Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-23 / 302. szám
Hajtok és fácánok Hi a lényeg ? I Pra-pannng..: Visszhangosan csattan a lövés az erdő sátorában. Már lehullott a sárga szőnyeg, roppan sóhajtva minden lépésre az avar, s most a lövés zajára fáradtan, korhadt ágak eresztik el a fákat, koppannak, botladoznak a rendszertelen sűrűben hogy földet érjenek. Surrogva rebben egy fogoly. A fény felé repülve szürke csíkot húz a gallyak hagyta kékbe. Odébb fácánkakas ver- des, a fák koronáját elérve kirepül az erdő puskalövés szorításából. — Ott repül! 1 És aztán: pra-panng. Tollát söréttől szerterepít- Ve zuhan a kakas. Nem hallani puffanását. — Megvan? — Meg. Hajtők caplatása. Dorongok csapkodása. Tizenvalahányan teleberregik az erdőt. — Birrrrr! Birrrrr! A hangra rebben a fogoly, b fácán. Miért? Ki tudja? Az erdő szélén ismét együtt & társaság. — Hány? — Eddig tizennégy! De lesz tnég! Lesz, hiszen még meghajtjuk a kukoricást, a kiserdőt, a ,itetüvágót” — lesz még fácánhalál. Egyik —“ pávánál szebb — ferőlködőn emeli fejét. Zöld udvaré szemében látom az indulni, menekülni akarást. Rebbenő szárnya talán már érzi is a szél suhanását. pedig csak a port csapta fel. Simítanám - fejét: szegény... .Valaki furkóval fejbecsapja: — Ne szenvedjen, . Vadászok, hajtők nézik kör- fceóllva a zsákmányt. — Estére nem marad fácánja a vadásztársaságnak. — Marad. Marad a kétezerből. Ennyi fácán, kétezer van az íszkázi Hunyadi vadásztársaság területén. Tudják menynyi van, hát tudják azt is, mennyit lehet kilőni. Gazdálkodnak a kisvadakkal. — Jusson is. maradjon is •— mondja egyikük. A pufnj- ka alatt töltényesheveder. Sorra fénylenek sárgaréz fényükkel a patronok. — Induljunk emberek? — Ghéczy Károly megyei fővadász indít újra bennünket. A tizenegy — városból jött — hajtőt, meg a hét puskás vadászt. Tarcsi Ernő elosztja a társaságot. — Ti ott ketten menjetek olrtnlvadásznak, ketten meg a végibe. Innen meg rajvonalban hajtunk. Előttem bokrok csinkéje. A kökényszemek hamvas kéksége csak díszítő. Riasztó mint a tüskék rendetlensége. — Indulá-á-á-á-s! Sorra megy a hang. érv negyven méterre lehetünk egymástól. Ismét az erdei visszhang — Nyúl! Nyalat látok! — Ott szalad! — Nyuszi. Nyúlra is lehet már lő-1 November első Vasárnapjától. özek barna szökellése. F°v szarvastehén. A avarrá hasalva látom a fácánok hangtalan versenyfutását. Érzik, a hajtást, az ember veszélyé*. Mintha versenyt futnának életükért. Két lépésre tőlem fogoly csap fel. Hihetetlen. Nézem még meleg helyét: hogy nem vettem észre előbb... Ahogy fogyasztjuk az erdő* úgy sűrűsödnek a lövései*. Furcsa szaggatott sortüzek. Néha két fegyver egyszerre csattan, néha hallani, ahogy rádupláz a vadász kétcsövű fegyveréből. Már hallani a kiáltást is: — Fogjátok meg! Ott fut egy szárnyazott, nem tud repülni! >1 Mi meg arcunk, kezünk, ruhánk tépetve hajtjuk bokrok alján a kakast. Tétován megáll: merre szaladjon. Egyikünk ráugrik. Megvan. Fejbecsapják. Vadászni szép. Hajtani? Furcsán büszke az ember, ha ő rebbent egy vadat. Büszke, ha lelövik az „övét”. Tetszik a fácán repülése, s tetszik, ha golyótól találtán zuhan. A vadásztársaság több mint ötven tagja rendszeresen kijár fácánvadászatrn, nyúlra, fogolyra. Külön keltetöhózuk van, hogy legyen rhindig utánpótlás. Szállítanak a MAVAD- nak, — ez komoly bevételt jelent a vadásztársaságnak — és lőnek konyhára is, saját maguknak. Valaki kiált az erdő túloldalán : — Kakas! Rex a magyar vizsla már a harmadik fácánt hozza fogai között, gazdájának. A sűrűből ő hozza ki a lőtt vadat. Az erdőben ketten nótába kezdenek. Egy másik hajtó, letört ág terhétől szabadít egy nyomorodó facsemetét. Valaki józlizik, más őzet lát megint, azt kiáltja. Nincs kürtszó a vadászat végén. Ötvenegy fácán. Ebéd a Somlón. Öz- és fácán- pölkölt. Beszélgetés, nóta. Kiereszti szép hangját az egyik vadász. Arca csattanó piros a levegőtől, bortól. Vastag nyaka, hátratolt vadászkalapja, háttérben, a duplacsövű fegyver a falnak támasztva, s az udvaron merevedő fácánok sora reneszánsz festmény. Fácánvadászat volt Iszká- zon... — Miért vadásznak? Szemérmesen nem válaszolnak. Ahogy igaz szerelméről sem beszél az ember. Csak fogják a fegyvert, van olyan, akinek hétezer forintos puskája van, igazítanak egyet a töltényeshevederen — eey töltény két forint tizenhat fillérbe kerül —, hátracsapják a vadásztáskát, aztán gumicsizmásán indulnak az erdő felé. Közben, motyognak valamit, hogy az erdő. meg a jó lövés, meg a fácanpörkölt.., A vadász Széchenyi könyvében olvastam: eev vadászaton száznál több fácánt lőtt. — Mi nem lövünk ennyit. Minek. Meg ahhoz sok hajtó kell. A hajtó sokba kerül. Vagy ötven forint, vagy egy lőtt vad. — Sport-e a vadászat? — Sport. Csakhogy itt egy- egv lövés is rekordot jelent. Jó lövőnek lenni: rang. Az erdőt ismerni: rang. Nagy dolog vadásznak lenni. Nem olcsó mulatság, vizsgát kell tenni, s van amikor nem saját kedvére vadászik a vadász. Dú vadirtás például. Ki kell irtani a kányát. Akkor kelni kell, s indulni a nyomok után. — Jó az is. Mert jó az erdőn. S az is vadászat... S. BODA ANDRÁS Ön is Így kezdte A furcsán nagybetűzött felirat, amely a c-mben olvasható, naponta látható Szekszárdi utcáin, f ontosabban köröz. A BL> 57— 40 rendszámú Skoda hátsó rendszámtáblájának helyét foglalja el. Elől egy jókora „T” betű diszlik, ami ismeretes módon a vezető „tanuló” mivoltának külső ismérve. A belső bizonyára feszültség, némi lelki görcs, amelyet minden tanulója bármely szakmának ismer, vagy ismert. Joggal. Hiszen, amíg valaki a szakma mesterévé (vagy nem mindig mesterévé, de az egyedül üdvözítő papírral — jogosítvánnyal — rendelkező tulajdonosává) válik, addig nemcsak tanulnia kell, hanem némi türelmet is érdemel. Esetleg elnézést, ha kell egy jó szándékú mosolyt, de semmiképpen se megvető legyintést, vagy netán káromlást. Ugyanis mindenki így kezdte. Mint kezdő. ön is. Még hallgatóként sem kedvelem különösebben a fegyelmi tárgyalásokat, bár azt tartom, alkalmasint szükség van ezekre, hogy egy-egy embertársunkat megállítsuk, visszafordulásra késztessük, ha így, vagy úgy, de bizonyíthatóan rossz, ingoványos útra tévedett. Igen ám, de mi van akkor, ha egy viszonylag igen népes, és rangossága mellett nagyon humánus fegyelmi bizottság hosz- szán, hosszan birkózik — a szó átvitt értelmében — az elébe idézettel, mert a delikvens az istennek sem látja be, hogy amiért megidézték, abban nagyon is elmarasztalható. Hogy mi van akkor? Pont ezt volt alkolmam látni, hallani néhány nappal ezelőtt, amikor is a mulatós ember hírében nem ok nélkül álló vezető — akit korábban elég sokszor — éppen ez a hajlandósága sodort méltatlan helyzetekbe, a fegyelmi testület minden meggyőzési kísérlete ellenére egyre csak azt hajtogatta, hogy: — Úgy hiszem, nem ez a lényeg. Szóval, szerinte léffVegtelen, ha magatartásbeli botlásaival valaki visszatetszést, botránykozást arat. Arra a kissé türelmetlenül közbeszúrt kérdésre, hogy mit tart akkor lényegesnek, nem adott világos választ. Véleményem szerint azért nem, mert elfogadható választ igen nehéz is lett volna adnia. Az tudniillik, hogy ki hogyan, milyen fölkészültséggel, milyen eredményesen «dolgozik, valóban kulcskérdés egy ember megítélésében. De a kifogástalan, jó munka nem ód mentelmi jogot magatartásnormáink megsértőinek, ebben az esetben ne- ki, akit mindeddig a fehér asztal és a muzsikaszó vitt „kísértésbe ' és valahányszor oly módon, hogy annak ha nem is égig, de az ilyesmire igen érzékeny közvéleményig hatott a „puffanása". A fegyelmi elé citált balszerencsét emlegetett és rosszindulatú áskálódást. A bizottság viszont úgy döntött, hogy a nem vezetőhöz méltó magatartás visszatérő jellegű tanúsítása megérdemel egy megrovást. Aki a megrovást kapta, sértődötten távozott. S gyanítom, tón ma sem érti egészen, miért ne mulathatna ő, ha tetszik kivilágos virradatig a hivatalában, amikor pedig kiválóan megállja a helyét?! Természetesen azt sem érti, miért nem elhatja ki másnap az átmulatott éjszaka mámorát, amikor rengeteg, munkaidőn kívüli munkát is végez?! A közvélemény, amely mint fentebb is mondottuk, igen érzékenyen reagál a szocialista magatartásnormák megsértésére, valószínű inkább megérti miről van szó, ebben a hála istennek egyedinek is nevezhető esetben. Arról van szó ugyanis, hogy aki népes közösségek ügyeit intézve szerez magának — a szó legnemesebb értelmében — rangot, az hivatalos időn kívül is tartson igényt munkával kiérdemelt rangjának méltó viselésére. Igenis tartsa lényegesnek, hogy kapcsolatainak ápolása közben melyik lábára áll. Arra-e, amelyik szilárdan megtartja köztiszteletre érdemes vezetőnek, vagy arra, ami bizonytalan kimenetelű „táncba" viszi. Ez a lényeg! — óo — A TMDH gyakorlatából Tolvajok fegyelmi büntetése A TOLNAKER mözsi hűtő- kerítette, s évi nyereségrésze- házából lopott három láda sző- sedéséhek 25 százalékát meglét és hat láda uborkát egy vál- vonta. Az utóbbi belenyugo- lalat.j gépkocsivezetővel Kása dott büntetésébe, Kása azon- István targoncavezető. A válla- ban előbb a vállalati, majd a lat igazgatója Kása Istvánt fe- Tolna megyei Területi Munka- gvelmi büntetésül elbocsátot- ügy; Döntőbizottsághoz fordult ta, a gépkocsivezető alapbérét Panaszával. Mindkét fórumon ,,, , ,„ ... a fegyelmi bumetes súlyossáfe] evre 10 százalékkal csők- sérelmezte. Közlekedési csomópont Tatabányán A tovább épülő M 1-es főútvonal tatabányai szakaszán közlekedési csomópontot alakítanak ki. A forgalom zavartalan lel, ./nyomásához Tatabánya-Alsó térségében terelőutat építenek. (MTI Fotó — Bajkor József felvétele — KS) Hasonló eset történt Szekszárdi Állami Gazdaság sárközi kerületében, ahonnan Tóth István gépkocsivezető lopott el négy másik személy segítségével öt zsák búzát. Tóth fegyelmi büntetése szintén az elbocsátás lett; társai csekélyebb következménnyel úsztak meg botlásukat. Tóth éppúgy hiába remélte büntetésének egyhítését a vállalati munkaügyi döntőbizottságtól és a TMDB-től, mint Kása. A TMDB elnöke mindkét végérvényes határozat indoko- ssában rámutatott arra, hogy i társadalmi tulajdont bár kis mértékben károsító lopások szervezői megérdemelték a legsúlyosabb fegyelmi büntetést. Az elnök ugyanekkor emlékeztetett arra, hogy a vállalatoknál egyre differenciáltabban szabják ki a fegyelmi büntetéseket, ezért azok ellen ritkán fordulnak az érintettek jogorvoslatért. 1911. december 23,
