Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

Sherwood Anderson: TANDY Egészen hétéves koráig egy vén, testetlen házban lakott, azon a ritkán használt úton, mely a Trunion-hegyröl visz lefelé. Apja nem sokat törő­dött vele, anyja pedig régen meghalt. Az apa azzal töltöt­te idejét, hogy a vallásról gondolkodott és beszélt. Ez annyira elfoglalta, hogy szin­te észre sem vette a kicsiny gyermeket, aki félig elfeled­ve, halott anyja rokonainak jóvoltából-, hol itt, hol ott élt Aztán egyszer egy idegen érkezett Winesburgba, _ s meglátta a gyermekben ^ azt, amit az apa nem vett észre. Magas, vörös hajú fiatalem­ber volt, s csaknem mindig részeg. Néha kiült az apával, Tom Harddal az Uj Willard Ház elé egy székre. Miközben Tom beszélt, és istenről fe­csegett, az idegen mosolyog­va kacsintott a körülállókra. összebarátkozott Tómmal, és sok időt töltöttek együtt. Az .idegen egy gazdag cle­velandi kereskedő fia volt, és ^ltokéit szándékkal érkezett Winesburgba. Le akart szok­ni az italról, s azt remélte, hogy városi kompániájából kiszakadva, á vidéki környe­zetben jobb esélyekkel küzd­het az életét fenyegető szom­júság ellen. Winesburgi tartózkodása azonban nem járt sikerrel. Az egyhangúan múló órák unal­ma csak még több ivásra ösz­tönözte. Valamit ellenben mégis sikerült elérnie. Gaz­dag jelentésű nevet .ajándéko­zott Tom Hard kislányának. Valamelyik este az idegen, éppen egy hosszabb tivornya Után, végigdülöngélt a város főutcáján. Tom Hard kint ült egy széken az Uj Willárd Ház előtt, s térdén lovagoltat- ta kislányát, aki akkor ötö­dik évében járt. Az ifjú George Willard ott ült mel­lettük a deszkajárdan. Az idegen lezökkent közéjük egy székbe. Remegett, s amikor beszélni próbált, remegett a hangja is. Késő este volt már, sötétbe borult a város, meg a vasút­vonal is, mely a szálló előtti kis emelkedő' lábánál kanyar­góit. Valahol a távolban nyu­gat felől hosszút sínolt egy személyvonat mozdonya. Egy kutya, mely eddig a kocsiúton haladt, most felállt, és ugat­ni kezdett. Az idegen fecse­gett, s közben prófétai jósla­tot mondott az agnosztikus apa karjába csimpaszkodó gyermekről. — Én azért jöttem ide, mert abba akartam hagyni az ivást, — mondta, s könnyek csorog­tak végig az arcán. Nem né­zett Tom Hardra, hanem elő- rehajolva a sötétségbe bá­mult, mint aki víziót lát. — Vidékre menekültem, hogy meggyógyuljak, de nem gyó­gyultam meg. Ennek oka van. — Megfordult a székén, s a gyermekre nézett, aki apja térdén felegyenesedett ülté­ben, s viszonozta a pillantást. Az idegen megérintette Tom Hard karját. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza! Csak oiyan irodalmi munkákra vá­laszolunk, amelyekben a tehet­ség jelét látjuk. — En nemcsak az italnak vagyok ám rabja! — mondta. — Valami másnak is. Sze­relmes vagyok, de még nem találtam meg, akit szeressek. Ez nagyon súlyos baj, de ha ön elég* bölcs, akkor megérti, mire gondolok. Elkerülhetet­lenné teszi a pusztulásomat. Nagyon kevesen értik meg ezt. Az idegen elhallgatott. Úgy látszott, téljesen letaglózta a szomorúság, de a személyvo­nat mozdonyának újabb füty- tye felélesztette. — Én nem vesztettem el a reményt. Ezt ünnepélyesen ki­jelentem. De eljutottam oda, ahol, tudom, már sohasem valósulhat meg a reményem —■ jelentette ki rekedten. Ke­ményen a gyermekre nézett, s ettől fogva -ahhoz beszélt, az apával nem is törődött többet. — Valahol jön egy nő — mondta, s most élesen és komolyan csengett a hangja. — De én elkerültem őt, tu­dod. Nem az én időmben jött. Lehet, hogy éppen te vagy az. Ilyen az én sorsom. I.ehet, hogy egyszer éppen mellette állok, egy ilyen estén, mint a mai, tönkretettem magam az itallal, és ő még csak gyer­mek. Az idegennek, hevesen meg- vonaglott a válla, 3 amikor cigarettát akart sodorni ma­gának, a papír kihullt reme­gő újjai közül. Méregbe gu­rult, és dühösen folytatta. — Az emberek azt képze­lik, hogy nőnek lenni könnyű, mert csak hagynia kell, hogy szeressék. De én tudom, hogy nem így van — jelentette ki. — Talán minden férfi kö­zül egyedül én értem! > Pillantása ismét a sötétbe borult utcára téyedt. — Én ismerem azt a nőt, pedig még sosem találkoztam’ vele — mondta halkan. — Is­merem küzdelmeit és veresé­geit. Éppen vereségei miatt oly kedves ő nekem. Veresé­geiből új női tulajdonság szü­letett. Ennek ..én nevet is ad­tam. Úgy hívom: Tandy. Még akkor találtam ki ezt a ne­vet, amikor igazi álmaim vol­tak, s nem lett még. gonosz a testem. Azt a tulajdonságot Megjelent a Jelenkor decemberi száma A Pécsett szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat decemberi számának éléh Bertha Bulcsú hagyományos és sikeres interjúsorozatának új darabját olvashatjuk. Ezúttal Illyés Gyulát kereste fel a fo­lyóirat, s az interjú mellett közli az író készülő könyvének részletét „A népek és tudatuk” címen. A lírai rovatban többek kö­zött Fodor András, Tornai Jó­jelent!, mely erőt gd ahhoz, hogy szeressék az embert Ezt a férfiaknak a nőktől kellene kapniuk, de nem kapják meg. Az idegen felállt, s oda­ment Tom Hardhoz. Annyira imbolygóit előre-hátra, hogy attól lehetett tartani, elesik, ehelyett azonban térdre hullt a járdán, s italtól zsibbadt ajkához emelte a kislány ke­zét, és rajongó mozdulattal megcsókolta. — Légy Tandy, kicsinyem — mondta könyörgő nangon. — Merj erős és bátor lenni. Mert ez az igazi út. ’Ne riadj vissza semmitől.' Légy bátor, ne riadj vissza attól, ha sze­retnek, légy több, mint a nők, vagy a férfiak. Légy Tandy. Az idegen felállt, s tánto­rogva elindult a Fő utcán. Né­hány nap múlva vonatra szállt, s hazatért Clevelandba. Azon a nyári estén, a szálló előtti beszélgetés után, Tom Hard, az egyik rokon házához vitte a kislányt, ahová meg­hívták éjszakáfa. Miközben a sötétben a fák alatt lépkedett, feledve az idegen zavaros be­szédét, ismét kétkedő nézetein tűnődött, melyekkel a reményt akarta lerombolni az emberek lelkében. Aztán nevén szólí­totta a lányát, mire az elsírta magát. — Nem akarom, hogy így szólítsanak — jelentette ki a kislány. — Azt akarom, hogy Tandy legyen a nevem — Tandy Hard. A kislány, oly keservesen sírt, hogy Tom Hard meghatódott, s vigasz­talni próbálta. Megállt egy fa alatt, s karjába véve a gyer­meket, simogatni kezdte. — Legvél jó kislány — mondta éles hangon, de a. gyermek csak nem nyugodott meg. Gyermekes szertelenség­gél adta át magát bánatá­nak, s hangja megtörte az ut­ca esti csöndjét. » — Tandy akarok lenni! Tan­dy akarok lenni. Tandy Hard akarok lenni! — kiáltotta sír­va,* s fejét rázta, mintha gyermeki ereje kevés lenne az idegen szavai által felidézett látomást elviselni. Fordította: VAJDA MIKLÓS zsef, Turbók Attila, és Weöres Sándor verseit találjuk. A szépprózai írások sorában Ko­lozsvári Grandpierre Emil ön­életrajzi regényének új részle­tét, Mészöly Miklós Notesz-ét és Bertha Bulcsú Balaton-szo- ciográfiáját közli a folyóirat. A tanulmányok és jegyzetek közül figyelmet érdemel Bajo­mi Lázár Endre Francia króni­kája, Futaky Hajna írása Haj­nal Anna gyűjteményes ver­seskötetéről, és Pömogáts Béla esszéje az avantgárdról. Ér­deklődésre tarthat számot Ka- nizsai-Nagy Antal és Hankiss Elemér vitája a gimnáziumi magyar irodalmi tankönyvek problémáiról. \ Foto: Gottvald KALDl JÁNOS: VERES PÉTER Dehogy halt meg, megy mint régen dűlőn, járdán, faluszélen. Át az erdőn, csöndön, mélyen, / mérhetetlen messziségben. Át az éjen, árkon, pusztán, szelek, derek országútján. Imádkozó zabtáblákon, horhosokon, víztócsákon, Olthatatlan nagy síráson, világ-hosszú hallgatáson. Szépségen át,1 felhőn, árnyon, kék-bánatú szitáláson. Síneken át, felejtésen, szinte mindig égzengésen. Dehogy halt meg, megy a gazda, övéit, hogy taníthassa. Nyűhetetlen. csizmájában, múlhatatlan holdvilágban­LOVÁSZ PÁL VERSEI: MINEK Minek a fej fölé szép követ tenni? Ki fölbe tér: az már megméretett s nem anyagban él az emlékezet BÖLCCSÉ VAKULSZ Minden alant csillanó cél csalárd; elérve: fény helyett csak árnyat ád. Bölccsé vakulsz, s tisztán ragyogni látod a lentiek fölött a magasságot EQY WEÖRES-UTÁNZÓ Újabb s különb — hiszi —, mert érthetetlen. Torz árny csak, mely fény után szalad: verséből a lélek kimaradt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents