Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-23 / 45. szám
V l l' ? Az elméleti tudásnak  rádió és a telerizio műsora a gyakorlati tudással kell párosulni Tanácskoztak a labdarúgó-játékvezetők — Új vezetőséget választott a tagság Szombaton délután került sor a Tolna megyei labdarúgó-játékvezetők értekezletére Szekszárdon. A vendégek között ott volt Szikora István, a Somogy megyei, Lépő László, a Tolna megyei TS elnöke, Páldi Ede, az országos utánpótlás bizottság vezetője, a Somogy megyei JB képviseletében Horváth Zoltán és Végh József. A megjelenteket Kovács Zoltán, a megyei labdarúgó-szövetség elnöke üdvözölte. A beszámolót Gabi Géza, a JB titkára tartotta. Többek között a következőket mondotta: — Az elmúlt év munkáját labdarúgó-szövetségünk beszámolója alapján február xo-én tárgyalta az MLSZ. A beszámoló a játékvezetőkre vonatkozóan többek között megállapította, hogy a fejlődést bizonyos fokig befolyásolja a játék- vezetés színvonala. Nem minden játékvezető képzett megfelelően, nincs megfelelő rutinjuk. Hiányzik az anyagi és erkölcsi megbecsülés is, és az idősebbek közül többen ezért hagyják abba a működést. Komoly gondjaink vannak a továbbképzéssel is. Kilenc- venhárom működő játékvezetőnk negyvenöt községben lakik, és ez a szám önmagáért beszél. Nemcsak a megye-, hanem a járási székhelyekre is körülményes a beutazásuk, a továbbképzésekre. A megyei szövetség a játékvezetőkkel kapcsolatos problémákat őszintén tárta fel az MLSZ vezetőinek és ezekről a gondjainkról kell a mai értekezletünkön is beszélnünk. —- Az utánpótlás biztosítása, az ellenőri hálózat kiépítése, a továbbképzések eredményesebb megszervezése csak részben sikerült. így ez változatlanul az új vezetőség gondja is lesz. A Játékvezető-képzés a bonyhádi, a paksi, a tamási és a dombóvári járásban volt a legsikeresebb. Ami viszont nem a legkedvezőbb: a vizsgázóitok közül kevesen jelentkeztek működésre, A tapasztalat azt mutatja, hogy sok kezdő játékvezető rövid hetek, vagy hónapok után abbahagyja a működést, _____ m ert nem kapja meg a megfelelő támogatást. El kell érnünk, hogy a JT vezetősége a kezdő játékvezetőkkel megtalálja a kapcsolatot, esetleges gondjaikon, bajaikon segítsen. Az idősebb játékvezetőknek példamutató magatartást kell tanúsítani, és a fiatalokat jó tanácsokkal kell ellátni. Megyénkben oktatás terén legkiemelkedőbb eredményt a bonyhádi járás érte eL Vizsgázott játékvezetőik közül itt működnek a legnagyobb létszámmal a bajnokság különböző szintjein. — A nyári táborozáson közel ötvenen vettek részt. A hallgatók szakmai előadásokat kaptak, azokat vita követte. A tábor vezetősége elméleti és gyakorlati felméréseket végzett. F-zcir tapasztalata az volt, hogy még nagyobb, alaposabb elméleti tudásra és fizikai helytállásra van szükség. Az újabb és újabb döntvények rendszeres tanulást igényelnek a játékvezetőktől. Ezért állandóan forgatni keli a szabálykönyvet, a tanulást nem lehet abbahagyni. Az idén szintén Zamárdiban szeretnénk megrendezni a továbbképzést, de bízunk abban, hogy a létszám nagyobb lesz, mint az elmúlt években. — A szövetségi napokon hétfőn- fcént vitafórumot tartunk játékvezetőinknek. Itt a felmerült problémákat, tapasztalatokat beszéljük ““S- Vezetőségünk a rövidesen kezdődő bajnokság előtt összeál- litja, kijelöli a különböző kerete- két, a következő szempontokat vesszük figyelembe: a nyári és teh továbbképzésen mutatott aktivitást, az ellenőrzések egyéves átlagát, a fizikai próbák eredményét. - ,. ellenőrző bizottság mun- ne™ 15 volt minden szem- hiánytalan, mégis jónak kell Ítélni, mert a tehetséges fiatalokat több esetben ellenőrizték. A vezetők átlaga 8, míg a part- Ji? volt. A vezetőik közül Pataki, Újvári, Korvicska. Lugosi, míg a. partjelzők közül stumpf, Schneider, Kerekes ért ei jó át- iagot. Az NB m-ban a - tavalyi eredményekhez képest visszaesés tapasztalható. A vezetők közül senki sem ért el kimagasló teljesítményt, mig a partjelzők közül Pataki és Varga, valamint Kiss II nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A küldőbizorttság tavaly három bajnoki osztályba hétszáztíz mérkőzésre közei ezerötszáz Játékvezetőt küldött. Az irányelv az volt, hogy a legjobb formában lévő kerettagok vezessék a „rázósabb” mérkőzéseket. A bizottságnak sok gonddal kellett megküzdeni, hogy vasárnaponként a 98-as játékvezető-keretből a 80— W-öt biztosítani tudja. A küldéseket igyekeztek körültekintően végezni, ennek ellenére előfordult, hogy némely játékvezetőnek 80—100 kilométerre is kellett utazni, vagy többször ugyanannak a csapatnak keltett vezetni. A megyei labdarúgó-szövetség a megyebajnokságban szereplő csapatok vezetői részére február 12-re tervezett liga értekezletét február 26-án, szombaton tartja. A tizenhat csapat vezetői közül tizennégyen jelezték, hogy a megbeszélésen ott lesznek. A szövetség többszöri felkérésére csak a faddi és a tengetted sportvezetők nem reagáltak. A ligaértekezletre szombaton 9 árai kezdettel Szekszárdon, a TIT-klubban kerül sor (sportszékház emeletén.) A szövetség vezetői remélik, hogy a tizennégy egyesület képviselői mellett a faddiak és a tengediciek is ott lesznek. A megbeszélésre a megyei szövetség a járási labdarúgószövetségek vezetőit, valamint a járási TS-ekuXköke* la meghívta. Edzést tartott az ifiválogatott A megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott megtartotta harmadik edzését melvre Szekszárdon a sportszékház nagytermében került sor. Gilú Géza edző 19 játékost hívott meg de csak tizenhatan ■jelentek meg. Igazolatlanul távolmaradt Homann t®z* Dózsa) *■ Pruck (Tamási), míg a Domüóvári Szövetkezet Játékosa, Foki gyenge tanulmányi eredménye miatt nem vehetett r*szt: /'í jídí^s másfél órát tartott, ezalatt felmérő és technikai gyakorlatokra ke- rüu sor. A következő edzést márciusban - már a A legnagyobb gondot az Jelen- tette, hogy a dombóvári és a tamási járás területén hetenként átlag 25c—30 játékvezetőire lenne szükség, ugyanakkor csak 10—15 működő van. Ezért voltak kénytelenek messziről küldeni játékvezetőket, vagy kaptak küldés* egymás után ugyanazokhoz a csapatokhoz. — Elmondhatjuk, hogy a tagság és a vezetőség sokat dolgozott, ennek ellenére a helyzetünk mégis alig változott. A szaíkmai munka színvonalának problémái, az utánpótlás nevelésével kapcsolatos gondjaink jelenleg is megvannak. Ahhoz, hogy jó játékvezetőink legyenek, a tudásszintjüket kell napról napra növelni. Hiába tanulja meg valaki jól a szabályokat, ha azt gyakorlatban nem tudja alkalmazni. Ezért vezetőségünk a jobb helytállás érdekében nagyobb áldozatvállalást Hér a tagságtól. Gabi Géza beszámolója után a felszólalásokra került sor. Andorba Sándor, az erőnlét, a felkészülés és az NB III-as keret problémáival foglalkozott. Véleménye szerint a küldések általában rosz- szak. Sebestyén Lajos, szintén a küldéseikről beszélt, majd javasolta, hogy az olimpiai alaphoz a játékvezetőik egy mérkőzés játékvezetői díját ajánlják fel. Szinger Ferenc szerint a játékvezetők nem ismerik a JT-n belül a különböző; bizottságok összetételét. Javasolta, hogy a tehetséges játékvezetőket j óbban népszerűsítse a megyei sajtó. Sipőcz István azokat a játékvezetőiket bírálta, akik képesek 10—20 forinttal többet számolni. Fátrai Jakab a bonyhádi járásban történt játékvezető-képzésit ismertette. Bírálta a labdarúgószövetséget, mert hiába hívják meg őket, nem képviseltetik magukat a járási szintű értekezleteken. Szalai László az ellenőrzésekről, a szahálymagyarázó előadások fontoságáról és a játékvezetők erőnléti felkészítéséről beszélt. Majoi os Ferenc arról panaszkodott, hogy a nyári továbbképzésen hosszú évek óta ugyanazokat az arcokat látni, tehát nagy számmal vannak olyanok, akik nem képezik tovább magukat. Horváth Zoltán, mint a Somogy megyei JT vezetője az ő gondjaikról beszélt, és néhány jótanácsot adott. Páldi Ede, mint az utánpótlás-bizottság vezetője mondta el észrevételét, melynek lényege, hogy a pályán kell bizonyítani, nagyobb erőnléti és elméleti tudással kell vezetni a mérkőzéseket, és akikor nem lesz akadálya, hogy Tolna megyéből is kerüljenek magasabb osztályba játékvezetők. Vigh János a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára a jelenlegi továbbképzést bírálta többek között. A küldéssel kapcsolatban megállapította, hogy akik állandóan bírálnak, a jövőben igyekezzenek segíteni. Nem tartja megfelelőnek a játékvezetők felkészülését, ezért van, hogy nem tudják követni a játékot, lemaradnak az akciókról. Lépő László, a megyei TS elnöke elsősorban köszönetét mondott a játékvezetőknek, hogy szabad idejüket feláldozva segítik a sportág fejlődését. Mint mondotta, a játékvezetőknek nagy a felelőssége, ezért az eddigieknél nagyobb felkészültséggel kell, hogy pályára lépjenek. A felszólalásokra Gabi Géza adta meg a választ. A tagság új vezetőséget választott. Tiszteletbeli elnök: Kuszka Dezső, ügyvezető elnök : Szalai László, a játékvezető-bizottság főtitkára Rózsa Elek, helyettese Varga Endre, gazdaságvezető Várad! Henrik. Az elnökség végül a 10, 15 és 20 éve működő játékvezetőket jutalmazta meg. Húsz éve működik Nagy Gábor és Teierling Mátyás, 15 éve Köő László, 10 éve Baráth Jenő, Pech István és Varga Ferenc. Vala- mennyiüknek további eredményes működést kívánt a JT elnöksége. A közgyűlés után a játékvezetők közös vacsorán vettek részt, melyet hajnalig tartó tánc követett. — kos — Ma : Két KISZ Kupa mérkőzés Ma, szerdán délután két KISZ Kupa mérkőzésre kerül sor. A Paksi Kinizsi a Szekszárdi Vasast fogadja 15 órai kezdettel. V : Andorka. A Má- za-Szászvári Bányászhoz a Dombóvári Szövetkezet csapata látogat, kezdés; 14,30, V : Dravecz, KOSSUTH RADIO S.lí: Gyöngyhalászok. Részletek. 9.00: Kora tavasz. Regény. IL 9.20: Caterina Valente és Bili Ramsey énekel. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó-család. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Dallai, tánccal. 13.48: Válaszolunk haU- gat óinknak! 14.03: Dalok. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.09: Kórus- pódium. 15.19: iskoJarádiő. 16.05: Az élő népdal. 16.15: BepöröJhetem-e a szolgáltatót? 16.25 : Elisabeth Schwarzkopf és Jess Thomas énekel. 17.20: Zenekari muzsika. 17.45: Arcok, gépek munka közben. 18.00: Rómeó és Júlia — Nyitány fantázia. 18.19: Népi zene. 19.25: Otto Klemperer vezényel. 20.28: Gyurkovics Zsuzsa, Halász Judit, Bodrogi Gyula és Harsányi Gábor énekek 21.03: Visszhang. 21.33: Nóták. 22.20: Dzsesszklub. 23.30; Operettekből. PETŐFI RADIO 8.0S: János vitéz. Részletek. 9.03: Kíváncsiak Klubja. 9.53: Hanglemezek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.56 : Tudomány. 12.00: Népi zene. 12.20: Fideiio — Az L felvonás fináléja. 12.40: Házunk tája. 13.03: Dvorzsák: Zon- goraőtös. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Mindenféle. 17.00: Ötórai tea. 18.20: Kis magyar néprajz. 18.25: Muzsikáról — fiataloknak. 19.00: Népi muzsika. 19.34: Mit ér a munka, ha magyar? 20.25: Uj könyvek. 20.28: Debussy: Pour le piano. 20.41 : Belső megvilágításban. 20.56: Poppea megkoronázása. Opera. URH 18.06 : Orosz nyelv. H 29. 18.20: ÜJ szerzők. 19.31: Beszélgessünk zenéről. 19.51: Lassus-művek. 20.07: DzsesszfesztiváL IL 20.47: Mahler: HL szimfónia. 22.21: Hét pofon — musical. HL MAGYAR TV 8.06: Iskola-tv. Történelem (Alt. isk. 8. oszt.) 8.06: Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.36: Európa bölcsője. Ï. Róma (Ism.) 10.30: Brilliáns kéz. Szovjet film. 13.10: Iskola-tv. Történelem. (Ism.) 14.06: Földrajz. 16.30: Irány az egyetem. 17.15: Hírek. 17.20: A pápuák földjén. Kisfiún. 17.50: Salgótarján 50 éves. RtpoittUm. (Színes). 18.10: Műsorkalauz. 18.40: Hatalmasságok maszk nélkül. L A pénzkirályok köztársasága. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A Swingle Singers együttes műsora. Film. 20.25: Nyitott könyv. Tüzet viszek. 21.30: Európa bölcsője. 6. Velence. 22.253 Xv-hiradó — 2. IL (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Az Iskolások útja. Fiimi (16 éven felülieknek I) 21.30: A sziget. Rajzfilm. 21.40: Tv-híradó. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-krónikal 17.40: Rajzfilm. — Gyermekeknek. 17.50: A kalapok országában. — Filmsorozat gyermekeknek. 18.30: Riport. 19.00: Atomhangya. 19.15: Zenei horoszkóp. — Szórakoztató zenei műsor. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Nyírfaliget. — Lengyel Játékfilm. 2. műsor: S&30- Tv-dráma. OSZTRÁK TV L program: 16.30: Vár a tóparton. Bábjáték. 17.35: Lassie. Egy kutya története. 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Oszták képek. 18.55: Tv-konyha. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Horizont. 21.05: A küldöttség. Tv-film. 22.45: Tv-híradó. H program: 18.30: Iskolatelevíziő. 19.30: Tv- híradó. 20.00 : Az ORF ma este. 20.06: Spothírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Dr. Lao titka. Film. 21.55: Osztrák képek. 22.15: Tv-híradó. MOZI BONYHAD: Oliver I—n. (Dupla helyárral) (Angol—amerikai film). SZEKSZÁRD: Nyulak a ruhatárban (Magyar fűm). üjdombövAb: a nagy Red; (Amerikai film}, A Nyitott könyv című műsort a Magyar Televízió feb* ruár 23-án sugározza. Dolgosokat felvess A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Vidéki lányok részére szállást, korszerű leányotthonunkban biztosítunk havi 100,— Ft térítésért. Cím: PIV. Lőrinci Fonó Budapest, XVIII, Gyömrői Út 85—91. (55) DARUZÁSI MUNKÁT vállalunk; Emelési magasság: 8 m. Teherbírás 6 tonna. Igénybejelentés: Szekszárd, TÖVÁLL, Sebestyénné* Telefon: 12—495* (318) 1971-ben vizsgázott ZSUK 0,9 t. kis tgk. és Csepel D—450 tgk. jó Állapotban TIPIZÁLÁS MIATT ELADÓ. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a pincehelyi Vörösmarty Mg. Tsz. gépműhelyénél. Tel.: • 23. (296) Felvételre keresünk GÉPKOCSIRA RAKODÓ- MUNKÁSOKAT azonnali belépéssel. Jelentkezés : TöVÁLL Szekszárd, Rákóczi u. 85—87. (319) Fadd és Tengelic nem jelentkezett