Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-28 / 23. szám

i í * Az ellopott műkincsekkel múzeumot lehetne berendezni Franciaországban Fogynak a Mars titkai A műkincsrablók merészsége és aktivitása aggasztó mérete­ket ölt. Az utóbbi időben több szervezett műkincsrablásról számolt be a világsajtó. Úgy tű­nik, hogy az eltulajdonított műkincsek értékét jói ismerő bandák működnek, méghozzá a legnagyobb titokban, dacol­va a legbonyolultabb biztonsá­gi berendezésekkel is. Sem a múzeumok, sem a templomok, sem pedig a ma­gángyűjtemények tulajdonosai nem tudják kellően biztosíta­ni kincseiket. A szegényes pénzügyi ellátottság következ­tében a kis létszámú múzeumőr. gárda nem tudja megóvni a műkincseket. Sürgősen életbe kell léptetni néhány elemi, nem túlságosan költséges rendszabályt. Például a szobrokat szilárdabban kell talapzatukra rögzíteni, bizo­nyos festményeket vagy szob­rokat villamos jelzőberende­zéssel kell ellátni, vagyis más szavakkal élve minimális költ­séggel olyan egyszerű riasztó- berendezéseket kell a múzeu­mokban és templomokban, va­lamint magángyűjteményekben elhelyezni, amelyek megzavar­hatják a műkincsrablók tevé­kenységét, A hatóságok döbbenten áll­nak az utóbbi időkben végre­hajtott templom- ég múzeum­rablások előtt. Franciaország­ban több olyan intézikedést hoztak, amelyek fokozzák a történelmi műemlékek és a múzeumok igazgatóinak fele­lősségét, igyekeznek gondos­kodni a különösein értékes műtárgyaid biztonságáról. Vilá­gos. hogy a jelenleginél sok­kal hatékonyabb védelmi rend­szerre van szükség. Az eddigi kimutatások sze­rint 1969-ben 18, 1970-ben 21, 1971 októberéig pedig 16 mű­alkotást loptak el. Október óta tovább súlyosbodott a helyzet. Az eddig eltulajdonított mű­alkotásokból valóságos múzeu­mot lehetne berendezni. Felmerült az az elképzelés, hogy létrehoznak egy olyan, szakértőkből álló bizottságot, amely felvilágosítaná a mű­kincsvásárlókat, vajon az el­adásra kínált kép vagy szobor nem rablásból Kzárma zik-e. A Marsot kutató két szov­jet szonda — a Mars—2 és 3 — valamint az amerikai Ma­riner—9 által a Földre küldött észlelések alaposan megtépáz, ták a Marsra vonatkozó ko­rábbi feltételezések egész so­rát. Igaz ezeknek nagy részét a tudomány vetette fel. hanem a gazdag fantáziával megáldott laikusok. Amint dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló igaz­gatója elmondta, megdőlt min­denekelőtt a Mars légkörének összetételére vonatkozó felté­telezés. A földi mérések alap­ján úgy gondolták, hogy a Marson egyáltalán nincs, vagy csak olyan kevés vízgőz és oxigén van, mint amennyit a földi légkör 28—30 kilomé­teres magasságban tartalmaz. Ezt a feltételezést azonban nem lehetett összeegyeztetni azzal, hogy ugyancsak földi mérések alapján a Mars lég­köri nyomását körülbelül egy- tized atmoszférára becsülték; Ezért felénítették azt a teóriát, hogy a Mars légkörének 98 százalékát e^y olyan semle­ges gáz — a nitrogén — al­kotja, amelyet a Földről azért nem lehet észlelni, mert spektrumvonala az ultraibolya tartományba esik. ezt pedig a R.Chandler novellájából rajzolta Schubert Péter földi légkör nem engedi át A fennmaradó két százalék zö­me széndioxid, és csak mini­mális arányban van jelen a vízgőz, az argon és az: oxigén. Ezzel szemben most a fel- bocsátott műszerek nyomát sem találták a nitrogénnek. Viszont bebizonyosodott, hogy nem is volt jogosult a felté­telezése, mert az atmoszféra jóval ritkább, mint gondolták: a légköri nyomás nem tized-, hanem mindössze század­atmoszférának felel meg. A másik izgalmas kérdés a Mars-csatornák problémája volt. A legkülönbözőbb elkép­zelések forogtak közkézen, kezdve azzal, hogy értelmes lények öntözőcsatornái lenné­nek. A távcsövek azonban ilyen messzeségből 60—70 ki­lométernél kisebb tárgyakat nem láttak meg. Mivel ilyen széles csatornák építését fel­tételezni túlzás lett volna, ar­ra gondoltak, hogy maguk a csatornák ióval keskenvebbek. de mellettük az „öntözött" ta­lajon széles savban dús nö­vényzet fejlődött ki. s a táv­csövek ezt látják. Alátámasz­tani látszott ezt az elkenze- lést a csatornák környezeté­nek évszakos színváltozása, az, hogy a Mars-tavasz ideién egves területek zöldeskék, ősz­szel viszont sárgásbarna szín­ben mutatkoznak. Igaz. ezt a Színváltozást a léékor; ned­vesség változásaival kianesola- tos fi-ür-u—vómiai folyama­tok is kiválthatják. Körülbelül effv évtizede fel­vetőink azt a gondolatot is, hogv ezek a „csatornák” be- foovott Mars-tennerelç jégpán- eàiiàriaiç repedései lennének. Pedig hát — amint már ko­rábban megállapították — a bolvtró egész vízkészlete leg­feljebb arra lenne elég, hogy néhány ezredmilliméter vas­tag rétegben borítsa el a Mars felszínét. Ilyen vékony rétegen ekkora repedések len­nének? Amint aztán az utóbbi idő­ben az egyre növekvő távcsö­vek mind „közelebb hozták” bolygótestvérünket, a csator­nák száma fokozatosan csök­kent és végül is csak néhány maradt meg közülük, vala­mint a metszéspontjaikon el­helyezkedő „oázisok”. Most aztán megszületett a megfejtés: az oázisok óriási kráterek, a csatornák pedig hegyláncok, illetve olyan tek­tonikus képződmények, ahol a kráterek tömege sorakozik egymás mellett, amelyek csak távolról látszanak összefüggő vonalnak. Sok problémát okoztak a Mars pólusain télen nagyobb, nyáron kisebb „hósapkák”. Az volt a kérdés, hogy ezeket vízből, vagy szénsavból kelet­kezett hó alkotja-e. Eddig in­kább az első feltételezés lát­szott a valószínűbbnek, most vi­szont a Mars sarkvidéki zó­náiban mínusz 113 és mínusz 120 Celsius fok közötti hő­mérsékletet találtak, ami megfelel a szénsavhó fagy­pontjának a Mars-beli nyo­máson. A válaszra tehát még várni kell. talán csak a most felvett adatok végleges fel­dolgozásáig. Mindezeknek a kérdések­nek a tisztázása nélkülözhe­tetlen a legnaevobb probléma eldöntéséhez, hogy tudniillik, van-e, lehet-e élet a Marson. Kizárni ezt a lehetőséget nïoes jogunk. Hiszen itt a Földön nemrég közönséges szúnyog- lárvákból, amelveket hosszú ideig 100 fokos hőmérséklefen pörköltek, majd mínusz 269 fokos folyékony héliumban tartottak, s utána nagy adag röntgen sugárzásnak vetettek alá, általános megdöbbenésre tel íesen normális szúnyogok keltek ki. Az élet alkalmaz­kodóképessége a mai bioló­giai kutatások tükrében egyre elképesztőbb méretűnek tűnik. Aligha akadna ma valaki, aki meg merné vonni azokat a határokat, amelyeken túl az élet keletkezésének vagy fennmaradásának már valóban nincs lehetősége, Indián harci maszkok „Elérkezett az ideje, hogy a fehér embert megismertessük a rézbőrű művészek legszebb al­kotásaival” — mondotta Nor­man Feder, amikor megnyitot­ta a New York-i Whitney mú­zeumban az első észak-ameri­kai indián művészeti bemuta­tót. Több mint 300, a XVII— XIX. században készült alko­tást mutattak be, köztük alak- díszes kardokat, köbuzogányo- kat, megmunkált bölénybőrö­ket, tollal és emberi hajjal dí­szített sisakokat, festett masz­kokat. A kiállítás legszebb darabjai között vannak a kagylóval dí­szített irokéz és sziú buzogá­nyok. A vörösbőrűek fantáziájának szárnyalását leginkább a harci maszkok tükrözik. A Whitney múzeumban tucatszámra lát­hatók a harci sisakok és azok az álarcok, amelyeket az iro­kéz varázslók öltöttek fel val­lási ceremóniák alkalmával. A sziúk leszármazottai a kanadai rezervátumokban még ma is felöltik vallási ünnepeiken ezeket a díszes maszkokat. A rendkívül élénk színnel festett álarcolc arckifejezése félelmetes, a görbe, félig le­tört orr vissza-visszatérő mo­tívum. A New York-i múze­umban bemutatott alkotásdk művészeit nem ismerjük. Egy egész nép fantáziájának és kézügyességének termékei. A harci álarcok mellett megtalál- juk azokat a díszesen szőtt ru­hákat is, amelyeket a feleségek készítettek férjük számára, va­lamint az esküvői ajándéktár­gyakat, a díszes bőröket, harci trófeákat is. Ez a hallatlanul érdekes művészeti irányzat a fehér ember megjelenésekor hanyatlásnak indult. Az első időben a fehér em­ber technológiai fejlettsége ar­ra ösztönözte a rézbőrű művé­szeket, hogy fokozzák tevé­kenységüket (átvették például a fehérektől — ruháik és bő­rük festése céljára — az ani- linnak, mint festőanyagnak al­kalmazását), később azonban a fehérek uralma megtörte a rézbőrűek szellemét és módo­sította művészeti motivációját. Az indián törzsek harcosainak 'nem készítettek többé díszes puskákat. A rézbőrűek művészete csak­hamar a szakemberek tevé­kenységévé degradálódott. Al­kotásaikat nem mindennapi használatra, hanem elsősorban eladásra, idegenforgalmi célok­ra használták fel. j Népújság 4 1972. január 28.

Next

/
Thumbnails
Contents