Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
Gyenge rajt után magára talált a Szekszárdi Vasas Három szakasz az őszi teljesítményben — Huth, Turgonyi és Tóth minden mérkőzésen szerepelt Mojscii István Amikor, a Szekszárdi Vasas NB III-as labdarúgócsapatának 1971—72. évi bajnokság ószi idényében elért eredményét értékeljük, elismeréssel kell..szólni azokról a játékosokról, akik Összefogásukkal, fegyelmezett játékukkal kiharcolták a 7. helyét. Az-'elismerésből kijut a vezetőknek' is, akik erkölcsi támogatásukkal segítették az együttes szereplését.. Az elmúlt évi bajnokság tapasztalatai szükségszerűen vezették. fel a megoldásra váró feladatokat. Elsődlegesen azt, hogy a csapatból eltávozott és az aktív játéktól visszavonultak helyét friss erőkké! töltsék be. A . szakvezetők előzetes tárgyalásai után a kilenc eltávozott játékos helyett 11 labdarúgót igazoltak. Közülük 2 kapus, 3 védő, 2 középpályás és 4 csatár. A bajnokságra való felkészülést egyáltalán nem mondhatjuk jónak. Sók * volt • az edzésekről való távolmaradás, öt kerettag egyáltalán nem készült. Jellemző, hogy a heti négy edzésből több játékos csak kétszer dolgozott, ami az előkészületi mérkőzések csapa tépi lésének tervét nagyban hátráltatta. Az őszi idény kezdetéig sem jávult lényegesen a helyzet, ebből adódóan az első öt bajnoki mérkőzés a sikertelen szereplés sorozatát hozta: mindössze egy por.tot szerzett, három adott góljával szemben 13-at kapott. Ezután az átszervezés pétié *Uir.a következett, amely egyszeribe n\egváltoztatta a további szereplest. Ebben a sikersorozatban a megszerzett pontok mellett már láttunk játékot, tapasztaltunk lelkesedést is. Nőtt az egyéni teljesítmények átlaga, ezzel párosulva egységesebbé vált a csapatmunka. A -Vasas szeptember 19 és október 17 között, lejátszott üt. mérkőzését megnyerte, a csatársor 11 gólt lőtt, a védelem egységét bizonyította, hogy az ellenfelek egy.-, szer sem tudlak a kapuba találni. A szép sorozatot a jó eredményeket ezt követően újból a kienge-í dés időszaka követte. A csapaton belül néhány játékos felfogásában önteltség mutatkozott és kiütköztek az erőnléti hiányosságok. Sérülések, kiállítások zavarták a légkört és súlyosbodtak az edző ösz- szeállítáSi gondjai. Ennek következtében a harmadik periódus összteljesítménye gyengébb veüt az előzőnél. A 11—15. fordulóban hat pontot gyűjtött a csapat, a 7:l0-es gólkülönbség az egyes csapatrészek visszaesését mutalta.Az őszi idény befejezése után a Vasas az NB III-as táblázat hetedik- helyét foglal la el. Az össze- ■ sites': t 15 7 3. 5 21—23 17 Tavaly ősszel két ponttal szerzett kevesebbet az együttes, akkor a gólkülönbség 22—13 volt. Ez év tavaszán a kiesés ellen harcoltak a Vasas labdarúgói és csupán 12 pontot szereztek, csatáraik 13 gólt lőttek, a yédők 2l-et kaptak. Az 1971—72. .évi bajnokság első része tehát ismét fejlődésről tanúskodik. Mint pályaválasztó 10. mint vendég 7 pontot gyűjtöttek. A -4-5 forduló során 6 mérkőzésen nem kapott és 4 találkozón- nem rúgott gólt a csapat. A 21 gólból Majsai és Fenyvesi négyét, Dobos hármat. Soós, Tárnok és Fiath kettőt, míg Gitt, Fehér, Rózsa és Rostási egyet-egyet szerzett. összesen 21 játékos szerepelt az ősszel, közülük Tóth, Turgonyi és Huth minden találkozón tagja volt a csapatnak. Palatinusz János edző a. bajnoki mérkőzéseken nyújtott egyéni teljesítményeket 1—10- es osztályzattal ériékelte. Az így kialakult összteljesítmény utáni rangsor a játékosok között: (záró-, jelben a játszott mérkőzések száma) Majsai (13) 5,9, Tárnok (10) 5,4, Fiath (14) 5,3, Rostási (3) 5,3. Molnár (11) 5,2, Lelő vies (14) 5,0, Huth (15) 4,3, Dobos (11) 4,8, Fenyvesi (10) 4,8, Fehér (4) 4,7, Soós (7) 4,7, Kovács (4) 4,5, Gitt (6) 4,5 Turgonyi (15) 4,2, Bodnár (6) 4,1,' Tóth (15) 4.1, Hegyi A, (3) 4,0. Gómann (8) 3,5. Fiath Tamás Ahhoz, hogy a bajnokság második felében is sikerrel szerepeljen a Vasas és versenyben tudjon maradni a középmezőnyben, a védőknek javulni kell a szoros emberfogás alkalmazásában a Isözelhar- cokban való bátor ütközésekben. Középpályán az erőnléti hiányosságok felszámolása mellett a játékszervezésben kell előbbre lépni. A csatársor játékából sokszor hiányzott a tervszerűség, a folyamatosság. Néhányan könnyen megadták magukat védőkkel történt összecsapások után, ilyenkor kedvetlenül játszottak. A további sikeres helyi állás érdekében a szakvezetés minden segítséget megad a csapat számára. Segtíeni akarásukkal kell, hogy párosuljon a rendezett magánéletű, felfogásban fejlett játékosok sportvonatkozásbeli felnövése a tavaszi - idény újabb nehéz feladataihoz. Szerződésbontás A Szekszárdi Dózsa SK elnöksége és Nagy János vezető edző között közös megállapodással szerződésbontás történt. Köszönet Dunaföldvárott van az első fedett uszodája megyénknek. Igaz, • hogy mérete nem tökéletes, de ennek ellenére örömmel kell üdvözölni, mert így alkalom nyílik felkészülni úszóinknak versenyzésre is. A gyógyhatású fürdőt különben a Szekszárdi Dózsa, valamint a Szekszárdi Sportiskola atlétái is felkeresik vasárnaponként, akik a szabadban tartós terhelési edzést folytatnak, 8—)0 kilométert futnak és utána mennek a fürdőbe. Ott a személyzet vendégszerető, udvarias kiszolgálással segíti elő az egész hét fáradságos edzésmunkája után regenerálódásukat. Ezért a Szekszárdi Dózsa atlétikai szakosztálya, valamint a sportiskola igazgatója ezúton is köszönetét mond a fürdő dolgozóinak.. Elégedettek Pakssal Ülést tartott a BLSZ NB III-as bizottsága A Budapesti Labdarúgó Szövetség NB III-as bizottsága értekezletet tartott, melyen az illetékes megyék képviselői is részt vettek. Tolna megye az NB III. középcsoportjában érdekelt, a Paksi Kinizsivel. Góliás Róbert, a BLSZ főtitkára tájékoztatójában ismertette az őszi idény legfontosabb eseményeit. Megemlítette, á középcso- pörtban két mérkőzés maradt el, melyet utólag lejátszottak: a Baja— Ganz-Villany és a Kiskörös— ÉGSZÖV. A főtitkár szerint feltűnően sok volt az óvás, melynek többsége nem volt megalapozott. A Kiskőrös—Elektromos mérkőzést az Elektromos megóvta, mert — állításuk szerint — Kiskőrös csapatában olyan játékos szerepelt, aki más egyesületnél van igazolva. A Dunaújvárosi Építők—Vecsés mérkőzést is megóvták a dunaújvárosiak, mert szerintük Vecsés csapatában jogosulatlanul szerepeltetik Takács nevű labdarúgójukat. A főtitkár végül ismertette azokat a feladatokat. m el veket a közeljövőben végre kell baitani. illetve az ügyben dönteni kell, így a sárga, és piros színű lapok felmutatása ügyében is. , Szegvári Antal NB III-as bizottsági tag a kiállítások számát tartotta túl magasnak, mely szám szerint 101, a BLSZ áltál irányított három NB III-as csoportban. A középcsoportbol Vecses és Jánoshalma „tűnt” ki. Vecsésből öt, Jánoshalmából négy Játékos került az őszi idényben kiállításra Az Ercsi—Jánoshalma mérkőzés után történt játékvezetővel szembeni sportszerűtlenség miatt négy hazai mérkőzésre tiltották be az vrrsi pályát. Egy mérkőzésén elő- fordult az is, hogy a Játékvezető iró-o+i- egv hónapra Tiltottak el a vezetéstől. Sérelmezte, hogy a -liga- értekezleteken Baja egyszer sem je- . lent meg, sőt az elmaradt Baja Ganz-Villany mérkőzés ugyeben sem keresték a kapcsolalot a szövetséggel és a főtitkárnak kellett úgyszólván az .utolsó órák- ban intézkedni. A paksiakkal kapcsolatban elismerőleg nyilatkozott, egyetlen kérése: legalább kéthetenként legyenek ott a ligaértekezleteken, mely alkalmas arra is, hogy a következő ellenfelekkel megbeszéljék a kezdési időpontokat és az esetleges problémákat Papp Árpád bizottsági tag a játékvezető-küldést ismertette, melyből kiderült, hogy az őszi rajtra egyedül Tolna megye nem terjesztette fel Időre a javasolt játékvezetők névsorát. A beszámoló után a megyék képviselői mondták el észrevételeiket, javaslataikat. így határozat született, mely szerint többek között a jövőben kötelező a sárga és a piros színű lapok felmutatása, figyelmeztetés esetén. Ezf a játékvezetőnek jelentésében rögzíteni kell, a szövetség nyilvántartást vezet a figyelmeztetett játékosokról és kiállítás esetén ez súlyosbító körülménynek számít. Valamennyi résztvevő hozzájárult aHhoz is, hogy a jövőben a játékvezetők saját megyéjükben is vezethessenek mérkőzést. Szegvári Antal lis^aértekezlet- vezető, a fegyelmi bizottság tagja, a hivatalos megbeszélés után munkatársunknak a következőket mondta: __ Elégedettek vagyunk minden s zempontból a Paksi Kinizsivel. Láttam őket: kultúráltan és sportszerűen játsszanak, és az ellenfelek is elismerőleg nyilatkoztak róluk, örülünk, hogy az általunk irányított! középcsoportba kerilltek° : !ASr . s; e e= kas — labdarugó-bajnokság végeredménye 1. Mezőg. Szakisk. 6 5—1- 20-6 10 2. 505. Ipari Isk. 6 3 12 10-9 7 3. Domb. Apáczai 6 2 1 3 7-16 3 4. Garay Gimn, 6 1—5 8-14 2 Költségvetési Üzem Decs felvesz ÉPÍTÉSZTECHNIKUSOKAT, BÉRSZÁMFEJTŐT, valamint LEÍRÓ KÖNYVELŐT. Telefon: Decs 33. (168) Konyhabútorok, lakószobák, kárpitos garnitúrák, függönyök, szőnyegek nagy választékban kaphatóik a Tamási „Kop-Ka” áfész lakberendezési áruházában. . (179) Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy december 27 —31-ig év végi leltározást a pécsi mohácsi siklósi szigetvári szekszárdi dombóvári tamási fióktelepeinken. A LELTÁROZÁS IDEJE ALATT AZ ÁRUKIADÁS SZÜNETEL. Baranya—Tolna megyei Élelmiszer- és \ cgyiárn Nagykereskedelmi Váll. Pécs, Kossuth L. u. 21. < Árukísérőket, RAKTÁRI FÉRFI DOLGOZÓKAT FELVESZÜNK. TITÁN. Kereskedelmi Vállalat Szekszárd, Keselyűs! út, (142) Gépész- erdő- és faipari mérnököt, vagy technikust különböző munkakörbe felveszünk. „Faipar” jeligére a Kiadóba kérjük a jelentkezéseket. ____________________(29) A Szekszárdi Állami Gazdaság várdombi sertéskombinát munkahelyre olajtüzelésű fűtővizsgával rendelkező KAZÁNFŰTŐT keres azonnali belépéssel. Jelentkezés Várdomb sértéskombinát vezetőjénél. (189) A megyei Tüdőgondozó Intézet TAKARÍTÓNŐT KERES NAPI 3 ÓRAI MUNKÁRA. Az alkalmazás feltételeiről Szekszárd, Vörösmarty u. 5. szám alatt lehet érdeklődni. (18C) MINDEN MÉRETBEN MG. TSZ-EK. ÁFÉSZ-SÜTŐÜZEMEK, MAGÁNKISIPAROSOK ÉS SÜTŐIPARI VÁLLALATOK RÉSZÉRE SZÁLLÍTUNK. Címünk: Épületkarbantartő Ktsz, Bátaszék, Budai u. 46. Telefon: 24, 57, 61. (99) Balaton déli oldalán part közelében, Harkányban, Abali- geten, Orfűn, Baranya megye és az ország bármelyik területén lévő ingatlanok, üdülők — telkek — eladását jelentse be a nyilvántartott vevőink részére irodánkban. A vásárolt ingatlan forgalmi érték megállapítását, adás-vételi szerződéskötést, telekkönyvi átírást is elvégezzük ügyfeleink írásbeli megbízása alapján. Üdülőtelek céljára alkalmas ingatlanokat vásárolunk. Minőségi és állampolgárok közötti lakáscseréket közvetítünk. Eladási és vételi szándékát jelentse be. INKÖZ, PÉCS, TÍMÁR U. 2. fa 55)