Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-23 / 45. szám
P \ t ÏOLHÂ KE GYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! nrCPüJSAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 45. szám ÄRA: 80 FILLËR Szerda, 1972. február 23. Az SZKP Központi Bizottságának határozata a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulása 50. évfordulója előtt Ismét megsértették a YDK légiterét Saigon (MTI) Az Egyesült Államok ' saigoni hadvezetősé- ge kedden beismerte, hogy az amerikai légierő kötelékei hétfőn ismét megsértették a Vietnami Demokratikus Köztársaság légiterét és négy bevetésben támadták az ország különböző területeit. Az amerikai szóvivő a terrorbombázásokat ezúttal is a „védelmi reagálás” doktrínájával indokolta. Mint ismeretes, e doktrína révén az Egyesült Államok jogot formál magának arra, hogy válogatás nélkül bombázza a VDK lakott területeit, ipari centrumait, kórházait, vagy iskoláit, amennyiben úgy véli, hogy a VDK légelhárító ütegei veszélyeztetik az ország légiterébe behatolt amerikai gépeket. Hétfőn a dél-vietnami felszabadító hadsereg egységei támadást intéztek a saigoni kormánycsapatoknak a fővárostól 19 kilométerrel délnyugatra lévő egyik megerősített állása ellen. Peking (MTI) Nixon amerikai elnök kedden, magyar idő szerint reggel 8 órakor, (helyi idő szerint a kora délutáni órákban) megkezdte tárgyalásainak második fordulóját Csou En-laj kínai miniszter- elnökkel. A nyugati hírügynökségek jelentései szerint az amerikai elnök a délelőttöt a számára kijelölt vendégházban töltötte és munkatársainak közreműködésével ir.unkaokmányo- kát tanulmányozott. Felesége az egyik nagy pekingi szálloda konyháját látogatta meg, hogy ismerkedjen a kínai konyha- művészet rejtelmeivel, , A keddi tanácskozást az országos népi gyűlés (parlament) épületének első emeletén, az egyik nagy tárgyalóteremben tartották. A megbeszélés — amely a megfigyelők szerint a hétfői eszmecserénél mélyrehatóbban érintette a napirenden szereplő problémákat — csaknem négy órán át tartott, Moszkva (MTI) Az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége 50. évfordulójának előkészítéséről. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége 1922. december 30-án jött létre. Mint a határozat rámutat: a nagy ünnepre való felkészülés az SZKP XXIV. kongresz- szusa eszméi és határozatai jegyében megy végbe. „A Szovjetunió megalakulása politikai jelentőségét és társadalmi-gazdasági eredményeit tekintve kiemelkedő helyet foglal el a szovjet állam történetében”.. Mint a határozat hangsúlyozza, a szabad népek egysége és barátsága a szocializmus egyik legnagyobb vívmánya. „A soknemzetiségű szocialista állam megteremA delegációk vezetőivel párhuzamosan megbeszélést tartott a két külügyminiszter is. Csi Peng-fej, a Kínai Népköz- társaság külügyminisztere az eszmecsere után városnéző sétára vitte amerikai kollégáját, William Rogerst. A Külkereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint elkészült Magyarország külföldi kiállításainak idei programja. Eszerint hivatalos kiállítóként az idén 41 külföldi vásáron vesz részt Magyar- ország, ezenkívül magyar vállalatok még további 300 ki- sebb-nagyobb árubemutatót rendeznek külföldön. A 41- hivatalos vásáron és kiállításon összesen 30 000 négyzetméternyi területen kötésében kiemelkedő érdeme volt Vlagyimir Iljics Leninnek, a párt és a nép vezérének”. „Az SZKP elsőrendű feladatának tartja, hogy mind kitartóbban törekedjék a szovjet nép és más szocialista országok népei mind szorosabb összefogására és barátságának erősítésére, a köztük lévő politikai, gazdasági, ideológiai és kulturális kapcsolatok sokoldalú kiszélesítésére. A Szovjetunió olyan erőként lép fel a nemzetközi küzdőtéren, amely szilárdan és következetesen megvalósítja a béke és a barátság politikáját. védelmezi a népek egyenjogúságának lenini elveit, erélyesen fellép a gyarmati rendszer, a neokolonializmus és a fajgyűlölet ellen, a nemzeti (Telefoto — AP—MTI—KS). Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, nem lehetetlen, hogy Nixon pekingi tartózkodása alatt még egyszer találkozik Mao Ce. tunggal, a Kínai Kommunista Párt elnökével. rülbelül 200 vagonnyi árut tár. nak a magyar vállalatok a külföldi érdeklődők elé. A 41 kiállításból tizet szocialista, ugyanannyit a fejlődő országokban, huszonegyet pedig az európai nem szocialista országokban rendeznek. Idei külföldi árubemutatóink struktúrája a magyar vállalatok fokozódó export-orientációjára, különösen a gépipari exportajánlatok térhódításéra utal A 41 kiállítás közül 21elnyomás minden formája ellen. Az SZKP Központi Bizottsága a Szovjetunió 50. évfordulójának előkészítésével kapcsolatos határozatában kötelez minden pártszervezetet, tanácsi és társadalmi szervezetet, dolgozó kollektívát, hogy vegye ki részét a Szovjetunió 50. évfordulója megünneplésének előkészítéséből. A határozat foglalkozik a dolgozók internacionalista szellemű nevelése további javításának feladataival. „Minden kommunista kötelessége: minden eszközzel erősíteni a tömegekben a szocialista hazához, az új társadalom építői nagy internacionalista seregéhez való tartozás tudatát.” À jövőben is a minden nemzet és népcsoport iránti méiy tiszteletet, a nacionalizmus és a sovinizmus csökevényeivel szemben tanúsított engesztelhetetlenség szel(Folytatás a 2. oldalon) — Kézimunfcasaakkört indí_ tottak a zomájncgyár" kultúr- otthonában a gyárban dolgozó lányok, asszonyok kérésére. A szakkör munkájának célja, hogy az érdeklődő nők közösen. szakoktató segítségével sajátíthassák el eat a hasznos házimunkát. — Honismereti vetélkedőt indít a KTSZ járási bizottsága a „Mi községünk a mi járásunk” címmel. Az első fordulóra február 26-án kerül sor. A vetélkedő rendezői a helytörténeti kérdések mellett a KISZ megalakulásának 15. évfordulójával kapcsolatban is tesznek majd fel kérdéseket a résztvevőknek. — KISZ-aktívát tartottak a közelmúltban a zománcgvár- ban. A gyár vezetősége tájékoztatta az érdeklődő fiatalokat a gyár múlt évi eredményeiről, valamint az idei tervekről. en a magyar áruk között a gépipari termékek dominálnak. A hannoveri vásáron például kizárólag gépipari termékeinket ajánljuk fel eladásra a külföldi cégeknek. Az idén a korábbiaknál is bőségesebb áruválasztékkal veszünk részt a lipcsei tavaszi vásáron, a brnői, a poznani, a plovdivi vásáron, bemutatjuk termékeinket a moszkvai elektrotechnikai és a bukaresti gépipari yásáron. (MTI), Nixon folytatja tárgyalásait Pekingben A Pekingben tartózkodó Richard Nixon hétfőn találkozott Mao Ce-tunggal. Kép (balról jobbra): Csou En-laj kínai miniszterelnök, Tang Wen-sen tolmács, Mao Ce-tung és Richard Nixon. ló“- kt /kl' Hiv atalos magyar kiállítás 41 külföldi vásáron Ünnepélyes zászláfelvonás a Gellérthegyen A szovjet hadsereg és hadiflotta fennállásának 54. évfordulója alkalmából kedden délután a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással, ünnepélyes külsőségek között felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. A zászlók előtt a fegyveres testületek tagjai* katonák, rendőrök, munkásőrök állnak díszőnséget. (MTI) Holdat ért a Luna—20 Hétfőn, magyar idő szerint 20,19 órakor a Luna—20 a Hold északi szélesség 3 fok 32. perce és a keleti hosszúság 56 fok 33. perce által meghatározott ponton szállt le. Mint ismeretes, az űrállomást február 18-án irányították kör alakú Hold körüli pályára. Február 19-én pálya- módosítást hajtottak végre, amelynek következtében a Luna—20 elliptikus pályára került. ' A megadott körzetben történő leszállás biztosítása érdekében február 21-én, magyar idő szerint 20,13 órakor bekapcsolták a központi fékező berendezést, amely 267 másodpercig működött, majd az űrállomás szabadesésben, közeledett a Holdhoz, egészen 760 méteres magasságig. Ezután a Luna—20 irányított leereszkedést hajtott végre, amelynek során automatikus irányítási rendszer segítségével változtatták a főmotor hatóerejét. Amikor, az űrállomás 20 méterre megközelítette a Hold-felszínt, a fékezést kisteljesítményű hajtóművel folytatták. A leszállás a Bőség-tengerének északkeleti végéhez közel eső holdkontinen-. sen történt. — Nyelvében él a nemzet címmel előadói estjét tartja március 1-én Bánj f y György Jászai-díjas, érdemes művész a járási könyvtárban. Az előadás délután jél ötkor kezdődik. — Angela Davisról tartott megemlékezést a zománcgyár ifjúsági (klubjában az elmúlt héten a gyár egyik KISZ-szer_ vezete, egy műsoros est keretében. Az alapszervezet felvette Angela Davis nevét. —* A Konyhád és Vidéke ÁFÉSZ vegyesboltot nyit a mázai vasútállomásnál. A korszerű, modern üzletet a tervek szerint május i-én nyitják meg. — Jó ütemben halad a bonyhádi öregek napközi otthonának átalakítása. A tervek szerint az idős lakók március 1-én vehetik birtokukba a sok gondon enyhítő létesítményt. — Az idén is megrendezik a zománcgyár kultúr otthonának és az Autóklub bonyhádi csoportjának szervezésében a felszabadulási ünnepségek egyik programját, az ügyességi autóversenyt. A zománcgyár hat gépkocsi-tulajdonosa vesz majd részt a versenyen. — Helyi építőtábort szervez a KISZ bonyhádi nagyközségi bizottsága. A községi építkezések segítését szolgáló tábor június 15-től július 15-ig tartja nyitva kapuit. A tábor lakói Bonyhád ipari és középiskolád tanulói, valamint a len- gyeli mezőgazdasági szakmunkásképző ibkoia növendékei lesznek. — Év végi mérlegzáró közgyűlését tartja március 1 én a Bonyhádi Vasipari Ktsz. Bonyhádi hírcsokor