Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-14 / 294. szám
V Elnapolták a Biztonsági Tanács vitáját Meghalt Ivan Basev Ssovjetellenea provokáció Nyugat-Pakiaxtánban Kép Kelet-Pakisztán fővárosából, az ostromlott, bombázott, körülzárt Darcából. (Képtávírónkon, érkezett). Köves Tibor, az MTI tudósítója írja: Hat és fél órás vita után, magyar idő szerint ma reggel 6,35 órakor elnapolással fejeződött be a Biztonsági Tanács amerikai kérésre „rendkívüli sürgősséggel” összehívott ülése. Ezen Szvaran Szingh indiai külügyminiszter, illetve Bhutto pakisztáni miniszterelnök- helyettes és külügyminiszter csaknem két-két órás beszédben fejtette ki kormánya álláspontjait az indo-pakisztáni konfliktusról. India és Pakisztán képviselőjének meghallgatása után George Bush amerikai képviselő javasolta, hogy minden további konzultáció és vita nélkül azonnal szavazzanak. Teljesen világossá vált, hogy a „rendkívüli sürgősségnek” amerikai részről nem a kompromisszumos megoldás keresése volt a célja, hanem a szavazás kierőszakolása, s az egyoldalú, a probléma gyökereit figyelmen kívül hagyó javaslat Ügyében, propagandacélokra kiaknázható szovjet vétó ki- provokálása. A New York Times ma reggeli jelentése szerint Nixon elnök utasítására az Enterprise amerikai atommeghajtású repülőgép-anyahajó más flottaegységek kíséretében vietnami Vizekről a Bengáli-öböl felé tiajózák, állítólag azért, hogy fedezzék” a külföldi állampolgárok kiürítését Kelet- Pak isztánból. Az indiai hadsereg szóvivője Calcuttában bejelentette, hogy a Dacca körzetében a hét végén ledobott ejtőernyősök északkeleti irányból megközelítették a város külső területeit és összecsaptak a pakisztáni katonai egységekkel. A szóvivő szerint a pakisztániak erőteljesen védekeznek. Elnéző magatartást tanúsító pakisztáni hatóságok jelenlétében szovjetellenes provokáció történt vasárnap a nyugatpakisztáni Iszlámábád repülőterén. Miután a repülőtéren földet ért két szovjet IL—18-as repülőgép. hogy a szovjet nagy- követség, kereskedelmi 'kirendeltség munkatársainak családtagjait, valamint szovjet szakembereket hazaszállítsa, külön autóbuszon odaszállított személyek szoros gyűrűben körülfogták a gépeket. A provokátorok zavarták a beszállást és a gépek fölszállását, sőt né- hányan köveket hajigáltak az elutazó asszonyokra és gyermekekre. A huligánakciót a pakisztáni néppárt vezetői irányították. Az arcátlan támadást a rendőrség vezető beosztású tisztviselőinek jelenlétében hajtották végre. A repülőtéri főnökség pedig úgy rendelkezett, hogy a lépcsőfeljárókat Is \Ár volítsák el a repülőgépektől. Ez az akció csakis úgy értékelhető, mint bizonyos körök kísérlete a pakisztáni— szovjet viszony mérgezésére. A Szovjetunió pakisztáni nagykövetsége a történtek miatt határozottan tiltakozott a pakisztáni hatóságoknál. Megérkeztek a Singapore-i repülőtérre a brit légierő szállító repülőgépei, amelyek Ke- let-Pakisztánból szállították el a külföldieket. Az AP jelentése szerint az evakuáltak között magyar állampolgárok is vannak " A brit külügyminisztérium szóvivője szerint a külföldiek elszállítása befejeződött. A gépek Singapore-ból hétfőn érkeznek Angliába. A nagy nyugati hírügynökségek tudósítói az ostromgyűrűbe zárt kelet-pakisztáni fővárosból, Daccából küldött helyszíni jelentéseikben arról számolnak be, hogy a pakisztáni hatóságok váratlanul kijárási tilalmat rendeltek el és a katonaság házról házra járva kutat gerillák után. Valószínűnek tartják, hogy az ostrom rövidesen megkezdődik. A Bang- la Desh gerillái ágyútüzet zúdítottak a pakisztáni hadsereg védelmi állásaira, valószínűleg a támadás tüzérségi előkészítéseként. Senki sem tudja, hogy pontosan hol lehetnek azok az indiai ejtőernyősök, akiket a hét végén dobtak le a város környékén az indiai légierőbe, likopterei. A lakosok egy része elhagyta a várost — a többiek a pakisztáni katonai hatóságok utasítására, lövészárkokat ásnak. A külföldiek elszállítása befejeződött, azok, akik a városban maradtak a vöröskeresztes központnak nyilvánított Intercontinental hotelben kerestek menedéket. A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint a Bangla Desh kormánya Jessoréban létrehozta ideiglenes székhelyét. Eredménytelenül végződött a 7. szavazás is az olasz elnök- választáson. Az újdonság mindössze az volt, hogy hétfőn délelőtt a legnagyobb olasz párt, a kereszténydemokraták képviselői és .szenátorai a pártvezetőség utasítására tartózkodtak a szavazástól, így ezúttal elmaradt a vetélkedés a két legerősebb jelölt Fanfani, volt miniszter- elnök és De Martino szocialista párti miniszterelnök-helyettes között. De Martino 408 szavazatot kapott hétfőn délelőtt és 505 lenne szükséges a többséghez. A szociáldemokrata Saragat, a most lelépő elnök 51, a liberális párti Malagodi pedig 50 szavazatot kapott. Négy- százhuszonnégy képviselő tartózkodott a szavazástól, üres cédulát dobott be 51. A Montecitorio palotában, ahol az elnökválascztó szavazáAz elmúlt éjszaka, a hegyekben történt baleset következtében meghalt Ivan Basev, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának tagia. a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere, nemzetgyűlési képviselő — jelentette be hétfőn délután adását megszakítva a szófiai rádió. Ivan Basev temetésének megszervezésére Böcz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Még a vitazáró ENSZ-köz- gyűlési szavazás előtt Egyiptom állandó ENSZ-képviselője eljuttatta U Thant főtitkárnak annak a válasznak a szövegét, amelyet Szadat elnök adott Kairóban az afrikai államfők kérdéseire. Szadat kifejtette, hogy Egyiptom teljes mértékben kész alávetni magát a Biztonsági Tanács 242. számú határozatának, miként azt Jarring február 8-i memorandumára válaszolva is kinyilvání. tötták. 1. Egyiptom eszerint kész hozzájárulni a Jarring közvetítésével folytatandó tárgyalások felújításához, illetve a febsokat tartják, továbbra is folynak a színfalak mögötti alkudozások egy olyan kompromisszum érdekében, amely lehetővé tenné, hogy valamelyik jelölt megszerezze a szükséges többséget. A kereszténydemokraták saját állításuk szerint szintén e titkos tárgyalások sikerének előmozdítása végett szólították fel képviselőiket a tartózkodásra. (MTI). Georges Pompidou francia és Richard Nixon amerikai elnök vasárnap este az Azori- szigeteken levő Angra városába érkezett, hogy megkezdjék nagy érdeklődéssel várt tanácskozásaikat a nyugati világot sújtó pénzügyi válságról és az amerikai elnök terbizottság alakult, amelynek ve- zetője Zsivko Zsivkov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes. A tragikusan elhunyt külügyminisztert kedden, helyi idő szerint déli. tizenkét órakor temetik, előtte pedig a bolgár néphadsereg központi tiszti há. zában ravatalozzák fel. (MTI) ruár 8-i kezdeményezés szellemében a bekeegyezmény megkötéséhez. 2. Egyiptom az izraeli csa- * patkivonás első szakaszában kész a Szuezi-csatorna újra- megnyitására, feltéve, hogy íz. rael pozitív választ ad Jarring február 8-i jegyzékére. 3. Egyiptom elismeri a békeegyezményben rögzítendő biztos és elismert határokat azon az alapon, hogy az izraeli erőket vissza kell vonni a megszállt arab területekről az 1967. június 5-i határvonalakra. Ezt a feltételt az afrikai egységszervezet határozata és Jarring memoranduma egyaránt rögzíti. ’ 4. Egyiptom elfogadja az ENSZ-garanciákat: demilitari- zált övezetek létesítését a határ két oldalán, s nemzetközi erők állomásoztatását bizonyos stratégiai jelentőségű pontokon. 5. Egyiptom hozzájárul ahhoz, hogy Sharm El-sejkben nemzetközi erők jelenléte garantálja a hajózás szabadságát a Tiran-szorosón. Riad egyiptomi külügyminiszter elutasította azt az amerikai manővert, amely az afrú kai határozati javaslat olyan értelmű módosítására irányul, hogy „pozitív válasz” helyett csupán „választ” követeljen a közgyűlés Izraeltől Jarring február 8-i jegyzékére. lésein többé-kevésbé egységes nyugat-európai irányvonalat képviselhet az Egyesült Államokkal szemben, miután Franciaországnak és Nyugat- Németországnak egy héttel ezelőtt sikerült egymáshoz közelebb hozni a valutaválságról vallott nézeteiket. Még mindig nincs elnök Olaszországban Egyiptomi feltételek a tárgyalások felújítására Nixon—Pompidou találkozó Horvát pártvezetők lemondása Vasárnap Zágrábban összeült a Horvát Kommunisták Szövetségének Központi Bi- eottsága, hogy megtárgyalja azokat a feladatokat, amelyek iá JKSZ Elnöksége december első két napján megtartott elnökségi ülésének határozataiból fakadnak. A Központi Bizottság ülésén dr Szavka Dabcsevics-Kucsar a HKSZ KB elnöke és Pero Pirker, a HKSZ KB titkára lemondott a Horvát Kommunisták Szövetségében viselt minden tisztségéről, ami egyidejűleg a Jugoszláv Kommunisták Szövetségében betöltött funkcióik megszűnését is jelenti. Elhatározásukat megindokolva, dr. Szavka Dabcsevics- Kucsar kijelentette: „Egyetértek a JKSZ elnökségének és Tito elvtársnak a személyemre vonatkozó bírálatával, amely szerint felelős vagyok azért, hogy Horvátországban elhatalmasodtak a szocialista- ellenes és soviniszta kilengéseik. Hibás vagyok, mert Tito elvtárs figyelmeztetése ellenére is lebecsültem ezt a veszélyt, amellyel az osztály- ellenség fenyegetett és felelős vagyok azért is, mert a HKSZ szervezetei és vezetősége nem tanúsított kellő ellenállást e veszélyekkel szemben”. A HKSZ KB ülésén ezután ismertették Mika Tripalónak, a JKSZ Elnöksége és a Végrehajtó Iroda tagjának Joszip Broz Titóhoz intézett levelét, amelyben bejelenti, hogy lemond a JKSZ-ben viselt minden tisztségéről és az állam- elnökségi tagság funkciójáról is. Tripalo levelében lemondását megindokolva hangoztatta, elismeri a JKSZ Elnökség bírálatának jogosságát abban, hogy nem volt elég határozott, hanem engedékenynek mutatkozott a nacionalizmussal és a sovinizmussal szemben. A HKSZ Központi Bizottságának ülésén bejelentette még lemondását központi bizottsági tagságáról és a KB végrehajtó bizottsági tagságáról Marko Koprtla. Hangsúlyozta, hogy felelősnek érzi magát a kialakult helyzetért, mert a nacionalista és soviniszta jelenségekkel nem szállt szembe kellő eréllyel. A jugoszláv belügyi szervek közlése szerint őrizetbe vették Ivan Zvonimir Csicsakot, a zágrábi egyetem prorektorát. Drazsén Budisát, a zágrábi egyetemistáik szövetségének elnökét és Goran Dodikat, az egyetemista szövetség alelnö-' két. elfogató parancsot adtak ki továbbá Ante Paradzsik ellen. Nevezettekkel szemben, hangoztatja a belügyi szervek közlése, annak alapos gyanúja merült fel, hogy tevékenységükkel az állami és társadalmi rend erőszakos és alkotmány- ellenes megváltoztatására törekedtek. A belügyi szervek ezenkívül őrizetbe vettek még további Ifi egyetemistád vezeti pekingi, valamint moszkvai látogatásáról. A két elnök hétfőn két ízben találkozott egymással, majd kedden tartják a záróülést. Pompidou elnök egyébként vasárnap este az ugyancsak az Azori-szigeteken tartózkodó Marcello Caetano portugál miniszterelnökkel tanácskozott. Jól értesült források szeAz azori csúcs az első sorozata a Nixon és az Egyesült Államok szövetségesei között tervezett tanácskozásoknak. rint Caetano kifejezte azt a reményét, hogy a Portugália és más nem közös piaci ipari ország érdekelt nem éri károsodás az A Reuter szerint Pompidou tfixonnal tartandó megbeszéeurópai gazdasági közösség kibővítése miatt. (MTI). T