Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-25 / 304. szám

t VILÁG PHOLETÄRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA KXI. évfolyam. 305. szám Nyilatkozik az új főtitkár Kurt Waldheim, az ENSZ január 1-én hivatalba lépő új főtitkára programnyilatkoza­tai során vasárnap az egyik New York-i televízió munka­társának adott interjújában ismertette terveit. Waldheim kijelentette, hogy '„aktív- főtitkár” akar lenni, kezdeményezőként és közve­títőként egyaránt szeretne te­vékenykedni. Bejelentette azt a szándékát, hogy „aktivizálni kívánja a Biztonsági Taná­csot”, mint a világbéke bizto­sításának eszközét. Ezzel kap­csolatban amellett foglalt ál­lást, hogy a BT a „preventív diplomácia” eszköze legyen, vagyis, hogy a nemzetközi vál­sághelyzetekkel kialakulásuk kezdetén foglalkozzék, ne pe­dig csak akkor avatkozzon be, amikor „a paciens már halá­losan beteg”. A Biztonsági Ta­nács eddigi tevékenységét bur­koltan bírálva a leendő főtit­kár kijelentette, a tanács fel­adata nem az, hogy leltárba vggye • a csődtömegeket, na- r.em az, hogy akkor kezdjen foglalkozni a problémákkal, e mikor még tehet valamit Foglalkozott Waldheim a vi­lágszervezet pénzügyi helyze­tével is. Kijelentette, egyik fő C£lja az lesz, hogy megszün­tesse az ENSZ 65 millió dol­láros költségvetési hiányát, s e célból találkozni szeretne Nixon amerikai elnökkel. ■<MTI). ÁRA: 90 FILLER Kedd, 1971, december 28. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének állásfoglalása Békés falvhk és városok !a­' k' a Vietnami Demokratikus Köz­társaság légterében újra fel­tűntek az amerikai légierődök és a Phantomok. Három évvel azután, hogy Johnson akkori elnök hivatalosan beszüntette a bombázásokat. Nixon enge­. C . J ÍC w, . ráadások felújítására. — A világ békeszerető köz­véleménye — így a magyar társadalom is — felháborodás­sal és megütközéssel fogadta az újabb barbár bombázások ■ hírét. — A légitámadások fe’újítá­sa, ártatlan asszonyok, gyer­mekek és öregek tömeges le. gyilkolása —• már nem tekint­hető „helyi akciórlak”, „egye­sek túlkapásának”, amire a F --ó­! vivői a leleplezett tömegmé­szárlások esetében előszeretet­tel hivatkoztak. Jól értesült amerikai források szerint a bombázásokra Nixon elnök személyesen adott engedélyt. Vajon Nixon békeszólamainak mennyi hitelt adhatunk, ha az általa kiagyalt vietnamizálási politika kudarcát légierődök­kel és vadászbombázókkal akarja palástolni? Bizonyos, hogy az újabb megpróbáltatás sem töri meg a vietnami nép harci erejét, a betolakodók elleni izzó gyű­löletét. Ellenkezőleg: szerette­ik elvesztése, falvaik és váro­saik feldúlása megacélozza ere­jüket. s egyben milliókat és milliókat szólít velük közös harcba. Egy táborba tömöríti világszerte azokat a józan gon­dolkodású milliókat, akik ed­dig is fölemelték tiltakozó sza­vukat korunk legvéresebb, legembertelenebb háborúja el­len, s most készek arra, hogy még messzehangzőbban tilta­kozzanak az alapvető emberi jV-- ’ -» ” ^ történelem ítélőszéke előtt aa újabb bo.uoaiu. iläUMuk fti' tatlan vietnami életek kioltá­sáért, azoknak kell viselniük a felelősséget akikben ismét felülkerekedett a pusztítás szel. lerne. Tetteiket számon tartja a világközvélemény, fölmentést semmilyen körmönfont ma­gyarázkodás sem adhat. A vi­etnami Demokratikus Köztár­saság békés településeinek bru­tális b* .'a len­let az Egyesült Államok ural­kodó köreinek igazi arculatá­ról. A magyar társadalom nevé­ben erélyesen tiltakozunk a bombázások felújítása ellen és követeljük, hogy az Egyesült Államok azonnal szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elleni barbár támadá­sokat! Módosítják az ipari szövetkezetek alapszabályát Az ipari szövetkezeteknek az új esztendő első felében keli megoldandók az alapszabály- módosítás felelősségteljes fel­adatát. A kormányrendelet ugyanis előírja, hogy az 1972. január elsején működő szövet­kezetek 1972. május 31-ig kö­telesek alapszabályukat felül­vizsgálni, majd jóváhagyásra harminc napon belül az álla­mi törvényességi felügyeletet gyakorló szervnek bemutatni. A módosítások végrehajtása igen fontos aktus a szövetke­zetek életében; ismeretes, hogy az alapszabály a szövetke­zét! önkormányzat legfonto­sabb okmánya: megszabja a szövetkezeti szervek legfonto­sabb jogait és kötelességeit; biztosítékot jelent a demokra­tikus szövetkezeti élet kibon­takozásához. Az OKISZ felhívta a szövet­kezetek vezetőinek figyelmét, hogy a korrekció előkészítésé­be az alapszabály módosításá­ra vonatkozó tervezet széles körű ismertetésével vonják be a tagságot. A nehézipar jövő évi terve 1972-ben hat százalékkal nö­vekszik a nehézipar termelé­se ezen belül legnagyobb mér­tékben. az alumíniumkohásza­té és a vegyiparé — összegez­ték a jövő évi tervet a NIM miniszteri értekezletén. A rendelkezésre álló energia- források a következő évben is biztosítják a népgazdaság energiaigényének kielégítését és lehetővé teszik az energia­felhasználás további korszerű­sítését. A színhidrogének rész­aránya várhatóan 46—47 szá­zalékra növekszik, a szén részaránya pedig tovább mér­séklődi®. A kőolajtermelés lé­nyegében az előző év szintjén marad. A villamosenergia­termelés nyolc százalékkal nő, ez részben a Gagarin Hőerőmű 200 megawattos gépegységének üzemeltetésével biztosítható, másrészt pedig az importot növelik. Az alumíniumkohászat ter­melési értéke 18,2 százalékkal emelkedik. A timföldgyártás az új ajkai timföldgyár rész­leges üzembe helyezésével mintegy százezer tonnával nö­vekszik. Az alumínium fél­gyártmánytermelés — a meny- nyiségi növekedésen túl — a gyártmánystruktúra javítását is eredményezi, s a szükség­leteknek megfelelően, bővítik a választékot. Pontos mérleg — pontos leltár A tsz-tagok tudják, mire számíthatnak A zárszámadás előkészületei­ről érdeklődtünk néhány Tol­na megyei termelőszövetkezet­ben. A termelőszövetkezeti ve­zetők arról számolnak be, hogy a zárszámadással, a mérleg- készítéssel kapcsolatos teen­dők december utolsó napjai­ban fokozott munkát jelente­nek a leltározó .bizottságok­nak, a termelőszövetkezeti ve­zetőknek, s a tsz-tagok egyre többször keresik fel az irodát, •hogy érdeklődjenek, ügyes­bajos dolgaikat intézzék. A bátaszéki Búzakalász Ter­melőszövetkezetben a közel­múltban tartották a termelő­szövetkezetek II. országos kongresszusára a küldött­választó közgyűlést. A tsz- tagok kérésére már ezen az értekezleten szó került a zár­számadás várható eredményei­ről. Ilyenformán csaknem va­lamennyi tag tudja, hogf' mi­re számíthat januárban. Ez év novemberében a tsz vezetősé­ge valamennyi brigáddal be­szélgetett, hogy együttesen megtárgyalják, mivel elége­dettek a tagok, hol akad még ‘ennivaló. Az elmúlt évben a termelőszövetkezetben nem tudták a tagoknak kifizetni a száz százalékot s a tsz elnök- helyettese szerint baj lenne, ha idén..sem tudnák kifizetni. Az előzetes becslések szerint a termelőszövetkezet 1973-ra éri utol önmagát. Tartalékot ké­pezni egyelőre nem tudnak, már az is jelentős eredmény­nek látszik, hogy az 1971-es esztendőt sikerült egyenesbe hozni. De tartalékok nélkül vajon egyenesbe hozzák-e a jövőt? A dunakömlődi tsz-ben ha az 1972-es esztendőben vala­milyen ok miatt komolyabb kiesések lennének, a tsz veze­tői akkor sem fognak kétség­beesni: a tsz elegendő tarta­lékkal rendelkezik. A duna­kömlődi termelőszövetkezet mindig is a megye legjobb ter­melőszövetkezeteihez tartozott, s a zárszámadási becslések azt mutatják, hogy ebben az év­ben sem lesz lemaradás. Vár­hatóan az 1989-es és 70-es év­hez hasonló jó esztendőt zár a Szabadság Tsz huszonkettedik zárszámadó közgyűlése. A tsz első t.fz évéhez képest óriási a fejlődés. Az. utóbbi tíz eszten­dőben a közös .gazdaság na­gyot lépett előre, a tagok elé­gedettek, amit mi sem bizo­nyít jobban, mint az, hogy tíz év alatt nem csökkent a ta­gok száma. A mucsi Egyetértés Terme­lőszövetkezetben. a tsz egész szakapparátusa a zárszámadás előkészítésén dolgozik. Egyez- ■ tetik a leltárt, kitöltik a mun­kalapokat, végzik az előkészü­leteket a mérlegkészítéshez. A tsz vezetői ezekben .a napok­ban. csaknem valamennyien „íróasztali” munkát végeznek. Jól zár idén a mucsi tsz, az. előző évihez képest emelke­dik a munkaegység értéke is. Jelentősebb beruházásokba — addig, míg azt a tsz anyagi helyzete meg nem engedi — nem kezdenek. A dö.bröközi Zöldmező Tsz pártszervezete decemher 30-án tartja év végi beszámolóját, amiben részleteiben már ki­térnek a zárszámadásra. A pártszervezet kezdeményezésé­re a termelőszövetkezetben közgazdasági elemzéseket vé­geznek. Többek között vizs­gálják. hogy a tagok hány százaléka járul hozzá a tsz jö­vedelméhez. hányán állítanak elő új értéket, a tagok hány százaléka prod" vál a jövedel­mén alul, A közgazdasági mu­tatók kidolgozásával a párt- szervezet a termelőszövetkezet munkájához, a tervek kidolgo­zásához komoly segítséget ad. A várongi Petőfi Tsz-ben mór megtörtént az álló-, for­gó- és fogyóeszközök leltáro­zása, december, végére fejezik be az állatállomány leltározá­sát. A leltározó bizottság a tsz tagjaiból alakult. A termelő- szövetkezet elnökének és az ellenőrző bizottságnak a fel­adata a leltár pontosságának ellenőrzése. A leltározás befe­jezése után januárban alapos felkészülés után a tsz főköny­velőjének irányításával készí­tik a mérleget, kapnak tiszta képet a termelőszövetkezet 1971. évi gazdálkodásáról. Az előző években elért szin­tet tartják a teveli Kossuth Tsz-ben. A 'számítások szerint a munkaegység értéke az elő­ző évihez hasonlóan alakul, a következő évre csaknem két­millió forintot tartalékolnak. A termelőszövetkezet komoly tervekkel indul az 1972-es esz­tendőben, csaknem két és fél. hárommillió forintos beruhá­zást szeretnének elkezdeni kö- vesutat és hízóistállót építeni, részben állami támogatásból, részben saját erőből. 11,9 százalékkal emelkedik a vegyipar termelése, amely to­vább segíti a mezőgazdaság korszerűsítését. A tervek sze­rint 414 ezer tonna nitrogén- és 197 ezer tonna foszfor- műtrágyahatóanyagot állíta­nak: elő. Negyven, százalékkal emelkedik a növényvédőszer- termelés, amellyel már nagy: mennyiségű importot takaríta­nak meg. A nehézipar üzemeiben 1972-ben 21 milliárd forint értékű beruházásra kerül sor. Legtöbbet a vegyipar fejlesz­tésére fordítanak, nagyság­rendben ezt követik a bányá­szati és viliamosenergia-ipari,; valamint az alumíniumkohá­szati beruházások. Megkezdik a Nyirád-Deáki puszta terüle­tén lelt bauxit feltárását, il­letve a bányanyitást. A Tiszai Vegyikombinátnál 1972-ben fognak hozzá a negyedik öt­éves terv egyik legnagyobb beruházásának az olefinprog­ram megvalósításának munká­lataihoz. A minisztérium tővábbra is a már megkezdett beruházások befejezésére koncentrálja erő­it: ennek megfelelően jövőre átadják rendeltetésének a Ti­szai Vegyiművek 200 ezer ton­na évi kapacitású új kénsav- gyúrát, a Magyar Viscosa Gyár üzemét és sor kerül a Halimba III. bányanyitás befejezésére. A termelés növekedésével párhuzamosan emelkedik a ne­hézipar üzemeinek műszaki színvonala is. A szénbányászat­ban tovább folytatják a gépe­sítést és az automatizálást, a kőolaj- és földgázbányászatban elsődlegesen a kutatófúrások­hoz szükséges műszereket és rétegnyitó eszközöket fejlesz­tenek ki, s tovább korszerűsí­tik az adatfeldolgozást is. A központi gázprogram végrehaj­tásában a fogyasztók biztonsá­gos ellátásáért elsősorban az új tárolók építése szerepel fő feladatként. A vegyipar fejlesztésében legfontosabb feladatnak ítél­ték egy új kísérleti növény- védőszer-üzem létesítését, va­lamint a korszerű folyékony mosószer gyártás technológiá­nak, és a kombinált műtrá­gyáknak a kidolgozását. \

Next

/
Thumbnails
Contents