Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-28 / 23. szám
i í * Az ellopott műkincsekkel múzeumot lehetne berendezni Franciaországban Fogynak a Mars titkai A műkincsrablók merészsége és aktivitása aggasztó méreteket ölt. Az utóbbi időben több szervezett műkincsrablásról számolt be a világsajtó. Úgy tűnik, hogy az eltulajdonított műkincsek értékét jói ismerő bandák működnek, méghozzá a legnagyobb titokban, dacolva a legbonyolultabb biztonsági berendezésekkel is. Sem a múzeumok, sem a templomok, sem pedig a magángyűjtemények tulajdonosai nem tudják kellően biztosítani kincseiket. A szegényes pénzügyi ellátottság következtében a kis létszámú múzeumőr. gárda nem tudja megóvni a műkincseket. Sürgősen életbe kell léptetni néhány elemi, nem túlságosan költséges rendszabályt. Például a szobrokat szilárdabban kell talapzatukra rögzíteni, bizonyos festményeket vagy szobrokat villamos jelzőberendezéssel kell ellátni, vagyis más szavakkal élve minimális költséggel olyan egyszerű riasztó- berendezéseket kell a múzeumokban és templomokban, valamint magángyűjteményekben elhelyezni, amelyek megzavarhatják a műkincsrablók tevékenységét, A hatóságok döbbenten állnak az utóbbi időkben végrehajtott templom- ég múzeumrablások előtt. Franciaországban több olyan intézikedést hoztak, amelyek fokozzák a történelmi műemlékek és a múzeumok igazgatóinak felelősségét, igyekeznek gondoskodni a különösein értékes műtárgyaid biztonságáról. Világos. hogy a jelenleginél sokkal hatékonyabb védelmi rendszerre van szükség. Az eddigi kimutatások szerint 1969-ben 18, 1970-ben 21, 1971 októberéig pedig 16 műalkotást loptak el. Október óta tovább súlyosbodott a helyzet. Az eddig eltulajdonított műalkotásokból valóságos múzeumot lehetne berendezni. Felmerült az az elképzelés, hogy létrehoznak egy olyan, szakértőkből álló bizottságot, amely felvilágosítaná a műkincsvásárlókat, vajon az eladásra kínált kép vagy szobor nem rablásból Kzárma zik-e. A Marsot kutató két szovjet szonda — a Mars—2 és 3 — valamint az amerikai Mariner—9 által a Földre küldött észlelések alaposan megtépáz, ták a Marsra vonatkozó korábbi feltételezések egész sorát. Igaz ezeknek nagy részét a tudomány vetette fel. hanem a gazdag fantáziával megáldott laikusok. Amint dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója elmondta, megdőlt mindenekelőtt a Mars légkörének összetételére vonatkozó feltételezés. A földi mérések alapján úgy gondolták, hogy a Marson egyáltalán nincs, vagy csak olyan kevés vízgőz és oxigén van, mint amennyit a földi légkör 28—30 kilométeres magasságban tartalmaz. Ezt a feltételezést azonban nem lehetett összeegyeztetni azzal, hogy ugyancsak földi mérések alapján a Mars légköri nyomását körülbelül egy- tized atmoszférára becsülték; Ezért felénítették azt a teóriát, hogy a Mars légkörének 98 százalékát e^y olyan semleges gáz — a nitrogén — alkotja, amelyet a Földről azért nem lehet észlelni, mert spektrumvonala az ultraibolya tartományba esik. ezt pedig a R.Chandler novellájából rajzolta Schubert Péter földi légkör nem engedi át A fennmaradó két százalék zöme széndioxid, és csak minimális arányban van jelen a vízgőz, az argon és az: oxigén. Ezzel szemben most a fel- bocsátott műszerek nyomát sem találták a nitrogénnek. Viszont bebizonyosodott, hogy nem is volt jogosult a feltételezése, mert az atmoszféra jóval ritkább, mint gondolták: a légköri nyomás nem tized-, hanem mindössze századatmoszférának felel meg. A másik izgalmas kérdés a Mars-csatornák problémája volt. A legkülönbözőbb elképzelések forogtak közkézen, kezdve azzal, hogy értelmes lények öntözőcsatornái lennének. A távcsövek azonban ilyen messzeségből 60—70 kilométernél kisebb tárgyakat nem láttak meg. Mivel ilyen széles csatornák építését feltételezni túlzás lett volna, arra gondoltak, hogy maguk a csatornák ióval keskenvebbek. de mellettük az „öntözött" talajon széles savban dús növényzet fejlődött ki. s a távcsövek ezt látják. Alátámasztani látszott ezt az elkenze- lést a csatornák környezetének évszakos színváltozása, az, hogy a Mars-tavasz ideién egves területek zöldeskék, őszszel viszont sárgásbarna színben mutatkoznak. Igaz. ezt a Színváltozást a léékor; nedvesség változásaival kianesola- tos fi-ür-u—vómiai folyamatok is kiválthatják. Körülbelül effv évtizede felvetőink azt a gondolatot is, hogv ezek a „csatornák” be- foovott Mars-tennerelç jégpán- eàiiàriaiç repedései lennének. Pedig hát — amint már korábban megállapították — a bolvtró egész vízkészlete legfeljebb arra lenne elég, hogy néhány ezredmilliméter vastag rétegben borítsa el a Mars felszínét. Ilyen vékony rétegen ekkora repedések lennének? Amint aztán az utóbbi időben az egyre növekvő távcsövek mind „közelebb hozták” bolygótestvérünket, a csatornák száma fokozatosan csökkent és végül is csak néhány maradt meg közülük, valamint a metszéspontjaikon elhelyezkedő „oázisok”. Most aztán megszületett a megfejtés: az oázisok óriási kráterek, a csatornák pedig hegyláncok, illetve olyan tektonikus képződmények, ahol a kráterek tömege sorakozik egymás mellett, amelyek csak távolról látszanak összefüggő vonalnak. Sok problémát okoztak a Mars pólusain télen nagyobb, nyáron kisebb „hósapkák”. Az volt a kérdés, hogy ezeket vízből, vagy szénsavból keletkezett hó alkotja-e. Eddig inkább az első feltételezés látszott a valószínűbbnek, most viszont a Mars sarkvidéki zónáiban mínusz 113 és mínusz 120 Celsius fok közötti hőmérsékletet találtak, ami megfelel a szénsavhó fagypontjának a Mars-beli nyomáson. A válaszra tehát még várni kell. talán csak a most felvett adatok végleges feldolgozásáig. Mindezeknek a kérdéseknek a tisztázása nélkülözhetetlen a legnaevobb probléma eldöntéséhez, hogy tudniillik, van-e, lehet-e élet a Marson. Kizárni ezt a lehetőséget nïoes jogunk. Hiszen itt a Földön nemrég közönséges szúnyog- lárvákból, amelveket hosszú ideig 100 fokos hőmérséklefen pörköltek, majd mínusz 269 fokos folyékony héliumban tartottak, s utána nagy adag röntgen sugárzásnak vetettek alá, általános megdöbbenésre tel íesen normális szúnyogok keltek ki. Az élet alkalmazkodóképessége a mai biológiai kutatások tükrében egyre elképesztőbb méretűnek tűnik. Aligha akadna ma valaki, aki meg merné vonni azokat a határokat, amelyeken túl az élet keletkezésének vagy fennmaradásának már valóban nincs lehetősége, Indián harci maszkok „Elérkezett az ideje, hogy a fehér embert megismertessük a rézbőrű művészek legszebb alkotásaival” — mondotta Norman Feder, amikor megnyitotta a New York-i Whitney múzeumban az első észak-amerikai indián művészeti bemutatót. Több mint 300, a XVII— XIX. században készült alkotást mutattak be, köztük alak- díszes kardokat, köbuzogányo- kat, megmunkált bölénybőröket, tollal és emberi hajjal díszített sisakokat, festett maszkokat. A kiállítás legszebb darabjai között vannak a kagylóval díszített irokéz és sziú buzogányok. A vörösbőrűek fantáziájának szárnyalását leginkább a harci maszkok tükrözik. A Whitney múzeumban tucatszámra láthatók a harci sisakok és azok az álarcok, amelyeket az irokéz varázslók öltöttek fel vallási ceremóniák alkalmával. A sziúk leszármazottai a kanadai rezervátumokban még ma is felöltik vallási ünnepeiken ezeket a díszes maszkokat. A rendkívül élénk színnel festett álarcolc arckifejezése félelmetes, a görbe, félig letört orr vissza-visszatérő motívum. A New York-i múzeumban bemutatott alkotásdk művészeit nem ismerjük. Egy egész nép fantáziájának és kézügyességének termékei. A harci álarcok mellett megtalál- juk azokat a díszesen szőtt ruhákat is, amelyeket a feleségek készítettek férjük számára, valamint az esküvői ajándéktárgyakat, a díszes bőröket, harci trófeákat is. Ez a hallatlanul érdekes művészeti irányzat a fehér ember megjelenésekor hanyatlásnak indult. Az első időben a fehér ember technológiai fejlettsége arra ösztönözte a rézbőrű művészeket, hogy fokozzák tevékenységüket (átvették például a fehérektől — ruháik és bőrük festése céljára — az ani- linnak, mint festőanyagnak alkalmazását), később azonban a fehérek uralma megtörte a rézbőrűek szellemét és módosította művészeti motivációját. Az indián törzsek harcosainak 'nem készítettek többé díszes puskákat. A rézbőrűek művészete csakhamar a szakemberek tevékenységévé degradálódott. Alkotásaikat nem mindennapi használatra, hanem elsősorban eladásra, idegenforgalmi célokra használták fel. j Népújság 4 1972. január 28.