Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-18 / 41. szám
 KISZ Kupáért 4> Dombóvári VSE—Máza-Szászvár Dombóvár 150 néző. Vezette! Kleiber. Dombóvár: Baríc&l — Bertók, Tapaszti, Szíjártó, Ricso- vics, Végvári, Mikolics, Sonkoly, Varga, Szőts, Barta. Csere: Hilbert és Kun. Máza-Szászvár: Gyi- mesi — Jónás, Róth, Nagy L., Bocz, Németh, Kővári, Perényi Szalai, Páyer, Horony. Csere: Nagy I., Schmidt, Demeter, Bakó. Enyhe hazai fölény után Barta hagyta ki az első nagy helyzetet. A játékvezető lesgyanús helyzetben továbbengedte, a kapus mellett is elhúzta a labdát a balszélső, de az üres kapu mellé gurított. A 23. percben Horony adta be a labdát az alapvonalról, beadásába Bertók úgy nyúlt bele; 2:1 (2:1) hogy az saját kapujába jutott, öngól: 0:1. A 27. percben Gyimesi szabálytalansága miatt a játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt a 11-es pontról. Sonkoly Vargának gurította hátra a labdát, aki laposan a balsarokba lőtte. 1:1. Változatos, jó iramú volt a játék, mindkét csapat játékosai 'ügyesen adogattak, a 32. percben Varga beadását Sonkoly fejelte közelről a jobbsarokba. 2:1. A második félidő 4. percében Bertók és. Hilbert a kapu torkában csak .üggy el-bajjal tudott tisztázni egy veszélyes Bányász- támadást. A másik* öldalon konkoly lövésében az utolsó pillanatban sikerült belépni a védőknek. A 25. percben Kun került 55 helyzetbe, de késlekedett és a vendégek védelme felszabadított. A hátralévő időben jobbára a két 16-os között folyt a játék, a kapuk nem igen kerültek veszélybe. Az I. félidőben mindkét csapat nagy akarással játszott, helyenként ügyesen kombináltak. A három gólon kívül mindkét kapu előtt több gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Szünet után esett a játék irama, a kapuk ritkábban kerültek veszélybe. Jók: Tapaszt!, Szíjártó, Végvári. Sonkoly és Varga, illetve Jónás, Róth, Németh, Páyer. — Halmai — Sz. Dózsa—Paksi Kinizsi 3:0 (1:0) Szekszárd, 400 néző. Vezefttei Sebestyén. Sz. Dózsa: Lipovszky — Szántó, Simon, Kálmán, Kalász, Nagy, Zielbauer, Lizák, Váb- ró, Freppán, Török. Csere: Kocsis és Miklós. Paks : Márkus —- Lassinglertmer, Vilmányi, Németh, Váczi, Somodi, Bányai, Bagó, Kródi, Csorna, Lőriracz. Csere: Pukli, Haáz, Keresztes, Franczkó. A vendégcsapat támadása végén a jobboldali éles beadás a jó helyzetben lévő Kródi feje mellett suhant el. Ellentámadásnál Kálmán lövése kerülte el a kaput. Mintegy negyedórás hullámzó mezőnyjáték után a Dózsa percei következtek. Előbb Kalász, majd Török két lövését védte Márkus. Mindkét csapat bátran támadott, a csatárok azonban . helyenként túlzásba vitték az egyéni játék erőltetését. A 28. percben a felfutó Nagy 20.méteres lövését Márkus jó érzékiekéi védte szögletre. A 33. percben szabadrúgáshoz jutott a szekszárdi együttes. A mintegy 17 méterre lehelyezett labda mögé három játékos helyezkedett. Freppán balra, Zielbauer pedig a labdát átlépve jobbra futott. Török a sorfal fölött a sarokba nyeste .a labdát. 1:0. A ritkán látható cseles sza-' badrúgásbóiL lőtt gólt a nagyszámú közönség nyíltszíni tapssal jutalmazta. Feljött az NB n-es csapat, középpályásai sorozatos támadásindítás okkal hozták helyzetbe a csatárokat. A 42. percben Lizák beadását Vábró a baloldali léc mellé, fejelte. Szünetben mindkét csapatban több cserére került sor. A 6, percben formás Dózsa-támadás futott a pályán. Török—Freppán—Vábró volt a labda útja és Vábró gyenge lövése nyomán a kapufa tövéről vágódott a háíóba a labda- 2:0. Két perccel később a Kinizsi támadását Bagó 20 méteres lövéssel fejezte be, a labda a felső léc fölött hagyta el a játékteret. Átvette az irányítást a Dózsa és a 10. percben újabb gólt ért el. Baloldali támadás révén Freppán— Török akció után a halsz élsÖ Vábró elé csúsztatta a labdát, aki a védők között kiugrott és közelről nem hibázott. 3:0. A 18. percben Kocsis szöktette a sókat mozgó Vábrót, a csatár erős lövését Pukli jó ütemű vetődéssel hárította. Ezután jobbára a hazai csapat volt az iíányító, a Kinizsi Megkezdődött a középiskolás kosárlabda-bajnokság' • középdöntő aérkőzéssorozata. Á szekszárdi Ga- ay Gimnázium Szigetváron a Zrínyi Gimnázium ellen játszotta első mérkőzését. A teljesen új, és fű- tetlen tornateremben mindössze négy-öt fokos „melegben" játszottak a csapatok. Szekszárdi Gimnázium: Binder . (15), Sáfrán . (20), Eszterbauer (7), Budavári (2), Jan- kovics (2). Csere: Halmos (1). Szigetvári Gimnázium: Kovács (—)í védelmére nagy nyomás nehezedett. A 34. percben Bányai partdobását Csorna lekezelte, fordulásból leadott lövése magasan a kapu fölé szállt. A 38. percben Kocsis lekezelte Zielbauer beadását, erős lövése alig kerülte el a jobb sarkot. A 42. percben Freppán ballábas ejtett lövése a felső lécet érintve jutott a kapu mögé, majd egy perc múlva Vábró beadását Török kapásból lőtte a kapufára. Mérsékelt iramú, sok átadási hibával tarkított első 45 perc után a Dózsa birtokolta többet a labdát. A csatársor^ szünet után feljavult, a mérkőzés színvonala ekkor felelt meg a várakozásnak. Tarkó (2), Sabján (12). Németh (8), Darázsi (13). Csere: Bán (10). Az egész mérkőzést rendkívül nagy küzdelem jellemezte. A szekszárdiak valamivel szellemesebben játszottak, mint a hazaiak. A helyi csapat szerezte meg a vezetést, de a második percben Binder és Budavári kosaraival a szekszárdi csapat 8:2-re elhúzott. A helybeliek zónáztak, míg a szekszárdiak pressingeztek. A 11. percben 8:8 volt az eredmény, négy perc múlva 14 :l0-re vezetett Szekszárd, de feljött Szigetvár és a félidő 18:18- as eredménnyel zárult. Középiskolás kosárlabda-bajnokság Értékes egypontos győzelem Szigetváron Járási versenyek eredményei A szekszárdi járási asztaliteniszszövetség Tolnán a sportszékházban rendezte a falusi dolgozók spartakiádjának versenyét. Eredmények. Női egyéni: 1. Vida Erzsébet (Decs). 2. Werling Klára (Tolna), 3. Pozsonyi Márta (Kö- lesd). Női páros: 1. Gilice—Pozsonyi (Kölesd), 2. Werling—Csöglel (Tolna). Vegyespáros: 1. Sáth— Werling (Tolna), 2. Mester—Vida tDecs), 3. Mester—Pozsonyi (Kötesd). Férfi egyéni: 1. sáth Sándor (Tolna), 2. Mester János (Decs), 3. Bánki Nándor (Báta). Férfipáros : 1. Kárpáti—Blummenstein (Tolna), 2. Mester—Muhar! (Decs), 3. Sáth-Csöglei (Tolna). Csapatversenyben: 1. Tolna (Sáth, Csöglei, Kárpáti, Blum- menstein). 2. Siőagárd 3. Báta, 4. Decs. 5. Kölesd. összesített pontversenyben: 1. Tolna, 2. Decs. 3 Kölesd, 4. Bátászék, 5. Báta, 6. SiOagárd, 7. Bogyiszló, 8. sárpilis. * A dombóvári Városi és Járási TS asztalitenisz-szövetség rendezésében került lebonyolításra a vá- járási felnőtt, ifjúsági, ser- dulo férfi és női asztalitenisz egyem bajnokság, melyet a DVSE- sportcsarnokában rendeztek. A versenyen a Dombóvári Közalkalmazottak 2, Dalmand 3, a Dombóvári K érház 2 és a DVSE U férfi és két női versenyzővel képviseltette magát. Valamennyi versenyszámban DVSE-siker született. Érdekességként lehet meg- hogy Ujj Éve elindulta f?íí1',íelnSttek mezőnyében és az előtető 5. helyen végzett, ugyanakkor a férfinárosban Péter 1st- ván oldalán első helven veszeti Eredmények: Serdülő fiú- l Abonvi Pál 2. Kovács József. 3. ( Acs István (mindhárman a DVSE Versenyzői). Ifjúsági fiú: I. Kovács József, 2. Bódis Márton. 3. Abonyi Pál (mindhárman a DVSE versenyzői). Felnőtt férfi: 1. Péter István (DVSE), 2. Egri Gábor (DVSE). 3. Dr. Iván Gyula (D. Közalkalmazott). Felnőtt női: I. Ujj Éva (DVSE), 2. Túrós Erzséífj. Békefi—Tur< Kórház). (DVSE—D. Tolnán, az ifjúsági házban rendezték a szekszárdi járás ifjúsági fiú és leány sakk egyéni bajnok-' ságát. Eredmények: Lányok: 1. Kiss Julianna (Medina) 2. Kuner Mária (Medina), 3. Toronyi Anna (Bátászék). Fiúk: ,1. Rittmann László (Medina). 2. Wéber László (Tolnai VL), 3. Kozics Sándor (Medina). Pontversenyben: 1. Medina 27, 2. Bátaszéki G. 9, 3. Tolnai VL 8 ponttal, összesített pontverseny állása: l. Medina 63. 2. Tolnai VL 16, 3. Bátászék G. 9 ponttal. A második félidőben a szekszárdiak kezdtek jobban és egy perc eltelte után három pontos előnyt szereztek. A két csapat között rendkívül nagy küzdelem alakult ki, így egyik gárda sem tudott három pontnál nagyobb előnyre szert tenni. Az utolsó percben 46:46 volt a mérkőzés állása, amikor Janko- vics büntetőből elért pontjával született meg az értékes győzelem. (47:46.) Mindkét csapat játékosai küzdelemből, győzniakarásból jelesre vizsgáztak. Helyenként a színvonal is kielégítette a szakembereket. A visszavágó mérkőzésre február 29-én kerül sor Szekszárdon. Az értékes győzelem birtokában sem szabad azonban a szekszárdiaknak elbizakodni, mert a kitűnő játékosokkal rendelkező Szigetvár nem adta fel a reményt. Győzelem az olimpiai csarnokban bet (D. Kórház), 3. Thuri Zita (D. Kórház). Férfi páros: I. Péter— Ujj (DVSE), 2. ifj. Békefi—Csurgat (DVSE), 3. dr. Varga—dr. Iván (D. Közalkalmazottak). Vegyespá- ros: i. Péter—Ujj (DVSE), 2. Csur- gai-Thuri (DVSE-D. Kórház)* 3. A közelmúlt napokban átadott új olimpiai csarnokban szerdán délután ismét ott voltak a Szekszárdi Dézsa atlétái. Ezúttal két első és egy harmadik helyet értek el lányaink. 1000 méteres síkfutásban Heppné az első helyen végzett, míg Kovács Klára harmadiknak ért célba. Magasugrásban Kovács Éva 170 centiméterrel szerezte az első helyet. Felvételünk az olimpiai csarnokot ábrázolja, a megnyitás alkalmával. A rádió és a teîevizîo műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Parasztbecsület. Részletek. 8.59 : A szerelem fölfedezése. 9.19 : A Krímtől a Kaukázusig. III. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk. 10.45 : Fekete Pál énekel. 10.59 : Lottóeredmények. 11.00: Tanzániai levelek. 11.10: Sebők György lemezeiből. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20 : Cigánydalok, csárdások. 13.45 : A műhelyben beszélik... 14.(tó: Bábszínház. 14.25 : Kisiskolások műsora. 15.10: Kóruspódium. J.5.33: Mozart: D-dúr divertimento. 16.05: A galambszívű géppuskás. Partizántörténetek. 16.38: Uj felvételek. 17.20: Mikrofórum. 17.40: Dalcsokor. 17.52: Vietnami útijegyzet. H. 18.13: Hallgassuk együtt! 19.30: Az országos asztalitenisz- bajnokságról. 19.40: Kaleidoszkóp. 22.20: Meditáció. 22.30: Operarészletek. 23.12: Műfordításról, 23.32: Népdalok, néptáncok« PETŐFI RÁDIÓ mekműsor. 18.30: A világ, amely® ben élünk. 19.00: Népi muzsika* 19.30: Rajzfilmek. 20.30; Kvízmű-» sor. 21.4Ó: Fontosabb az életnél Filmsorozat. OSZTRÁK tv I. program: 18.00: Orvosi tanácsok. 18.25: Jó éjszakát gyerekek. 18.303 Osztrák képek. 19.30 : Tv-híradó. 20.05: Sporthírek. 20.15: A komiszszár. ,,Halál a parkban”. 21.20: Sajtókonferencia. 22.30: Éjszakai filmvetítés: Vadkacsák. II. program: 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.095 Aktuális események képekben* 20.15: Oklohoma gyermekek Film* 21.30: Osztrák képek. 8.05: Verbunkosok, nóták. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.45: Női nevek naptára: Zsuzsanna. 12.00: Zenekari muzsika. 14.00: Mindenki kedvére. 18.05: Népi zene. 18.20: Falusi esték. 19.10: Hangverseny. 20.25; Az országos asztalitenisz-bajnokságról. 20.35: Uj könyvek. 20.38 ; A bányamester. Részletek. 20.59: Madrigálkórus és zenekari hangverseny. 22.20: Láttuk, hallottuk. 22.40: Könnyűzenei újdonságok. 23.15; Klasszikus zene. URH 18.06: Orosz nyelv. 27. 18.20: A dzsessz kedvelőinek. 18.55 : Magyar táncok. I. 19.30: Szlovák népköltészet. 19.50: Titus. Opera. Közben: 21.00: Szelenológia. 22.26: Járdányi Pál; Vörösmarty-jszim- fónia. MAGYAR TV 8.25: Iskola-tv. Angol nyelv (Kö- zépisk. I—II. oszt.) 9.05: Földrajz (Ált. isk. 6. oszt.) 9.55: Fizika (Ált. isk. 7. oszt.) 11.05; Fizika (Ált. isk. 8. oszt.) 11.55: Német nyelv (Kö- zépisk. H—III, oszt.) 14.05: Földrajz. 14.56 : Fizika (Ált. isk. 7. oszt.) 15.50: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.) 17.30: Hírek. 17.35: Muzsikus fiatalok. 18.45 : Magyar kisfilim az indiánokról. 19.15 : Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kicsik és nagyok. Tv-film. (Színes). 20.50: Sláger Kupa ’71. 21.15: Európa bölcsője. 5. A mór Spanyolország. 22.10: Tv-híradó — 2. H. (KÍSÉRLETI) MŰSOR? 20.00: Slágerfesztivál. 21.20: Tv- híradó. — 1. 21.50: Zsigmond király szőnyegei. Kisfiim (Színes). JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-króni- ka. 17.40: Gyere, nőjünk — GyérMOZI BONYHAD : Nyulak a ruhatárban. (Magyar film.) DOMBÓVÁR : ördögcsapat (Szovjet film). DUNAFÖLDVAR: .. .és hamarosan a sötétség (Angol film. (16.) PAKS; Pygmalion XIL (NDK film). SZEKSZÁRD: Oliver I—n. (Dupla helyárral) (Angol—amerikai film.) TAMÁSI; Jelentelő (Magyar dint). TOLNA: A nagy zsákmány (Felemelt betyárral) (Francia—r olasz film). Azonnali belépéssel felveszünk Áruszállítókat és a szeszüzemünkhöz Altalanos SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat telephelyén. Szeszipari Vállalat Szekszárd, Bogyiszlói út, (242) Beruházók, építtetők, ga zdaságo ki Az EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉN, RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK fúrt kutak építését, tisztítását, felújítását (350 m-ig) talaj vízszint-süllyesztést vákuumos és Siemens-rendszerrel, megegyezéses áron, tervdokumentáció nélkül is. esőátsajtolásokat 200-1500 mm 0-íg 30 m hosszig, acél- és vasbetoncsövekkel sekély fúrt cölöpözést 600 mm 0-vel, 3,50 m-ig, betonozással is, a talajmechanikai és hidrológiai feltárásokat 165 mm 0-tőL Címünk: Közmű- és Mélyépítő Vállalat 8. Főépítésvezetősége Budapest, VI., Bajcsy-Zsilinszky út 15/e. Telefon: 127-014. (104)