Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-10 / 265. szám

A Palánk! Mezőgazdasági Szakközépiskola labdarúgócsapata az Idén is megnyerte a megyei középiskolás bajnokságot. Megyénk szí­neit a középiskolások országos s elejtezőjén ők képviselik, ahol el­ső ellenfélnek Baranya megye együttesét kapták. A képen jobb­ról a csapat edzője, Garamvölgyi László testnevelő. hírek A paksi járási labdarúgó-szö­vetség Braun Jánost (Báta), Sző­ke Józsefet (Kajdacs) és Cseri Istvánt (Harc) november 22-ig til­totta el a játéktól. Ökölvírás Az Énekes-emlékversenyen 3. a Szekszárdi Dózsa November 3—7-ig rendezték meg Budapesten a Jégszínházban az Énekes István ifjúsági ökölvívó­emlékversenyt. A versenyen 17 budapesti és 28 vidéki egyesület 152 versenyzője lépett szorítóba. Megyénket a szeikszárdi, bonyhádi és a tolnai egyesületek képvisel­ték. Az Sz. Dózsa kis létszámú csapata (5 fő) nagy sikert ért el, mert a rangos mezőnyben a Cse­pel (10 fő), a Budapesti Honvéd (14 fő) mögött a csapatversenyben harmadik helyet vívta ki, sok NB I-es nagy csapatot megelőzve. Dicséretet érdemelnek még a tol­nai és a bonyhádi fiatalok is, akik a középdöntőkig küzdötték magu­kat. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: Harmatsúly: (14 ind.) Horváth L. (Sz. Dózsa) vesztett Bagó (MTK) ellen. Horváth jól kezdett, azon­ban egy kemény ütéstől meg­roggyant és edzője feladta a küz­delmet. Könnyüsúly: (21 ind.) Felkert (Tolna) ellen Borza (Bp. Honvéd) ■feladta. A tolnai fiú keményen kezdett és már az I. menetben le­ütötte Borzát, aki a mérkőzést feladu. Palkó (Bonyhád) ellen Varga (Bp. Építők) feladta. Palkó nagy ütésekkel kezdett és egy nagy horog után repült a töröl­köző. Felkert (Tolna) vesztett Zentai (MVSC) ellen. Kétmenetes nagy csata után Felkertre szá­moltak, majd újabb összecsapás utón vesztett. Palkó (Bonyhád) kiütéssel győzött Ráóz (Bp. Hon­véd) ellen. Nagy küzdelem közben a harmadik menetben Palkó ki­ütötte Ráczot. A középdöntőben Palkó vesztett Nagy (BHSE) ellen. Kemény csatában vesztett Palkó a későbbi bajnok ellen, így a bonyhádi fiú 3. helyezést ért el. Kisváltósúly: (20 ind.) Kiss (Sz. Dózsa) pontozással győzött Mo- tyovszky (Bp. Honvéd) ellen. Vé­gig Kiss irányított és biztosan győzött. A következő mérkőzésen Kiss kiütéssel győzött Körösi (Bp. Honvéd) ellen. Ezen a mérkőzésen Kiss kitűnően öklözött és a má­sodik menetben ütötte ki Körösit. Horváth (ÉVIG) volt Kiss követ- kéző ellenfele, aki ellen jó for­mában döntő fölénnyel győzött: A döntőben Kiss vesztett Metzger (Csepel) ellen. Kiss jól kezdett és kiegyenlített első menet után a második menetben figyelmetlensé­ge révén a vezetöbírónak számol­nia kellett és ezzel vesztett, így második lett. Ebben a súlycsoport­ban indult még Engelmayer (Bonyhád), aki nagy küzdelemben pontozással vesztett Körösi (Bp. Honvéd) ellen. Váltósúly: (21 ind.) Csap Z. (Tol­na) pontozással győzött Varga (TaUbánya) ellen. Szoros küzde­lemben nyert a többet támadó Csap. A következő mérkőzésen a soproni Katona ellen három­menetes nagy harcban maradt Népújság 6 1971. november 10. alul Csap. Komjáti (S'. Dózsa) ellen Őri [KOMÉP) leladta. A technikás Komjáti ellen Oi;i csak a második menet elejéig bírta erő­vel. Következő ellenfele Bodolai (MVSC) volt. aki ellen Komjáti jól vívott és biztosan győzött. A középdöntőben Komjáti pontozás­sal vesztett Marton (Csepel) ellen. A szekszárdi fiú végig jobb volt, n bírók azonban Mártont látták Jobbnak, ezzel Komjáti' harmadik helyet érte ej. Torma (SS. Dózsa) pomozással győzött Kemény (Kecskemét) ellen. A szekszárdi fiú ragyogó technikáiéval bizto­san győzött, sőt következő ellen­felét, az egri Katonát is fölénye­sen győzte le. A középdöntőben Torma az MTK versenyzőjét Hrahovináí kapta ellenfeléül. Ez­úttal is szekszárdi győzelem szü­letett. azonban mérkőzés közben lefejelték Tormát, a szeme körül feldagadt, Így az orvos nem en­gedte a döntőben indulni. így Marton (Csepel) elleniéi nélkül lett bajnok), 2. Torma (Szekszárdi, 3. Komjáti (Szekszárdi. Nagyváltósúly: (15 ind.) Dudás (Sz. Dózsa) pontozással győzött István (Kaposvár) ellen. Végig fö­lényben volt és biztosan gvőzött Dudás. Következő ellenfele á Bu­dapesti Törekvés ökölvívója Pi- sanitz volt, aki már az első me­netben feladta a kilátástalan küz­delmet. A középdöntőben Ungl (Csepel) ellen két kiegyenlített menet után Dudás a harmadik menetet végigtámadta és közben Ungi többször szabálytalankodott, elesett, ennek ellenére a bírák 2:1 arányban Ungit látták győz­tesnek. A közönség nagy füttyel fogadta a versenybíróság döntését. Dudás ezzel a téves ítélettel csalt 3. lett. A versenybíróság végül Dudásnak ítélte a legtechnikásabb versenyzőnek járó tisztele-dítat. ezzel mintegy elismerte a szorító- ban látottakat. Középsúly: (14 Ind.) Zsilka N. (Bonyhád) pontozással győzőn Bors (Sopron) ellen. Az első mér­kőzésén a bonyhádi ftú biztosan győzött, de második ellenfelével, a békéscsabai Borossal szemben alulmaradt. Fálnehézsúly: (12 Ind.) Zsilka L. (Bonyhád) feladta Feltán (BKV Előre) ellen. Kiegyenlített első menet után nagy fölénybe került Feltán, így Zsilka edzője feladta a mérkőzést. Csapatverseny ben: Csépel (23 pont), és a Budapesti Honvéd (10 pont) mögött a Szekszárdi Dózsa az előkelő 3. helyet érte el, ugyan­csak 10 ponttal. A labdarúgópályákon az utóbbi időben megszaporodott a játékve­zetőkkel szembeni tiszteletlen vi­selkedés. Ez különösen az ifjú­sági játékosoknál fordul elő. Ezért a labdarúgó-szövetség fegyelmi bi­zottsága kéri a csapatvezetőket, hogy hívják fel a játékosok fi­gyelmét a sportszerű magatartás­ra, mert kiállítás esetén a jövő­ben is súlyos büntetésekkel sújt­ja azokat, akik a bíróval szemben tiszteletlenül viselkednek. A fegyelmi bizottság Kőműves Józsefet (Simontornya) szándékos utánrúgás miatt május 1-ig. Ba­rabás Mihályt (Hőgvész) tettleges bántalmazás miatt április 27-ig. Erdős Lajost (Hogyész) tiszteletlen magatartás miatt március 30-ig, Bíró Istvánt (Zomba) tiszteletlen A kézilabda November 7. ifjú­sági kupát a Szekszárdi Bőrdísz­mű női, és a Szekszárdi Szövet­kezeti SK férficsapala nyerte. Nőknél a 2. helyen a Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola, a 3. he­lyen pedig a Szekszárdi Vasas csapata végzett. • Holnap kezdődnek megyénkben a járási TS konferenciái. Sor­rend: november 10.: bonyhádi ja­nis, 9 óra, november 'll.: Szek- szárd város. 14 óra, november 13.: dombóvári járás, 9 óra, november 15.: szekszárdi járás, 9 óra, no­vember 10.: paksi járás. 9 óra, november 19.: tamási járás, 9 óra. Az MTS Tolna megyei tanácsa november 16-án, kedden 9,30-kor tartja üjlését Szekszárdon a TIT- klubban.’ Napirend: a megyei III. konferenciára készített beszámoló megtárgyalása, az 1972. évi költ­ségvetés ismertetése, valamint a jövő évi versenynaptár végleges rögzítése. * A tamási járási labdarúgó-szövet­ség Kiss Istvánt (Nagyszokoly) három soron következő bajnoki mérkőzésről, Magyari Györgyöt (Alsópél) április 1-ig, Osztó Fe­rencet (Magyarkeszi) 1972. decem­ber 3l-ig tiltóita el a játéktól. * A Simontornyai BTC yívói részt vettek a Dunaújvárosban rende­zett dél-dunántúli ifjúsági és ser- dülővérsenyen, ahol kimagasló eredményeket értek el. Ifjúsági korcsoportban Weisz Gyula első, Gara József az erős mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg a tórözők között. Kardban a serdülő korcsoportban szintén első helyet szerzett Kiss József, aki a Simon-? tornyai általános' iskolá VIII. osz­tályának tanulója, míg a két előb­bi versenyző a simontornyai gim­názium III. osztályos tanulói. Aß III. Ilözépesoport Eredmények: Paksi Kinizsi—Ve- csési VIZÉP 3:1, Ercsi Kinizsi—III. kér TTVE 0:3, Kiskőrösi Gépjavító —Dunaújvárosi Építők 1:7, Bajai Vasas MTE—Elektromos 2:0, János­halmái Spartacus—ÉGSZÖV ME- DOSZ« 1:0, TFSE—Ganz-Villamossá­gi 1:4, Április 4. Vasas—Dunaúj­városi Papírgyár 1:0, MAVAUT VOLÁN—MOM 2:6. A bajnokság állása: 1. III. k. TTVE 13 9 3 1 27-10 21 2. Jánoshalma 13 8 5 — 23-8 21 3. Dunaújv. Ep. 13 7 4 2 31-19 18 4. Paks 13 7 4 2 24-14 18 5. Apr. 4. Vasas 13 7 2 4 24-18 16 6. MOM 13 5 5 3 27-23 15 7. ÉGSZÖV 13 5 4 4 14-17 14 8. Vecsés 13 6 1 6 21-16 13 9. Baja 13 4 4 5 12-10 12 10. Ganz-Vill. 13 5 2 6 22-21 12 11. MAVAUT V. 13 4 3 6 14-24 11 12. Ercsi 13 3 4 6 17-27 10 13. Kiskőrös 13 3 3 7 23-30 9 14. Elektromos 13 2 3 8 12-20 7 15. Dunaújv. P. 13 1 4 8 7-24 6 46. TFSE 13 2 1 10 10-27 5 magatartás miatt június l-ig til­totta el. A sötétedés miatt félbeszakadt Pincehely—Győré felnőttmérkőzés ügyében is döntés született. A pályán elért l:l-es eredményt a szövetség megsemmisítette és a két pontot 3:0-ás gólkülönbséggel Pincehely csapata kapta. (Győré két órát késett, és ezért nem le­hetett a mérkőzést befejezni. A Hőgyész—Bölcske mérkőzés után történt rendzavarás miatt a hőgyészi csapat pályaválasztó jo­gát két hazai mérkőzésre a szö­vetség megvonta, de ezt az ítéletet 1972. június l-ig felfüggesztette. Hőgyész március 30-ig köteles minden hazai mérkőzésre 24 ren­dezőt biztosítani és az egyesület költségére szövetségi ellenőrt kér­ni. PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9—■ .13 és 14—18 óráig látogatható. Ál­landó tárlatai: Szeksz.árd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagól*. Időszakos; a Somogyi csipke, a Régi harci és díszfegyverek Európától a Távol- Keletig, a Zsolnay-kerámia, A ter­mészet világa, Az állatvilág meg­jelenítése a képzőművészetekben és az Erdő-mező állatvilága áb­rázolása a kerámiamüvészetben. A Babits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállí­tása : Babits^ emlékek. KÖNYVTÁRAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: felnőtteknek 10—19 óra. Tájékoz­tató szolgálat. Ifjúsági könyvtár naponta 10—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12 és 13—18, ifjú­ságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek kölcsönzés 13—19, ifjúsági­aknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZARD. Babits Mihály me­gyei művelődési központ: Az ol­vasóterem és Cseh Gábor grafikus kiállítása 10—13 óráig látogatható. A húszon felüliek klubjában 13 órakor a Pécsi Nemzeti Színház MOZI BONYHÁD: Szerelem, ö! (Ame­rikai film. 16). SZEKSZÁRD: Kockázatos akció. (S^nvíet film.) KONGRESSZUST IFJÚSÁGI FILMNAPÓK: Nyár a hegyen. (Magyar film.) ÚJDOMBÓVÁH: Olsen bandája. (Dán film.) egyik fiatal művészének bemutat­kozása. 17.45-kor az Ifjúsági-bér­lettel a Kecskeméti Katona Jó­zsef Színház vendégjátékában a Bánk bán. DOMBÓVÁR: A városi művelő­dési házban 15 órától Honismere­ti kör, 17 órától ifjúsági klub. TAMÁSI: A járási művelődési házban 14.30-tól turistakor. 16.30- tól bábfoglalkozás. í FADD: 19 órától a mezőgazdasá­gi klubban' A mezőgazdaság IV. ötéves tervfeladatai és A szövet­kezeti törvény időszerű kérdései címmel dr. Szabó Piroskának, a Szekszárd és Vidéke Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsége tit­kárának előadása. BÁTASZÉK: 15 órától barkács- kör. PÉCS: Ifjúsági klub, filmstúdió. (A programban szereplő műso­rok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár­don a MÉK november 6-tól ér­vényes fogyasztói irányárai: bur­gonya 3.50, 3.20, 2.70, takarmány­burgonya 1.60, fejes káposzta 3.30 3,—. kelkáposzta 3,80. 3.20; vöröshagyma 4.—, 3.20, tölteni való paprika 4,20. hegyes papri­ka piros 8.50, cseresznyepaprika piros 12 —, 9.—. kocsolai paonka 8,—, karfiol 6.50. 5,50. karalábé I. 80. fokhagyma 15.—, 11.—, dug­hagvma 5 —, 7.50 10.—^ 14.—, sár­garépa 3.80, 2.50, gyökér 7.50, 5.—, zeller 7.20, 4.30. cékla 3 —, 1.80, sóska 4.40, körte 4.—, 3.20, fehér alma 4.—, niros alma 8.—, 6.— 5.20. 3 50. szőlő 10.—. bim <».50; 3 20. dióbél 60 —. héjas dió 13 50, II. —, mandulabél 95.—, héjas man­dula 15.—. gesztenye 23.—. Cso­magolt áruk 1 khó«; kiszerelésben: hurr*onva A—. 3.70. 3.20. vnrös­b»ervma 4 50. nyv-is? a»ma 6 50, •fe­hér alma 4*o. Toiás 1.6fl. 1.80; i.oo, törött héjú 1,40, apró tojás 1.40. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Az eladott menyasszony. Részletek. 9.00: A nagy temető. Regény. V. 9.20: Melódiák. 10.05: Kis­iskolások műsora. 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó-család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Vita a korszerű mezőgazda­ságról. 14.10: Társasének fiatalok­nak. 14.25: Válaszolunk hallgató­inknak! 14.40: Filmtíalok. 14.51: Pol-beat. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Lskolarádió. 16.05: Kamara­zene. 16.38: Elveszett utak. Rész­let. 17.20: Liszt: A-dúr zongora- verseny. 17.43: Angliai beszélge­tés. 17.58: Egy rádiós naplójából. 19.25: Töltsön egy órát kedven­ceivel. 20.25: Fjodor Saljapin éne­kel. 20.45: A Rádió irodalmi lapja. 21.25: Nóták. 22.10: A Közel-Kelet — közelről III. 22.20: Vita a zene- pedagógiáról I. 23.29: Mendelssohn: I. szimfónia. 0.10: Sanzonok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népi muzsika. 8.45: A világ­sajtóból. 9.00: Keringők. 9.15: Ba­rokk zene. 9.40: Lakáshelyzet 1971- ben. Riport. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.55: Tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Goldmark operáiból. 13.40: A dohányzásról. 14.00: Az aktualitások jegyében. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Fiatalok hullámhosszán. 19.30: Jó­estét, gyerekek! 19.35: Fellegi Adám zongoraestje. Kb. 21.35: Könnyűzene. Kb. 21.45: A Francia- ország—Bulgária EB selejtező lab­darúgó-mérkőzésről, Nantes-bői, Kb. 22.15: Hanglemezgyüj tőknek; 22.35: Verbunkosok, nóták. 23.15: A madarász. Részletek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő 2. lecke. 19.10: 1944 ,— oratórium Rad­nóti Miklós versére. 19.30: Újítást az újításokért. 19.40: Semiramis. Opera. 21.26: A proton és a neut­ron szerkezete. MAGYAR TV 8.05: Magyar irodalom (Ált. isk. 8. oszt.) 9.30: Delta. 9.55: Vadá­szat. KLsfilm. 10.20: Rózsa Sándor. Tv-film. 12. 11.15: Az Állami Ar­tistaképző Iskolában. 13.10: Ma­gyar irodalom. 14.40: Filmesztétika (Középisk. I. oszt.) 16.55: Irány az egyetem! 17.38: Hírek. 17.45: Zseb­tévé. 18.15: KISZ-kongresszus előtt. 18.35: Vértes Lászlóról. Dokumen­tumfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A völgy lilioma . Tv-film. 22.10: Tv-híradó. — 2. 22.20: Az Erkel Színházból. II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR: 20.00: Zalatnay Sarolta műsora. (Színes). 20.45: Tv-híradó. 21.15: Czóbel Bélánál. (Színes). 21.45: Tutka professzor történetei: 3. Az ablak. JUGOSZLÁV TV 16.25: Kézilabda: Jugoszlávia— Spanyolország. 17.05: Magyarnyel­vű tv-krónika. 17.30: Rajzfilmek. 17..50: Létezés. Tudományos isme­retterjesztő film. 18.30: Korok és ritmusok. 20.25: Tv-napló. Utána: Labdarúgás: Franciaország—Bul­gária. 22.15: Rajzfilmek. OSZTRÁK TV I. program: 12.10: Hétfői telesport. asm); 16.30: Kicsinyek műsora. 17.15: Nemzetközi Ifjúsági Magazin. 17.30: A lappok országában. 18.20: Jó éjszakát gyerekek. 18.25: Osztrák képek. 18.50: Kedves Bili bácsi. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek 20.15: Panoráma. 21.15: Riportműsor. 22.10: Tv-híradó — Esti kiadás. II. program: 19.30: Tv-híradó. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Albrecht Dürer élete és művei. 21.15: A főnfik. Fűm. 22.00: Tudó- rn-ínvr*«; + \ Vulgy lilioma című tv-film ct a Magyar Televízió november 10-eu sugározza. Pincehely—Győré 3:0

Next

/
Thumbnails
Contents