Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-28 / 23. szám

t * A bányászoknál meggyógyult | Szalai és Süveges A Máza-Szászvári Bányász NB Ill-as labdarúgói Stepán Tibor eclző irányítása mellett folytat^ iák felkészülésüket. Mint ismere­tes, a máza-szászváriak is részt vesznek a KlSZ-Kupában és va« sárnap már mérkőzést játszanak, a Dombóvári VSE csapatát fo­gadják. A Bányász-együttesnél a vezetők örömmel újságolták, hogy Szalai, valamint Süveges séiülése rendbe jött, elkezdték az alapozást. E2:zel szemben Csábrák sérülése — melyet üzemi baleset folytán szenvedett — elég komoly, és így hosszú ideig nem számíthatnak já­tékára. A máza-szászváriak nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére is, ahol Dobó István társadalmi edző tevékenykedik. Ugyancsak Dobó tartja a tartalék­csapat edzéseit is. Mindkét“ gárda a közelmúlt napokban megkezdte az alapozást. Vasárnap a mázai pályán fo­gadják Dombóvárt, kezdésidő 13.30. Stepán edző a következő játéko­sokkal kezd: Gyimesi—Jénás, Róth, Nádasdi, Bocz, Németh, Nagy I., Perényi, Szalai, Schmidt, Czebei. Cserék : Nagy II., Vaj er, Balázs, Demeter II. és Horony, Erős edzések a Dombóvári Vasútnál Labdarűgócsapataink közül a Dombóvári VSE kezdte meg leg­korábban az alapozást. Január má­sodik munkanapján már a sport­pályán voltak, és megkezdték az alapozást. Az NB ni-as gárda az őszi idényben a vártnál gyengéb­ben szerepelt, így érthető, hogy erős alapozással, jó fe1 készülés­sel szeretnének a tavaszi idény­ben javítani helyezésükön. Az el­ső két hétben háromszor, azt kö­vetően négyszer, és jelenleg m^r hetenként ötször edzenek. Ennek egy részét teremben, míg másik részét a szabadban végzik. Lend- vai Miklós edző 18-as kerettel dől. gozik. Köztük két új névvel ta­lálkoztunk* Kakas II., és Kovács Mihály számít „újnak”. Kakas ír. eddig is a Vasút játékosa volt, de lábtürése miatt kénytelen volt hosszú időt kihagyni. Kovács Mi­hály a honvédségtől szerelt le, azt megelőzően Pincehely csapatában játszott. Lendvai edző a vasárnapi Máza­Szászvár elleni mérkőzésre márki­jelölte a játékosokat. A kezdőcsa­pat: Bancsi —- Bertók, Tápárai. Szíjártó, Ricsovics, Végvári, N?- kolics, Sonkoly, Varga, Szőts, Barta. Cserék: Kakas, Kovács Íí., Kovács F., Kun és Hilbert. Sakk Február 27-én kezdődik a CSB Megtartotta első idei ülését a megyei sakkszövetség elnöksége. Ezen fontos határozatokat hoztak a megyei egyéni és csapatbajnok­sággal kapcsolatban. Az egyéni bajnokságot március 13-tól 18-ig rendezik Szekszárdon, míg a me­gyei egyéni és csapat villámbaj- nokság március 19-én lesz. Áz egyéni bajnokságon a járási és városi bajnokságok helyezettjei vehetnek részt. A bonyhádi járás három, míg a többi járás és Dom­bóvár város 1—1, Szekszárd vá­fin 1 TE le A kocsolai kézilabdások meg­kezdték az alapozást. Hetenként négy alkalommal két 12-es létszá­mú keret készül a tavaszi bajnok­ságra. ros négy versenyzővel képviselte­ti magát. A versenyzők nevezését február 19-ig kell eljuttatni a me­gyei szövetséghez. Ehhez termé­szetesen csatolni kell a városi, illetve járási egyéni bajnokságok jegyzőkönyvét is. A megyei csapatbajnokság feb­ruár 27-én kezdődik és hétfor­dulós lesz. Az elnökség döntése alapján 10 felnőtt- és ifjúsági ver­senyző adja a csapat létszámát. A csapatbajnokságra a nevezéseket szintén február 10-lg fogádja el a szövetség. A költségek csökken­tése érdekében úgy határozott a szövetség, hogy egy napon kell mindkét forduló mérkőzéseit le­játszani. így felére tudják csök­kenteni az utazási költségeket. Természetes, a sorsolásnál az uta­zási arányok betartására kell tö­rekedni a szövetségnek. m. .......................... ........»■■■■««— S pgrtherpsz Az alábbiakban kivonatosan kö­böljük a Bonyhádi Horgász Egye­sület levelét: Tolna megyei Népújság Szer­kesztősége Szekszárd. A Bonyhádi Dolgozók Horgász Egyesület vezetősége és tagsága, valamint minden érdekelt megye területén Tévő horgásztárs nevé­ben fordulunk ezúton a megyei tanács illetékeseihez, és az SZMT vezetőihez. „Magyarország egész területén azon fáradoznak pá;rc- és állami szerveink, hogy a dolgozók hét­végi pihenését elősegítsék. Orszá­gos viszonylatban, 95 ezer sport­horgász van, aki kedveli a ter­mészetet. A horgászathoz szüksé­ges:, állami horgász jegy, tagdíj­területi engedély. Mindez rend­ben is volna, de 1971 november 27-én az Al-Dunai I. B. ülésén többek között ismertették, hogy 1972-es évben egyes területeken területi jegy árváltozás lesz, en­nek megbeszélésére az illetékes megyei halászati felügyelő, vala­mint az érintett egyesületek és HTSZ vezetői összejönnek és kö­zösen próbálnak megegyezni. 1971. decemberében fordultunk a Tolnai HTSZ vezetőségéhez le­vélben, hogy közöljék a területi jegyek árát. 1972. januárjában új­ból írtunk, de most már a halá­szati felügyelőnek is. A mai na­pig nem kaprunk sehonnan vá­laszt. 1972. január 23-án, a MOHOSZ országos közgyűlésén tudtuk meg, hogy január 18-án Szekszárd, Tol­na egyesületeit hívták csak meg, a többi érdekelt egyesületet a ha­lászati felügyelő nem hívta ösz- sze. Miért? Erre szeretnénk vá­laszt kapni egyrészt. Az országos horgászközgyűlé­sen tudtuk meg, hogy a tolnai HTSZ jelentősen emelte a terüle­ti jegyek árát. Eddig az egész te­rületre 140 forint volt a területi jegy ára, most Sió, Sárviz, élő Duna 100 forint, Taplósi holtág 150 forint, faddi holtág 220 fo­rint. Az ifjúsági jegyekről nem beszéltek. A 470 forint plusz államijegy tagdíjjal már az egyéb költsége­ket nem is számolva kb 700 fo­rint. Kérdezzük az illetékes szerve­ket, hogy mit csináljunk? Van olyan tsz-nyugdíias, aki nem sok­kal kap többet két hónapra. Ifik. tanulók ezután ne horgásszanak? Az országos horgászközgyűlésen a földművelési és élelmezési mi­nisztérium képviselője, valamint a MOHOSZ főtitkára kiielentette, hogy Budapesten az élő Duna te­rületi jegyeit politikai okokból nem emelik, de vidéken politikai okoból lehet-e emelni? Mi kész­teti a tolnai HTSZ vezetőségét er­re? Tudjuk azt, hogy nemes ha­lakat a Sióba, Sárvízbe, Dunába a HTSZ nem telepít, ezt országo­san elismerték. A Sió és Sárvíz halai élvezhetetlenek, ezt is tud­ja mindenki és mégis ezen v'zek területi jegyeinek árát is emelik. Egyszerű nyugdíjas, tanuló és kisfizetésű dolgozó ezt kiftzetni nem tudja. Minden horgásztárs nevében kérjük hogy a folyóvize­ken a területi engedélyek árának ein elés ét ne engedélyezzék. A fen_ ti szerveket szeretnénk felkérni, hogy e nemes cél elérésében tá­mogassák a megye horgászait. Zsiga Pál Bonyhádi HE titkára Clay születésnapot ült t A volt világbajnok csak a Frazier elleni visszavágóra gondol A bonyhádi járási labdarúgó* szövetség a tehetséges ifjúsági játékosok felkutatására ifjúsági KISZ-Kupa versenyt rendez. Az első mérkőzésekre február 27-én kerül sor. A járási döntőt április 3-án rendelik Konyhádon. Neve­zési határidő február 10. * A megyei atlétikai-szövetség el­készítette a mezei futóbajnnkság megyei döntőjének versenykiírá­sát, melyre március 26-án kerül sor Szekszárdon, a városi sport­telepen. * Február 7-én és 14-én Szekszár­don a megyei TS helyiségében rendezik a szektáról járás lab­darúgód átákveze+őinek továbbkép­zését, Kezdési időpont: 17 óra. * Vasárnap, Január 30_án kezdő­dik a KISZ-Kuna Iabda^úcé-irér- Içfjrr/iqsoro^at. Mivel a Paksi Kj* nirsi—szekszárdi Dó^sa mérkő­zést február 9-re halasztótok, így csak egy mérkőzés lesz: Ma- za-Szászvári Bányász—Dombóvári VSE. Kezdésidő: Í3.30. V: Köő (Láng, Pataki). * A tamási üzemi lövészbajnokság állása: női egyéni: 1. Mohai Ti- borné, 2. Vörös Edit, 3. Kovács Mária. Férfi egyéni: 1. Ulrich Ká­roly, 2. Horváth József, 3. Ludvig György. Csapatban: 1. Járási Hi­vatal, 2. ÁFÉSZ, 3. Ipari iskola IL, 4. TÖVÁLL I., 5. Ipari iskola L, 6. TÖVÁLL IL, 7. Vízügy L 1912. január 28. Cassius Clay, vagy ahogyan újabban nevezi magát Muham­mad Ali, január 17-én ünnepelte 30. születésnapját. Kéthetes közép- keleti utazásról tért vissza New York-ba, ahol az egyik étterem­ben ünnepi ebédre hívta az újság­írókat. Az ünnepségnek természe­tesen sajtókonferencia lett a vé­ge. Clay nagyon közlékeny volt, ki­jelentette, hogy még mindig fia­tal, és hogy a visszavágón letörli Fraziert a szorítóból. Minden gon­dolatát a visszavágó mérkőzés köti le, hisz az a vereség volt az egyetlen profi pályafutásában. — A Frazier elleni visszavágóig mégy mérkőzésem lesz, melyekért egyenként 500 000 . dollárt kapok, öklözök majd Tokióban, London­ban, Jamaicában és — ne esse­nek össze — a. Szovjetunióban — mondta. Azt hiszem tudom, kik lesznek az ellenfeleim, ez a me­nedzseremtől függ. A továbbiakban Caly azt állí­totta magáról, hogy benne egye­sül egy Joe Luis, egy Rey Suger és egy Arcle Moore, hogy ő egy tudományosan képzett ökölvívó. Feltételezik, hogy Clay Tokió­ban Foster ellen mérkőzik, Lon­donban Jerry Quorie lesz az ellen­fele. Moszkvában csak olyan ökölvívó állhat ki ellene, amilyen­nek ő most képzeli magát, egy tudományosan képzett harcos. Hisz ismeretes, hogy a volt szov­jet ökölvívóbajnokok ma már egytemi rektorok, tudósok, mér­nökök, orvosok. Ha véletlenül sor kerül a moszk­vai mérkőzésre, az történelmi meccs lesz, hisz a Szovjetunióban eddig még sohasem tartottak profi ökölvívó-mérkőzést. — Ha hátat fordítok a szorító- nak, a saját életemet fogom élni — mondta Clay. — Ez azt jelen­ti, hogy szórakozni fogok. Úgy­szintén sokat fogok utazni a nagy­világban, emberekkel fogok ta­lálkozni. Előadásokat szeretnék tartani. Nem tudom még, milyen tárgykörből, de az biztos, hogy Chicagóban megalapítom az isz­lám egyetemet. Clay elmondta, hogy az az egye­tem körülbelül 40 millió dollárba kerül majd, és hogy ennek nagy részét már begyűjtötte kéthetes közép-keleti útján. Nem tudja még, mikor lesz a visszavágó a világbajnoki címért, de kijelentette, hogy Frazier sok­kal jobban tenné, ha meghatároz­ná mérkőzésük időpontját, mint­hogy törpék ellen áll ki. Ezzel a világbajnok nemrégi Daniels elle­ni összecsapására célzott. — Nem néztem azt a mérkőzést, mert éppen Londonban voltam, de felhívtam telefonon a felesé­gemet és megkértem, hogy a tele­fonkagylót tartsa a képernyő elé. Daniels nagyot tévedett, hogy Frazier ellen kiegyenesedve öklö­zött. De nagyon erős legény, ha annyi erős ütés után is talpon maradt. Clay továbbá azt mondta, hogy a Frazier elleni mérkőzésre nem edzett eleget. Azóta álmából is fölriad, mindig Frazierre gondol. Meg kell történnie a visszavágó­nak, de az már nem is lesz küz­delem. Rögtön leradirozza. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: A cigányprímás. 9.00: Kü­lönös házasság. 9.22: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk. 10.45: Róbert Craft-együttes Gesualdo-műveket énekel. 11.00: Tanzániai levelek. 11.10: Bánk bán. 12.20: Ki nyer ma Vácott? 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Kovács Árpád népi ze­nekara játszik. 13.45: Mennyivel tartozom? Riport. 14.00: A Gyer­mekrádió műsora. 15.10: A rivalda túlsó oldaláról. 15.38: A Mayas­együttes felvételeiből. 15.50: Ko­vács Péter énekel. 15.59: Hallga­tóink figyelmébe! ÍG.OO: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Kísérlet. Dokumentumjáték. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.25: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.39 : Mikrofórum. A tehetség. 17.50: Enrico Caruso operafelvételeiből. 18.25 : Gergely Anna és Mozsár Imre énekel, Németh János cimbalmozik. 19.40: Rádiószínház. 20.27: Dvorzsák: Gordonkaverseny. 21.13: Láttuk, hallottuk. 21.33: Régi magyar da­lok és táncok. 22.20 : A „nagy válaszúiról” Hermann István írá­sa. 22.30: Egy óra dzsessz. 23.30: Edwin Fischer zongorázik. 0.10: Bálint János cimbalmozik. PETŐFI RADIO 8.06: Mezei csokor. 8.25: Klasz­szikus zene. 9.03: Ezeregy dél­előtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.59: Lottóeredmények. 12.00: Ze­nekari muzsika. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Huszas stúdió. 19.18: Vidéki népi zene­karok muzsikálnak. 19.39: Finnr mozi BONYHÄD: a homok asszonya. (Japán film.) . (16.) DOMBÓVÁR : Csárdáskirálynő (Magyar—nyugatnémet film.) DUNAFOLDVAR : Madárkák. (Magyar film.) (14.) PAKS : Belorusz pályaudvar. (Szovjet film.) SZEKSZÁRD : Szelíd motorosok (Amerikai film). (16.) TAMÁSI : Kockázatos akció. (Szovjet film.) TOLNA: Pygmalion XH. (NDK film.) du. ilj.: Boldogság madara. MEZŐGÉP Győnki Gyáregysége formázó, lakatos, esztergályos, köszörűs, szak- és beSanííolt munkásokat felvesz Jelentkezés: személyesen, vagy írásban az igazga­tónál. (337) Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy drága férj és édesapánk Id. FREI JÁNOS életének 63. évében 1973. január 26-án hosszú szen­vedés után elhunyt. Te­metése 1972. január 29-én délután 13 órakor lesz az őcsényi temető halot­tasházából. Gyászoló család. (x) ugor ’altatások a Solome-onJ 20.25: Uj könyvek. 20.28: Irodalom és irodalomtanítás. 20.58: Világ­hírű vonószenekarok műsorából. 21.16: Rossini: Mózes. 23.15: Rész­letek Bródy Tamás és BekáT1 György operettjeiből. URH 18.05 : Orosz nyelwizsga-előké-' szító. 18.20: Hangfelvételek — fel­sőfokon. 20.02: Bobby Solo énekei, Paul Mauriat zenekara játszik. 20.33: Gwyneth Jones énekel. 21.00: Kocsis Albert. 22.09: A dzsessz kedvelőinek. 22.24: A Stockholmi Rádió énekkarának hangversenye az .1971. évi Flandriái Fesztiválon. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv. Élővilág (Alt. isk. 5. oszt.) 8.25: Orosz nyelv (Közép- isk. II. oszt.) 11.55 : Német nyelv (Középisk. II—III. oszt.) 13.10 : Élő­világ. 15.33: Szállnak a darvak. 17.05: Hírek. 17.10: Kompozíció '72. 17.49: Tájak, városok, emberek. 18.00: Muzsikus fiatalok. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Urbán Er­nő: Uborkafa. Tv-játék. 21.30: Euró­pa bölcsője. 22.15: Tv-híradó — z. U. (KÍSÉRLETI) MŰSOR: ,20.00: Szomory Dezső: Hermelin, Vígjáték. 22.30: Tv-híradó — 1» JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.40 : Az évszázad fogadása — Gyermekműsor. 18.30: A világ,, amelyben élünk. Tudományos­ismeretterjesztő film. 19.00: Népi muzsika. 19.30: Rajzfilm. 19.45: Jó éjszakát, gyerekek. 20.30: A hat okos — Kvíz-adás. 21.40: Fonto­sabb az életnél — Filmsorozat. OSZTRÁK TV L program : 10.00: Iskolatelevízió. 18.00: Ak­tuális agrárkörkép. 18.25: Jó éj­szakát, gyerekek. 18.55: Lányok a fellegekben. 19.30: Tv-híradó és Kulturális aktualitások. 20.15 : A komisszár. 24.20: Keresztmetszet. 22.20: Tv-híradó — Esti kiadás. 22.35: Éjszakai filmvetítés: Maria Antonietta. n. program: 18.30: Iskolatelevíziő. 19.30: Tv­híradó és Kulturális aktualitások. 20.09: Aktuális események képek­ben. 20.15: Családi fészek. Film. 21.45: Jéghocky-mérkőzés: KAC Kärniner Sparkasee; Olymp, ülb­rermer Kitzbüheh. A Tamási Építőipari Ktsz ACS-ÁLLVÁNYOZÖ PARKETTÁZÓ— PALAFEDÖ valamint VÍZVEZETÉK­SZERELŐ munkát rövid határidő­re vállal. Telefon: Tamá­si 44. (341) a város­gazdálkodási vállalat Építésztechnikust KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. sz. (354) » Alumínium eloxálási szabad kapacitással ren­delkezünk, NATUR ÉS SZÍNES KIVITELBEN. „VOSZK” Ipartelepe Hi­das. (335) Fájdalommal közöljük, hogy szeretett édesapánk ( BALOGH MÁTYÁS hosszas betegség után el­hunyt. Temetése jan. 28- án Érden lesz. Gyászoló család. (356) \

Next

/
Thumbnails
Contents