Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-02 / 52. szám
A i Egy liét Vietnamban 3. Utón északra Forró hangulatú nagygyűlés a Honga-i bányászok körében. A Leszálló sárkány öblének Lj jogszabályokról — röviden Ha repülőgép hasítja az eget, itthon fel sem pillant az ember Vietnamban egészen más érzéssel hallgatja ezt a izajt, noha tudja: a harcok jelenleg délen folynak. Mi északnak indultunk, de a háború jelenléte sajnos itt is végigkísért bennünket. Az út mentén végig a francia gyarmatosítók itt maradt beton erődjei mere- deznek, Haiphong városában és a Honga-i bányavidék területén pedig lebombázott üzemek, szétroncsolt vasutak, szétlőtt vasúti kocsik árulkodnak az amerikai agressizo- rok tetteiről. A települések adatai közé itt úgy beletartozik az amerikai berepülések és a lelőtt gépek száma, mint a világ más területein a lakosságra, vagy a kommunális ellátottságra vonatkozó adatok. Haiphong fölé például 6300 berepülés történt egy csodálatos részlete. eddig, s 1964. augusztusától 1971. áprilisáig 261 gépet semmisítettek meg. Ez a vidék a VDK ipari centruma, itt találhatók a legjelentősebb üzemek, a Honga-i bánya pedig az ország feketearany kincsesháza. A régi francia adatok a szén mennyiségét 22 milliárd tonnára becsülték: A valóságban ennél még nagyobb szén vagy onr ó 1 van szó, amelynek értékét növeli, hogy a világ legjobb szenei közé tartozik, s főként külszíni fejtéssel bányászható. A bányavidék a. vietnami munkásmozgalom bölcsője is. A bányászok már 1886-ban fegyvert fogtak hajcsáraik ellen. A sokat tapasztalt munkásemberek különösen jól tudják értékelni az önzetlen baráti segítséget, a magyar nép, a magyar munkástestvérek segítségét. Nem véletlen, hgoy az egyik legforróbb hangulatú nagygyűlésre — amelyen Fock Jenő elvtárs, a magyar párt- és kormányküldöttség vezetője kétszer is szót kért — éppen a Honga-i bányászok körében került sor. A bányavidéktől nem mesz- sze kezdődik a világ egyik csodâjaknét számon tartott Ha Long-i öböl. Természeti szépsége leírhatatlan. Mintegy háromezer szikla emelkedik ki a vízből, köztük kisebb-nagyobb kgpuk a tengeren, körül a partokon, pálmaerdők, örök nyár, csend, nyugalom. Azt persze nem lehet elfelejteni, hogy ezt az öblöt is amerikai bombák fröcskölték, hogy e tartomány fölött 172 gépet lőttek le a vietnami légelhárítók. de most. a nyugalom perceiben mindennél erősebben hajlik a képzelet arra, hogy a pálmaerdők közé üdülőket, fürdőhelyeket álmodjan, a légvédelmi ágyúkkal és géppuskákkal felszerelt naszádok helyére békésen ringatózó vitorlásokat, odaálmodja a béke, a ritka természeti szépség, a pihenés szigeteit. — Ezek nem álmok, hanem tervek — mondták vietnami barátaink. — Tisztában vagyunk a vidék páratlan adottságaival. s felépülnek itt az üdülők, lesz még ebből világhírű pihenő-, kirándulóhely. Hihetetlen következetességükre, körültekintésükre utal, hogv amennyire a lehetőségeikből futja, máris tesznek azért a jövőért. Az öbölben van például egy sziget, amelyen rengeteg majom él. Amellett. hogy gyógyászati célokra hasznosítják őket, idegenforgalmi látványosságnak sem utolsó ez a természetes állatkert. S hogv ez megmaradjon, noha az élelemnek nem állnak bővitoen, komoly költséggel óvják az állományt, ide még akkor is biztosították a takarmányt, amikor az árvíz a termés nagy részét tönkretette az országban, s főleg ezen a vidéken. S hogy mikör készül el az üdülőtelep? Ezt pillanatnyilag senki sem határozza meg, annyi azonban bizonyos, mondták a vietnamiak, hogy az első meghívottak között feltétlenül lesznek magyarok. A többi között azért is, mert a tervező munkában nagy szerep vár a magyar szakemberekre. Megtisztelő, méltó feladat lesz. KOVÁCS FERENC Következik: 4. Magyarok között. A lakossági szolgáltatások fejlesztésének elősegítése érdekében kiadott 4/1972. (II. 15.) számú munkaügyi miniszteri rendelet lehetővé teszi a lakossági szolgáltatási tevékenységet végző állami vállalatok, ipari szövetkezetek dolgozói bérének három százalékkal ■történő emelését, s rendelkezik az e vállalatoknál magasabb vezetőállású és termelésirányító munkakört ellátó dolgozók anyagi ösztönzéséről is. A belkereskedelmi miniszter február 19-én megjelent 2 1972. Bk. M. számú rendeleté a jutalékrendszerről szól, s kimondja, hogy a jutalékrendszer célja az ellátás és a vásárlási körülmények javítása, a gazdálkodási eredmények növelése. A rendelet a jutalékrendszer különböző fajtáit állapítja meg. s a vállalatok jogkörébe utalja annak eldöntését, hogy e jutalékrendszerek közül melyiket alkalmazzák. Részletesen foglalkozik a jutalék elszámolásának mikéntjével, a szabad'kasszás egységekkel és kötelezően előírja, hogy a rendelet megfelelő végrehajtása érdekében, mely kérdéseket kell a kollektív szerződésben, a munkaügyi szabályzatban, illetve a munkarendben. szabályozni. A megrendeléses vásárlásról és az előlegről szóló 1/1972. (II. 10.) Bk. M. számú rendelet lehetővé teszi, hogy az állami és szövetkezeti kereske- relem a vásárlóktól a boltokban nem lévő árukra megrendelést fogadjon el. A vásárló a megrendelést egy erre rendszeresített naplóba bevezeti, a bolt pedig írásban értesíti a vásárlót a megrendelt áru beérkezéséről. A vállalat a megrendelés elfogadását előleg fizetéséhez kötheti, mely A móri borvidék történelmi szőlőfajtája, az ezerjó hegemóniája megtört: az állami gazdaság ezer hold szőlőjéből már csak a termőterület 31 százalékát foglalja el. A har gyományos móri savanykás, fanyar bort adó fajtákat: a leányka, a tramini, a rizlingszilváni mellett megjelentek a lágyabb, édeskés pecsenyeborok szőlőfajtái is. így a muskotály és újabban a bővenelőleg azonban a vételár 3(1 százalékánál több nem lehet. Lehetőséget ad a rendelet arra is, hogy a vásárló az üzletben levő árut a vételár 30 százalékának megfelelő összegű előleg megfizetése esetén azzal a feltétellel vásárolja meg, hogy a hátralékos vételárat három napon belül kifizeti. A vásárló azonban az árut ilyen esetben csak a teljes vételár megfizetése után kaphatja meg. Ha a vásárló a teljes vételárat három napon belül nem fizeti meg, az eladó az árut másnak adhatja el, az előleget kamatmentesen visz- szafizetni pedig abban az esetben kell, ha a vásárló a megrendelésitől elállt és az előleg visszafizetését kéri, a megrendelt árut az értékesítéstől számított nyolc napon belül, az előleggel történt vásárlás esetében pedig az előleg befizetésétől számított három napon belül nem vette át. Az áru megrendelésével, valamint az előleg elfogadásával kapcsolatos feltételekről a kereskedelemnek a vásárlót tájékoztatnia kell. A könnyűipari miniszter 2 1972. szám alatt utasítást adott ki a dolgozók egészségének és testi épségének védelmével kapcsolatos kérdésekről (megjelent a Könnyűipari Ér-i tesítő 1972. évi 2-es számában, de a Tanácsok Közlönyében is), az utasításban előírt szár mos tennivalót itt nem soroljuk fel, csupán ennyit idézünk a rendelkezésből: „Azokkal a vezetőkkel szemben, aki e feladataikat hanyagul, felelőtlenül végzik, következetesen érvényesítsék a felelősségre vonásukat.” DR. DEÁK KONRAD csap. vez. ügyész termő, magasművelésre alkalmas francia szőlőfajták. A Móri Állami Gazdaság 80 holdon telepített Chardonnay- szőlőt, s a telepítés most fordult termőre. Jellemző a francia fajta termőképességére, hogy tavaly már 30 mázsás holdankénti átlagtermést adott, s az idén 50 mázsa körüli hozamot várnak. Az illatos, édeskés móri Chardonnay első terméséből a tavasszal ezer hektoliter kerül forgalomba. (MTI) Új szőlőfajták a móri borvidéken 'ÖPANÉZZETBld! S I Rozmárok!!! ' Hozmakor köze fUTOTTUAjK rRAR- C/AORSZÄC TARTJA/AJA L ! Opanézzetbií!! S I rozmárok!!! ' Kozmakor: közé fUTOTTUAjK tRaaj- C/AORSZÄC TARTJA/A/ÄL ! Áramot G. G. TÖÜDOUZE / ;;§RE^ihlYEBÖL RAJZOLTA SCHUBËRT PÉTER Az, elkeseredett küzdelem mar-hír a hatalmas állatok GYŐZELMÉVEL VÉGZŐDÖTT,MIKOR. GÉPÁGYÚ DÖRREUÉSE VEGYÜLT A HARCI ZAJBA. A HOMÁLYBÓL ES Y HADIHAJÓ KÓR VOUA LA BOWTAKQZOir ki. íarm/lYew hihetetlen is volt a hír, el kelleit h/nwiür, m/kor a MEGSÉRÜLT ÁLLATOK a HA3ÔMAK TÁMADTAK.