Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
f i 1 « T JANUAR 16 VASARNAP . » Névnap: GUSZTÁV A Nap kél 7,27 — 16.20 órakor. A Hold kél 7.3« — 16.21 órakor. nyugszik nyugszik — Bolthálózata fejlesztését tervezi ebben az évben a sióagárdi Sióvölgye Termelőszövetkezet. A már meglévő sióagárdi és zombai üzletük mellett Kakasdon és Bonyhádon is nyitnak egy-egy boltot. Ezeket belső kertészetük fejlesztésével tudják majd áruval ellátni. —• A megyében jelenleg 1300 tanuló jár kis-, vagy részben osztott iskolába, ahol a szak- rendszerű oktatás nem biztosított. Ennek a helyzetnek a felszámolására terveznek a következő évben is több körzetesítést a megyében. — Befejeződtek az épülő bonyhádi autóbusz-pályaudvar mé’yépítési munkálatai. E mun. kák eredményeként a buszmegálló területét feltöltöttek, aiat. ta szenny-, csapadék- és vízcsatornát építettek ki. Ezzel egyidejűleg kezdték meg az állomás épületének építését is. —1 A horgászati és halászati területi engedélyek érvényességét, melyek 1971-re szóltak, ná Országos Halászati Felügye. lőség 1972. március 31-ig meghosszabbította. Az intézkedés nem mentesít az 1972. évi állami halász-, illetve horgász- jegy-váltás kötelezettsége alóL —* Az olasz OME cég tulajdonosa, két vezető munkatársával az elmúlt héten eredményes üzleti tárgyalásokat folv- ia+ott Szekszárdon, a MEZŐGÉP Vállalat vezetőivel, — Tegnap délelőtt termelési tanácskozásra került sor a nagydorogi dohánybeváltónál. A tanácskozáson a dohánybeváltó és dohánytermesztő gazdaságok szakemberei a szakmunkásképzésről, valamint a dohánytermesztés fellendítését célzó központi intézkedésekkel kapcsolatos tennivalókról beszeltek. — Hóvirág és barka. A meteorológia a következő napokra fokozódó hideget jósol — az igazi telet —, viszont, a szombati szekszárdi piacon csokorszámra árulták a hóvirágot, a barkát, a tavasz első hírnökeit. — Megkezdődött az alapozás. A MEZŐGÉP Vállalat szekszárdi, központi gyáregységé, ben jelentős üzemfejlesztés kezdődik az idén; à központi daraboló, az anyagraktár és a hozzá kapcsolódó szociális épületek építése. Az állami építőipari vállalat már megkezdte az előkészítő földmunkákat és az üzemcsarnok vasvázának szerelését. — A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a 2. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 20 fogadó ért el, nyereményük egyenként 205 241 forint. Három találata 3008 fogadónak volt, nyereményük egyenként 682 forint?’ A kéttalálatog szelvények száma 103115 darab, eze've egyenként 20 forintot fizetnek. SZÓRVÁNYOSÁN havazás Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon erősen felhős idő, szórványosan előforduló kisebb havazással, az ország többi részén derült, száraz idő. Mérsékelt, időnként élénk keleti, délkeleti szél. Hideg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, mínusz 7 fok között Tolna megyei Állategészségügyi Állomás felhívása A RÓKÁK OTJAN TERJEDŐ VESZETTSÉG ELLENI VÉDEKEZÉSRE A rókák terjesztette un. erdei veszettség megyeszerte is újabb és újabb területeket érint. Az Állategészségügyi Állomás az alábbiakra hívja fel az illetékes tanácsi és vadászati szervek, valamint a lakosság figyelmét. — A veszettséget, amely az emberre é3 a háziállatokra egyaránt veszélyes fertőző betegség, főleg a rókák terjesztik. Fertőzést okozhat : a veszett állat harapása, beteg vagy elhullott róka megfogása, illetve megnyúzásn. A fertőzés veszélyét fokozza, hogy a veszettség következtében megváltozik a róka magatartása: feltűnően szelíddé válik, bevárja a feléje közeledő embert és állatot, eltűri. hogy megfogják, megsimogassák. óvatlan pillanatban azonban megtámadja" (megharanja) a környezetében levőket. — A fertőzés megelőzése érdekében a szelíd" rókától óvakodni kell és . úgy kell ártalmatlanná tenni, hogy közben személyi sérülés ne történhessen. — Aki veszett, veszettségre gyanús, vagy elhullott rókát talál, maradéktalanul jelentse a községi tanácsnak és a hatósági állatorvosnak. A személyt ért marást vagy sérülést a körzeti orvosnál azonnal jelenteni kell. — Mivel a háziállatok között a fertőzés veszélye leginkább a kutyáknál áll fenn. igen fontos, hogy a f. év márciusában esedékes általános eboltás során valamennyi eb beoltásra kerüljön. Azokban a községekben, amelyekben rókák veszettsége megállapításra kerül, az ebtulajdonosok a járványveszély megszűntéig kutyáikat tartsák megkötve. * — Az Állategészségügyi Állomás úton is felhívja a vadászati és dgazdálkodási szerveket a rókák kóbor ebek és macskák fokozott ására amelyet elsősorban ki- zéssel és mérgezéssel célszerű grehajtani. Továbbá arra. hogy veszettség időszakában tiltsák vadászaiknak, a kilőtt és az lullott rókák megnyuzását és d.ászatokhoz a kutyák haszn«Szekszárd, 1972. január 13. Állategészségügyi Állomás PIACI ÁRJELENTÉS Szekszárdon a MÉK január 17-től érvényes fogyasztói irányárai : burgonya 3.50. 3,20, 2,70, 1,60, Tóröshagy- ma 4,4'4 10,—, fokhagyma 18.20, £e.1es kápcszte 4,—, cseresznyepaprika füzéres 21,—, sárgarépa 4,—, gyökér 7,80, karaláb 4,20, karfiol tisztított 9,—, kelkáposzta 4.—, cékla 4,20, paraj-sóska 8,50, zeller 7.80, feketeretek 4,—, forrna 13.20, dióbél 60,—, dió papírhéjú 13.50, fél- papírhéjú 11.—. mandulabél 100,—. mandula héjas 15,—.. alma piros . 7,40, 5.50, körte 9.—, Csomagolt áruk 1 kilós kiszerelésben : alma piros különleges 9,50, vöröshagyma 4,90, burgonya 4,—, 3,79, 5,2«. A Tolna m. AGROKER Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező BELSŐ ELLENŐRT Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a vállalat telephelyén, Szekszárd, Mátyás király u. 65. (207) Azonnali belépéssel felveszünk GÉPÍRNI TUDÓ adminisztrátort ÉS MANIKŰRÖSNEK NŐKET BETANÍTUNK. Tolna megyei Szolgáltató Ksz. Szekszárd, Rákóczi U. 7. (152) j reíWM ásom Vitás koustAuju zotesOueteci mCPOJSAfi A WAQTWB ftZOCiflblSlfJl MUNKÁSPÁRT tOHjWÁ. MtCTBI BlZÓTTB A<? AftAtt LflPjK Hétfon este : a Budapesti MA T Szí mfon ikusok hangversenye Január 17-én, hétfőn este fél S órakor kerül sor a zenekari bérleti hangverseny negyedik estjére a művelődési lzözpont színháztermében. A Budapesti MÁV Szimfonikus , Zenekart Lehel György vezényli. Lehel György a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, aki a közelmúltban egyhónapos hangversenykörúton vett részt az Egyesült Államokban óriási sikerrel. .A plakátokon meghirdetett közreműködő Lukács Pál brácsaművész kartörése miatt lemondta szekszárdi szereplését. Emiatt a műsor is megváltozik. .4 hangverseny szólistája Pongrácz Péter oboaművész lesz. Az est műsora a következő: Kodály: Galántai láncok; Hidas: Oboaverseny: Bartók: Concerto. Egyes jegyek a zeneiskolában, illetve a helyszínen még kaphatók. A heoyóriások szerel mesének nagy sikerű előadása Szekszárdon A ^vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte Kurt Diern- bergemek, a világhírű osztrák alpinistának és szakírónak szekszárdi előadását, amelyet pénteken este tartottak a Babits Mihály művelődési központban. Dr. Pataki József tanár, a TIT megyei szervezete földrajzi szakosztályának vezetője köszöntötte a tanácskozó- termet zsúfoltan megtöltő hallgatóság előtt is igen rokonszenves kutatót. Kurt Diemberger Európa, Ázsia és Amerika hegyóriásait ismerte meg, s vezetett közéjük túrákat; az egyetlen élő alpinista Európában, aki a Himalája két olyan nyolcezer méteren felüli csúcsát hódította meg, amelyek megmászása a legmagasabb Csomo-Lung- mánál is jóval nehezebb. Ott vesztette el barátját, a hegymászósport egyik legnagyobb hősét, aki mélybe zuhant. A közönség nagy tetszéssel fogadta Kurt Diember- gernek a három földrész hegyvidékeiről, az Alpok, Skandinávia, Kanada, Grönland, az Andok és az Amazonas, valamint Hl mali, ja. a Karakorum és Nepál tájairól készített színes diafelvételeinek vetítését. I MffiMi kocsiálvéieli sorszámai 1972 január 15-én Moszkvics 2820Î Polski Fiat—1300 7281 Polski f iat—1500 2558 Skoda 25131 Ti-aoant Limousine 36844 Trabant Combi 4712 Wartburg Limousine 16770 Wartburg de Luxe 12803 Wartbuig Tourist 17548 (Az 1969—íö-es visszaigazolt Skoda Octávia Combi és Wartburg helyett) Zaporozsec 444$) Zustava 750 M 210« Zsiguli (Budapest) 8503 Zsiguli (Debrecen) 4S18 » Két tűzeset Két tűzesetről tájékoztatta lapunkat a tűzoltóság. Péntek délelőtt kilenc óra körül az értényi Búzakalász Tsz bencepuazstai üzemegységében leégett egy húsz méter hosszú szarvaismarha-istálló te- tőszerkezete. A tüzet Szabó Károly tsz-tag gondatlansága okozta, aki az istálló falából kiágazó '-vízcsapot ki akarta olvasztani, úgy, hogy alá egy nagy nyaláb lucernaszénát rakott s azt gyújtotta meg. A lángok felcsaptak a tetőszerkezetig, s onnan tüzet kapott az istálló padlásán tánolt bálázott szabna. Az istállóban harminchat öthat mázsás szarvasmarha volt, de ezeket a'tagok még időbeni ki tudták vezetni. A tüzet az értényi, a tamási önkéntesek, valamint a dombóvári állami tűzoltóság gyors közbeavatkozása fékezte meg. Ezzel a tűzesettel kapcso»' latban annyit, hogy különösen nagy figyelemmel és elővigyá. zatassággai kell a befagyott csapokat, ki olvasztani, mert ellenkező esetben igen komoly károk keletkezhetnek. Kazalfej íí Szellemileg éretlen suhan- cok. Mintha észbeii képességük fordított arányban állana ápolatlan, kazalszerű túlzó hajviseletükkel. Ismertetője- lük a feltűnésviszketegségük, gátlástalanul felnyerítő röhögésük, bárhol megforduljanak is. és főleg az, hogy előszeretettel galeribe tömörülnek szolgalelkű hiénafalkaként csaholva valamelyik hippi- vezérjelölt nyomában. Bandában járva vérszemet kapnak és kötekedők. Ez bizonyítja, hogy valójában gyáva fickók, akik csak így érzik magukat „hősnek”, de csak a gyengébbekkel, a tehetetlenebbekkel szemben. így történt az egyik késő este is, a néptelen szekszárdi főSZEDRESI „PETŐFI” MG. TSZ. RÖVID HATÁRIDŐVEL, 3 HAVI GARANCIÁVAL VÁLLAL mindennemű pótkocsi javítást és gépkocsi szervizt CSEPEL ËS ZIL GÉP. KOCSI JAVÍTÁST, MINDENFAJTA VONÓ. HÁROMSZÖG ÉS EGYÉB LAKATOS-SZERKEZE. > TDK GYÁRTÁSÁT ■ (208) garázdák utcán. A Kispipa vendéglőből ki tóduló huligánbanda a megyei kórházból fáradságos munkájuk végeztével hazatérő dolgozó asszonyokat inzul- tálta. A garázda suhancok a becsületsértés fogalmát többszörösen kimerítő, ocsmány megjegyzéseikkel molesztálták az asszonyokat, akik betegeket ápolnak, éjeteket mentenek meg áldozatos munkájukkal. Egyikőjük például többgyermekes anya. akinek a kötekedőknél is korosabb, már katonaviselt fia van. Figyelemmel kell tartani áz ilyen garázda hajlamú suhan- cokat, mert az ilyen viselkedés vezeti őket a bűnözés útjára. S arról is tenni kellene, hogy hasonló inzultusoknak becsületes dolgozó asszonyok ne legyenek egy megyeszékhely központjában kitéve. A másik tűzeset Szekszárd határában, a Fehér-csárda közelében történt. Egy présház nádteteje, gerendázata, vál'a- miint a présházban lévő hordók, kádak, eszközök lettek a tűz martalékai. A présház tulajdonosa Bányai János, Mözs, Szent István utca 102. szám alatti lakos. A tűz oka egyelőre ismeretlen, a vizsgálat folyamatban van. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FEKENC Szerkesztőség : Szekszárd, Mártírok tere 15—i7 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadta: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—n, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JOZSE$> Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca í3. Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 Fi Indexszám: 25 06S (—SÓI Nyitott ablak melleik fűíetlen szobában is kellemes, meleg fekvőhelyet nyújt az elektromos ágymelegítő KAPHATÓ: A NÉPBOLT „OTTHON" ÁRUHÁZAIBAN ÉS VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLETÉIBEN. Ara: 498,— Ft. Méretei 140x70 cm. KÉRJEN MINTADARABOT PRÓBAHASZNÁLATRA! (21-1)