Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-25 / 278. szám
Tanácskoztak a dombóvári áfesz szocialista brigádvezetői NOVEMBER 25 CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: KATALIN. A Nap kél 7.02 — nyugszik 15.59 órakor. A Hold kél 12.17 - nyugszik 23.22 órakor. —- Kitüntetések. A belügyminiszter Takács Györgynét, a megyei tanács főelőadóját a. Tűzrendészeit! érem arany, Cosonczi Sándort, a 11-es Volán tűzoltóparancsnokát a Tűzrendészeti érem ezüst fokozatával tüntette ki. A kitüntetéseket dr. Farkas Gyula tűzoltó alezredes, a Tolnámé, gyei Tűzrendészeti Parancsnokság vezetője adta át. — Kigyulladt a decsi Petőfi tanyán az Egyetértés Tsz te- hénistáliójának födém- és tetőszerkezete. A tüzet Sike Ferenc viiianyszerelő okozta az- sjal, hogy égő szalmával próbálta kiolvasztani a befagyott vízvezetéket. A jelenlévő dolgozók és a helyszínre siető tűzoltók eloltották a tüzet, még mielőtt nagyobb kár keletkezett volna. Sike Ferenc ellen eljárás indult. l — Művezetők továbbképzése. A HVDSZ megyei bizottsága és a Tolna megyei Tanács ipari osztálya szervezésében középszintű vezetők továbbképzése 'tart Dombon ban. A többségében művezetők öt-ötnapos tanfolyamon vesznek részt. Az oktatásban részt vevők második csoportjának tanfolyama pénteken fejeződik be, ezúttal tizenheten hallgatnak aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről előadásokat. Hibaigazítás. 1971. novem- bfcr 17-i számunkban megje- iént „Miről írnak a vendégek* című cikkünkben téves információ alapján a panaszkönyvi bejegyzések beküldési határidejét 3 napban jelöltük meg. A vállalat igazgatójának észrevételezése alapján a helyes szöveg a következő: A panaszkönyvi bejegyzéseket az üzletvezetőknek 24 órán belül továbbítani kell a vállalat központjába! — A Tolna megyei irodalmi pályázat értékelése megtörtént. Az eredményhirdetésre december 14-én kerül sor a , szekszárdi Babits Mihály megyei művelődési központban, melyre a pályázók névre szóló meghívót kapnak. — A Paksi járásban fs megalakult a módszertani klub, melynek programjában az ifjúsági klubok munkáját elősegítő megbeszéléseb, bemutatók ' szerepelnek. — A Ki miben tudós? tanulmányi versenybe, melyet a KISZ KB és a Magyar Televízió hirdetett meg, fizika és történelem tantárgyakból megyénk csaknem valamennyi k»_ zépiskolája benevezett. Magyar nyejv és irodalomból, matematikából, valamint orosz nyelvből most folynak az iskolai versenyek. — Kiállítással egybekötött tájértekezletet rendez holnap Sümegen az Építési és Város- fejlesztési Minisztérium, vaTOLNA MEGYEI WfiPtJJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának ’.apia Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: S2Pkszárd, Mártírok tere 13—1T Telefon: 129—01, 123—61 Kisdia: Tolna megyei lapkiadó ■Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 48. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Élőfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 3» Ft Indexszám: 3S0S9 famint a Veszprém megyei Tanács. Megyénket Sebestyén Dezső, a KISZ MB munkatársa, Főglein János, a TO- TÉV KISZ-titkára és Szigetvári Ernő, az OTP megyei igazgatóságának osztályvezetője képviseli a tanácskozáson. FELHŐS, KÖDÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő, inkább csali a déli megyékben havazás. Mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő keleti, délkeleti szél. Az esti óráktól kezdve ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 fok körül, a tartósam ködös1 helyeken mínusz 5 fok közelében. A Duna vízállása Budapestnél 186 centiméter. Kihirdették a megyei amatőr képzőművészeti pályázat eredményét. Arany fokozatot nem adott ki a asüri. Ezüst fokozatot a decsi Kiss János és a bonyhádi Tóth József, bronz fokozatot pedig a hőgyészi Nagy Lajos és a szekszárdi Schubert Péter kapott. A zsűri elnöke, Molnár M. György Mose Dajan hadügyminisztert kedden azzal vádolták meg az izraeli parlamentben, hogy törvénybe ütköző ásatásokat folytat. Dajan azt válaszolta, hogy ártatlan, „Legjobb tudomásom szerint sohasem sértettem meg a műemlék- védelmi törvény előírásait” — mondotta. Az izraeli parlament hétfőn kezdte meg azoknak az intézkedéseknek a vitáját, amelyekkel elejét vehetik az egyre jobban elszaporodó illegális ásatásoknak. Úri Avneri baloldali képviselő a problémáról szólva kijelentette: „A műemléktolvajok ellen nem lehet addig drákói rendszabályokat hozni, amíg Dajan akadálytalanul túrja a földet Izraelben és a megszállt területeiken”. Avneri szerint a hadügyminiszter 3 millió izraeli font értékű régiséget halmozott föl a. lakásán. Barkatt házelnök megrótta Avnerit „ellenőrizhetetlen vádjai" miatt. Szokatlan módon politikai kérdés került a vita középpontjába az USA egyik legtekintélyesebb tudományos szervezetének, az amerikai antropológiai társulatnak New Yorkban lezajlott évi közgyűlésén. A szenvedélyes viták és kölcsönös vádaskodások tárgya az volt, vajon tudományos munkát, vagy pedig kémtevékenységet folytatnak a társulat tagjai különböző ázsiai országokban, ahol az úgynevezett nemzetközi segélyezési ügynökség, az AJD, továbbá a CIA és a hadügyminisztérium finanszírozza expedícióikat. A társulat 20 hónappal ezelőtt indított vizsgálatot amerikai antropológusok thaiföldi tevékenysége ügyében, azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek dr. Michael Moer- man-nak, a kaliforniai egyetem,. .muokatársának thaiföldi A kereskedelmi vállalatoknál és a fogyasztási szövetkezeteknél js megkezdődtek a szocialista brigádvézetők tanácskozásai. Elsőként a dombóvári áfész szocialista brigádjainak képviselői, vezetői ültek össze, hogy értékeljék munkájukat, az idei év eredményeit. Pintér Lajos szb-einök megnyitó szavai után Bertus Ferenc elnök- foglalta össze a szocialista brigádok idei eredményeit. Elmondta, hogy a szocialista brigádok egész éven át élenjártak a politikai és gazdasági munkában, a legszífestőművész baráti beszélgetésen találkozott a fiatal alkotókkal és értékelte műveiket. A nyerteseket meghívták, hogy kapcsolódjanak be a megyei művelődési központ művészet; stúdiójának munkájába. A pályázatot jövőre is meghirdetik. Mellesleg Dajan valóban előszeretettel régészkedik. 1988- ban majdnem súlyos árat fizetett ezért a kedvteléséért. Tel Aviv környékén folytatott ásatásokat, amikor egy földcsuszamlás maga alá temette és megsebesítette. (AP) tódnak a keresztény—muzulmán ellentétekből fakadó öldöklések — ha lehet, még az eddigieknél is kegyetlenebb irtodon. Hétfőn a fülöp-szigeti hadsereg egyik „rendfenntartó” alakulata egy ellenőrző pontnál megállított egy teherautó-konvojt, amely az általános választásokon voksukat leadó muzulmánokat szállította lakhelyükre. Az embereket leszállította a gépkocsikról, sorba állította és lelövöldözte jegyzetei. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy a hivatalosan a thaiföldi hegyi törzsek életmódjának és szokásainak tanulmányozása céljából kiküldött amerikai antropológusok voltaképpen a Cl A és a Pentagon száméra gyűjtöttek adatokat egyrészt a thaiföldi lakosság körében tapasztalható lázongás, kormányellenes hangulat letörése, másrészt amerikai bombázógépek új (Vietnam megközelítése szempontjából) előnyösebb útvonalainak fel-, derítése érdekében. Dr. Eric Wolf, a társulat etikai bizottságának elnöke a leleplezés nyomán magyarázatot kért az érintett tudósoktól, majd kineveztek egy vizsgálóbizottságot, amely a közgyűlés elé terjesztett jelentésében igyekezett megcáfolni a kémkedésre vonatkozó bizonyítékokat. lárdabb bázisát jelentik a „Kiváló szövetkezet” cím elnyeréséért folytatott versenynek. A brigádok kétharmad része női dolgozó. A szövetkezet áruforgalma tavalyhoz viszonyítva 10 százalékkal növekedett és ebben jelentős szerepük van a szocialista brigádoknak. Nemcsak a munkában, hanem a tanulásban is élenjárnak a brigádtagok, az eddigi 10 dolgozó után további hatan tanulnak a Marxista—Leninista Esti Egyetemen és 200-nál több azoknak a tagoknak a száma, Javultak az időjárási viszonyok. Szerdára virradó éjszaka az ország egész területén megszűnt a havazás, mérsékeltnél erősebb szél sehol sem fújt. Az idő hidegebbre for-> dúlt, Nagykanizsán például őket. Mint a túlélők elmondták. a katonák később megengedték, hogy keresztény val- lású polgári személyek nádvágó késeikkel tovább mészárolják a sebesülteket. Az alakulat parancsnoka, aki csak később" érkezett a helyszínre, állítólag így kiáltott fel: „Nem akartam hinni a szememnek. Soha ennyi halottat nem láttam!” A legyilkoltak számát 40-re, a sebesültekét 53-ra becsülik. (UPI) A Washington. Post hétfőn közölt helyszíni tudósítása szerint azonban az antropológiai társulat tagjainak ifjabb nemzedéke nem nyugodott ebbe bele és olyan határozat elfogadását sürgette, amely kategorikusan visszautasítja, hogy tudósok ösztöndíjak fejében kémtevékenységet folytassanak elmaradott és fejlődő országokban a CIA és a Pentagon számára. Ezt az indítványt a közgyűlés többsége leszavazta és a vita végül is kompromisz- szummal zárult: határozatban hívtak fel minden tudóst, ügyeljen arra, nehogy „kutatómunkájával védtelen embereket veszélybe sodorjon” és úgy döntöttek, hogy a CIA-, illetve AJD-ösztöndíiak politikai vonatkozásainak kérdését ismét napirendre tűzik. akik valamilyen szervezett oktatási formában rendszere* sen részt vesznek. A beszámoló után a 12 hozzászóló a brigádok önállóságáról, a törzsgárda megbecsüléséről és a szövetkezeten belüli gazdasági problémákról . beszélt, melyekre Bertus Ferenc válaszolt. A résztvevők végűi megvá- lásztoiták azt a 15 küldöttet, "akik képviselik a szövetkezetét a megyei kereskedelmi küldöttértekezleten. mínusz 15 fokot mérték. Soli helyen, főleg az ország nyugati felében, erős köd képzőt dött, amely azonban fi óra után felszállt Az időjárás változása kedved zett a hóakadályok elhárításán dolgozóknak. A KPM hóügyeletének jelentése szerint valamennyi főútvonal járható. A Nyírségben azonban még 11, a dunántúli részen Vas, Zala, Veszprém és Győr megyében pedig még 127 alsóbbrendű út járhatatlan. Az érintett közúti igazgatóságok teljes erővel dolgoztak egész éjjel az úthálózaton. Az akadályok elhárításán kívül a főútvonalak túlnyomó többségét fel i3 szórták, miután a hidegebb idő hatására síkossá váltak az utak. A MÁV Vezérigazgatóságán kapott tájékoztatás szerint a vasúti forgalmat mindenütt' fenntartják, csupán Pest környékén okozott némi késéseket a hajnali köd. Javult a távolsági autóköz- lekedés helyzete is. Zalaegerszeg környékén lévő akadályok miatt egy-két kisebb helyi járat kivételével a Volán Tröszt ' valamennyi autóbuszjárata közlekedik. A köd, a síkos utak miatt azonban lassult a forgalom. Az Engels téri pályaudvarra például Csongrádból éa Szekszárdról 30—35 perces késéssel érkeztek az autóbuszok. A Balatonon a váratlanul beköszöntött tél, az erős északi széllel érkező hideghuUám hatására, a part menti sekély vizeken az elmúlt napokban megkezdődött a jegesedéi. Az erős viharok azonban megakadályozták a jég beálltát. A jegesedés és a gyakran váltakozó viharok rendkívül mostoha körülményeket teremtettek a Balatonon dolgozó ha_ jósoknak, halászoknak és vízügyi munkásoknak. Bár a tél „támadása” miatt a vizen dolgozó emberek felkészültek a „visszavonulásra” a körülményekhez képest, az erősebb je- gesedésig minden percet kihasználnak, hogy befejezhessék a vízügyi munkákat, minél tovább fenntartsák a hajóforgalmat TOL*« «Corel VILÁG PHOUSlAlJAl KGYESÜLJETfiC * NÉPÚJSÁG Amatőr képzőművészek Akik örülnek a télnek Valamennyi főútvonal járható Minden vasúti és távolsági autóbuszjárat * közlekedik Műemléktolrajlással vádolják Dajant Tudomány vagy kémkedés ? Muzulmán—keresztény öldöklés a Fülöp-szigeteken A Fülop-szigeteken folyta-