Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-05 / 287. szám

Tőth-Máthé Miklós A kutyaól A magyar sajtó történetéből r Az öreg ott kuporgott kint a kutyaólban. Nagy kutyaól volt, előtte egy vadászvizsla lakott benne, de hogy az ki­múlt, hát odatelepítették az öreget. Nem maradhat kihasz­nálatlanul egy akkora kutya­ól. A villa ötszobás volt ugyan, iie az öreg is belátta, hogy nem lakhat ott. Merő stílus­rontás lett volna, annyira el­ütött a bútoroktól. Azonkívül állandóan köhögött, krákogott, meg sokszor napokig feküdt, ha kiújult a reumája, amit még az első világháborúban szedett ■ össze. Enni se evett valami gusztusosán. Nem volt már egy foga sem, így csak nyám- mogott az ételen, amitől a menyének elment az étvágya és megfájdult a feje. De a legtöbb komplikáció akkor keletkezett, ha társaság érkezett a főmérnökékhez. So­káig nem tudták eldönteni, hogy mit mondjanak, ki ez az elhanyagolt külsejű kis görcs, aki ott ténfereg a villában. Egy ideig vincellérnek mond­ták, bár szőlőjük nem volt, de azt a vendégek nem tud­hatták, aztán lett belőle al­kalmi favágó, sekrestyés, akj itt húzódott meg a pap harag, ja elől, sőt az egyik télen re­metének is hazudták, aki egy fa odvából menekült hozzájuk a hideg előL —> Az apám! —= vallotta be egyszer 'részegen a főmérnök, de mivel a baráti kör tagjai közül mindenki • úgy tudta, hogy az apja Kanadában ho­teltulajdonos, így elnéző meg- hatódással vették tudomásul ezt a kijelentést. Istenem, hogy vágyik szegény fiú a távolban élő apa után! Végül hát a kutyaólig duz­zadtak a dolgok. A főmérnök­nek ugyan volt egy kis lelki- ísmeretfurdalása a kutyaólat illetően, mert elképzelte, mit fog ott művelni az öreg! Tök­magot rág majd és szerte köp­ködi, hiszen mindig hajlamos volt a rendetlenségre, de az­tán mégis belátta, hogy az a legjobb megoldás! — Aztán néha majd ugas­son ! — intette, amikor kísérte át a kutyaólba. — Hadd higy­gyék, hogy megvan még a vizslám! De az öreg megmakacsolta magát és nem ugatott, csak a köhögése hatott néha ugatás­nak, amikor a szél zörgette a villa ablakait. Olyankor a fő­mérnök a fejére húzta a pe­helypaplant és elképzelte, hogy az apja valóban Kanadában él, mint hoteltulajdonos. Minden rendben lett volna, de egy napon új vizslát ka­pott a főmérnök. Az igazgató-" ja lepte meg vele, aki maga is nagy vadász volt, és értett a vizslákhoz. — Kitűnő kutya — mondta a boldog főmérnöknek. — Meglásd, jobb mint az előző! Csak tartsd nagyon jól, dehát ezt fölösleges is mondanom, te tudsz bánni a kutyákkal. A főmérnök haza vitte a vizslát, de amikor a kutyaól elé ért, döbbent rá, hogy bi­zony az foglalt. Most mit csináljon? Itt az új vizsla és foglalt a kutya­ói. — És á szociális otthon mi. re való?! — vakargatta mega kutya fejét a főmérnökné, aki kijött az ugatásra. — Hány­szor mondtam már neked! — De szivecském, mégis­csak az apám... Valahol csak ellakhatna itt! — Mi meg abba beleőrül­nénk! Nem, fiacskám, vidd csak be szépen! Vagy azt ^ak^-i rod — nézett a férjére —, hogy ez a gyönyörű vizsla megfázzon és meghaljon kint a hidegben?! Ez hatott az ingadozó fiúra. Beutaltatta az öreget egy szo­ciális otthonba, addig a vizs­la bent lakott velük, csak amikor megürült a kutyaól, költöztették ki. Előbb persze illendően kitakarították, meg szépen átfestették, mert az öreg igazán rendetlen ember volt! Azt a szép kutyaólat te­leköpködte tökmagokkal, a deszkafalra meg krétával min­denféle ostobaságot firkált a szereteti őL Az újság a könyvnyomtatás szülötte, bár „acta diurnákat”, kézzel írott újságokat már a könyvnyomtatás előtti időkből is ismerünk. A legrégibb ilyen kéziratos újsággyűjtemény a tegernseei kolostor kódexe a XV. századból, de igen híres a bécsi National-Bibliothekben őrzött huszonhét kötetes gyűj­temény is, amely a Phillipp Eduard Fuggerhez, a kor leg-, gazdagabb bankárjához küldött tudósításokat tartalmazza. * A mai értelemben vett új­ságokat a könyvnyomtatás fel­találása után az egyleveles, al­kalomszerű, röpirat jellegű „relatiok”, „avisok”, Neue Zei­tungok előzték meg, amelyek közül a legrégibb 1475-ben Olaszországban került ki a nyomdából. Ezek száma egyre nőtt Európa-szerte és közülük igen sok foglalkozott a ma­gyarországi eseményekkel, a török háborúkkal. Gazdag anyagot őriz ezekből Apponyi Sándor Hungarica gyűjtemé­nye, amely ma az Országos Széchényi Könyvtár egyik ne­vezetessége. Az első magyar- országi újságlevél, a „Newe Zeitung ausz Ungern” 1587- ben jelent meg Monyorókeré- ken és Manlius János adta ki. • Az alkalomszerű űjságlapo- fcat csak hosszú szünet után, 1705-ben követte az első ha­zai újság megjelenése. A Mer- curius Hungaricus, illetve a Mercurius Veredicus ex Hun­gária volt ez, amelyet II. Rá­kóczi Ferenc hívott életre sza­badságharcának népszerűsíté­sére s' á ’külföldi udvarok tájé­koztatására. 1711-ig jelent meg. Teljes sorozata nincs meg se­hol, egyes példányait, az Orszá­gos Széchényi Könyvtár és a Ráday Könyvtár őrzi. • Ha az európai sajtó történe­tét áttekintjük, megállapíthat­juk, hogy a magyar sajtó nagy késést mutat. Történelmi hely­zetünk azonban ezt eléggé in­dokolja. A német újságok száz évvel előzték meg első hír­lapunkat, de megelőzött ben­nünket Belgium (Antwerpen, 1619), Hollandia (1623), Anglia (1622), Franciaország (1631), Portugália (1641), Olaszország (Firenze: 1636, Róma: 1640, Genua 1642) sajtója is. * A magyar sajtó hősi korsza­kát egyik legkiválóbb sajtótör­ténészünk, Dezsényi Béla az 1705—1805 közötti évszázadra teszi. Hősi korszak volt ez, mert újságjainknak a sanyarú belső viszonyok (rossz gazda­sági helyzet, analfabétizmus) mellett a hatalom ellenállásá­val, a cenzúrával is meg kel­lett küzdeniök. Mégis, e száz év alatt — beleértve a mellék­lapokat is — 67 sajtótermék jelent meg hatónkban: 37 né­met nyelvű, 20 magyar, 8 latin és 2 szlovák. Első magyar nyel­vű hírlapunk, a Magyar Hír­mondó Pozsonyban jelent meg, hetenként egyszer és 1780. ja­nuár 1-től 1788. október 8-ig élt. ■ A magyar sajtó első száza­dában több olyan folyóirat is megjelent, melyek sajtótörté­neti jelentőségükön túl a ma­gyar irodalomtörténet szem- ontjából is értékesek. Első­ént a Magyar Museum-ot (1788—1790) kell megemlíte­nünk, amely félévenként je­lent meg s amelyet Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid és Bacsányi János szerkesztettek. Kármán József Urániá-ját (1794 —1795) elsősorban „az asszony! nemnek” szánta, s így indítot­ta útra: „Taníts! és igyekezz tetszeni. Légy tiszta és kelle- metes. Légy hasznos társalko- dónéja hazánk szerelmes leá­nyainak .. * Az egyidőben megjelent saj­tótermékek száma az első év­században 1793-ban volt a leg­magasabb: 17 lap! A megje­lenési hely szempontjából kez­detben Bécs és Pozsony, ké­sőbb Buda és Pest vitték a ve­zető szerepet, de jelentek meg lapok Nagyszebenben, Beszter­cebányán, Selmecbányán, Kas­sán, Sopronban, Kolozsvárott« Győrben és Veszprémben is. * Az első magyar hírlapoknak, folyóiratoknak olvasójuk elég; sok akadt, előfizetőjük azon­ban kevés. Rejtély, hogy miből éltek meg a szerkesztők és a kiadók? A Magyar Hírmondó mindössze 318 előfizetővel .ren­delkezett, de a Magyar Kurír példányszáma sem haladta meg a négyszázat. Nem volt na­gyobb előfizetői tábora a ha­zai német újságoknak sem: a Pressburger Zeitung a kezdeti 15—20 előfizetőt csak 1786-ban tudta feltornászni száz föléj Kármán Uránia című folyóira­ta 192 előfizetőt mondhatott magáénak, s ezeket a lap any- nyira megbecsülte, hogy még a névsorukat is leközölte. Ér­demes ma is elolvasni ezt a ‘névsort... Galambos Ferenc MÁTYÁS FERENCI FÁJÓ BOCSÜZKODÁS Lassanként a nyár is elfárad, szél tépázza az utcafákat. Vicsorog a nyirkos, hideg Ősz, — hülő testünk, ne mentegetőzz. Kékülnek a virágok, ősz jön, arcod derűjét meddig őrzöm? Még ránktör a langyos fénysugár, ám a fagy ajka átszúrja már. ■ A szerteszállt mosoly-pillangók szirom ágyukban régen alvók, síró hullás, barna alom lett s gyászszertartás d gyönyör-ünnep, Elcsábulunk, az élet vonz még, súgja kezem, hogy blúzod bontsd szét, — s szemeid, lám mindig becsapnak, pillanatonként megriadnak. Neszek lopóznak, gödrök telnek, keresed, hol van az a gyermek, ki itt akar telelni, — s félve iszkol az ítélettől félre. Még tudjuk, mitől piros a vér, de a tudattól arcunk fehér — kihajtanánk újból az inget, s már minden, minden temet minket. Játsszuk a boldogságot, mintha vélünk lendülne még a hinta, — de nincs isten, aki megmentsen, s isteni tűz a szívünkben sem. ERSEKUJVÁRI LAJOS: DIDEREQNEK MÁR az erdők fái, ez már az ősz, ez az őszi kép, a gólyák is messze-messze járn s alig látni nyulat, őzikét, por se fut a szekerek után már, .sár cuppan, az út hol véget ér, kórót ringat a szél dudorászva, s répát rágcsál egy-két vén egér, ahol nemrég dallal kelt a reggel, sejtelmesen néma csend honol, kihalt minden, mintha soha, sehol nem lett volna madár, se bokor, akkor nyílt meg előttem a messze, s bús szívembe béke költözött, ott abban a véghetptlen csendben, ott az erdő tar fái között. Magdeburg (NDK) üzleti negyede, a korszerű Karl-Marx-Strasse, ahol a vásárlókat nem gavarja autóforgalom. Virágágyak« szökőkutak, kényelmes padok díszítik e szép sugárutak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents