Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-29 / 24. szám

t I i > Megnyitóra készen áll Sapporóban a téli olirhpia színitekén a kilencven méter hosszú síugrópálya. Öltözőt szeretnének építeni a kajmádiak Uj edző a dombóvári kézilabdásoknál A megyei kézilabda-szövetségnél •és Dombóváron is köztudott volt, hogy a DVSE kézilabdacsapata az elmúlt évben edzői és szervezett­ségi problémákkal küzködött. Ez meg is látszott az egyttes szerep­lésén. A dombóvári csapat a vá­rakozás alatt fejezte be a bajnoki idényt. 1971. november 1-gyel véglegesen megoldódott a csapat edzőprob­lémája, miután a csapat irányítá­sát Dékány István vette át. Azóta több, mint 25 aktív játékossal dol­gozik a szakosztály. A játékosok körében tudott, hogy Dékány Ist­ván a kemény edzések híve és minden eszközzel a sportfegyelem megszilárdításáért küzd. Január első hete óta folynak az alapozá­sok, heti négy alkalommal, nagy részvétel és aktivitás mellett. Mind a játékosok, mint a szakosztály vezetősége szeretné, ha a csapat az 1972-es évben az élmezőnyben végezne és ennek tudatában vál­lalták a játékosok is a sokszor ne­héz, fáradságos, kemény munkát, örvendetes, hogy a szakosztály pont az idősebb, régebbi játéko­sokra támaszkodott példamutatás terén. Jó szellemű közösség van kialakulóban. A sportkör elnök­sége szóban ígéretet adott a szak­osztály anyagi és erkölcsi támoga­tására. Az év elején villanyfényes kézilabdapályát ígértek, amely le­hetővé tenné az esti edzéseket. Az alapozó időszakban teremku­pára nevezett a csapat, de a le­hetőségekhez mérten Nagykani­zsán és Taszáron edzőmérkőzése­ket kívánnak játszani a taktikai elképzelések megvalósítása érdeké­ben. Trupp Károly, a csapat volt játékosa katonai szolgálatból sze­relt le és visszatért anyaegyesüle­tébe. Továbbá számítanak néhány olyan játékosra is, akik az elmúlt szezonban ritkán látogatták az ed­zéseket és ritkán játszottak a csa­patban. Az új edző fiatalokkal sze­retné még megerősíteni a csapa­tot. A lelkes, becsületes felkészülés minden bizonnyal eredményes sze­repléssel párosul majd és sok örömet szerez a DVSE csapata szurkolóinak és a sportkörnek. «— G «. Sportműsor Atlétika: A Tamási Járási At­létikai Szövetség délelőtt 10 órá­tól a tamási gimnázium torna­termében felmérő versenyt ren­dez. Asztalitenisz: A 1 Szekszárdi Já­rási Asztalitenisz Szövetség Tol-, hán, a sportszékházban 8,3ő-as kezdettel járási felnőtt férfi, női, valamint ifjúsági fiú és leány egyéni bajnokságot rendez. Röplabda: Szekszárdon, a ke­reskedelmi szakközépiskola torna­termében négy férficsapat küzd a csoportelsőségért. A sorsolás : Szekszárdi Építők n.—Szekszárdi ITSK 9 óra, Dombóvári Szöv.— Gyönk 9,40, Szekszárdi ITSK— Gyönk 10,2i0, Szekszárdi Építők IL—Dombóvári Szöv. 11, Gyönk— Szekszárdi Építők n. 11,40, Dom­bóvári Szöv.—Szekszárdi ITSK 12,20 (a B csoport mérkőzéseit, február 6-án rendezik.) Labdarúgás: KISZ Kupa mérkő­zés: a Máza-Szászvári Bányász a Dombóvári VSE csapatát fogadja a mázai pályán 13,30-kor. V; KöŐ (Láng, Pataki). Szekszárd és Szedres között, a székesfehérvári úttól balra terül el Kajmád, ahol kilenc éve mű­ködik a MEDOSZ sportkor. Kaj­mád összes lakóinak száma alig éri el a kétszázötvenet, ennek ellenére két szakosztály működik: a labdarúgó és a teke. Labdarúgó- csapatuk tavaly került fel a já­rási bajnokság megnyerése után a megyei II. osztályba. A csapat rendkívül fiatal, az átlagos élet­kor mindössze 18 év, és ez érez­tette hatását rutinban, helyzet­felismerésben a mérkőzéseken. A 12. helyen állnak, de a szakveze» tés szerint a csapatban ennél több van, fezért a felkészülési időszak-' ban színvonalasabb edzésekkel, majd a mérkőzéseken gólratörőbb játékkal szeretnének javítani helyezésükön. Gondjukat még csak tetézi, hogy nyolc játékosuk vonult be az elmúlt másfél év alatt katonai szolgálatra. Most a vezetőség úgy tervezi — kény­szerhelyzetben — hogy az ifjúsá­gi játékosokból pótolja az eltávo­zottakat, velük egészíti ki a feí- nőttesápatot. ' A játékosok kilencven százalé­ka vidéken dolgozik, így komoly gondot jelent, hogy az edzéseken valamennyien egyidóben részt tudjanak venni. Január 10-től he- ténként két edzést tartanak, te­rem hiányában a szabadban. A sportkör elég szegényes kö­rülmények között működik. Még öltözőjük sincs, erre a célra át­menetileg a sportpályához közel lévő kultúrotthont használták. A sportköri vezetők és a tagság a KISZ-alapszervezettel közösen a jelenlegi állapot megszüntetésére az ősszel társadalmi akciót szer­vezett. Jelenleg ebből 16 ezer fo­rint készpénzük van, és a ta­vasszal társadalmi munkájuk ré­vén szeretnének to.vábbi 20—25 ezer forintra szert tenni. Tud­ják, hogy ez az összeg még nem elég öltöző építésére, de bíznak az állami gazdaság vezetőiben, hogy támogatják őket. céljaik el­érésében. Amennyiben ez így lesz. az őszre elkészül Kajmádori az öltöző. A fizető sportköri tagok száma 35. anil a lélekszámhoz viszonyú­vá jó ,de forint szempontjából nem számottevő, ezért bevételű.. két szeretnék növelni: a tagszer­vezés mellett a nézőknek ülőhe­lyet biztosítanak. Bódé Ferenc hét év óta aktív tagja a sportkörnek, mint a çsa- pat kapuvédője nagyban hozzájá­rult, hogy veretlenül nyerték a járási bajnokságot. Példamutató magatartása a pályán és a Civil- életben egyaránt kedvezőben hat játékostársaira. Mióta sportol nem került kiállításra. Ifjú Szakállas Gyula hat év óta aktív játékos, ezalatt úgyszólván minden poszton szerepelt. Jelen­leg mint középhátvéd és ezen a poszton nyújtja legjobb formá­ját. Két éve cs apai kapitány. A fiatalokat nagy türelemmel és szakértelemmel oktatja, tanítja. Röplabda helyeit súlyemelés A Dombóvári Szakmunkásképző Intézet sportköreiül februártól új szakosztály alakul. A súlyemelő- szakosztályt megalakítják, itt kí­vánják szerepeltetni az e sport­ágban helytálló fiatalokat. • Ezzel egyidejűleg az eddig eredménye­sen szereplő röplabda-szakosztá­lyukat terem- és utazási gondok miatt megszüntetik — írja dem- búvári tudósítónk, Gaál István. Az idén megkezdik a labdarúgó« és tekepálya építését Hírek az Építők sportköréről A Szekszárdi Építők labdarúgó­csapata január 18-án kezdte meg felkészülését a rajtra. Jelenleg he-* tenként négy edzést tartanak. Az első hetekben tornateremben dol­goznak, majd később a szabadban folytatják a munkát. A játékosál­lományban néhány cserére került sor igazolásokkal, ugyanakkor né- hányan bevonultak katonai szol­gálatra is. Jelenleg a csapat a nyol­cadik helyen áll, de a bajnokság végére az első hat között szeret­nének végezni. A sportkör teljesen fiatalokból álló röplabdacsapata az év első napjaiban megkezdte már edzése­it a szakmunkásképző intézet tor­natermében. A vezetőség azt várja a játékosoktól, hogy a megyebaj­nokságban jól szerepeljenek és be­csülettel helytálljanak. A sakkozók jelenleg a városi baj­nokságra készülnek. Ezt háziverse­nyek előzték meg. A szakosz­tály, valamint a sportkör vezetői között szóba került, hogy esetleg a jövőben a megyebajnokságban indítják csapatukat. A sportkör az elmúlt évben 27 ezer forintot fordított felszerelés vásárlására és hozzávetőlegesen az idén is ennyit költ ilyen célokra. Tagdíjbevételi tervüket 107 szá­zalékra teljesítették. Ehhez nagy­ban hozzájárult, hogy a vidéki munkahelyeken tagtoborzást tar­tottak, amit az idén szeretnének tovább folytatni. Sportlétesítmények hiányában á sportkörnek komoly gondot okoz­nak az edzések és a versenyzések­re a pályák biztosítása. Ezeket a gondokat csökkenti a most induló és jövőre befejezésre kerülő füve­sített labdarúgópálya, valamint egy korszerű négysávos tekepálya. Ter­mészetesen ezekhez a szükséges lé­tesítményeket, öltöző stb. is meg­építik. Ehhez anyagi segítséget nyújt az MTS, valamint az Építők Szakszervezetének Országos Bizott* sága i&t Ügy eletek ORVOSI ÜGYELET : Szekszár­don, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti,,, orvosi rendelőben állandó orvosi ügyeiét van, na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd varo­son kívül Harc, Slóagárd és Szál­ka községekre is. Telefon: 12 — 122. Doipbóvárott dr. Lukács László fogadja a betegeket. Szombaton 17—18, vasárnap pedig 10—12 órá­ig az Arany János téri orvosi rendelőben, (telefon: 12—24). utá­na a lakásán található (Jókai u.) Bonyhád, Rakasd és Lengyel körzetben dr. Csullag József vég­zi a hétvégi orvosi ügyeletet (Bonyhád, Perczél Mór u. 49. Te­lefon : 80. Központi ügyeleti ren­delő). Nagymányok, Máza és Győré körzetben dr. Újvárosi Pál ügyel (Győré). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéf> ős Zomba körzetben dr. Gyulai László fogadja a betegeket (Hő­gyész, telefon : 30). Áll atorvosi ügyelet : szek^ szárdon dr. Rappai József (Szek­szárd, Ady u. 18. Telefon: 12—373) az ügyeletes állatorvos. Az ügye­let kiterjed Szekszárd, Szálka,- Öcsény, Sióagárd és Harc Terüle­tére. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a ll/l-es gyógyszertár* végzi. (Széchenyi u.) Bonyhádon, Dombóvárott, Pak­son, Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el as állandó ünnepi és éjjeli ügy ele-* tét. Állandó ünnep! és éjjeli ügyele­tet tart még Bátaszék, Hőgyész* Dombóvár, Nagydorog, Simontor* nya és Tamási gyógyszertára* À rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Lányok, asszonyok. 8.38: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. 8.5-0: A hét műsorából. 10.49: For­gószínpad. 11.43: A váci Vox Hu­mana énekkara énekel. 12.20: Ze­nei anyanyelvűnk. 12.30 : Dolce Vi­ta — magyar módra? Baktai Fe­renc írása. 12.40: Melódiakoktél. 14.01 : Csokonai Vitéz Mihály ver- . sei. 14.11 : Sárközi István—Raies István: Reng már a föld. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05:, Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra... 17.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának ifjúsági hangverse­nye a Zeneakadémia nagytermé­ben. 19.30: Búcsú ó-éveimtől. 20.55: Chevalier. Emlékezés 60 esztendő dalaival. 21.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.20: Ritmus és melódia. 0.10: Melódiakoktél, PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Angot asszony lánya. 8.45: Válaszolunk, hallgatóinknak! 9.03: Népdalest. 9.50: Rózsavölgyi: Első magyar körtánc. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: ,,Jelképek erdején át”. Balogh László műso­ra. 12.00: Anyegin. 13.03: Szombat­tól hétfőig. 13.33: Bronislaw Hu- berman hegedül. 14.00: Napra­forgó. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. 15.05: Luisa Tetrazzini és Michael Bohnien .énekel. 15.29: Szerkesztőségi ; beszélgetés- a- Falu- - rádióban. 16.05: A hét műsorából... 17.46: Utazás az időben. 18.15: Az esztergomi kőfaragó. 18.56: Nyári Károly népi zenekara játszik, Mattanovich Lujza és Cserfalvi István énekel. 19.36: A kecskeméti Katona József Színházban. 20.30: Uj könyvek. 20.33: Bach: E-dúr partita. 20.50: Gyógyír feledésre. Katajev regényének rádióváltoza­ta. 21.30: Monteverdi: Vespro del­la Beata Ver g iné. 23.15; Száza­dunk zenéjéből. •9.30: ,.Életet az éveknek”. 10.1J3 A színész. 11.40: Jogi esetek. 16.101 Viszontlátásra Monsieur Grock. 17.25: Hírek. 17.30: Az újra fel­fedezett XVII. század. 17.45 : Michaü úr kalandjai. 18.15: Találkozás In­diával. 18.40: Reklám. 18.45: Ked-r vés verseim. Básti Lajos műsora#’ 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó/ 20.00: A perceink meg vannak; számlálva... 1. Pótnyomozás, 2. A.- harmadik luk története, 3. Iskola—' tévé olimpikonoknak, 4. Miniéi rémek, 5. Szuperkrimi. 21.25 : Ven^ dégünk: Rhoda Scott. 22.05: Tv-* híradó — 2. kiadás. 22.15: Éjszakai előadás : Ha hallod a harangokatj JUGOSZLÁV TV 15.20: Fala parasztok nélküK „ 16.00: Hangverseny zenekarra ésfc-i szólistákra — népzenei adás. 16.303f?, Kosárlabda: Rabotnicki—Lokomc^ tiva. 18.15: öt plusz a gyermek* 3- Tv-játék. 19.15: A színész, az szí-4Ji nész. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Roc4;l| co. és fivérei — olasz játékfilm,*# (Zágráb: VIII. Henrik — angol &&*■ tékfilm). 23.20: Show-műsoc. OSZTRÁK TU -ÿ' Ï. program* . 14.30: Schubert? 6. C-dúr szím-i fónia. 15.00: Kicsinyek műsorai­16.30: Egykor — jelén — jövőig' 17.00: Senior-Klutt. 18.00: Heti Ma4^.. gazin. 18.25: Jó éjszakát gyerekek«*- 18.30: Kulturális specialitások^, ( 18.55: Szombati jő estét. 19.3(1: Tv4 híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15 t Vivi Bach és Dietmar Schönhenfc műsora. 22.20: Tv-híradó. — Esti - kiadás. 22.35: Éjszakai filmvetítést Vágta Ox-Bow-ba» • v II. programi .r .. 16.00? Keresztmetszet’ URH 16.05: Prágai nemzetköz! dzsessz- fesztiválról. 16.45: Hubay: Három csárdajelenet. 17.04: ötórai tea. 18.10: Hans Knappertsbus eh Wag- ner-f elvé teleiből. 19.00: Haydn és Beethoven műveiből. 20.20: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 21.00: Muszlim Magomajev, az Akkord-együttes és a Rokokó­zenekar felvételeiből. 21.53; Schu­man műveiből. MAGYAR TV 9.00: A Tv politikai tanfolyam á­nak adása a honvédség számára. mozi Január 29. BONYHÁD: A homok asszo­nya. (Japán film. 16). DOMBÓVÁR : Csárdáskirálynő. (Magyar—nyugatnémet film.) DUNAFÖLDVÄR: Belorusz pá­lyaudvar. (Szovjet .‘‘film.) PAKS: Napsugaras 1 szemek. (Francia film.) SZEKSZÁRD : Szelíd motoro­sok. (Amerikai film. 16). DU.: Négy gyilkosság elég lesz kedvesem ! TAMÁSI : Kockázatos akció. (Szovjet film.) TOLNA: Pygmalion XIL (NDK- film. DU. IFJ.: Boldogság madara. SZÖVETKEZETÜNK RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLAL BÁDOGOS, VIZVEZETÉKSZERELÖ ÉS VILLANYSZERELŐ MUNKÁLATOKAT. Cím: Vegyesipari Ktsz. I regszemcse. Tel.; 36. (340) bácsikám. Filmkomédia. 19.003 Gitárról mindenkinek. (4. rész>» 19.30; Tv-hiradó. 20.06: Sporthíre hí. 20.09: Aktuális! események képeké ben. 20.15: A nagy Houdiní. 21.053 Csajkovszkij : b-moll zongora ver« seny. Vezényel» .Leopold Sivj kowskij. - ‘ Az Autóközlekedési Tan* intézést GÉPKOCSIVEZETÉS OKTATÁSÁHOZ OKTATÓT KERES FELVÉTELRE. FELTÉTEL* középiskolai végzettség, 24 életév betöltése, 5 éves vezetési gyakorlat, büntetlen előélet. ELÖADÖI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉHEZ: gépírni tudó. középiskolai * végzettséggel rendelkező személyt» Jelentkezni lehet: Szekszárd, Széchenyi u. 22. (310) Népújság 8 1972. január 29,

Next

/
Thumbnails
Contents