Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
i f t y o Válási árvák A ' Jönnek befelé az igazgatói ! s'zóbába. A nevelőhő kézen-, fogva vezeti Anikót, de a kislány, vonakodik, ellenkezik. — Ne félj, — hallatszik a nevelőnő hangja — nem az anyukád van itt. Nem kell félned, ő nem jön ide. A kislány rám néz, tekintete riadt, szeme tágra nyílt. — Gyere csak, gyere szépen. Végre odaül mellém, a kanapére. Fejét lehajtja, a szemüvegét babrálja, hallgat. — És miért ijedtél meg, hogy édesanyád keres? Kis csend. A nevelőnő papírzsebkendőt nyújt át az asztal felett. — Fújd ki szépen az orrod, ne piszkáld folyton. A vékony ujjak remegnek kicsit. — Nyugodj meg, és felelj szépen — biztatja a nevelő. — Miért félsz anyukádtól? — Mert félek tőié, Mindig megvert. Még belém is rúgott. Anikó rám néz, hirtelen elmosolyodik. Lassan megnyugszik. — Nem az édesanyádtól félsz te, hanem a mostohádtól — szól közbe a nevelőnő. — Nekem azt mondta. apuka, hogy ez a néni lesz ezután az anyukám, amikor hazavittek. — És hova vittek akkor? — Dombóvárra. Apuka ott van a mostoha anyukámmal. — Jó volt otthon? — Először jó. Anyuka beíratott hittanra. Egyszer nem tanultam meg a leckét, akkor nagyon megvert. A lábamba is belerúgott. — És apukád látta ezt? — Látta. Azt mondta, így kell a rossz gvereknek. — Szereted édesapádat? — Apukát szerettem mindig. Azóta is szeretem, mióta megszöktem otthonról. — Megszöktél ? — Meg. Alighogy hazavittek innen a nevelőotthonból, nemsokára visszaszöktem. A sok verés miatt. — Hiszen pénzed sem volt... — Az nem volt. De lementem az állomásra. Útközben találkoztam egy nénivel, kérdeztem, merre van az állomás. Azt mondta, ő is oda megy, menjek vele. Ahogy ott járkáltam, egy rendőr bácsi megszólított, hogy mit keresek én ott. És én elmondtam neki, hogy nagyon kikaptam, megrugdalt anyuka, visszamegyek az intézetbe. Akkora rendőr bácsi elhozott ide. Anikó elhallgat. A nevelőnő veszi át a szót: — örültünk neked — mondja Anikónak. — Emlékszel, hogy a többiek elbújtattak az asztal alá, hogy meglepetés légy, mire én bemegyek a szobátokba. — Emlékszem — mosolyog Anikó, és tágra nyílt szemmel figyeli a nevelőnőt. — Jó itt, Anikó? — Nagyon jó. Itt nem félek, mint otthon. Olyan jókat n i k szoktam enni. Délután játszunk; aztán . tanóra.. .Utána megint játszunk: — Édesanyádat mikor láttad? — Édesanyát .nagyon régen nem láttam. Nem szokott meglátogatni? — Nem. Még nem volt itt egyszeresem. — Hány éves vagy Anikó? — Most. leszek tíz. — Édesanyád elvált édesapádtól ? , —. Igen. Aztán bementünk anyukával Szekszárdra lakni. Nagyon rossz volt. Albérletbe kérüitünk, de elküldte^ bennünket, -mert anyuka' minden este más bácsival ment haza. Nekem- olyankor- be. kellett fordulnom a .fal felé. Onnan a házi néni elküldött minket, a. sok bácsi miatt. Anyuka azt mondta, ’hogy egy ismerőshöz visz, maradjak ott addig, míg lakást keres-. Vagy. hat. gyerek volt ott rajtám kívül. — Iskolába jártál akkor? — Igen. De anyu nem jött értem. Koszos volt a ruhám, nem voltak könyveim. Akkor kérdezte a tanító néni, hogy hol van anyuka. Én meg azt mondtam, hogy nem tudom. Erre mondta a tanító néni, hogy másnapra vigyem be a ruháimat, nevelőotthonba kerülök. Megkérdezte, hogy örülök-e ennék. Én azt mondtam, hogy örülök. — Anikó, mondd el szépen, milyen ruháikat vittél be az iskolába? — Volt egy mackóm, egy harisnyanadrágom, egy pár hosszú szárú cipőm, egy táskám. — Hova kerültél Szekszárdiból? — Először Gyönkre. Onnan nem sokára elhoztak ide, Hogy észre. Február másodika szerdai napra esett. Kiss István, a Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz gépkezelője fázósan to- porgott a Bólyi Állami Gazdaság betonsilóinál, a teherfelvonó mellett. Hideg szél fújt, amely megtalálta az utat a munkaruha alá is. Mivel rövid ideig nem volt szükség a teherfelvonóra, Kiss István besétált a silócellákba. Zsebre dugott kézzé!, komótosan ballagott a rédlerhídon. Valaki rákiáltott, de már későn. Kiss István lelépett a hídról és egy 1.90 méter mélységű alagsorba esett- Súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők a pécsi klinikára szállították. — Még mindig nagyon sok baleset történik az óvó rendszabályok be nem tartása miatt — mondta Korossy József, a Tolna megyei KISZÖV munkavédelmi felügyelője. A védősisak, védőkeret használata valóban kissé kényelmetlen, de ez a kis kényelmetlenség nincs arányban a védőeszközök nyújtotta nagy biztonsággal. — Úgy tudjuk, elkészült a szövetkezetek 1970 és 1971 évi üzemi baleseteinek elemzése. Milyen összefüggés olvasható ki a két év statisztikájának összehasonlításából ? — 1970-ben a megye 31 szövetkezete közül 29-ben 297, 1971-ben 30 szövetkezetben pedig 296 bejelentésre kötelezett üzemi baleset történt. A balesetek száma tehát szin— Otthonról megszöktél, mesélted. Mit szóltak hozzá anyukáék? — Anyuka azt mondta, milyen szégyen, hogy én megszöktem és menjen haza, nem bántanak. De én nem mentám. * A nappal lassan halványodni kezd. A nevelőotthont körülfogó fenyőfákon lassan elhallgatnak a madarak, hang- foszlányok kígyóznak be az ablákon, elnyúló kiáltások, autódudálás. A nevelőnő fel- kattintja a villanyt. így a fénynél nézem Anikót. Megsimogatom a fejét, és a mozdulatra hirtelen Nyilas, Misiké jelenik meg emlékeimben. Anikó is pontosan olyan jó, ártatlan, mint ő volt. Ahogy beszélgettünk. Anikó sokszor használta a rendőr, tanács, állami gondozás kifejezéseket. Furcsán és idegenül hatottak a tízéves kislány szájából ezek a szavak. Gyermekkora a veszekedések, kiabálások, egymást kergető szülőik; kora volt. Ahogy időben közeledtünk a nevelőotthon felé, úgy szaporodtak a boldog gyermekéveket idéző szavak. Hajasbabák, apró lovak, babakocsik népesítik be a szobát. Egy kislány kitárulkozik. Később elmegyünk, fel a hálótermek felé. Anikó az ágyát mutatja, aztán az éjjeli szekrényt nyitja ki. A parányi birodalom, amely óérte van, melynek ő a gazdája. De övé ez a hatalmas kastély is, a .fák, a ligetek, a szakácsok jó főz tje. övé itt minden. Lassan majd elmosód- naik -a csúnya évek, s Anikó megindul.-a maga útján, Járj sok szerencsével. VARGA JÓZSEF te megegyezik, a balesetek miatt kiesett munkanapok száma viszont majdnem 600 nappal kevesebb volt tavaly, mint az előző évben, örvendetes, hogy csökkent az ipari tanulók baleseteinek száma is, 1970-ben 36 tanulót ért baleset, tavaly pedig „csak” huszonhetet kellett elsősegélyben részesíteni. A tavalyi év balesett statisztikája a csökkenő számok ellenére is igen figyelmeztető. Három szövetkezetben történt halálos szerencsétlenség az óvó rendszabályok elhanyagolása miatt. — Melyik iparágban történt a legtöbb baleset? — A szomorú rekordot az építőipar tartja, bár tavaly 33 balesettel kevesebb történt náluk. mint 1970-ben. Sok baleset történt a fafeldolgozó iparban is. — Külön értékelték a szövetkezeteket is? — Igen. 1971-ben a Bonyhádi Vasipari Szövetkezetben történt a legtöbb baleset, ösz- szesen 31. A balesetek több mint egynegyede az ipari tanulókkal fordult elő. akik elsősorban figyelmetlenség miatt sérültek meg. Ez a szövetkezet egyike a leggépesítet- tebb szövetkezetnek. Ha az új telepre beköltöznek, remélhetőleg csökken a balesetveszély, hiszen nagyon sok baleset következik be abból, hogy szűk. kis helyen kellett dol- gozniok a gépekkel. A duna- földvári építőipari és az iregA köznyelv többnyire nem kertel, hanem szigorúan minősít. Mondhatnánk úgy is, beszélt nyelvünk a dolgokat nagyon találóan nevén nevezi. Egy ilyen legújabb alkotásunk ez a két szó egymás mellett; „válási árvák”. Talán bírósági tárgyalóteremben hangzott el először, de lehet, hogy gyámügyi előadó mondta ki a kérlelhetetlen szülőknek, akik egymás elleni indulatukban mindenre gondoltak, csak éppen a gyermekükre nem. Tény, hogy ma már egyre többször találkozunk ezzel a fogalommal. Hazánkban ezer lakosra nyolc válás jut, s a felbontott házasságok 61 százalékában találni kiskorú gyermeket. Köztudott, hogy házassági bontóperekben a nemzetközi statisztikában az „élvonalhoz" tartozunk. S ami sajnos ezzel együtt jár, a széthullott házasságok nyomában gyermekek maradnak félárván, nőnek fel csonka családban. Az 1970-ben felbontott 22 841 házasságban a válást megelőzően 21 363 gyermek született, s közülük a válóper idején 16 657 volt kiskorú. Erről az adatról keveset beszélünk. Ma Magyarországon 85 ezren nevelik egyedül gyermeküket, s ezek között igen kevesen akadnak özvegyek, nagy többségük családi állapota: elvált. Válóperes bíróknak véget nem érő tárgyalásaik során nem kis gondof okoz a váiófeiek gyermekeinek sorsa. Az esetek többségében ugyanis a házasfelek bontóperük során kivetkőznek jóérzésükből, minden mást elhomályosít előttük volt házastársuk iránti gyűlöletük. A gyerek birtoklásáért folyó méltatlan és sokszor látványos küzdelmet, illetve „színjátékot” nem egyszer vezeti a másik szemesei vegyes szövetkezeteiknél egyetlen baleset történt és örvendetes, hogy sem 1970-ben, sem 1971-ben nem történt üzemi baleset a Tolna megyei Szolgáltató Ktsz-nél. . — Melyik korosztállyal történik a legtöbb baleset? — A 17—20 év közötti dolgozókkal történt a balesetek pontosan 25 százaléka. Árt a túlzott magabiztosság is. Sajnos megnövekedett a régi szakemberek baleseteinek száma. A 46—55 éves dolgozóknál egyharmaddal több baleset történt tavaly, mint 1970- beru — Milyen intézkedéseket tettek a balesetek megelőzése érdekében ? — A szövetkezeteknél igyekszünk még szigorúbban ellenőrizni, hogy betartják-e az általános balesetelhárító és egészségvédő óvó rendszabályokat. Legtöbb helyen a szövetkezet vezetői megkövetelik az előírások betartását, a művezetők, részlegvezetők, és brigádvezetők azonban — akik pedig valóban a balesetlehetőségek közvetlen közelében vannak, és irányítják a termelést — nem követelik meg következetesen az előírások végrehajtását. Az elmúlt év végén megyei munkavédelmi vetélkedőt szerveztünk, amely- lyel szintén igyekeztünk a szövetkezet dolgozóinak figyelmét a balesetek megelőzésére irányítani. Ilyen vetélkedőre a jövőben is sor kerül. RÓZSA GYÖRGY iránti bosszúvágy, vagy a lakás megtartásának szándéka és egyéb anyagi érdekek. A gyermekre — aki két szülő küzdelmében kárvallotton ott marad a harmonikus családi környezettől és egyik szülőjétől megfosztottan —! ilyenkor alig-alig gondolnak az édesapák, édesanyák. Van egy elvi döntése a Legfelsőbb Bíróságnak (XXI. számú), amelyet minden válóféllel kívülről meg kellene taníttatni. így szól ebből két mondat: „A gyermek egyik félnél való elhelyezése nem jelenti azt, hogy a másik szülőjét teljesen elveszítse. A házasság felbontása nem járhat azzal, hogy a gyermek bármelyik szülőjét nélkülözze". A válófelek, az egykor egymás nélkül az életüket elképzelni sem tudó szerelmesek, majd boldog apák és anyák, ilyenkorra — már áthidalhatatlan távolságra kerülve egymástól —, elfelejtik, hogy elválásuk ellenére is életük végéig közös szülei maradnak gyermekeiknek. A pereskedéseknek a tapasztalatok szerint sajnos a válóper befejeztével sincs vége. Visszatérő, majdhogynem állandó kliensei lesznek a bíróságoknak, a láthatási viták, a tartásdíj-perek igazán csak ezután veszik kezdetüket. És ezenközben vélt vagy valódi sérelmükben a szülők csa- tároznak a gyermek megnyeréséért, valósággal hadat viselnek egymással. Elvakultságukban kiteregetik a gyermek előtt apjuk vagy anyjuk hibáit, holott a gyermek nem lehet szülei döntőbírója nemcsak kora és tapasztalatlansága miatt, hanem azért sem, mert neki mindkét szülőjére egyformán szüksége van. Sokszor éppen ezt nem értik meg a volt házasok s ezzel a magatartásukkal teszik gyermeküket válási árvává. j Az orvostudományban már Jelentős helyet foglal el a megelőzés, az egészség megőrzésének feladata, a betegek gyógyítása mellett. A házasságban élni tudást is őrizni kellene, tanítani a most házasulóknak az együttélés fenntartásának és megszilárdításának, érzelmi és erkölcsi gazdagításának művészetét. Ez a válást megelőző tevékenység azonban hiányzik és nagyon sokan első indulatukból is könnyen mondják ki: váljunk el! Akadnak, akik azt tartják, az a modern ember, aki nagy lelki „rugalmassággal”, a kapcsolatait könnyedén megszakítva él szabadságával, jogi lehetőségeivel. Ez nagy tévedés. Vállalni a hozzánk tartozókat hibáikkal együtt, megvalósítani önösködés helyett a másikkal való törődést, megőrizni a családot, ez az ember boldogulásának lehetősége. Az elvakult boldogságkergetők hiába válnak el egyszer, kétszer, háromszor, egy életből többet nem csinálhatnak. Legfeljebb gyermekeiket teszik sok esetben boldogtalanná. A gyors válások könnyelmű, rossz divatjának kellene leáldoznia ahhoz, hogy kikopjon köznyelvünkből ez a két szó: „válási árvák”. KOCSIS ÉVA Népújság 6 1972. február 2ft, Gondatlanság, figyelmetlenség Még mindig sok az üzemi baleset a szövetkezetekben
