Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-30 / 282. szám

GYORSLISTA NOVEMBER 30 KEDD NÉVNAP; ANDRÁS A Nap két 7.09 — nyugszik 15.57 órakot A Hold kél 14.12 nyugszik 4.49 órakor '■$, — A miegye 3746 élelmezés* ipari dolgozója 65 kisebb* nagyobb üzemiben, dolgozik. A dolgozók szociális ellátottsága a munkahelyek nagyságrend­jétől függően változó. A IV. ötéves terv utolsó évére — a terveket és a 'beruházásokat figyelembe véve — a munka­helyek 90—95 százalékánál tudják biztosítani az előírások­nak megfejelő szociális helyi* ' ségekét. — Százmillió csatornázásra, A negyedik ötéves terv során Tolna megyében százmillió forintot, költenék a községek csatornázására. Főleg Paks, Dunaföldvár, Dombóvár és Szekszárd részesül a csatorná­zásra fordítandó összegből. — A Gödör gazdát cserél. Tolnán, a holt Dunaág mellet­ti vendéglőt megvásárolta a mözsi termelőszövetkezet. Az öreg épületet felújítják, és a környék egyik hajdan kedvelt szórakozóhelyét új köntösben nyitják majd meg. — A IV. ötéves terv Idő­szakában 376 millió forint áll tanácsaink rendelkezésére, hogy kommunális egészség­ügyi, szociális és kulturális fejlesztési terveiket megvaló­sítsák. _ ' —- A jelenlegi 2490-ról 22ÖÓ- ra csökken 1975-re az egy kör* zeti orvosra jutó lakosok szá* ma. Egy fogszakorvosra 5000 fogbeteg el Látásának feladata hárul. *— Megyénk szövetkezeiéinek ' s lakosság részére végzett szol­gáltató -tevékenysége mintegy 75 százalékkal növekszik a IV. ötéves terv időszakában. Ez *— h terv-e^ szerint —- mintegy 20—25 százalékkal haladja meg az országos szövetkezeti átlagot.' — Olajkutat létesít ©csíny­ben és Szedresben az áfész mintegy 100 000—100 000 forin­tos költséggel. A munkálatok megkezdődtek. ■— Kongresszusi ifjúsági na­pot rendez december tizen­kettedikén a bonyhádi járási KISZ-bizottság és a művelődé­si ház a járás fiataljainak részvételével. A művelődési házban megnyílik a képző­művész szakkör kiállítása. Az alapszervezetek tagjai számá­ra szellemi vetélkedőt rendez­nek. — FUK-műsor december elején. A szekszárdi Fiatal Utazók Klubja december 5-én ,,Mi van a puttonyban” cím­mel, vidám vetélkedővel, játé* kokkal, dia- és filmvetítéssel egybekötött Mikulás-estet ren­dez. Ezt két nappal később komolyabb program követi, amikor a fiatalok az „Utazás filmekkel a nagyvilágban” cí­mű összeállítást tekintik meg. — A Tűzrendészet! érem ezüstfokozatával tüntette ki a belügyminiszter Ef.fi nger Jó­zsefet, a Bonyhádi Cipőgyár TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FEHENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÖZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám; 25 a*» ''^zoítöparancsnokM. A fcíRLnK tetést hétfőn adta át Csöglei István őrnagy, megyei tűzoltó­parancsnok-helyettes. — Csóka János tengeüci lakos a falu belterületén ke­rékpárral szabálytalanul egy vele szembe jövő személyautó élé hajtott kerülés közben, és az autó elütötte. Csóka János S napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. * — Tűz keletkezeit hétfőn hajnalban a Dombóvári Fa­ipari ^ Ktsz irodaházának két helyiségében. A tűz a beren­dezésről átterjedt a födémre is, de sikerűit eloltapi, mielőtt megsemmisült volna az egész épület. Több tízezer forintos kár keletkezett. A tűz kelet­kezésének okát vizsgálják. — A Sportfogadási és Lottő­fgazgatóság tájékoztatása sze­rint a 48. játékhéten a totó­nyeremények az illeték levo­nása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, a nyereményük 156 441 forint, ebből 13 plusz egy találatos szelvény kétdarab, a nyfte- mény és a jutalom összege 272 323 forint. 12 találatos szelvény 82 darab, a nyeremé­nyük: 5088 forint 11 találatos szelvény 1209 darab, a nyere­ményük 345 forint, a 8908 da­rab tíztalálatos szelvény egyenkénti összege hetven fo­rint. t :$s ESŐ, ÓN OS ESŐ. SÍKOS utak Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő. több felé esővel, únos esővel, havas esővel. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő keleti, dél­keleti szél. Az évszaknak meg­felelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 1—6 fok kö­pött, töibbfelé síkos utak. i kor halálos baleset történt a szekszárdi Hunyadi utca és Taícsay utca’ sarkánál lévő gyalogátkelőhelyen. A baleset szomorú tanulsága megismét­lődése a sok száz hasonló elő­zőének, vagyis arra bizonyí­ték, hogy bizonyos fontos köz­lekedési szabályokról hiába beszelnek nagy nyomatékkai minden közlekedési fórumon, s az hiába képezi a t RÉSÉ egyik legfontosabb és legtöb­bet elemzett részét. Csapó Gyula 64 éves szekszárdi la­kos át akart, menni a gyalog- átkelőn. Az északi oldalról indult el, és már átjutott a felezővonalon, amikor elkap­ta egy személygépkocsi, ame­lyet Mezei József sárpilisi la­kos vezetett A személygép­kocsi a Garay tér felől jött, és a vasúti átjáró felé tartott A gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy nem sokkal a kórházba szállítása után meghalt. Mezei József mint­egy 70—80 kilométeres sebes­séggel vezette kocsiját a gya­logátkelő előtt. A gázoló gép­kocsivezető jogosítványát be­vonták és megindították, elle­ne az eljárást. Mezei József — m>ht előtte olyan sokan mások is — sú­lyosan megszegte a gyalogo­sok védelmére vonatkozó köz­lekedésrendészeti előírásokat. A- gyalogátkelőhelyen a gya­logosnak van előnye, bár nem minden esetben, mert például azokat a gyalogosokat, akik körültekintés nélkül, lelépnek a járdáról, a gépjárművek elé kerülnek féktávol6ágon belül, nem illeti meg elsőbb­ség. Ahol a szóban forgó bal­eset történt, párhuzamos köz­lekedés van, tehát elég széles az úttest. A gyalogos már át­ért a felezővonalon is, tehát .nyilvánvaló, hogy mindepkéj»­az 19711 november 29-én meg­tartott' lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 46. heti lottószelvé­nyek vettek részt. 0 020 569 ruházat! cikk — 0 023 103 ki mit vál., 0 027 880 mosógép. — 0 033 104 óra, —• 0 202 886 házt. g., 0 209 200 ki mit vál., 0 210 049 éléskamra Bt., 0 212 726 ruházati cikk, — 2 017 678 lemezjátszó, 2 018 692 ofotért ut, 2 019 544 éléskamra ut, 2 021 123 rádió. 2 022 440 tv, 2 023 094 magnó, 2 208 319 ruházati cikk, 2 210 520 bútor- lakbér., 2 212 058 házt. g., —• 2 218 033 magnó, 2 219 009 élés­kamra ut, 2 220 194 éléskamr a Több személy állt a. közel­múlt napokiban a szekszárdi járásbíróság dr. Soós ‘Miklós tanácsa előtt Valamennyien ittasan vezettek gépjárművet. Wern? Márton dunapataji lakost Pakson érte ittasan a volánnál a rendőrség. A bíró­ság másfél ezer forint pénz- büntetéssel sújtotta, s egy év­re eltiltotta a gépjárműveze­téstől. Tóth János murgai traktoros ittasan motorkerék­pározott Tóthot öthónapi sza­badságvesztésre és ezer forint­pen neki volt elsőbbsége, nem pedig a gépjárműnek. Lakott területen a személyautó meg­engedett maximális sebessége 60 kilométer óránként. Mezei József ezt túllépte. De ha csak 60-as sebességgel megy a gyalogátkelőnél, akkor is már eleve megszegi a KRESZ-t. Ugyanis a gyalogátkelőhelye­ket mindenkor olyan sebes­séggel kell megközelíteni, hogy szükség esetén meg tudja ad­ni a gápjármű a gyalogosnak ut., — 3 2f)7 999 táskarádió. —' 3 217 264 táskarádió. 3 217 811 rádió, 3 230 682 háztart. g., — 3 232 049 táskarádió, 3 233 680 hűtőgép, 3 251 687 mosógép, — 3 256 792 olajkályha, 3 257 462 háztart. g„ 3 272 433 utalv., — 3 274 301 varrógép, — 3 286 667 éléskamra ut., 3 287 474 élés­kamra ut.. 3 291 795 ruházati cikkek, 3 3tfi 707 ofotért ut.. — 3 302 799 lak-tex., 3 304 488 élés­kamra ut., 3 305 367 ki mit vál., 3 312 365 utalv., 3 313 611 mo­sógép, 3 320 608 kj mit vál., — 3 325 052 hűtőgép, — 3 332 973 éléskamra ut., 3 333 364 hűtő­gép. 3 343 064 ruházati cikkek, ■«a büntette £ járásbíróság, továbbá két évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Utast szál­lított ittasan vezetett motor- kerékpárján, s úgy karambo­lozott Monigl Mihály béta- szék! kőműves. Büntetése: négyhónapi szabadságvesztés, ezerötszáz forint és egyévi el-, tiltás a gépjárművezetéstől. A szabadságvesztés-bünteté­sek végrehajtását á járásbíró­ság próbaidőre felfüggesztette. az áthaladási elsőbbséget. Ha a lakott területen általában 60 kilométer a személyautó meg­engedett maximális sebessé­ge, akkor nyilvánvaló, hogy a gyalogátkelőhelyeket ennél jóval lassabban kell megkö­zelíteni ahhoz, hogy a gyalo­gosoknak megadhassa az el­sőbbséget, Semmiképpen sem 70—80 kilométeres sebesség­gel. 3 349 699 fénvképezőg, 3 350 740 varrógép, 3 353 952 lak-tex., —■ 3 360 760 ki mit vál., 3 361209 éléskamra ut., 3 361 978 fény- képezőg., 3 364 839 lemezjátszó; 3 378 172 lemezjátszó, 3 399 396 ki mit vál,, 3 409 069 ofotért Ut.; 3 411300 magnó. 3 419 803 háztart. g., 3 422 986 háztart gá — 3 423 611 bútor-lakbér., —*■ 3 425 318 rádió, 3 434 469 élését kanna ut., 3 435 823 éléskamra** uh, 3 439 508 háztart. g, — 3 445 707 ruházati cikkek, *4*:. 3 446 556 ruházati cikkek, — 3 447 634 tv. 3 451 177 lemezjátv-ő szó, 3 455 206 éléskamra uilf 3 460 523 ruházati cikkek, —*■: 3 466 448 utalv, 3 368 456 ruhá-; zati cikk, 3 469 259 lemezjátszói 3 471 086 lemezjátszó, 3 475 193 tv, 3 476 576 tv, 3 498 652 m&j teráru. 3 498 684 ruházati cikk; 3 499 236 táskarádió, 3 501 3091 éléskamra ut., 3 502 706 ki mit vál., 3 502 983 lakStex., 3 505 815» méteráru, 3 518 375 ofotért ut^ 3 519 206 ki mit vál., 3 523 26® ki mit vál., 3 535 077 táska­rádió. 3 538117 lak-tex.. — 3 541 886 éléskamra ut, 3 544 05<í óra, 3 544 898 háztart. g, —* 3 553 726 utalv, 3 556 317 búj tor-lakber, 3 566 534 ki mit válj 3 567 071 éléskamra nt. 3 574 434 rádió, — 3 582 387 magnó, —*■ 3 586 396 utalv, 3 609 247 ház* tart. g., 3 622 639 hűtőgép, —• 3 625 270 éléskamra ut., —- 3 632 056 éléskamra ut. 3 648 86?» ofotért ut, 3 655 579 ofotért ut,, 3 675 910 utalv, 3 679 620 k* mit vál, 3 682 263 bútor-lakbér; 3 688 279 tó mit vál, 5 086 661» tv, 5 086 662 utalv, 5 095 994 méteráru. 5.099 673 mosógép; * 5 099 988 háztart g, 5103 957 olajkályha, — 5118 252 tv, —* 5 126 496 háztart. g, 5133 218 olajkályha, 5146 381 éléskamra trt, 5148 222 háztart g, —■ 5 153 435 butor-lakber, 5 158 464 utalv, 5 162 650 ruház'-ti, cikk, 5 164 849 lak-tex., 5 166 140 ru­házati cikkek, 5 173 269 élés-» kamra ut, 5 173 563 háztart g',’ 6 079 730 ruházati cikkek, — 6 082 455 ofotért ut., 6 088 983 ki mit vál, 6 088 883 tv, — 6 092 292 háztart gép, 6 110 230 varrógép, 6113 905 éléskamra ut., 6126 590 ki mit vál, — 6 136 680 ki mit vál, 6 150 360 óra. 8 123 175 ruházati cikkek. A nyertes szelvényeket 1971.' december 20-ig kell a totó- lottó-kirendeltségek, az OTP- fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgató­ság lebonyolítási osztályához (Budapest, V. Münnich Ferenc utca 153 eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsplás után készült, az eset­leges hibákért felelősséget nem„ B. F. vállalunk. Jó ütemben halad a Déli pályaudvar építkezése a Vérmezőnél. Megkezdték az új utascsarnok épületének alapozását, amely három és félszer nagyobb lesz az eredetinél. Teljesen elkészült a mintegy >»0 négyzetméteres fogadócsarnok szerkezete, ahová moz­gólépcsőn érkeznek majd nr Képünkön.; Elkészült 'ok a földalatti vasút végállomásához, vlatti vasút mozgólépcsőjének fogadócsarnoka. jdUL foto B.ara István felv. KSj i \ Halálos baleset a gyalogátkelőn Vasárnap délután fél hate tEsua-flKawt vsttsrtsammssnKtsmn NÉPÚJSÁG a Mfiovnn szociálist« mumkAspärt tolwk megyei BizoTTSAoAmm LAP)« Eltiltották őket a gépjárművezetéstől

Next

/
Thumbnails
Contents