Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-09 / 33. szám

1 i » * » * Az FKP felhívása Franciaország népéhez Párizs (MTI) A Francia Kommunista Párt Politikai Bi. zottsága felhívta Franciaor­szág munkásosztályát és egész népét, hogy tevékenyen vegye ki részét az indokínai népek békéjével és függetlenségével foglalkozó világkonferencia előkészítéséből. A világkonfe­renciát február 11—13-án tart­ják Versaillesben. A Politikai Bizottság hang­súlyozza, hogy a versaillesi vi­lágkonferencia — nemzetközi jellege és a vele kapcsolatban megnyilvánuló egység alapján — a legnagyobb szabású tünte­tés lesz, amelyet ez ideig az indokínai népek támogatására szerveztek. Éreti mény télén ii 1 folynak a brit—máltai megbeszélések A hétfői találkozó után kedd délelőtt ismét tárgyalóasztal­hoz ült az olasz fővárosban Dom Mintoff máltai kormány­fő és lord Carrington brit had­ügyminiszter, hogy megbeszé­lést folytassanak a máltai ka­tonai támaszpontok jövőjéről. A római találkozón a NATO képviseletében jelen van Luns főtitkár is. A hétfői tanácskozásokat a felek egyöntetűen eredményte­lennek minősítették, — sem­miféle haladás nem történt — jelentette ki Carrington a há­romórás találkozó után. A hír- ügynökségek szerint a keddi megbeszélésektől sem várható eredmény. Lord Carrington és Joseph Luns a máltai kormányfővel folytatott keddi megbeszélése befejeztével kijelentette, hogy megtették a „végső javaslatai­kat” Dorn Mintoffnak a tá­maszpontok ügyében. A máltai miniszterelnök ul­timátumnak nevezte az ajánla­tot. melynek részletei egyelőre nem ismeretesek. Dajan beismerte az Izraelnek nyújtott fokozott amerikai támogatást Dajan izraeli hadügyminisz­ter hétfőn Washingtonban köz­vetett formában tudtul adta az Izraelnek nyújtott amerikai ka­tonai segély fokozását. „Azt gondolom, most már jobban érezhetjük magunkat” — je­lentette ki Rogers külügymi­niszterrel és Sisco külügyi ál­lamtitkárral tartott 90 perces találkozója után. A részletekről csupán any- nyit mondott még, hegy .Izra­el megkapta „azokat az alap­vető dolgokat, amelyeket szük­ségesnek tartott megkapni”, majd hozzáfűzte, „repülőgép­szállításra kaptunk ígéretet”. Dajan az említetteken kívül megerősítette kormányának azt az álláspontját, hogy kész Egyiptommal a Szuezi-csator- na megnyitásáról tárgyalni. Mint ismeretes, éppen Dajan röppentette fel New Yorkban — Washington felé utaztában — azt a hírt, hogy a viziút al­kalmasint az izraeli megszálló haderő visszavonása nélkül is megnyitható lesz. Ezt a kije­lentését az egyiptomi sajtó gú­nyos formában elutasította. Nyugtalanság Törökországban Grivasz ciprusi tartózkodása miatt A ciprusi belső feszültség növekedése, amely — a szige­ten rejtőzködő Grivasz tábor­nok és enoziszt (Görögország­hoz való csatlakozást) követe­lő és illegális fegyveres cso­portokat szervező hívei fokozó, dó tevékenységének következ­ménye, nyugtalanítja az anka­rai kormányt is. A török kül­ügyminisztérium szóvivője ez­zel kapcsolatban figyelmezte­tő nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat — mint az an­karai rádió jelenti — hangsú­lyozza: „amennyiben a ciprusi görögök egyik vagy másik szárnyának tevékenysége miatt, vagy valamely más okból konf. liktusra kerülne sor és a cip­rusi törökök támadás célpont­jaivá válnának, Törökország abban a pillanatban minden szükséges intézkedést megtesz, hogy megvédelmezze életüket és vagyonukat, valamint jogait, melyeket érvényben lévő szer. ződések garantálnak. A török nyilatkozat különö­sen veszélyesnek tekinti a cip­rusi helyzet ilyen alakulását most, amikor a felek komoly és jóakaratú erőfeszítéseket tesznek a török és görög kö­zösség belső tárgyalásainak fel­újítására. (MTI) Még mindig tart a bányászsztrájk Nagy-Britanniában. Ké. pünk Birminghamben készült: egy sztrájkoló szénbanyászt letartóztat a rendőrség, mert — társaival — megpróbálta megakadályozni, hogy a szenet elszállítsák a raktárakból Háromszáz rendőrt vezényeltek ki ide az ötszáz banyr.sz lenőrzésére’* {i'eielo'.o “ AP ívül Kp; A brit kormány nem kívánja igénybe venni az ENSZ jószolgálatait az észak-írországi kérdésben A brit kormány az észak-ír­országi válság kérdésében nem szándékozik igénybe venni az ENSZ jószolgálatait —, közöl­ték kedden hivatalos londoni forrásból. Emlékeztettek rá, hogy nem változott Nagy-Britanniának az az álláspontja, amely szerint „az ENSZ Eszak-Irországban semmiféle szerepet sem hiva­tott betölteni.” Mint ismeretes Kurt Wald­heim, az ENSZ főtitkára az ügyben felajánlotta jószolgála­tait. A brit külügyminisztérium szóvivője kedden pontatlanok­nak minősítette e sajtójelen­téseket. Magyarázatképpen hozzáfűzte: a világszervezet főtitkára hétfő esti sajtóérte­kezletén csak azt mondotta, hogy továbbította az angol kormánynak azt a jószolgálatait kérő üzenetet, amelyet dr. Pat­rick Hillery, az ír Köztársaság külügyminisztere intézett hoz­zá. A szóvivő tájékoztatása sze­rint Waldheim hétfőn megerő­sítette, hogy hajlandó teljesí­teni ezt a kérelmet, de csak akkor, ha „az összes érdekelt felek” felkérik őt erre. Azt is hozzáfűzte, hogy az ENSZ alapokmánya 7. paragrafusá­nak második cikkelye értelmé­ben a világszervezet nem avat­Róma (MTI) A XIII. orszá­gos kongresszusára készülő Olasz Kommunista Párt me­gyei szervezetei sorra rendezik kongresszusaikat. A kongresszusokon minde­nütt elítélik a kormányzatban érlelődő jobbratolódási folya­matot, amelyért elsősorban a kereszténydemokrata párt a felelős. A demokratikus politi­kai erók közötti új kapcsola­tok szükségessége, a baloldali erők egysége mindenütt nagy hangsúlyt kapott a beszámoló­ban és a vitában. Figyelemre méltó a fiatalok aktív részvé­tele a kongresszusi előkészítő munkában. Az NSZK-beli Kölnben va­sárnap megalakult a Nyugat- Németország északi és közép­ső részén dolgozó kommunista olasz vendégmunkások megyei szintű pártszervezete. Egy hét­tel korábban Stuttgartban ala­kult meg az első ilyen NSZK- beli Olasz KP-szervezet. Az Olasz Autonóm Szocialis­ta Mozgalom közölte, hogy a szervezet március 10-én, az Olasz KP kongresszusának megkezdése elő ti csatlakozik kozhat be valamely tagország belügyeibe. A brit külügyminisztérium szóvivője végezetül jelezte, hogy Kurt Waldheim hétfői bejelentését tanulmányoznák, s válaszolni fognak rá. Az angol kormány ezen a héten több ülésen tárgyalja az észak-írországi helyzetet. Kor­mánykörökben azt remélik, A koreai néphadsereg meg­alakulásának 24. évfordulója alkalmából a Magyar Honvé­delmi Szövetség budapesti ve­zetősége és a Magyar Néphad­sereg Központi Klubjának pa­rancsnoksága kedden műsoros ünnepséget rendezett az Uva- terv székházában. Az egybe­gyűlteket — akiknek soraiban ott volt Pák Gjong Szun, a Ko­A VNA kedden további ada­tokat közölt a dél-vietnami ha­zafias erők januári harci tévé. kenységéről. A jelentésből ki­az Olasz Kommunista Párthoz. Az Autonóm Szocialista Moz­galom 1966-ban, a szocialista és a szociáldemokrata párt egyesülésekor, olyan baloldali szocialistákból alakult, akik nem értettek egyet az egyesü­Concepcion (MTI) A népi egység pártjai közös jelölteket állítanak a jövő évben sorra kerülő kongresszusi választáso­kon — közölte dr. Salvador Allende, chilei elnök hétfőn este egy Concepcionban tartott nagygyűlésen. „Az egységes harc a népi erők győzelmének záloga” — hangsúlyozta Allen, de. A népi egység előtt 1972-ben álló feladatok közül az elnök kiemelte a népgazdaság álla­hogy a közeli napokban olyan légkör alakul ki, amelyben po­litikai alternatívákat vehet fontolóra. Az észak-írországi polgárjogi szövetség elutasítot­ta a kormány ismételten felve­tett tárgyalási ajánlatát és elő­feltételként az internálások megszüntetését követelte. (MTI) reai Népi Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövete is — Kelemen Győző, az MHSZ budapesti titkára üdvö­zölte, majd Koltai Vilmos ve­zérőrnagy mondott beszédet' Felszólalt Han Csői főezredes a KNDK nagykövetségének katonai és légügyi attaséja is. (MTI) tűnik, hogy a partizánok ja­nuár 31-én nagyerejű táma­dást intéztek a saigoni hadse­reg My Tho tartományban lé­vő egyik támaszpontja ellen. A zsoldoshadsereg 54 katonája meghalt vagy megsebesült Január 3-a és 13-a között Da Nang repülőtere sorozatos tá­madások célpontja volt. Ezek során a hazafiak tizenegy re­pülőgépet, valamint két kato­nai járművet leromboltak és tizenöt amerikai katonát meg­öltek. A DNFF fegyveres alakula­tai rakétákkal és aknavetőkkel lőtték Nuoc Nan repülőterét is. Nyolc helikopter megsem­misült és a zsoldoshadsereg húsz katonája vesztette életét vagy sebesült meg A B—52-es óriás repülőgé­pek keddre virradóra több hul­lámban támadták Dél-Vietnam központi fennsíkját és a demi. litarizált övezettől délre eső területeket. 87 sajtótudósítő kíséri Nixont Kínába Washington, Hongkong (MTI) A Fehér Ház bejelen­tette, hogy az amerikai sajtó 87 képviselője kíséri el az el­nököt és feleségét a népi Kíná­ban február 11-én kezdődő lá­togatásukra. A napilapoktól kiküldendő tudósítók összesen 119 lap szolgálatát látják el. mosított szektorának további bővítését, a beruházások növe­lését, a lakosság életszínvona­lának emelését és rámutatott arra, hogy újabb néptömegeket kell bevonni az egységfrontba. A chilei mezőgazdaság fej­lesztésére a kormány különös figyelmet fordít. Chile még eb­ben az évben 5000 traktort vá­sárol a Szovjetuniótól és to­vábbi 5000-et más európai or­szágoktól — mondotta Allende. Herbert Wehner (bal oldalt), a nyugatnémet szociálde­mokrata párt parlamenti frakciójának vezetője hivatalos látogatáson Lengyelországban tartózkodik. Képünkön Stefan Olszowski lengyel külügyminiszterrel. _____________________________ (Képtávírónkon érkezett). F olyik az előkészület az Olasz Kommunista Párt XIII. kongresszusára •• Ünnepi megemlékezés a koreai néphadseregről Élénk harcok Dél-Vietnamban léssel és kiváltak a pártból. A népi egység pártjai közös jelölteket indítanak a chilei választásokon

Next

/
Thumbnails
Contents