Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
T nzérg^akorlaton Azonnal észrevesszük, hogy az Ural letért a műútról. Mintha a hullámzó Balaton vize lenne alattunk, nem a szilárd talaj. A hajnali koromsötétben még csak tájékozódni sem tudunk, merrefelé tartunk. De egyelőre elég az is, hogy a hatalmas teherautót vezető fiatal katona ismeri az útirányt — már ő is csak méterekre lát a környékre telepedő ködtől. Mióta utazunk így? Fél órája, vagy csak néhány perce? Teljesen mindegy. Az Ural hirtelen rándulással áll meg. (Kitűnően fognak a fékek !) — Megérkeztünk. Változatlanul nem látunk semmit, mintha valami feneketlen veremben toporognánk. Csak a valahonnan, .végtelen sötétségből érkező kakasszó árulja él, mégiscsak emberközelben. Zseblámpa bágyadt fénye villan. — Erre. Elindulunk, amerre a fény villant. Gödrökön keresztül bukdácsolunk, kövekbe bot- lünk, egyszerre csak ott terpeszkedik előttünk valami sötét tömeg. Éppen úgy beleolvad a sötétségbe, mint a körülötte mozgó sisakos katonák. Néhány méterrel odébb hasonló, majd odébb megint, megint, ismétlődve tovább, a végtelenbe veszve. Egy tüzéregység állásait járjuk. A felfelvillanó fényeknél végre felismerjük a lövegeket. Tarackok, mellettük ládákban a lőszer, tekintélyes méretű, még így, „alvó” helyzetben is félelmetes lövedékek, sápadt- sárga hüvelyek. A szétterpesztett talpszárakon fáradtságtól, álhiosságtól rekedtes hangú katonák. Már a második hét végét töltik itt kinn a szabadban, távol a laktanya kényelmétől. Mondják; annak örülnek, hogy ilyen jó hozzájuk a februári időjárás, éjszaka sem süllyedt fagypont alá a hőmérséklet. A szavak hallatán egyre nagyobb tisztelet ébred bennünk ezek iránt a 18—20 éves fiúk iránt. De érzelgősségre nincs idő ;.. Vezényszavak hallatszanak, megmozdul az eddig élettelennek tűnő sötétség. A kíséretünkben lévő tiszt tájékoztat: — Állásváltoztatás. Sok ezer lóerő mordul fel egyszerre, valahonnan a völgy, bői lomhán kúsznak elő az Uralok, szinte csodálkozik az ember, hogy ebben a beláthatatlan sötétségben hogyan találja meg egy-egy jármű vezetője a maga lövegét. Ami a legmeglepőbb: nincs egyetlen felesleges mozdulat, pedig a tüzérek mintha mindent bekötött szemmel végeznének. Elcsomagolják a műszereket, felmálházzák a súlyos lőszeresládákat, felkapcsolják a lövegeket. Híradósok árnyai tűnnek fel néhány pillanatra, osak a vezetékdobok halksur- rogása hallatszik. Mindössze néhány perc telt el, de az egység már menetoszlopba sorakozva várja a további parancsot* Továbbmegyünk mi is. Valahol ismét megállunk. A sötétség szürkületbe fordul, Mintha kazlak sorakoznának a mezőn ... Feléjük tartunk. Néhány méterről is csak annyit látunk, hogy rejtőháló takar valamiféle fegyvereket. Csaknem meghökkenünk, amikor a rejtőháló alá lépünk. Sorozatvetők. A második világháború legendás hírű Katyusáinak mo. dern utódai. A parancsnok — fiatal főhadnagy — röviden, szakszerűen magyar áz ; a mostaniak mennyivel korszerűbbek, hatásosabbak az elődöknél. A laikusnak is elég any- nyi: lényegesen nagyobb a lő- távolságuk, nagyobb a tűzha- tásuk, nagyobb a manőverezőképességük, terep járó-képességük. Ahova egy ilyen soro- zatvetős egység odarámol... ott nem marad semmi épen. Ismét továbbmegyünk, erdei úton ereszkedünk lefelé. Az erődszélen parancsnoki harcálláspont. Térképek, figyelő műszerek, rádiósok, különböző irányokba szétágazó vezetékek. Innen irányítják a kilométerekkel mögöttünk állásban levő tüzéregység tüzet. A politikai helyettes — civilben törzsgárdatagnak számítana, több, mint húsz év óta teljesít szolgálatot ugyanennél az egységnél — tájékoztat: — A tarackosok közvetett irányzással lőnek, legtöbbször nem is látják a célt, de még éjszaka is képesek megsemmisíteni a különböző figyelő, felderítő rendszerek segítségével. Egyebek között a hangfelderítéssel. A hangfelderítőket egy betonbunkerben találjuk. Tevékenységük lényege: az ellenséghez egészen közel mérőhelyeket — nagy érzékenységű mikrofonokat — telepítenek. Ezeket összekötik a központi vevőműszerrel, amely papírszalagra rögzíti az ellenséges ütegek hangját. A hang terjedési sebességével számolva, nagy pontossággal állapítják meg az ellenség tűzeszközeinek helyét — de ezzel a módszerrel a saját tüzérség tüzét is helyesbíteni tudják. Minél erősebb a hang, a papírszalagra rajzolt görbe annál me- redekebb. Ebből viszont már a felderített fegyver fajtájára is lehet következtetni. Amíg a tűzparancs el nem hangzik. Bohunka Gyula vezérőrnaggyal folytatunk beszélgetést a tüzérség mai szerepéről, jelentőségéről. A vezérőrnagy elmondja, hogy ez' az éleslövészet a kiképzési program része, feleletet ad arra, hogy az egység hogyan készült fel a téli viszonyok között végrehajtandó feladatokra, a hagyományos tűzfegyverek — a tarackok — és az újak — a sorozatvetők — együttes alkalmazására. — A különböző nézetekkel ellentétben, a jövőben is megmarad a hagyományos, csöves tüzérség jelentősége. Ezeket a fegyvereket alkalmazták lényegében a második világháborúban, mégis, lényegében csak a eső maradt változatlan. Változatlan csőméret mellett megnőtt a lőtávolság, a korszerűbb alváz lehetővé tette a nagyobb manöverezőképessé- get, a vezetési rendszerek korszerűsítése pedig lehetővé tette az úgynevezett belövés nélküli hatástüzet. Mindehhez hozzájárult a parancsnoki állomány egyre magasabb szakmai fel- készültsége. A beszélgetésnek az elhangzó tűzparancs vet véget. Mögöttünk megdördülnek a tarackok, a sorozatvetők. A fejünk felett süvítenek el lövedékek tucatjai és a halvány ködön át is látjuk a becsapódások helyét. A parancsno- kok — és a lövészetet ellenőrző, karszalagos döntnökök — elégedetten állapítják meg, hogy a lövedékek a megadott célban csapódnak be. — Mindez csupán gyakorlat — jegyzi meg az egyik főtiszt —, nerr\ minden cső tüzel. Viszont az egység tűzere- je olyan, hogy négyszázszor négyszáz méteres területre háború esetén néhány perc alatt kilencszáznál több lövedéket képes kilőni. Elképzelni is sok, hiszen ez esetben csaknem másfél négyzetméterenként csapódik be egy lövedék. Ott nem sok marad az ellenségből. A lőgyakorlatnak vége, az egység újabb állásváltoztatásra kap parancsot. Alig telik el néhány perc, máris ereszke., dik lefelé a lejtős úton a menetoszlop. Dübörögnek az Uralok, a kocsikon a fáradt katonák. Amint a tarackosok elvonultak, jönnek a sorozatvetők. Már az is félelmet keltő, ahogyan elvonulnak. A parancsnokok, tisztek, főtisztek arcán öröm, az alakiságot mellőzve integetnek az elvonuló oszlopok után. Ebben az integetésben a katonáknak szól az elismerés, azoknak a félig gyerek, félig felnőtteknek, akik kiválóan hajtották végre feladatukat. Bognár István Foto: Friedmann Endre Függetlenségi mozgalmunk mérföldköve A Kommunisták Magyarországi Pártja 1841. végén és 1942. elején harcot hirdetett a hazaáruló, tömeggyilkos Bár- dossy-kormány ellen, leleplezve annak gazságait. Harcba hívott minden hazáját szerető magyart, az ellenforradalmi rendszer és a hazaáruló kormány megdöntésére. A Népszava 1941-es karácsonyi száma kedvező helyzetet teremtett a függetlenségi mozgalom számára az egész magyar közvéleményben. Az 1942. február 1-én megjelent illegális Szabad Nép első száma vezércikkében már kifej _ tette: a párt előtt az a történelmi feladat áll, hogy megteremtse .a független, szabad, demokratikus Magyarországot. Felvázolta ennek előfeltételeit, majd a további számokban sokat foglalkozott az antifasiszta, nemzeti egységfront elvi és gyakorlati kérdéseivel. #A párt felhívásai nem maradtak hatástalanok, s 1942. elején új helyzet alakult ki a magyar politikai életben. Erősödött a háborúellenes hangú, lat. Bárdossy még a horthys- ták egy részével is szembekerült, akik féltették vezető szerepüket Bárdossynak a németek előtt behódoló politikájától. . Ugyanakkor a független, szabad, demokratikus Magyar- ország megteremtése egyre általánosabb követeléssé vált. A tömeghangulat a kormány ellen fordult, s a kommunistákon kívül a baloldali szociáldemokraták, a Szabad Szó körül csoportosuló paraszti vezetők és írók, s az értelmiség leghaladóbb képviselői hitet tettek a független, szabad, demokratikus Magyarország mellett. A párt tisztában volt azzal, hogy a magyar politikai életben fordulatot létrehozni csak úgy lehet, ha a függetlenségi mozgalom vezetése szilárdan a balszárny kezében van, s ha ezen belül vitathatatlan a munkásosztály és pártjának vezető szerepe. Ennek persze az volt az előfeltétele, hogy megerősítsék a pártot és harcba szólítsák az összes német- ellenes erőket. A KMP a nemzeti érzésű tömegek mozgósítására, a közelgő március 15-ét kívánta felhasználni. A cél az volt, hogy a március idusát a munkásság, a parasztság és a demokratikus értelmiség közös ünnepévé téve, az ország demokratikus erői együtt készítsék elő az ünnepséget. Ehhez legális szerv megteremtése vált szükségessé, amely összefogja a demokratikus erőket és a függetlenségi mozgalom központi irányító szerve lehet. Ennek megfelelően 1942. februárjának végén a függetlenségi eszméhez hű újságírók, írók, politikusok és tudósok részvételével megalakult a Magyar Történelmi Emlék- bizottság, a függetlenségi mozgalom legális vezető szerve. Az emlékbizottság hivatalosan bevallott célja az volt, hogy mozgalmat szervezzen az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc történelmi emlékeinek összegyűjtésére, hogy azokat kiállítsa és különböző előadásokon hazafiságra és nemzeti öntudatra nevelje a népet. De túl ezen a lényeg az volt, hogy legyen egy bizottság, amely március 15-e megünneplését előkészíti, illetve legyen egy szerv, amely a függetlenségi mozgalmat legálisan képviseli,; Szükségessé tette a bizottság létrehozását az a tény is, hogy a független, szabad, demokratikus Magyarország követelése egyre nagyob tömegeket mozgósított, valamint az a körülmény is, hogy egyre több párt és csoportosulás beszélt már függetlenségi politikáról. A Történelmi Emlékbizottság kommunista tagjainak kezdeményezésére hozzálátott a március 15—i tüntetés előkészítéséhez. Kibocsátotta Pát- zay Pál szobrászművész plakettjét, egy Petőfi-jel vényt. Kötetet jelentettek meg, „Petőfi útján” címmel, amelyben haladó írók és publicisták 1848, hagyományait méltatták. À munka során egyre inkább köztudottá vált, hogy a függetlenségi mozgalom szervezői és vezetői a kommunisták. A Horthy-rendőrség is figyelmeztette a Szociáldemokrata Párt és a Szakszervezeti Tanács vezetőit, hogy tartsák magukat távol a mozgalomtól. Ugyanakkor a függetlenségi mozgalom polgári szárnyán is bizonyos meghátrálást figyelhettek meg; A tüntetésen való részvétel kérdésében a Szociáldemokrata Párt vezetőségén belül ellentétek voltak. A munkásság azonban a tüntetés mellett volt, és március 9-én a vezetőség is úgy döntött, hozzájárul a március 15-i ünnepségen való részvételhez. De miután a pártvezetőség a rendőrségtől figyelmeztetést kapott, hogy tűrhetetlennek tartja a kommunistákkal való közös fellépést, a Peyer-féle pártvezetőség új határozatot hozott. Ezek szerint a Szociáldemokrata Párt és a Szakszervezeti Tanács megtiltotta, hogy a szervezett munkásság részt vegyen a március 15-i tüntetésen; A Horthy-rendőrség revol- verezte szociáldemokrata párt- vezetőség jobboldalának elvtelen manőverezése sem tudta azonban megakadályozni a március 15-i tüntetés előkészítését. Ezekben a napokban 30 esztendeje, hogy a népi, nemzeti, antifasiszta összefogás történelmi követelményeként megalakult a Magyar Történelmi Emlékbizottság. A Magyar Front, majd később a Magyar Függetlenségi Népfront, illetve a Hazafias Népfront előfutára, melynek élén olyan, a nemzeti eszmékhez és a magyar függetlenséghez hű férfiak állottak, mint Bajcsy-Zsiliniszky Endre, Darvas József, Földes Ferenc, Illyés Gyula, Kállai Gyula, Kodály Zoltán, Mihály- fy Ernő, Pátzay Pál, Somogyi Miklós, Szegfű Gyula, Veres Péter és még sokan mások. (KS) Népújság 4 1972. február 27.
