Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-31 / 308. szám
k ---■ DE CEMBER 31 PÉNTEK NÉYNAP: SZILVESZTER A Nap leél 7,32 — nyugsiik 16,01 órakor A Hold kél 15,26 — nyugszik 7,24 árukor — Borsót vetnek a pálfai Egyetértés Tsz. felső-rácegresi üzemegységének homokos területén. A húsz hold bevetése rövidesen befejeződik. — Egy szolgálati lakás megszüntetésével harminchat kisgyerek részére biztosítanak elhelyezési lehetőséget Duna- földvár KISZ-esei. A mintegy tizenkétezer forint értékű társadalmi . munka eredményét január 10-én, ünnepélyes kefétek között adják át a község kicsinyeinek. — Január másodikán este hét órai kezdettel mutatják be a Kecskeméti Katona József Színház művészei Szekszár- don, Anouilh; A buborék című kétrészes- komédiáját a Caray-bérlet sorozatban. — Szocialista brigádvezetőknek rendeztek értekezletet Dombóvárott, a MÁV-állo- másfőnökségen. Termelési és kulturális vállalásaik teljesítéséről és , feladataikról beszéltek; így arról, hogy-Dombóvár—Simontornya vonalát is bekapcsolják a szocialista brigádversenybe. (B. M.) — Ajándékutalvánnyal köszöntötte nyugdíjasait a KPM Közúti Igazgatósága az ünnepi bevásárlások segítésére, nagycsaládos dolgozóinak pedig 500—800 forintos pénzadományt biztosított. (K. B.) — A zöldségtermesztés helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről tanácskozott múlt héten a Szekszárd és Vidéke Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének közgazdasági bizottsága. — Rövid „Dihenő” után szerdán ismét akcióba léptek az olasz műkincsrablók. Ezúttal a Cremona melletti So- resina templomából loptak el öt darab XVIII. századi festményt. Az eltűnt műkincsek értéke meghaladja a 10 millió Urát. — Jobb napok virradnak Bologna kóbor kutyáira. Eddig, ha a sintér hálójába akadtak, pusztulásra voltak ítélve. Mindössze három napot kaptak arra, hogy- valaki magához vegye őket. A városi hatóságok most felszámolták a sin- térteleoek gázkamráit s hatályon kívül helvezték a kutyák halálos ítéletéi. Éoít.e+tek viszont egv szén új telenet, a kóbor kutyák és macskák rendszeres ellátására. HAVAS ESŐ. ESŐ Várható időjárás ma estig: Növekvő felhőzet, elsősorban délnyugaton havazással, havas esővel, esővel. Mérsékelt, többfelé élénk keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla—plusz 5 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságinak lap)a Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: '120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 45 Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi tedsaszta; 25 oss ifjúsági takarékbetét Tolna megyében 1970. szeptember 1-én új takarékbetét-konstrukcióval jelentkezett az Országos Takarékpénztár, — az ifjúsági takarékbetéttel, ami rövid másfél év alatt igen népszerűvé vált a Tolna megyei fiatalok körében. Bizonyítja ezt, hogy 1971. végéig a betéttulajdonosok száma meghaladja a 6 ezret. A szervezés} és felvilágosító munkában már az akció beindításakor komoly részt vállaltak a KISZ-bizottságok és a KISZ-alapszervezetek. Január 31-ig újabb 500 fiatal' beszervezését tűzték ki feladatul a Tolna megyei KISZ-esek. Különösen a tamási és a paksi járásban népszerű ez a takarékossági forma. Dicséretet érdemelnek a dombóváriak. A város és a járás területén közel 1500 fiatal kötött ifjúsági takarékbetét megállapodást. A Tolna megyei fiatalok ezzel is bizonyítják, hogy céltudatosan — saját anyag; lehetőségeik reális felmérésével —• építik jövőjüket. A betétformával járó előnyök között nem kevés szerepet játszik a külön kölcsön lehetősége, ami — természetesen egyéb társadalmi juttatás mellett — komoly szerepet játszhat a lakásigény megoldásában. S. D »im inni V1IAG ÍÍOtSTÍWAt SGYESBLJEir.il NÉPÚJSÁG A MROYflB SZOCIALISTA MONKABPAHT TOLHA MtlOTBI BlftOTTQÁaANAXvlirAl ttii V ilágrekordot ért el a TU-I44.es A TU—144-es szuperszonikus szovjet utasszállító repülőgép legutóbbi próbaútján 2520 kilométeres sebességet ért el. A gép 18 500 méteres magasságban haladt. Ez rekordnak számít az utasszállító repülőgépek között. A hangsebességnél gyorsabBábu helvett a j « Az udvari kocsma udvarán kuglizott ismerőseivel Sebők Benő, a helybeli téesz traktorosa. A játékot kezdetben csak nézte, majd — valószínűleg ittassága miatt — meg-meg- zavarta I. Isfván. Sebők megharagudott, s a kibicet egy tekegolyóval állón ütötte. Az ütés túlságosan erősre sikerült: a kitjic állkapocstörést szenvedett. ban száguldó TU—144-est Andrej Tupoljev híres szovjet repülőgéptervező csoportja konstruálta. A tervek szerint az Aeroflot az új ötéves tervben (1971— 1975) menetrendszerű forgalomba állítja a TU—144-es repülőgépeket. (TASZSZ). kibicet találta A tamási járásbíróság dr. Gsákv István tanácsa enyhítő körülményként értékelte Sebők büntetlen előéletét, családos állapotát, s azt, hogy az ütést I. István provokatív magatartása váltotta ki. Ezért csupán háromhónapi végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. F0SISTI.. iMiért zárják be a Garay Szálló tánctermét ? A kérdésre Halász István, a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója válaszolt. — A rendszeres üzemeltetés az újévi ünneppel fejeződik be. Szekszárdon jelen pillanatban két helyen, a Gemenc Szálló bárjában, és a Garay Szálló nagytermében, az úgynevezett „Táncos”-ban van éjszakai szórakozási lehetőség. A vállalat vezetőségének’ véleménye szerint nem igényel a város két éjszakai szórakozóhelyet, Részünkről az üzemeltetés ráfizetéses, ezért úgy döntöttünk, hogy a termet ezentúl kizárólag rendezvényekre használjuk fel. A lakodalom és táncos összejöveteleken kívül helyet adunk a vállalatoknak és tömegszerveze- Leknek a rendezvények megtartására. Úgy tervezzük, hogy az igényektől függően havonta egy vagy két alkalommal műsoros esteket rendezünk, amelyekre ismert művészeket hívunk meg a fővárosból is. Bizonyára kedveltek lesznek magyarnótaestjeink és a beatzenekarok előadásai. Amennyiben a város isméi igényelni fogja a mindennapos nyílva tartást abban az esetben természetesen az igá» nyéknek eleget fogunk tenni* Az ellenőrök, szilveszterkor is dolgoznak Intenzivebb a kereskedelmi egységek ellenőrzése A hatékonyabb ellenőrzések következményeként megemelkedett a szabálysértési határozatok száma — kaptuk a felvilágosítást Csapláro6 Lajostól, a megyei tanács kereskedelmi osztálya kereskedelmi. felügyelőségének vezetőjétől. 1971-ben tavalyhoz viszonyítva sokkal többen részesültek figyelmeztetésben, gyakoribbak lettek a vállalati intézkedések (fegyelmi felelősségre vonások). Tavaly nem, idén azonban két alkalommal is bírósági feljelentésre került sor. A felsorolt tények negatív jelenségek következményei, mindezek ellenére azonban, ha ösz- ■■ ■ ----------s zességében vizsgáljuk Tolna meg}’a kereskedelmi életének fejlődését, akkor az pozitívnak értékelhető. Ha a szabálysértések fajtáit vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy legtöbb esetben a vásárlók megkárosítása szerepel a „bűnlistán”, amelyeket elsősorban az élelmi- szerkereskedelemben követtek el. A szabálysértések közel fele ebből adódott. Ezt az árdrágítás, majd az árjelzés elmulasztása követi. Ez a három szabálysértési mód jelenti az összes szabálysértés 70 százalékát Zsebelt a régi udvarló A tolnanémedi húsboltban vásárolt ez év szeptember derekán H. József né. Végh József 60 éves segédmunkás az asszony mellé sündörgött, s egy óvatlan pillanatban köténye zsebéből kiemelte pénztárcáját. Úgy látszik, megsejtette, hogy Molnár Lajosné kiszolgáló észrevette a lopást, mert H. Józsefnére célozva odaszólt: — Udvaroltam ám neki régen... Igaz-e, Bözsi? Részeg embert szolgáltak ki szesszel Botrány a szakály-hőgyészi váróteremben Megnőtt a társadalmi ellenőrök munkájának jelentősége, egyre több esetben válnak a felügyelőség hasznos segítőtársaivá. A szekszárdi tapasztalatokat rövidesen átadjuk a járási székhelyeknek, ahol szintén várjuk a hatékony társadalmi ellenőri gárda kiépítését Végül csupán annyit közlök, hogy ellenőreink szilveszterkor is szolgálatban lesznek a megye vendéglátóipari egységeiben — fejezte be nyilatkozatát Csapiáros Lajos. — K — — R Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy A SZAPPAN BÉRFŐZÉSÉT 1972. január hó 5-vel megkezdjük. Mindenféle hulladék zsiradékot cserélünk a Bogyiszlói úti telephelyünkön, valamint vidéki cseretelepeinken. Szeszipari Vállalat, Szekszárdj (402) Udvarolt-e, vagy sem, ezt nem vizsgálta a tamási járás- bíróság, — ám H. Józsefné s három tanú vallomásának hitelt adva megállapította a tol- vajlást tagadó Végh József bűnösségét A bíróság enyhítő körülményként értékelte a koros vádlott büntetlen előéletét, s így csak háromhónapi szabadságvesztésre és 600 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a járásbíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. Hetényi János regölyi hegesztő ez év október 15-én részegen szállt le a vonatról a szakály—hőgyészi vasútállomáson. Első útja a közeli kocsmába vezetett, ahol — feltehetően — még nem értesültek arról, hogy ittas embert szeszes itallal kiszolgálni tilos. Hetényi az italboltban vá-* sárolt négy üveg sörrel táskájában átimbolygott a vasúti váróterembe. Ott erőszakos kínálgatásával R. Istvánnak kellemetlenkedett. Ez utóbbi udvariasan elhárította kínálást, mire Hetényi az ajtónak taszította. Az ajtó ablaka betört. Hetényi eztán a sörös-, üvegeket az. asztalhoz csap- dosva összetörte, majd a lármára t ősiető Kernyi János forgalmistával bonyolódott vitába. Garázdaságának a rendőrség vetett véget. A tamási járásbíróság Hetényi terhére súlyosító körülményként értékelte, hogy erő szakos cselekmények miatt 1969-ben is, 197(hben is elítélte már a bíróság. Ezért egyévi szigorított börtönnel sújtotta, s kötelezte, hogy kényszer alkoholelvonó-kezelésnek vesse alá magát. ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ NŐKET bérelszámolói munkakörbe felveszünk Jelentkezni lehet a Volán 11. sz. Vállalat munkaügyi1 főosztályán, Szekszárd, Tarcsay V. u. 21. _________________________________________________(384)