz, hogy Gyönk elkerül­jön az utolsó helyről, elsősorban hazai mérkőzéseit kellene „ponto­san” zárni. Dombóvár—Tamási: A találkozó esélyese az őszi idény bajnoka. A korábbi hét mérkőzésükön Ta­mási egyszer sem nyert. Dombó­váron az 1970. évi egyidényes baj­nokságban elért l:l-es döntetlen a vendégek sikerének számított. Fadd—Tolna: Két meglepő hazai vereség emlékeztető lehet a fad- diaknak. 1969-ben 3:2-re, 1970. ta­vaszán pedig 4:l-re a vendég tol­naiak győztek. Ősszel Tolna 1:0-as győzelmével tartotta otthon mind­két pontot. Bölcske—Simoníornya : 1970. ta­vaszán a kétcsoportos bajnokság helyosztóján Bölcske nyert 2:1-re. Ezután egv hazai és egy vidéki döntetlen következett, maid ta­valy ősszel az első fordulóban SÎ- montornyáról 2:0-as győzelemmel tértek haza a bölcskeiek. Érde­kes. küzdelmes mérkőzésnek ígér­kezik a vasárnapi összecsapás. Kisdorog—Bátaszék : A két együttes korábbi öt találkozóiá­ból 1967-ben 4:1,! 19fí8-ban 6:1 arányban Kisdorog került ki győz­tesen. Idegenben azonban 8:0-raés 4:l-re kikapott, mfg az őszi mér­kőzésen ismét Kisdorog nyert Bá- tnszéken. Fornád—Tengelic* A tavaszi idény első fordulóiénak egyik leg­jobb összecsapását Í^óW. Az el­múlt öt évben 9 mérkőzésen ta­lálkozott egymással a két együt­tes. Fornádon négyszer iátszot+^k: 3 fen gebei győzelem és e^v dön­tetlen született. Tengelicen 1969- b,on 3 rt-re. tavaly ősszel pedig 3:2-re Fomád nyert. — F. — Szombati fordulók : délelőtt : Or­bán—Hölczl, Fata—Jenczer, Maj­nai—id. Prantner, Müller—Till, ifj. Prantner—dr. Oszeczky, dr. Pa­lásthy—Szuhai, Bálint—Sánta. Dél­után: Hölczl—Sánfa, Szuhai—Bá­lint, dr. Oszeczky—dr. Palásthy, Till—ifj_ Prantner, id. Prantner— Müller, * Jenczer—Majnai, Orbán— Fata. Kosárlabda. A Szekszárdi Vasas NB II-es női csapata a Zalaeger­szegi Volánt fogadja 10 órakor, a Zrínyi utcai általános iskola tor­natermében. Utána 11,30-kor Szek- szárd—Siófok női, majd 13 óra­kor férfimérkőzésre kerül sor. A bátaszókielc 10,30-kor Szigetvár férficsapatát fogadják. A Bony­hádi Cipőgyár csapatához a Ka­posvári Gazdász férfiegyüttese lá­togat. Kezdés 10 óra. A Paksi Ki­nizsi a Dombóvári Vasútas női csapatát fogadja 10,30-kor. Dom­bóvár férficsapata 9 órakor Ka­posvárott a Vasas Izzó ellen mér­kőzik. Teke. A Szekszárdi Szövetkezeti SK Komlót fogadja 9 órakor. A Máza-Szászvári Bányász ugyan­ebben az időben Kaposvárott a Volán ellen mérkőzik. Sportvetelkedö. Szekszárdon a Zrínyi utcai általános iskola tor­natermében 15,30-kor fiaitalok sportvetélkedőjét rendezi a KISZ Szekszárd városi bizottsága. Súlyemelés. Bonyhádon a Vö­rösmarty általános iskola torna­termében 9,30-kor megyei ifjúsági és serdülőbajnokság. Labdarúgó NB II. A Szekszárdi Dózsa Szombathelyen a Savaria Cipőgyár csapata ellen mérkőzik 14,30-kor. V : Emsberger. Labdarúgó NB III. A Paksi Ki­nizsi Vecsés csapatát fogadja 15 órakor. V : Nikolényi. A Bonyhá­di Vasas Pécsett a Porcelángyár ellen mérkőzik 10 órakor. V : Bá­lint. A Dombóvári VSE Lábodon mérkőzik, kezdés: 15 óra. V: Sző­ke. A Szekszárdi Vasas Mohácsra látogat. Kezdés 15,30. V : Bóna. A Máza-Szászvári Bányászhoz a Pé­csi EAC látogat. Kezdés : 15.30. V : Király. (A Nagymányok—Ste­inmetz mérkőzést március 19-re halasztották.) Labdarúgó megyei I. osztály. Dunaföldvár—Hőgyész 15,30. V: Kiss H., Gyönk—Szedres 15,30. V: Szabó A., Dombóvár—Tamási 15,30 V: Kleiber. Faàd—Tolna 15.30. V: Takács J. Bölcske—Si- montornya 15,30. V: Andorka. Kis­dorog—Bátaszék 15,30. V : Takács Gy. Alpári SE—Dózsa H. 10. V : Újvári (Dózsa-pályán). Fomád— Tengelic 15,30. V: Szálai. Labdarúgó megyei B. Nagy- dorog—Pálfa 15,30. V: Pető Sz. Építők—Sióagárd 10,30. V: Váradi. Döbrököz—Majos 15,30. V: Keller. Bogyiszló—Cikó 15.30. V: Király. Ozora—Kölesd 15,30. V: Pech. Zomba—Pincehely 15,30. V: Mér­ges. Decs—Győré 15,30. -V: Aknai. Labdarúgó megyei II osztály. Kurd—Tevel 15,30. V: Korvicska. Dalmand—Izmény 15,30. V : Lend- vai. Kocsola—Tolnanémedi 15,30. V. Baráth J. Báta—Szakály 15,30. V : Antlfinger. Kajdacs—-öcsény 15.30. V: Kunfalvi. Madocsa—Duna­szentgyörgy 15,30. V : Simon. Szakcs—Harc 15.30. V: Vícze. Aparhant—Kajrnád 15,30. V: Pap- lauer. Labdarúgó járási bajnokság: Pusztahencse—Dunakömlőd 15,30. V : Bencze II. Németkér—Gerjen 15.30. V : Pápista. Alsótengelic— Várdomb 15,30. V: Bíró. Felhíyás tudósítóinkhoz Felhívjuk tudósítóinkat, hogy az elmúlt évek gyakorlatához hason­lóan az NB III-as és a megyebaj­noki mérkőzésekről a beszámoló­kat vasárnap 17 és 19 óra között várjuk telefonon. A megyei B osztály mérkőzéseinek eredményét hétfőn reggel 8 órától kérjük, a 12—901-es telefonon. ORVOSI ÜGYELET : Szekszár­don, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelő­ben állandó orvosi ügyelet yan, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd váro­son kívül Harc, Sióagárd és Szál­ka községekre is. Telefon: 12—122. Dombóváron dr. Lukács László fogadja a hét végén a betegeket. Szombaton 17—18, vasárnap pedig 10—12 óráig az Arany János téri orvosi rendelőben (telefon: 12—24), utána a lakásán található (Jókai u.). Bonyhád, Kakasd, Lengyel kör­zetben dr. Csullag József fogadja a betegeket (Bonyhád, Perczel Mór u. 49. Telefon: 30. Központi ügyeleti rendelő). Nagymányok, Máza, Győré kör­zetben dr. Notaisz Sándor ügyel (Nagymányok). KOSSUTH RADIO 8.18: Lányok, asszonyok. 8.38: A Berlini Népi Renaórseg fúvós- zenekara játszik. 8.54: Budapesti operaesték Kiempererrel. A va- razsxuvoia. 10.05 : Oivasópályázat. 10.45: Zenekari muzsika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Ma­gyarán szóivá. .. 12.45 : Melódia- koktél. 14.02; A* walesi bárdok. — Walesben. 14.12: Grabócz Mik­lós—Várnai Zseni: Világok moz­gatója — kantáta. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05; Kis magyar nép­rajz. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00 168 óra. .. 17.30 : A világiro­dalom humora. 18.00: Zenekari muzsika. 19.25: öt perc sport. 19.30: Édes anyanyelvűnk. 20.35; Ablak. 21.35: Holnap közvetít­jük. .. 22.20 : Ritmus és melódia* Q.10: Melódiakoktél« PETŐFI RADIO 8.05: Operettrészletek. 9.03: Nó­ták. 9.45:' Válaszolunk hallgató­inknak. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.50: „Jelképek erdején át. ..” 12.00: Kórusok magyar köl­tők verseire. 12.30: Petőfi nyomá­ban Aszódon. 13.03: Romantikus zene. 14.00: Napraforgó. 15.00: Or­vosi tanácsok. 15.05: Barokk zene* 15.20: Falvakban, mezőkön. 16.05; Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. 16.20: A hét mű­sorából..« 16.50: Latin-amerikai históriák. 17.05: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.20: A hét műsorából... 18.10; Ct perc sport. 18.15: Kíváncsiak Klubja. 19.05: Wuchinger Gáspár hárfázik. 19.15: A Miskolci Szim­fonikus Zenekar Mozart-hangver- senye. Közben: 20.25: öt perc sport. 20.30 : Uj könyvek. 20.33 : A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.32: A pécsi Nemzeti Színház. 21.47: Színes népi muzsika. 22.20: Debussy és Ravel müveiből. 23.15; Weber operáiból. «*■ 18.05 : A dzsessz világa. 17.05? ötórai tea. 18.10: Az OKISZ Er­kel Ferenc Művészegyüttesének női kamaraegyüttese játszik. 18.29: Gazdasági könyvespolc. 18.40: Wagner: A Nibelung gyűrűje. Háromfelvonásos zenedráma. Köz­ben: 19.51: Tavasz-ébresztő. Ver­sek. 20.00: A walkür című zene- dráma közvetítésének folytatása. Közben: 21.36: A tavaszhoz. 21.46: A walkílr című zenedráma közve­títésének folytatása. TELEVÍZIÓ f A3<k Mindenki közlekedik. A VOLÁN 1T. sz. Vállalat felvételre keres érettségivel rendelkező női munkaerőket BÉRELSZÁMOLÓI. UTÓKALKULÁTOR!, FORGALMI SZOLGALATRA és GÉPKONYVELŐI munkakörbe. A gépkönyvelői munkakör betöltésére gépírói szak­vizsgával is lehet jelentkez­ni. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaerő-gazdálkodá­si csoportjánál, Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 21. sz. (362) Tevel. Kisdorog, Hőgyész,. Két.y és Zomba körzetben dr. Gyulai László látja el. az ügyeletet (Hő­gyész, Teiéfön : 30). ÁLLATORVOSI ÜGYELET : Szek^ szárd on, dr. Bertha. Béla (Szék-* szárd, Kossuth u. 6. T. : 14—649) az ügyeletes állatorvos. Az ügye-« let kiterjed Szekszárd,- Szálka9 öcsény, Sióagárd és Harc 1 terület téré. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET;. Szekszárdon, a hét végi és ünnepi ü-gyeletet a H l-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádon, ' Dombóvárott, Pák-', son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el a2 állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügye­letet tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog és Tamási, gyógyszertára« 10.00: Európa bölcsője. Művelődés«* történeti filmsorozat. VI. Velence, 10.55: Yves Montand műsora.’11.403 Óvoda nélkül. Dokumentumfilm.., 14.55: Michal úr kalandjai. 15.252 Egri Dózsa—U. Dózsa. A szünet­ben : Reklámműsor. 17.20 : Hírek* 17.25: Tárlatról — Tárlatra..« 17.45: „Mi kommunista ifjak” lSi éves a KISZ 18.35: Magyarország kisvasútjai. 4. Vasút a Bükkbem, 19.15: Cicavízió... 19.30: TV-hír­adó. 20.00 : Tabi László ötperce, 20.05: Az elszabadult idő. 21.15; Jó estét, Varsó! 21.40: Tv-híradó — 2. kiadás. 21.50: Éjszakai elő­adás. A légió. Magyarul beszélő lengyel film. I. rész. Bevezetői; mond: Nemeskürty István, JUGOSZLÁV TV 14.45; Lúg falu polgárai. 15.30? Falu -parasztok nélkül. 16.00 : Né­pi muzsika. 16.30: Kosárlabda1? Olimpia—Partizán. 18.15: Jugosz­lávia téli úszóbajnoksága (köz ve ti- . tés) 19.15 : Kvízműsor. 19.45 : Rajz­film. 20.30: őfelsége adjutánsa - játékfilm. 22.00; Show-snűsor«, & műsors 20.30: A Kordí együttes műsoráé' 21.20: Huszonnégy óra. 21.30: Do^ kumentunwnűsor : Emberek. 21.503 Zene freskók között: W. A* Mo* &aru Vesperae Solennes, OSZTRÁK TV L programs 15.00: Az ORF ma este, 16.003 Kicsinyek műsora. 17.05 : Mi le­szek, ha nagy leszek? 17.35: Drá­ga otthonunk. Kisfilm. 18.00: Hett Magazin. 18.25: Jóéjszakát, gyere­kek! 18.30: Kulturális specialitá­sok. 18.55; Szombati jóestét. 19.30 3 Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Jóestét, barátaim ! Nemzetközi Kvizműsor. 22.35: Tv-híradó. — Esti kiadás. 22.45; Éjtszakaá, teteai# Suttogó árnyak» A programs .»; •. 16.16: Don Camillo és Peppone* Filmkomédia. 18.00: Keresztmet-; szét. 19.00: A gitárról mindenki­nek. (10. rész) 19.30: Tv-híradó* 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Film- görl. Francia film. 2L5A; Xv-hír* adó. MOZI BONYHÁD: A lovakat lelövik, ugye? (Amerikai fűm.) domböv Ab; Csermell (Szovjet—- grúz film.) DUNAFÖLDVAR: Csapda a táfi bomoknaik (Jugoszláv film.) PAKS : Csárdáskirálynő (Ma* gyár—NSZK film.) SZEKSZÁRD: fél 6 A sípold macskakő (Magyar film.) 8 Uram, ön özvegyasszony lesa (Csehszlovák film.) TAMÁSI : Lányok pórázon (Francia—olasz film.) TOLNA: Tizenkét szék I—n, (Dupla helyárral. Szovjet film.) Két fő férfi segédmunkást felveszünk. Dél-dunántúli Nyersanyag-hasznosító Vállalat, Szekszárd, Bogyiszlói u. 6. sz. (319) ■K2­Gyere velünk, Játsszunk együtt Szülők, gyermekek vidám vetélkedője Akik vasárnap délelőtt ís szoktak tévét nézni, még emlékeznek a nemreg sugárzott népszerű NDK-beli sportvetélkedőkre. A tömegsport művelése terén világszínvonalon álló NDK, egyik-másik nagy sikerű kezdeményezése úgy látszik nálunk is követésre talál. ^ , A KISZ Szekszárd városi bizottsága az „Ifjúsági hét" rendezvényei köze „Gyere velünk, játsszunk együtt" címmel olyan sportprogramot állított össze, amely vidám és szórakoztató. S omi még fontos: szülők, tanárok, gyerekek közös fedél alatt — a tornateremben — randevúznak majd. A sport meg­szerettetését így helyes kezdeményezni. Az érdekesnek ígérkező rendezvényre a szekszárdi Zrínyi utcai iskola tornacsarnokában kerül sor holnap, vasár­nap délután fél négykor. ^ , A sportműsor tartalmából: vidám váltóversenyek, tréfás^ Jabdás váltofuta- sok követik egymást, s nem hiányzik a „sláger” — a kispályás foci Az apukák tehát „magyarul*' is művelhetik az NDK-féle tömegsport akciót. A játék: életörömI Nem kétséges, hogy a Zrínyi utcai sportcsarnok va­sárnapi sportolói — kicsik és nagyok — igazolják ezt. A rendező Lstna'c' tanárok kérését is tolmácsoljuk: szurkolókat, vendégeket szeretettel várr,a!\ Belépőéi nincs. Csők játék .. • játék; ,.. játék ... Következik a 16. forduló «rv’.rac- — ■ .......- ■ ----------­S portműsor A rádió és a teleyízió műsora

Next

/
Thumbnails
Contents