Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-08 / 289. szám

Hatezer kiírtán, negyvenöt értekezés Jubilál a Születésének tizedik évfor­dulóját ünneplő gyógyszerről tetszés szerint mondhatjuk, hogy új, de azt is, hogy — ré­gi. Míg számos patikaszer év­tizedeken át használatos ma­rad, mások néhány esztendő alatt „kiöregednek”, és he_ lyüket korszerűbb, kevesebb mellékhatással rendelkező ké­szítményeknek adják át. A magyar gyógyszerek közül az idén tízéves a Tríoxazin. Ezt a kiváló tulajdonságú nyug­tatöt eddig 72 országban — köztük a két Németország­ban, Svájcban, a Vietnami Demokratikus Köztársaságban, Argentínában, az Egyesült Arab Köztársaságban — törzs­könyvezték. A decennium al­kalmából dr. Lázár Jenő, az Egészségügyi < Minisztérium gyógyszerészeti főosztályának vezetője szólott a Trioxazin- ról. — A Trioxazin bevezetésé­re akkor került sor, amikor a Contergan veszélyes voltát már ismertük, — mondotta dr. Lázár Jenő. — Alapos, lelki- ismeretes vizsgálataik során a szakemberek megnyugtató­an bizonyították, hogy a Tri­oxazin nem okoz magzati fej­lődési rendellenességet, ártal­mat, torzszülést. Ma is őrzik azt a hatezep kórtörténeti- kartont, amelyeken a vizsgá­lók megfigyeléseiket rogzítet­Trioxazin ték. Hazánkban eddig 43 tu­dományos közlemény jelent meg a Trioxazinról, és a ve­le foglalkozó külföldi szak­cikkek száma is jelentős. Eár tíz év hosszú idő, mégsem fel­tétlenül elegendő ahhoz, hogy valamely gyógyszer összes jó tulajdonságai felismerhetők legyenek. Épp most folynak olyan vizsgálatok, amelyek azt valószínűsítik, hogy na­gyobb Trioxazin-adagok al­kalmazásával kivédhetők az alkoholelvonáskor jelentkező súlyos tünetek. Az, hogy a betegnek a szokásosnál na­gyobb adagú gyógyszert kell bevennie, újabb vizsgálatsoro­zat megkezdését tette szüksé­gessé. Messzire vezetne ezek­ről a vizsgálatokról részletesen szólnom, de hadd említem meg, hogy az új gyógyszerek kikísérletezése, bevezetése több tudományág együttmű­ködését, szakemberek sokéves munkáját igényli. Dr. Lázár Jenő főosztály-. Vezető elmondta még? hogy hazánkban — s néhány más országban — most áll klini­kai vizsgálat «latt a sz'ntéti- kus ACTH, valamint az új­típusú fájdalomcsillapító, az MZ—144. A jubiláló Trioxa­zin nem az első, s bizonyára nem is az utolsó a világsikert elért magyar gyógyszerek so­rában. — b. z. — 18. — Talán nem szerénytelen­ség részemről — mondta nyá­jasan —•„ ha arra hivatkozom, hogy a néhány perces közér­dekű kedélyes csevegést én ho­nosítottam meg Európának eb­ben a csücskében. Minthogy ezúttal is kifejezetten néhány perces adásról van szó, a tu­domány és a technika valóban gigászi előretörését, az űrha­józás fantasztikus vívmányait állítanám párhuzamba a la­káskarbantartó szövetkezetek slendrián munkájával. Jó? — Igen. Firkantás a noteszbe, lapki- tépés, átnyújtás. A népszerű énekesen a sor, ezer női szív ver szaporábban, ha angolos hanglejtésű, sajátos technikával befelé énekelt, iz­galmasan érthetetlen táncdalai felcsendülnek. Saját szerzemé­nyét adná elő, erre az alka­lomra írta, a zenéjét is ő sze­rezte. gitáron kísérné magát, a refrén: „Jöjj, jöjj Hax úr el újra...”, világsiker lesz, nem vitás. Rendben? — Igen. És még hússzor: igen, igen, igen. Amíg csak ki nem fogytak a lapok a noteszából. VII. Fejezet AZ ADÁS — Te tisztára megőrültél — .jelentette ki a kis Gaál. Komoróczi nem- szólt a Kop­ra által előadottakhoz, pipázott és a bárányfelhőket bámulta az égen. Teljesen felesleges, hisz mindent tudott róluk. A három barát a hajdani tisztáson üldögélt egy pokró­con, az űrhajó lábánál. — Igazad van — bólintott a telek tulajdonosa —. mintha azon a trombitán a maradék eszemet is kifújtam volna a fe­jemből. De hát attól féltem, ha nem nyugtatom meg őket, folytatódik a hisztéria, agyon­verik egymást. Ezért nem vár­hattam meg, amíg megérkez­tek, hogy segítsetek. J ü srocflToi PAÍZ-HEGYfM] Gaál az órájára nézett. — Fél tizenegy. Egy órán be­lül téged vernek agyon. Van sejtelmed arról, hogy hány embert csődítettél ide, szere­pel tét és i ígérettel? Vagy szá­zat! Hiszen az a másfél tu­cat szólista szinte nem is szá­mít, amellett, hogy három­négy teljes műsorblokkot kö­töttél le a klánfőnökökkel, azok zenekarral, énekkarral, egész sereg színésszel vonul­nak fel. És három perc az adásidőd! Csak akkor marad­hatsz életben, ha az a száz ember itt egyszerre fog szaval­ni, előadni, énekelni, zenélni, talán még táncolni is. Kész vi­lágbotrány! Kopra Komoróczyhoz for­dult. — Mondd, te sem látsz ki­utat? — De igen. Ha vannak vi­déki rokonaid. Lehetőleg tá­voli tanyán. Akkor beülünk most a kocsimba, te a hátsó ülésre, betakarunk ezzel a pokróccal, lecsempészlek hoz­zájuk. Meghúzod náluk ma­gad, amíg elvonul a vihar. Né. hány hónap elteltével talán előmerészkedhetsz. Amaz csak a fejét rázta meg. — Nincsenek tanyasi roko­naim. És ez amúgy sem megol­dás..,. Viszont esetleg..,. Igen, csak ő segíthet! Gyorsan feltérdelt, nadrágja farzsebéből műanyag tokot ha­lászott elő, a buszbérletét őriz­te benne, második napja még valami mást is. Óvatosan a te­nyerébe rázta az apró tapadó korongot. — Mit csinálsz?! — kérdez­te Gaál Feri meghökkenve — Hax azt mondta, nem fogyaszt­hat többet a gondolat-átviteli energiából! — Nem, csak azt mondta, takarékoskodnia kell vele. Bajt nem okozhatok, legfel­jebb nem veszi fel velem a kapcsolatot. Homlokára illesztette a ko­rongot, feszülten nézett a gombra, a másik kettő meg 5- rá. Néhány másodperc múltán azt látták, hogy barátjuk ar­cán felengednek az izmok, fel­sóhajt, tehát a kis fókafejű érintkezésbe lépett vele. Talán fél perc telt el még izgatott várakozás közben. Kop­ra egyre sűrűbben, nekividá- modva bólintott, aztán körül­pillanthatott. felugrott, a telek túloldalán lévő kőkupachpz szaladt, körülfutotta, visszatért, lekapta homlokáról a korongot, hanyatt vágta magát a földön. — Éljen Hax! — kiáltotta boldogan. — Nincs nála pom- pásabb, okosabb kis fickó az egész galaktikában! Megma­rad a kecske, Jóllakik a ká­poszta! Vagy fordítva. Bánom is én! A fő, hogy rendben lesz minden! Mi hárman pedig halálra röhögjük magunkat! B.P.Lallier regényéből rajzolta- Schubert Pétér VENDETTA Maes nem tétlenkedik.Ha Loqis el is menekült, a megtalált szerződés alap­ján a fő bűnöst, a gyilkosságok kiterve- lőjet letartóztathatja. Itt egy névsor. Mindenki rajt van akivel Louis érintkezhet. Minden utat lezárni! Ez lesz az én jutalmam a sok idegfrászért. — Mesélj már! — rázta meg a vállát Gaál. — Mi van? — Majd később mindent el­mondok. Most — talpra léhű­tők! Munkára fel! Te, Kóci, gu­rulj le gyorsan a faluba légy szíves. Menj be a népművelési otthonba, van annak egy könyvtára. Keress ki egy olyan prózai szöveget, vagy rövidebb költeményt, ami a mai alka­lomhoz illik. Hozd magaddal, ha rám hivatkozol, odaadják ■a könyvet. Egyúttal vis6zavi- heted a kölcsönkért lexikono­kat, már nincs rájuk szüksé­gem. Aztán ugorj be a tanács­házára, vagy a tanácselnök lakására, keresd meg ifjabb Safranek Mátyást, dugd a ko­csiba, hozd magaddal. Olyan becsületes valakire van ugyan­is szükségünk, aki föltétlenül arra is gondol, amit mond. Ne feledd, ifjabb Safranek Má­tyás! — Én?! — nézett vissza tá­vozóban Komoróczy, s jogos méltatlankodás csengett a hangjában. — Hát el tudok én felejteni bármit; amit egyszer hallok, látQk, olvasok?! Még ha akarnám, se menne. & nyurga alakja már el ig tűnt a sufoi mögött. — Ferikém — fordult ekkor a körszakállas rendezőasszisz­tenshez Kopra —, te fogod lebonyolítani az egész cécót. Fogadod az érkezőket, meg­mondod, hogy mindenki adás-; ban lesz, próbáljanak addig kedvükre, kijelölöd a helyü­ket, rendelkezésedre áll aa egész telkem. Kivétel az a kőkupac ott a sarokban, azS és környékét hagyd üresem Közlöd az érdekeltekkel, hogy ne zavartassák magukat a szomszédoktól, mert az egy-» idejű fellépés a kozmikus to-> vábbításban sem a képet, sen* a hangot illetőéit nem okoz gondot. Hax a masinájával szelektál mindent Igaz, a földi tévénézők kaleidoszkópot látnak, kakofóniát hallanak majd, dehát most a világűr élvez elsőbbséget Az acjás ti­zenegy óra ötvenhét perckor kezdődik. Egy perccel koráb­ban az űrgömb felemelkedik és megáll vagy tizenöt méter magasan. Az aljából kinyúlik valami szerkezet, az az adó­vevő készülék. Amikor a gömb héja sárgás-pirosán sugározni kezd, indul a műsor. Minden világos? — Minden. Kivéve azt hogy te mit fogsz csinálni közben 3 — Én? Lesétálok a faluba, ha a történtek után beenged­nek az ABC boltba, vásárolok magamnak egy inget és egy nyakkendőt Reggel is ez volt a szándékom, de akkor az üz­let nem működött, minthogy az árucikkek nagy része állan­dóan mozgott Azóta talán visszakerültek a polcokra. A Csak aki már látta milyen képet mutat egy nemzetközi vásár, egy kiállítás, egy áru­bemutató röviddel a megnyi­tás előtt, csak az képzelheti el igazán maga elé azt a ren­detlenséget zavart, iótást-fu- tást, idegeskedést, pánikot, ami a Kopasz-hegyi telken uralkodott tizenegy óra után. Az egyik énekes úgy érezte, hogy berekedt, szerezzenek neki tojássárgáját, vagy leg­alább cukros vizet. A kosztü­mök egy része bent maradt a faluban, *a filmhíradósc.k ká­belei összekeveredtek a tévé­sekkel, bedöglött egy magnó, az egyik zenekarnak elrom­lott az erősítője, színészek nem tudták a szövegüket, egy operatőr berúgva érkezett, egy gitáron elpattant a leg­fontosabb húr, hol a legköze­lebbi hangszerbolt? És így to­vább. De tizenegy óra ötvenkor, amikor Gaál Feri felmászott a sufni tetejére és a körzet­parancsnokságtól kölcsönbe kapott kézi hangerősítőbe be­fordította: „Mindenki a he­lyére! Hét perc múlva adás!”, egycsapásra minden elrende­ződött. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents