Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-28 / 281. szám

i Szeriné karikagyűrűje Leniugrádi képek Már csak rutinból, megszo­kásból, még feltettem a befeje­ző kérdést: — Volna-e még valami? Van a lapunknak egy olyan rovata is, hogy „Széljegyzet” meg „Apró történet”. Ha akadna olyasmi, ami ide kívánkozik?... Az igazgatónak, aki már-már fellélegzett, hogy a másfélórás faggatás véget ért. most ismét elborul az arca. — Hát, nem nagyon tudok tnár olyat, amit önök— — Aztán megvonja a vállát. —• Hacsak Szeriné története nem— Itt dolgozik ez az asz- azony nálunk a gyárban, rako­dó a présgépnél. Ö a múltkori­ban baltával akarta levágni a jeggyűrűjét az ujjáról. Sehogy nem tudta lehúzni, hát belevá­gott .. «— Dehát nem lehetett volna ezt másként és... És egyálta­lán...? — Ö így csinálta. Ki lehet ez a Szeriné? Mi lakhat benne, hogy így, éppen így....? Hogyan juthat ide egy ember? <— Hol van most ez az asz* szony? Beszélhetnék vele? — Gondolom otthon van. A Zrínyi utcában lakik. Zrínyi utca 17. Alacsony, sárga ház, szilvafák állnak előtte. Csak be kell fordulni a patikánál, aztán még egy kicsit jobbra. Megkeresi ? A sárga házat, a szilvafák­kal, könnyen megtalálom. Csengő nincs. így hát kopogok néhányat a lécből-deszkából összeütött kiskapun. Már ép­pen be akarok nyitni, amikor az udvarból lépések hallatsza­nak, meg kedves, vékony han­gú gyerekbeszéd. Aztán kinyílik a kapu. A pit ros téglás küszöbön, karján, egy rózsaszín masnis apróság­gal vézna fiatalasszony álL *— Kit tetszik keresni? — Szeriéket. Szeri Károlynét =— mondom zavartan. Aztán, ahogy az ilyen felemás helyze­tekben szokldm, gyorsan hoz­záteszem: — Az újságtól. Az igazgató elvtárs küldött— — Sanyi bácsi? Az alacsony ház előtt egy kis léccel elkerített tornácféle van, ott ülünk le a nyikorgó padra. — Igaz, hogy maga baltával akarta a gyűrűjét levenni? Az asszony szája össze­záródik. Nagysokára kérdi csak: — Ezért jött? Egy szó bíztatás nélkül in­dul a monológ: akár újra vá­gás után a félig hegedt sebből a vér. — Tudja, énnekem az uram­mal csúnyán kiadta az élet— Szóval, Károly, az uram ott volt katona, a mi falunkban. Ha bál volt, eljöttek ők is, tán­coltak, mint a többi legény. Ott ismertem meg, most négy éve, a zárszámadási bálban. Fölkért, szépeket mondott, az­tán engedelmet kért édes­anyámtól, hogy hazakísérhes­sen. Másnap nem volt szolgá­latban, eljött hozzánk. Aztán jött, amikor csak tehette. Mi­után leszerelt, megtartottuk az eljegyzést, félévre rá az eskü­vőt. Én akkor éppen tizennyolc éves voltam. Károly nagyon tetszett, mert magas volt, meg erős, és hát otthon se szóltak ellene semmit. Hatan vagyunk testvérek, és akkor még egy sem került el a háztól!... Károly soha sem szeretett a földdel bajlódni, így, amikor megesküdtünk, itt a városban vette ki ezt a házat egy tanya­si embertől, azzal, hogy majd itt keres munkát, valamelyik gyárban. Csakhogy nem talált semmi olyat, ami neki tetszett, így aztán a cimboráival kez­dett eljárogatni Pestre, meg még messzebbre, mindenféle építkezésekhez. Két-három he- tenkint jött csak haza, de ha megjött, akkor sem én voltam neki az első, hanem az állo­másról jövet megálltak a kocs­mánál, s ittak... Egyszer, amikor nagyon megvert, hirtelen eszembe ju­tott minden, amit addig vétett ellenem. Dehá.t akkor én már nem tehettem semmit, mert útban volt a kis Mari... Megsimogatja az elpilledt gyereket, s úgy folytatja: — Amikor ő meglett, mint­ha egy kicsit megcsendesedett volna. Sűrűbben járt haza, s kevesebbet is költött italra... De aztán, hogy összeakadt az­zal a ... szégyentelennel, vége lett mindennek...' Eleinte nem nagyon tudtam törődni a dologgal, mert akko­riban alig pár hónapos volt a kis Mari. De aztán eljött a ka­rácsony. .. ... éppen az ebédhez készü­lődtünk, és már csak egyet kellett volna forrnia a leves­nek. amikor hirtelen a vállára terítette a nagykabátját, csak annyit mondott, hogy átszalad ide. a szomszédba Somosék- hoz... Tulipán bácsi, az öreg trafi- kos mondta meg végül, hogy látta, amint a délutáni vonat­hoz sietett a Bagi lánnyal. Csomagot is vittek, egy zöld katonaládát meg egy gara- bolyt. Akkor egy hétig alig léle­geztem. Ha nincs a kis Mari, tán bele is pusztulok. De neki enni kellett adni, mosni rá, nem hagyhattam el magam. Néha átszaladtam a szom­szédba Gálékhoz, hogy egy pár forintot kérjek sóra, papriká­ra. Amint egyszer eljövök, PÁKOLITZ ISTVÁN VERSEI ANGÉLA a kisemmizett színesbőrűek éjnél sötétébb éjszakájába belehasít a gyönyörű emberségből lobbant szabadító akarat gyémántkemény fénye a gúzsba kötött Justitia védheti magát annyira még nem gyávult el a szabadság-bűvészkedte jog hogy egy lánytól féljen TULAJ A kocsiját már négyszer kicserélte. Pihenésképp üzlet után szalad. Két kerti törpe vigyorog pipázva a VILLA KIADÚ tábla alatt. ELIDEGENEDÉS Elképesztően jellegtelen arcú. Hovatovább orcátlanná válik. utánam szól az asszony, hogy nem muszáj pénzben megad­ni, ha úgy gondolom, besegít­hetek a kertjükbe... Ez a munka azért is jó volt, mert egyedül csináltam. Van itt az utcában egy jóér­zésű fiatalasszony, akihez ha kellett, mindig átmehettem, ö szólt, hogy nem akarok-e le­járni velük a Tiszára, szeder­levelet szedni. Elég szépen le­het vele keresni... Amikor a levélszedésben letelt a szezon, átmentem a vesszőhúzókhoz. Ez is olyan ártéri munka. Le kell hajazni a vesszőket. Csak­hogy itt mégjobban megszag- gatódott az ember keze. A téglagyárba Káló Piri, a Gálék nevelt lánya hívott el. Azt mondta, hogy mégis csak más egy ilyen helyen dolgozni. Mert, ugye, itt jár az SZTK, délben meleg ételt adnak, meg a többi... A préshez állítottak, ahol a nyers téglát adogatja kifelé a gép. — És hogy lehet, hogy ép­pen itt....? Itt vágott bele?... Lassan, mindinkább küsz­ködve mondja: — Hát ez úgy van... az em­ber idővel rájön, hogy azért ő is nő, hogyha ilyen csúnyán el is bántak vele, azért még... lehetne másként is... — Egyszer, egy vasárnap délután a kis Marit kitettem a napra. Elszundított, én meg csak úgy elkedtem nézelődni mellette. Aztán valahogy a szemembe tűnt a gyűrű... Előbb csak úgy, próbaképp akartam lehúzni, de hogy nem jött. erőltetni kezdtem. Hiába! A sok durva munkában kör­benőtték a ráncok. Gondoltam ha majd mosok, lejön a szap­panos vízben. De nem jött! Később zsíroztam, kentem olajjal, mégse sikerült... Egyszer szabadságot is kér­tem, hogy beutazhassak a vá­rosba, de ott, az ékszerész előtt eszembe jutott, mit is mondok majd, ha megkérdezik, miért akarom levétetni? Ahogy mon­dom... elszaladtam onnan. Aztán, most hétfőn múlt hat hete, úgy alkonyattájt vissza­jött Károly. Épp a kis Marit fürdettem, amikor rámnyitott A sötétkék ünneplője volt raj­ta. amiben a múlt karácsony­kor elment, csak most már gyűrötten, foltosán. A nagy­kabátja ugyanúgy a vállán. Mikor gyereket a helyére tettem, azt mondta; beszélges­sünk. .. És már jön is köze­lebb, és mint annak idején, egyszerre nyújtja felém a két kezét. Amikor megfogta a ka­rom, rettenetest éreztem. Me­gint eszembe jutott minden. Ka nincs ott a kicsi, tán még neki is megyek Felkaptam a kis Marit, és átrohantam ide szembe, az öregasszonyhoz Ott' maradtunk éjszakára is Reggel aztán Károly már nem volt sehol... Akkor délelőtt úgy dolgoz­tam, mintha semmi se történt volna, de délben, amíg a töb­biek ebédelni voltak, bemen­tem a műhelybe. Sehol, senki A falon egy nagy fatáblán meg a gépek között mindenütt ott a sok szerszám. A baltát, amivel aztán... egy felfordított rakodó kocsi mel­lett találtam meg. Lekaptam, és... Csak arra emlékszem, hogy Sziráki doktor úr kötözi a kezem odabent, az orvosi­ban. .. Hosszú csend. És fáradt, messziről hangzó kédés: — Dehát mit akar maga ev­vel a történettel? — kérdezi — Semmit, semmit; csak kí­váncsi voltam, hogy történt... Bepólyált kezét nézi, majd a kis Mari sapkáját igazgatja. — Ha a doktor úr kiír, már a jövő héten dolgozom. Én meg — mit tehetek egye­bet — küszködve lassan mégis fogalmazni kezdem: .,Már csak rutinból, megszokásból tettem fel a kérdést...” AKACZ LÁSZLÓ A* tér A Zsdanov nevét viselő úttörőpalota Sfl&SBB A XYHL századból származó nagy szökőkút

Next

/
Thumbnails
Contents