Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-02 / 284. szám

Szölooltwsiiiy-SerakcatunBceaft ismét m egnyitottuk! Állami gazdaság BORKOMBINÄT, SZEKSZÁRD (BENZINKŰTTAL SZEMBEN) (19) Sajnos, jót alig hozott. Be­vezetőül azt kell kiemelni, hogy az esőhiányos, hosszú, száraz hónapok után, a szo­katlanul meleg, nyárias na­pokra, átmenet nélkül és idő előtt szakadt ránk a tél, rend­kívül erős hideggel, hóeséssel. A közel három hétig tartott igen enyhe napokra 19-én, Er­zsébet napján este nyugatról orkánszerű széllel járt viha­ros esőt kaptunk, a hőmér­séklet 15 C fokot esett, az eső havazásra fordult, s reggelre az első hó mindent betakart. A havazás két napon át tar­tott, s 28 mm csapadékot pro­dukált. A rendkívül erős fa­gyok egy hétig tartottak, s csak a hó végére enyhültek, amikor az utolsó három nap alatt 5 mm esőt is kaptunk. A novemberi csapadékunk — rossz megosztásban — ösz- szesen 45 mm-t tett ki, mely Milyen volt az időjárás novemberben Szekszárdon ? a havi átlagnál 20 °/o-kal ke­vesebb. A rendkívül száraz 1971. esztendőben eddig csak 390 mm csapadékunk volt, ezt összehasonlítva az előző évii hónapjának adataival, 162 mm (kb. negyedévi) lemaradást mutat. A napos órák száma érthe­tően kevés volt, mert több­nyire párás, borult, felhős na­pok uralkodtak, míg szélből bőven kijutott az elmúlt hó­ban, 19-én, 20-án tombolt leg­erősebben, miközben havazott, hófúvások keletkeztek, s ezek közlekedési akadályokat okoz­tak, de mifelénk viszonylag kisebbek voltak a bajok. A hóréteg 10 cm maximum­mal tíz napon át szolgált jó takaróul a rendkívül erős fa- iyos napok alatt, 30-ára csak hófoltok emlékeztettek az el­múlt zord időjárási napokra. r Úttörők szaktárgyi versenye Az idén. is meghirdették az úttörők országos szaktárgyi versenyét, amely csapaton 'belüli,, városi, illetve járási, budapesten kerületi, továbbá megyei, illetve budapesti és országos fordulóból áll. (A csa­paton belüli versenyeket 1971. december 1. és 1972. január 31. között, a járási, - városi, kerü­leti döntőket 1972. február 1. és 28., a megyei, a budapesti döntőket ,1972. március 1. és 31„ -az országos döntőket pe­dig 1972 júniusában bonyolít­ják Je.) A szaktárgyi versenyéken a {tiírásnak megfelelő osztályba járó valamennyi általános is­kolai tanuló részt . vehet, a bukottak kivételével. Indulhat­nak nem úttörők és gyengébb tanulmányi eredményű gyere­kek is. Az orosz nyelvi szóbeli ver­senyt külön kategóriában a 7. és 8. osztályosoknak (normál CARTE MAXIMUM és ké­peslevelezőlap-gyűjtők figyel­mébe! Képeslap-újdonság, , a 8 levelezőlapból álló KÉPES KRÓNIKA-sorozat, amely a december 6-án megjelenő, azonos tárgyú bélyegekhez is kapcsolódik. A képes levele­zőlapok sorozatonként 16,— Ft-os áron már kaphatók, vi­dékre is megrendelhetők a Képeslap Szakboltból, Buda­pest, VI., Népköztársaság út­ja 42. (45) heti háromórás), valamint orosz tagozatos (heti 5 órás) osztályba járóknak rendezik. Budapesten külön kategóriá­ban versenyeznek azok a paj­tásak, akik az orosz nyelvet a 3. osztálytól szakosított rend­szerben tanulják. Az országos versenyre ugyancsak külön kategóriában nevezhetők azok a 7. és 8. osztályosok,, akik legalább két évet töltöttek a Szovjetunióban. Matematikából (külön kate­góriában a 7,-esek és 8,-osok, kémiából, fizikából, történe­lemből, természetismeretből (élővilág), földrajzból csak 8. osztályosok, magyar nyelv és irodalombói. külön kategóriá­ban a hetedikesek és nyolcadikosok indulhatnak, a képzőművészeti és iparművé­szeti versenyen szintén külön kategóriában az 5.. 6. és 7. 8. osztályosok vehetnek részt. „SzakáJy Testvérek” Épí­tőipari Ktsz azonnali ha­tállyal felvesz gépkocsivezetőt* gépkocsirakodót, kazánfűtőt és 16 életévüket betöltött nőket szövő munka­körbe, tanulónak K Jelentkezés: Szeles zárd, Rákócai u. 15. sz. alatt. (43) Szekszárdi gyár felvételt hirdet JOGÜGYI ELŐADÓI állás betöltésére. Jelentkezéseket a Magyar Hirdető szekszárdi kiren­deltségére kérjük „Azon­nal 364189” jeligére. (42) Állattenyésztési Kutató Intézet Kísérleti Gazda­sága, Alsótengelic felvesz vizsgával rendelkező üzemikonyha-szakácsot. Jelentkezés személyesen, vagy írásban, középhidvé- gi központban. (46) Városgazdálkodási Válla­lat felvételre keres' fűtésszerelő szakmunkásokat'' ' és olajtüzelésű kazánokhoz fűtőket Jelentkezés: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. (44) Szeretett testvérünk, CSAPÖ GYULA temetése december 2-án 14 órakor lesz az újváro­si temetőben. A gyászoló család (47) Gépész, erdő. és faipari mérnököt, vagy technikust különböző munkakörbe felveszünk. „Faipar” jel­igére a Kiadóba kérjük a jelentkezéseket. (29) Falusi ifjúkommunisták a KISZ kongresszusi határozatainak végrehajtásáról A falusi ifjúkommunisták is becsülettel teljesítették a KISZ legutóbbi kongresszusá­nak határozatait — erről ta­núskodnak az elmúlt négy esztendő eredményei. Átlago­san másfél százezren vettek részt az előirányzatok túltel­jesítésére, á terméshozamok növelésére s aiz egyéb felada­tok megoldására kibontako­zott munkaverseny legkülön­bözőbb formáiban, sőt 1970- ben, a X. pártkongresszus tiszteletére indított munka­mozgalomban 300 ezernél töb­ben segítették a vállaltak el­végzését. A falusi fiatalok tenniakarása, kezdeményező szelleme a szocialista brigád­mozgalom fejlődésében is le­mérhető: 80 000 fiatal terme­lőszövetkezetben, 40 000 álla­mi mezőgazdasági üzemben, 12 0C0 ifjú pedig fogyasztási szövetkezetekben alakított bri­gádokat, vállalta, hogy szo­cialista módon él, dolgozik. A két kongresszus közötti időszakban csaknem ötezer KISZ-szervezet és 3500 úttörő- csapat dolgozott a védnökség! feladatok elvégzésén. A fásí­tási védnökség 19 000 hektár­nyi erdővel gyarapította a népgazdaságot, több tízezren segítették társadalmi munká­ban is a kiskörei Tisza—2 vízlépcső építését. A mező- gazdasági ifjúság egymillió katasztrális hold legelő tisz­títását és karbantartását vé­gezte el, s a KISZ támogatá­sával 1970-re több mint 125 ezer falusi fiatal vált mező- gazdasági szakmunkásáé, il­letve betánított dolgozóvá. A mezőgazdaságban dolgo­zó fiatalok négy esztendő alatt több mint 900 esetben adtak számot versenyen is szakmai felkészültségükről. Az agrár- értelmiségi fiatalok közül az elmúlt kongresszus óta 213 mérnök és 225 technikus nyerte el dolgozatával a ..ki' váló” címet s 1539-en váltak „a szakma ifjú mesterévé”. ...Apróhirdetések... HÁZ eladó 380 négyszögöl sző­lővel. Szék."zárd, őcsényi szőlőhegy 251. (S éllei) ____________________(7) C T TRABANT sürgősen eladó. Szekszárd, Kadarka u. SZÖVOSZ. Kollégium (Uzsák.)_____________(18) F ÖLDSZINTES, kétszobás szö- vektezeti lakás eladó. ,,Tarcsay u. 364144” jeligére a szekszárdi hir­dotóbe,_________________________ (21) MÖZS Szent István u. 8G. sz. alatti ház 1000 négyszögöl telek­kel eladó. (4) EGYEDÜLÁLLÓ nő eltartását, esetleg betegápolását vállalnánk Tolnán lakásért, vagy lakást is tudunk biztosítani. ,,Aki 9 éves lányunknak nagymamája tudna lenni 361141” jeligére szekszárdi hirdetőbe. ,__________(8) K ISGYERMEK mellé öt napos munkahéttel bejárónőt keresek, megegyezéssel. Érdeklődni 12—463 telefonon, munkaidőben. (28) ~A MERKÚR “pécsi telepe közü- letektől és magáneladóktól meg­vásárol bármilyen típusú, évjára­tú és műszaki állapotú használt személyautót napi áron. Nagy választékban kínál eladás­ra a legkülönbözőbb . igényeket ki­elégítő használt személyautókat. Cím: Pécs, Först Sándor u. 6. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—15 óráig, szombaton 8—11,30 óráig. ________________________________________(10) G ARÁZS kiadó. Szekszárd, Tar­csay V ,u. 11. (35) MINDEN típusú gépkocsihoz hü- tőtakaró készítését vállalom. Te­leki Viktor kárpitos, Bonyhád. v__________________________________(34) Ü RES albérleti szobát keresek Szekszárdon. ,,December 364178” jeligére a hirdetőbe.____________(32) G YERMEKTELEN házaspár ré­szére üres szoba kiadó. Szekszárd, Bocskai u. 6.______________ (33) É JJELIŐRT azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: Népbolt 24. sz. Vasbolt, Szekszárd. (41) NYUGDÍJAS eladót félműszakra felveszünk. BÁV, Szekszárd* Ga­ray tér io._________ (40) 3 x40 és 2x40 wattos neon arma­túrák és jó állapotban lévő Író­asztalok eladók az OTP Tolna megyei Igazgatóságánál. (38) A DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatósága közhírré teszi, hogy Szekszárd, Mérey lakótelep részére megépített 20 kv-os ve­zetéket és faoszlopos transzformátor-állomást feszültség alá helyezi 1971. december 3-án. A létesítmények mindennemű rongálása életveszélyes és TÍL0S! Az ebből eredő károkért a vállalat semminemű felelősséget nem vállal. (36) IJj műsor december 1-től tV Mara. a Gemenc Bárban ? • ^GB*nc> Sf FELLÉPNEK: liiíi nocsKíu uyma, lantiidiencKe! Baranyi Zsuzsa, római lány Beatrix, a lasszók sztárja ff» ABU MON Ilii Duo Emilio, artisták Duo Beaton, kard egyensúlyozok ZENE: Verbányszki duó NYITVA: 21—03 óráig CNEKEL: Szirtes Bella Hétfőn szünnap. (31)

Next

/
Thumbnails
Contents