Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-05 / 3. szám

f i \ Ali Bhutto — Rahman sejkről Mudzsibur Rahman sejk. Az egyiptomi diplomácia és a Phantom-ügy Long Cheng elpusztult Long Cheng, amely eddig Észak-Laoszban a kormánycsa­patok egyik fő támaszpontja Volt, már nem tekinthető an­nak — jelentették ki jól tájé­kozott vientianei katonai kö­rökben. A kormánycsapatok és szövetségeseik visszavonulása — mutatnak rá vi en liánéi ka­tonai körökben — a hazafias erők nagyszabású támadásá­nak hatására következett be. Long Cheng támaszpontját a hazafias erők tüzérsége szil­veszter éjszakáján nagyrészt megsemmisítette. A kormánycsapatok nem csupán Északkelat-Laoszban, de az ország középső részen is visszavonulóban vannak. A szovjet űrkutatás legjelen, tékenyebb tudományos tette az óesztendőben a Lunohod—1 Holdra juttatása és tízhónapos munkája volt — jelent vi? ki kedden megjelent interjújában Borisz Petrov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkoznvosz tanácsának elnö­ke. Elismeréssel beszélt Petrov akadémikus az ember in' lyí- totta szovjet űrhajók, a Szojuz —10 és a Szojuz—11 teljesít­ményéről is. Hangsúlyoz-: a, hogy a Szojuz—11 hősi halált halt űrpilótái a visszatéréskor bekövetkezett katarriróí.ít megelőzően rendkívül hossza, dalmas, sokrétű és bonyolult kutatási programot hajtottak végre. Végeredményben az ő munkájuk igazolta, hogy az ember Irányította űrlatooratóri- um alkalmas a legösszetettebb A Phantom-repülőgépszállít- mányok felújításáról hozott amerikai döntés kihatásait elemzik az egyiptomi politiku­sok. Ennek jegyében találko­zott — egyiptomi források sze­rint — Szadat elnök vezető po­litikai és katonai munkatársai­val, valamint hat nap leforgá. 5a alatt két ízben Vinogradov szovjet nagykövettel.. Mahmud Favzi miniszterelnök partnere Asraf Ghorbal, a Washington­ban működő amerikai érdek- képviselet vezetője volt, míg Riád külügyminiszter Nagy- Britannia, Svájc és Spanyol- ország Kairóban akkreditált nagyköveteivel találkozott. Emellett döntés született arról, hogy Hatem miniszterelnök- helyettes Szadat elnök üzeneté­vel szerdán Líbiába, Kadhafi ezredeshez repül. kozmikus kísérletek elvégzésé­re is. Petrov akadémikus ez­zel kapcsolatban példának hoz­za fel, hogy a két szovjet űrha­jó legénysége a Szál jut űrál­lomás fedélzetén kisebbfajta botén ikusikertet hozott létre, s elsőéiben próbálta ki, milyen hakt "sal van a magasabb osz­tályba tartozó növényekre — például a káposztára. a hagymára és a lenre — a tar­tes súlytalanság. A kísérlet c-ó ébk.'nt teljes sikerrel járt. Az említett kísérletek, vala­mint a Mars—2 és a Mars—3 sikerei! útja azt igazolják — ál­lapította meg a neves szovjet tudós, hogy a világűr tervsze­rű tudományos és praktikus célú kutatások színterévé vált, ahol koncentrált formában je­lennek meg a szovjet tudo­mány és a technika legújabb eredményei. Zulfikar Ali Bhutto pakisz­táni köztársasági elnök egy Karachiban tartott tómeggyű- lésen szónoki fordulatokban gazdag beszédében bejelentette ugyan, hogy ..feltétel nélkül” szabadon bocsátja Mudzsibur Rahman sejket, de a Bangla Desh népi köztársaság elnöke még mindig nem szabad. A kedd r-'-geli hírügynöksé. ségi jelentés. V Mudzsibur Rah­man sejk szarvadon bocsátásá­nak hírét úgy értékelik, hogy Bhutto e döntésével teljesítet­te azoknak a feltételeknek az egyikét, amelyek — indiai vé­lemény szerirt — alkalmasak a két ország viszonya rendezé­se légkörének megteremtésé­hez. Ami India másik feltéte­lét illeti — azt ugyanis, hogy Pakisztán ismerje el a nyugat, pakisztáni fegyveres erők de­cember 16-i feltétel nélküli kapitulációin nyomói) létrejött független és önálló állnm. a Bangla Desh népi köztársaság létezését — Bhutto hallani sem akar a keleti országrész elsza­kadásáról. Daccában a lakosság keddre virradó éjszaka kitörő lelkese, déssel fogadta az Avami-liga hónapok óta nyugat-pakisztáni őrizetben tartott vezetője kö­zeli szabadon bocsátásának hí­rét. Dacca utcáin férfiak, nők és gyermekek ezrei ünnepel­tek. A lelkes bengábaiak cso­portjai vezetőjük szabadon bo­csátásának híréről értesülve nyomban a Bangla Desh kor­mányának éoületéhez vonul­tak, s közölték a jó hírt Rah­man sejk Daccában élő felesé­gével is. Az indiaj kormány egyelőre még nem foglalt hivatalosan állást Mudzsibur Rahman sejk szabadon bocsátásával kapeso. tatban. Az egyiptomi diplomácia szé­lesebb kereteibe illeszkedik Riad külügyminiszter hamaro. san megkezdődő Perzsa-öböl- beli körútja, valamint január 21-i pekingi és ezt követő eu­rópai látogatássorozata. Isme­retessé vált, hogy Riad, mi­előtt a Kínai Népköztársaság területére lépne, két napot tölt Hongkongban. Nixon technikai küldöttsége Pekingben A Nixon amerikai elnök februárra kitűzött kínai láto­gatásának. technikai és gya­korlati előkészítésével megbí­zott huszonöt személyes ame­rikai küldöttség kedden reg­gel újabb megbeszélést tartott magasrangú kínai tisztségvi­selőkkel. A delegáció hétfőn érkezett a népi Kína fővárosá­ba. Első megbeszélését már ugyanaznap este megtartotta a kínai megbízottakkal. Ehhez kitűnő alkalmat nyújtott az a vacsora, amelyet Csi Peng-Fej. a Kínai Népköztársaság ügy­vezető külügyminisztere adott az amerikai vendégek tiszte­letére. Az amerikai „techni­kai küldöttség” pekingi láto­gatásának célja az. hogy tisz­tázzon olyan gyakorlati kérdé­seket, mint például: hány tu­dósító kíséri majd el kínai út­jára Nixon elnököt és az ál­tala vezetett delegációt, s lesz­nek-e élő tv-adások. A szovjet űrkutatás 1971. évi mérlege Finnországban előretört a baloldal Kekksnen elnök és felesége szavaz. A baloldali pártok előre­törtek a kétnapos finn par­lamenti választásokon. Mint az várható volt, a szociál­demokrata párt megőrizte ve­zető helyét és hárommal nö­velve mandátumainak számát, ötvenöt képviselője lesz a kétszáz tagú egykamarás par­lamentben. Ugyancsak nyere­séget könyvelhet el a leg­következetesebb baloldali erő­ket tömörítő Finn Népi De­mokratikus Unió, amelynek vezető ereje a kommunista párt. Harminchét képviselőjé­vel ez a koalíció a finn par­lament második legerősebb csoportja lett. A legérzékenyebb vereség a nagytőke pártját, a konzer­vatív pártot érte: négy man­dátumot veszítve harminc- három képviselőjük lesz az új parlamentben. Az eddigi kormánykoalícióban részt vevő centrum párt megőrizte har­minchat mandátumát, míg a svéd néppárt valamelyest visszaesett. A megfigyelők arra számí­tanak. hogy most is hosszas, koalíciós tárgyalások követ­keznek. A szociáldemokrata párt elnöke, Rafael Paasio kijelentette, reméli, hogy az új kormány megszületése nem igényel majd kilenc hónapot. Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy Kekko- nen elnök az eddigi koalíció miniszterelnökét a centrum párti Karjalainent vagy egy szociáldemokrata politikust kér-e fel kormányalakításra. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: A finn választások eredmé­nyeképpen a következő a pár­tok mandátumainak megoszlá­sa az új parlamentben : szo­ciáldemokrata párt 55 (plusz 3), finn népi demokratikus unió 37 (plusz 1), centrum párt 36’ (0), konzervatív párt 34 (mínusz 3), finn kisparaszti párt 18 (0), svéd néppárt !• (mínusz 2)f liberális néppárti 7 (mínusz T), keresztény egye­sülés 3 (plusz 2). (DPA). A szenátor az elnök ellen McGovern szenátor hétfőn ismét élesen támadta Nixon vitanami politikáját, amely mindenáron hatalmon akarja tartani Thieu dél-vietnami re­zsimét; és ezzel lehetetlenné teszi az Észak-Vietnamban le­vő amerikai foglyok szabadon bocsátását. A szenátor, aki a demokrata párt elnökjelöltsé­gére pályázik, kijelentette, hogy Nixon elnök a párizsi Vietnam-értekezíetről tett va­sárnap esti kijelentésével be­csapta az amerikai népet. Az amerikai elnök azt állí­totta, hogy az észak-vietnami tárgyalófél elutasította az amerikai javaslatot, hogy az amerikai csapatok kivonása előtt, az ő bejelentése ellené­ben bocsássák szabadon az amerikai foglyokat. McGovern rámutatott arra, hogy ez nem igaz, éppen az Egyesült Ál­lamok küldöttsége nem volt hajlandó tárgyalni az ameri­kai csapatok teljes kivonásá­ról, holott a vietnami kérdés­nek ez az egyetlen, lehetséges megoldása. Az elnök azt állítja, a bom­bázások célja, hogy elérje a foglyok szabadon bocsátását, gyakorlatilag azonban a fog­lyokat ürügyül használja fel a bombázások folytatásának igazolására — mondott» McGovern. (AP). Folytatódik a VDIÍ terrorbombázása? Jerry Friedheim, az ameri­kai hadügyminisztérium szó­vivője hétfőn este kijelentet­te, hogy a VDK ellen intézett ötnapos bombatámadások so­rán nem találtak sl minden tervbe veit célpontot. Arra a kérdésre, vajon ez azt jelen­ti-e, hogy folytatják majd a bombázásokat. Friedheim azt válaszolta, hogy „ez nincs ki­zárva”. A bombatámadások viszonylagos eredménytelen­ségéért a szóvivő a rossz idő­járást okolta. Letartóztatások - Belgrádban A jugoszláv biztonsági szer­vek Belgrádban őrizetbe vet- ïiy Szlobodan Szubotics ügy­védet és Radiszav Micsics mérnököt, valamint öt társu­kat. A megtartott házkutatá­sok alkalmával nevezetteknél nagy mennyiségű gyűlölködő szerb nacionalista és sovinisz­ta röpiratot találtak, amelyek a fennálló társadalmi rend és az országban élő más nemze­tiségek ellen uszítottak. I

Next

/
Thumbnails
Contents