Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-22 / 18. szám

\

ï

Művészek a megyében .c

Staub Ferenc otthonában

Amikor az életéről beszél, olyan, mintha mesét mondana a szegény ember legkisebb fiáról, akinek ki kell állnia minden próbatételt, hogy végül mégiscsak célhoz érjen. Mert ha a dicsőségből kevesebb is jutott, mint amennyit megérdemelt, s az anyagi siker se kényeztette el, hisz ma is szegény ember, mégis Staub Ferenc célhoz jutott, elérte, amit gyerekkora óta akart, s amiért vállalt minden nehézséget: festőművész, akinek neve egyre jobban cseng, akitől ma is, túl hatvanadik évén; egyre többet várnak ég várunk valamennyien.

A németkéri nagyon szegény gyerekkor után kitanulta az asztalosmesterséget, s Pestre ment, hogy tovább tanuljon. A szegénység nem jelent föltétlenül mostoha sorsot. A fiatal Staub Ferenc jó kézbe került: Aba-Novák Vilmos vette pártfogásába, s kilenc évig látogathatta szabadiskoláját.

— Amikor Feri bemutatott neki, így szólt hozzám: Mag- duska, nem is tudja, milyen tehetséges ember a vőlegénye. — Ezt már felesége mondja, a hűséges társ, aki a sok baj, betegség közepette is csak azon fáradott, hogy könnyebbé tegye férje művészpályáját.

Aba-Novák után Szolnok következett, ahol Pólya Tibor és Iván, valamint Chiovini Ferenc tanította, s itt ismerkedett meg Fényes Adolffal is. Az első siker is Szolnokhoz fűzi, itt állított ki először, 1937- ben, a szolnokiakkal.

1941-től Németkéren él, ahonnan csak néhány rövid utazás és sok, hosszan tartó betegség szakította ki.

— Szép ez a táj, sok témát ad, de nagyon hiányzik az értő barát. Mindentől messze vagyok, s ünnep, ha. valaki betéved hozzám. Mindig csak a hivatalos zsűrizés után tudom meg, hogy valamit jól csináltam-e, da ilyen évente van.

Panaszkodik, én pedig a képeire mutatok, amelyek nem befedik, hanem kitágítják a falakat, hogy ide hozzák azt a világot, amit Staub Ferenc teremtett.

— Sokat betegeskedtem az utóbbi időben. Körülbelül két évet töltöttem kórházakban, s ezalatt alig dolgoztam valamit.

Inkább csak vázlatokat csináltam. Igaz, hogy aztán a vázlatokból képek lesznek: amit a szobádban lerajzolok, azt itthon megcsinálom. Néha este festek, a villany sem zavar, a színek tulajdonképpen bennem élnek, amit láttam, nem felejtem el.

A művészetéről faggatom, arról, hogy mit akar visszaadni a természetből.

— A természet nem mindig tökéletes. A művészetnek gyakran korrigálnia keli. A festésnek megvannak a törvényszerűségei, s a kép nemcsak a tájat ábrázolja, hanem a festőt is. Mégis realistának vallom magam, a természet tanított meg festeni. De a természet, önmagában, nem kép, képpé kell formálni, enélkül a fényképezés helyettesíthetné a festőt.

— És az absztraktok?

— Mondom, realista vagyok, bár megértem, hogy mit akar az absztrakció, de úgy gondolom, ez erősen dekoratív jellegű törekvés. Én a valóságot akarom festeni olyannak, amilyennek látom.

Szavait a képei bizonyítják, melyek között — s épp a legutóbbi évek terméséből — néhány valóban monumentális alkotás van. De mesterei hatását sehol nem érezni.

— Mindig arra törekedtem — mondja Staub Ferenc —, hogy megtaláljam saját stílusomat. Talán azért is, mert a nagyon eredeti, s éppen ezért könnyen utánozható Aba-Novák volt a mesterem. Vigyáztam ró, hogy tanuljak tőle, de ne legyek utánzója. Saját magamat akarom kifejezni, a tájban, a portrékban.

Hogyan él egy festő Németkéren? Ismerik-e, megbecsülik-e? A válasz bizonytalan:

— Igen, azt hiszem. A nagyobb baj az, hogy nehéz eladni képet. Közületi vásárlás alig van. Novemberben vettek tőlem Pakson két képet 3000 forintért, de még most se kaptam meg a pénzt. A megyei tanács utoljára 1970-ben vásárolt tőlem. Szerencsére a Képzőművészeti Alaptól kapok valamit havonta.

— Jaj. csak egészsége lépvén Ferimnek, — sóhajtja Magdus asszony, ieaz, a pénz is kell, de elsősorban az a fontos, hogy

a hosszú, kegyetlen betegségek után ismét jó erőben tudjon dolgozni.

— Azt hiszem, most jól vagyok — sa képekre mutat, amelyek arról tanúskodnak, hogy ez a sok próbát kiállt festő most érkezett el művészete csúcsára.

S hogyan látják ezt a né- metkériek? A tanácstitkárnő erről így beszélt:

— Szeretjük a Feri bácsit, s igazán örülünk, hogy ilyen kiváló művész lakik a falunkban.

— S mivel tudná ezt a ragaszkodást a falu igazán megmutatni?

— Erre is. gondoltunk. Rövidesen elkészül az új művelődési ház. Azt szeretnénk, ha itt olyan megbízást adhatnánk neki, ami méltó a tehetségéhez, s ami bizonyítaná azt is, hogy Németkér szereti és megbecsüli a művészetet. Reméljük, sikerül.

Mi ig reméljük, hogy valóban így lesz.

CSÄNYI LÁSZLÓ

Felnőttoktatás — új köntösben

Másodízben jelent meg ■ Felnőttoktatás módszerei című füzet, melyet a megyei művelődési központ messze a, megye határain túlterjedő, országos hatósugárral bocsát ki* A kiadásban részt vállalt <t Népművelési Intézet Felnőttne- nevelési Osztálya és az Országos Pedagógiai Intézet felnőttoktatási tanszéke is, amint arról már az első szám megjelenésekor hírt adtunk. A most megjelent második, ízlésesebb kivitelű, szebb borítású, kezelhetőbb és tartalmilag is rangos. Szerzői közt megyénket ismét Vadász Terézia, a faddi általános iskola, pedagógiai szakmunkássága Tévén régóta országos hírű igazgató-helyettese képviseli. „A történelemtanulás módszerének tanítása a felnőttoktatásban” címmel egy nagyobb — „A hátrányos helyzetiekért” című — pályamunkájából közöl részletet. Ennek grafikus szemléltető táblákkal is kombinált kiegészítése véleményünk szerint különösen figyelmet érdemel. A mostani szám szerzői között még a Tanért munkatársai, az Országos Pedagógiai Intézet adjunktusa, dunaújvárosi és a főváros XIV. kerületében dol- dozó tanárok szerepelnek. Munkájuk fontosságát egft rövid statisztikai adat is érzékelteti. Az 19T0-71.es tanévben 15T osztályozó vizsgára előkészítő tanfolyamon országszerte 2958 hallgató tanult és készült fel a sikeres vizsgázásra.p ' - j ■

Emberközelben

Falura cserélt város

A faddi születésű dr. Aszmanm Anna —aki Tolna megye ösztöndíjasaként végezte el Pécsett egyetem^ tanulmányait — gyermekgyógyász szakorvosként 1971. december elején foglalta el munkahelyét Zombán.

Hogy a telephelyéhez tartozó Kéty, Felső- nána és Murga gyermekorvosa mennyire talált haza új környezetében ez alatt a rövid idő alatt?

Már ismerik. Tudják mikor rendel, hol lakik, hogy két gyerek édesanyja, hogy a férje Szekszárdon dolgozik. Arról azonban már kevesebben szereztek tudomást, hogy - a „kis doktornő” Pécs országosan jóhírű gyermek- klinikájáról érkezett, s minden igényt kielégítő, összkomfortos Lakást és tanársegédi állást hagyott maga mögött.

Miért? — kérdeztem magamban Bonyhá- don, ahol eldics ikedtek az új, zombai gyermekkörzet megvalósításával.

Megérte? — kérdeztem már a doktornőtől, amikor váratlan vendégként szemtől szembe álltam vele a fürdőszoba kellős közepén, ahol ő könyékig föltűrt ujjú pulóverben, olajszagtól övezve fogadott.

— Összesűrű'södött az olaj, pedig szeretném betölteni mielőtt a délutáni rendelésre megyek, hogy meleg legyen, mire a gyerekek hazajönnek az- óvodából.

A csőrös betöltő kanna hatalmas lavór forróvízben fürdőzött és a vele szelíd haraggal bíbelődő mozdulatai elárulták, hogy ilyen fűtési viszontagságoknak sem volt mindeddig még gyakori szenvedő je.

— Nem bánta meg a cserét?

A dús érett rozstáblákra emlékeztető haj- korona alatt oly derűs és bizalomkeltő .arcon pillanatokig zavar tükröződik.

— Mit mondjak erre a kérdésre?. Senkit nem szeretnék megbántani, de az az igazság, hogy meg is érte, meg nem is. A munkámat nagyon szeretem és itt kint sokkal tágabb a tér az önálló orvos; tevékenység számára. Ha csak erre gondolok, jobb helyre nem is kerülhettem volna, mint Zomba.

— Szóval nem sajnálja a várost?

— Ebből a szempontból nem. Kitűnő a gyerekanyag, falusi lány vagyok, hazaérkeztem.

Mi zavarja akkor hát az önálló munkákéi dés, az ötévi klinikai munkától merőben eltérő szakmai, emberi próbatétel terveit, örömét? Egyrészt a községi tanács emeletén kialakított — hodály nagyságrendű helyiségekből álló — szolgálati liakás korszerűtlensége, fűthetetlensége. Másrészt az, hogy a gyerűi ekszakrendelés jobb megoldás híján ugyanott van, csak váltásban, ahol a íeimóttkörzet orvosa is rendel. Sokszor még javában folyik a gyerekek vizsgálata, amikor már gyülekezni kezdenek a felnőttek, nincs vetkőző se. A gyermekkörzettel gyarapodott orvosi ellátáshoz nem elég ez a rendelő.

Fél háromkor elkísérem a doktornőt a metsző szélben. Nincs messze a rendelő, hosz- szabb eszmecserére nem elég az út, így az időt dicsérjük, hogy mennyivel jobb ez a száraz, kemény időjárás, mint a ködös, nyirkos. Kevesebb lesz a légúti megbetegedés.

— A délelőtti rendelésen vannak mindig többen, de azért most is körül lehet nézni. Készen vagyunk a Sabin-oltósokkal. Az nagy forgalmat jelentett. S nekem jó volt az ismerkedésre.

A váróban két kismama és egy 11 év körül! fiú köszönti a doktornőt. A fiú a nagyapa kíséretében érkezett. Az asszisztensnő őket bocsátja be elsőként.

— No, kis barátom, hogy érzed magad?

Nem vehetem rossznéven, hogy ettől a perctől, a távozás előtti kézfogásig megszűnik a létezésem. Ami azt illeti, még örülök is neki, mert a Vizsgálat közbeni kérdések és feleletek hangszerelése azt igazolja vissza, hogy dr. Aszmann Anna gyerekszak orvos rövid másfél hónap elteltével otthon érezheti magát Zombán. A „kis doktornő” elnevezés sem a termetének szól, hanem halk, határozott egyéniségének. Befogadták, tisztelik. S ez aligha lesz másként később, amikor megvalósulnak azok az ígéretek, amelyek megfelelőbb munka- és életkörülményeket biztosítanak — hosszabb távon — a község gyermekorvosának. Amíg az ideiglenesség tart. okkal kerül minden igen mellé egy nem a mérleg serpenyőjébe.

Végső soron tehát jórészt a község vezetői dönthetik el, megérte-e valóban otthagyná a várost Zombáért.- it -