Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

Pálkováes Jenő riportjat Árverés a gáton Nyolc óra. Az öreg Lukács komótosan bezárja a „szolgálati szobát”, a kulcsot zsebredugja és kiáll a kapuba. Feje fölött a szőlő- indákon nagy fürtű saszlát ló­bál a csípős novemberi szél. A gáton minden sorompó nyitva. Két motor porzik a szivattyú­ház előtt. A gátőrháznál — a Lukács-féle gátőrháznál — fé­keznek, úgy esnek le a motor­ról. Hideg van. Hideg, novem­beri reggel. Rosszabb ez, mint amikor fagy. A szél hideg — ahogy a cigány is mondja; át­fúj mindenen. Pufajkán, az öreg Lukács posztókabátján, a motoros nylon anorákján. Kezüket combjukhoz csap­kodják. Piros arcukon könny­csepp gurul végig. — Ezek már jártak itt. Néz­ték, vizsgálták, mérték, hogy mi jönne ki belőle. Azt morfd- ták, visszajönnek. Hát itt van­nak. Volt egy úr is, Wartburg.’ gal. Idehajtott és azt kérdezte: „öregem, melyik az a ház?” Mutattam, hogy az ott ni, ide nyoloszáz méterre. „Az?” — kérdezte. Az, mondtam. Beült az autóba, ott volt vagy óra­hosszat, aztán úgy elment, hogy nem is köszönt. Bátai emberek is jártak itt. Azért csak láttassák magukat, hogy ők is szóbajönnek majd a licit­nél. Mert ugye, őnekik nem kell vizsgálni a házat, meg a ■hozzávaló épületeket. • Ök is­merik... No, jön megint egy autó — mondja Lukács, a gátőr. Taxi kanyarog a töltésen, a ■gátőrháznál se áll meg, tovább hajt. — Na, nekünk itt nem sok babér terem. Megjött a Tisch­ler. A három fiatalember — a szekszárdi TÖVÁLL-tól — kö­zösen akarja a házat megven­ni : az anyag víkenház - építé­séhez kellene... Vizsgálódnak, beszélgetünk. Lukács József jön a hírrel, „Elindultak”. — Fél óra, s itt vannak — közli egy most érkező fiatal­ember, Wartburg gépkocsijá­ból kiszállva. — Ez nem az, akiről beszél- / tem — mondja Lukács József. Aztán kismotorral jön egy negyven körüli férfi.. Majd egy öreg Warszava- autó ka­nyarog a töltésen. Mi lesz itt a töltésen? Autó- vásár? A hangosbemondó idáig hal­latszik: „Értesítjük a lakossá­got, a gátőrház árverezése ki­lenc órakor kezdődik, gyüleke­ző a Lukács-féle gátőrháznál.” — Na, mehetünk is tán — mondja Lukács József, és a csapat elindul: motoron, autón, kerékpáron. A gátőr kerékpárt hajtva vezeti a menetet, szé­pen, lépésben. A száz éves körüli, most ár­verezésre kerülő ház előtt taxi áll. A sofőr felnyitja a cso­magtartót. Megtérít. Fehér konyharuhán friss kenyér, főtt sonka, cseresznyepaprika. Tischler is eszik. Az érkezők sanda szemmel nézik. Az épületek mögül előjön még egy, ember. Valaki morog: „Ez is .itt van ?” Gyűlik a nép. A bőrkabátos kezében collsto- kot forgat, a sapkás, meg a pulóveres Tischlerrei diskurál. A bátaiak külön csoportban. A három fiatalember — a két Máté, meg a sógor — szintén külön. Külön a két gátőr is: Reiter, aki a vevőt váró gát­őrházban lakott 28 évig, és jú­niusban ment nyugállományba, meg Lukács József. „Itt volt az ágyam, nézze meg, 28 évig állt itt.” Még a helye is ki­hűlt: fél év óta semmi élet Még a pókok és bogarak is eltűntek. — Jönnek. — Reiter szól, és mutatja, ott jön a vízügyi igazgatóság autója, A szakaszmérnökség vezetői szállnak ki az autóból, meg az igazgatóság jogásza. Köszönés, kézfogás. (Hogy megy a nyug­díja; Mi újság Lukács bácsi; Együtt vagyunk emberek?) A figyelem az érkezőkre te­relődik. Dossziét hoz a sofőr, a gyorsíró papírt vesz kezébe. — Várjunk még, hátha jön­nek — mondja Góts Kálmán főmérnök. Várunk. Az öreg Lukács sietve be­csapja az istállóajtőt. „Egész­séges, erős fából van az is em­berek, az szakramentum” — mondja. Kínálja az igazgatóság por­tékáját. — Negyed tíz, kezdjük. Is­mertetem az árverezéssel kap­csolatos tudnivalókat — Góts Kálmán felolvassa a szerző­dést. — Megértette mindenki? Kinek van kérdése? — Csak annyi, hova kell rak­ni a szemetet? * A társaság felkerekedik, szemlére indul. A ház mögött lévő gödröt alkalmasnak tart­ják. Jó. Akkor Ide kell terí­teni. — Több kérdés? A vásárnak fortélya van, az árverezésnek technikája. — Van-e valaki, aki az egész épületcsoportra igényt tart? Néma csönd. — Mennyi a kikiáltási ár? — az egyik bátai ember kérdi. — Harmincezer. Megint csönd. Cigarettára gyújtás, toporgás, susmogás. A töltésen tehergépkocsi jön. Két ember ugrik ki a fülkéből, ép­pen csak odafigyelnek a cso­portra, körbeszaladják az épü­letet és amikor visszajönnek, az egyik megszólal, jó hango­san: A Tolna Textilgyár az egész mindenséget megveszi így, ahogy van. — Harmincezer forint elő­ször. — Sajnos, a textilgyár visz- szaáll, csak tizenötezer forint­tal engedtek el. — Azt javaslom, külön ár­verezzük az épületeket — szél a colls tokos. — Egyetértenek vele? Mindenki egyetért. — A lakóház. Húszezer fo­rint először. — Tartom — a coliatok ma­gasba emelkedik. Szünet. — Húszezer másodszor. Senki nem szól egy árva szót sem. Az igazgatóság emberei ősz- szedugják a fejüket. A licitá­lók fülelnek. — Szóval emberek, volt egy ajánlat,, negyvenezer forintért az egész dologra. Nem árvere­zünk külön. — Negyvenezer az összesért először. A fehérpulóveres megszólal: — Külön kellene értékelni az egészet... — Tischler negyvenet ad ér­te. — Negyvenkettőért tartom az egészet. — Kövér ember, szájában cigeratta, zsebében aprópénzt csörget, ö is bátai. — Sok a munka vele — a Wartburgos csendes megjegy­zése elúszik a csoport fölött. — Megér nekem negyven­ötöt, többet egy fillért sem — Tisch’.er fordul egyet cipője sarkán, rákacsint a taxisra. Bognár István riportja: Egy szakmunkás elképzelte, a kollektíva elkészítette Az öntözés hasznosságát,, gazdaságos­ságát aligha kell bővebben magyarázjii. Elég csak a kiskörei épülő vízlépcsőre utalni, amely teljesen megváltoztatja majd a Tiszántúl képét, mezőgazdasá­gának termelési szerkezetét. Szűkebb pátriánkban a Sió-torkolati zsilip, majd a következő években épülő újabb zsili­pek is több ezer hektár termőföld öntö­zését teszik lehetővé. Az öntözéshez viszont újabb, és főleg korszerűbb be­rendezések kellenek. Az ország öntözőcső-gyárában, a Szek­szárdi Mezőgép Vállalatnál évente egy­millió, egymillió-kétszázezer méter cső készül. A vállalat látszólag tehát egyed­uralkodó — számára mégis annyira fontos a korszerűsítés, mintha több verseny­társ lenne. A „versenytárs” a gazdasá­gosság, a termelés fejlesztése, a gyártás korszerűsítése, automatizálása, az ön­költség csökkentése. Az egész ország mezőgazdasága isme­ri a szekszárdi öntözőcsöveket, így nem lehet közömbös az, hogy most, illetve az elkövetkező hónapokban a gyártási technológiában lényeges változás megy végbe. Ennek a változásnak kedvező hatásait nyilván majd észreveszik a fel­használók is. A vállalat jövőre már korszerűbb, kapcsolószerkezettel felszerelt öntöző­csöveket hoz forgalomba. De ennek a kapcsolószerkezetnek hosszú története van. Ebben a történetben összesűrítődik egy üzem kollektívájának alkotó kedve, újat teremtő készsége, az, hogy egy új megoldás hogyan ragad magával fizikai munkást, mérnököt egyaránt. Zsigovits Ferenc igazgatói — Az öntözőcső lényeges szerkezeti eleme a kapcsolószerkezet. Eddig tem- peröntvényből készült; évente 6—700 tonnát kitevő mennyiségben kaptuk az Öntödei Vúllalgttól. Kaptuk, úgy, ahogy, sohasem olyan mennyiségben és olyan minőségben, amely számunkra lehetővé tetté volna a folyamatos termelést. Ké­zenfekvő volt tehát olyan megoldást ta­lálni, amely kiküszöböli a temperönt- vényt, illetve a teljesen megbízhatatlan kooperációs partnert. Olyan, acéllemez­ből préselhető szerkezetre gondoltunk, amelyet házon belül is gyárthatunk. — Megbíztunk egy tervezőintézetet; dolgozzon ki az elmondottaknak megfe­lelő kapcsolószerkezetet, úgy, hogy az egyúttal alkalmas legyen a mezőgazda­ságban mái használatban lévő csövek­hez való kapcsoláshoz, és használható legyen az új gyártmányhoz, az alumíni­um csőhöz is. Wéner Zoltán,' a technológiai osztály Vezetője: l%5 á álM km&néP kapcsolószerkezet nem váltotta be a re­ményeket. A kísérletek során kiderült: nem volt megfelelő a tömítés, de a leg­nagyobb hiba az volt, hogy nagyobb nyomásnál már deformálódott az anyag. Ezzel tehát kudarcot vallottunk. — A vezetés ezek után jutott arra az elhatározásra, a múlt év közepén, hogy „házon belül” ír ki pályázatot, viszony­lag rövid, másfél hónapos határidővel. Zsigovits Ferenc igazgató: . — A pályázók számára ötezer, kétezer ezer forintos díjakat tűztünk ki. A be­érkezett munkák közül Kovács Józsefét találtuk a legmegfelelőbbnek. Illetve, az elméleti megoldást, mert hogy ebből gyakorlatilag hasznos szerkezet lett ahhoz kellett az a kollektív munka, amelyben részes volt a technológiai osztály, a szerkesztés, a szerszámmű­hely, a kísérleti műhely. A pályázat nyertese, Kovács József, a szerszámműhely azóta már nyugdíjba vonult szerszámlakatosa. Pályázata egy mintadarab volt, és két oldalon, kézzel papírra vetett gyártási leírás. (Nem le­het meghatottság nélkül kézbe venni az idős szakmunkás szálkás betűivel tele­rótt papírlapokat.) Kovács Győző szerkesztési osztályve­iető: — Józsi bácsinak a reszelő volt a ce­ruzája. Ahhoz, hogy az elképzelésből valóság legyen, el kellett készíteni a megfelelő rajzokat, megszerkeszteni a gyártáshoz szükséges kísérleti szerszá­mokat. Wéner Zoltán: — Amikor a szerkesztés az elképzelé­seket rajzra „lefordította”, következett a kísérleti munka. A kapcsolószerkezet négy darabból áll: a gyűrűből, a kiskö­römből, a nagykörömből, a karból. A gyártáshoz tizenkét szerszámot kellett készíteni, illetve a 85-ös és a 130-as át­mérőjű csőhöz huszonnégyet. Amikor a mintadarabok elkészültek, elküldtük vizsgálatra a Mezőgépfejlesztési Intézet­hez, amely megvizsgálta mind szilárdsá­gi, mind tartóssági szempontból. Az alu­mínium csőnél külön fárasztó vizsgálat­nak vetették alá, nyomás alatt végez­tek nyolcezer kapcsolást. Ez a gyakor­latban 8—9 éves használatnál: felel meg. Az intézet vizsgálata kedvező ered- mlnnyel járt, így hozzá lehetett fogni a végleges szerszámok elkészítéséhez, amelyekkel akár több százezer alkat­részt is gyárthatunk. A 85 milliméteres cső gyártásához a felszerszámozással készen vagyunk, megkezdjük a sorozat- gyártást. Amint a temperöntvény kifut, már az új, acél kapcsolószerkezettel sze­reljük fel a csöveket. Decsi László, « szp’szómmű^ly 'msmsk “ — Az egész műhely nagy kedvvel vett részt a szerszámok kidolgozásában Ha kellett, munkaidőn túl is. Nagy szak­értelmet, türelmet kíván egy-egy ilyen présszerszám kialakítása, ráadásul na­gyon szép munka volt. Háromházi Ferenc, a horganyozó mű vezetője: — Felületvédelmi szempontból js jobb az új szerkezet, mint a temperöntvény. Azt csak festeni lehetett ezt viszont tü zihorganyzással lehet kezelni, így tar tósabb, szebb is. — Végül is, mi a gyakorlati haszna az új kapcsolószerkezetnek? Wéner Zoltán: — A partnernek, az Öntödei Vállalat­nak nem valami kimondottan jó üzlet nekünk szállítani. Ennek jeleit éreztük is állandóan. Az öntvény készült Sop­ronban, Mosonban, Kisvárdán, tempe­rálták Salgótarjánban, olyan hosszú úton érkezett hozzánk, hogy állandóan késett. Bennünket viszont szorítcgÉ » határidő, gyakorlatilag sohasem ttötyir. hogy a kereskedelemnek tudunk-e idő­arányosan szállítani, vagy sem. — Az acél kapcsolószerkezet alkal­mazása azt jelenti, hogy megszabadu­lunk egy rapszodiku* partnertől, üze­men belül tudjuk előállítani, olcsóbban, tehát kedvezőbb önköltséggel. Azonkí­vül a gyártást a következőkben auto­matizálni lehet. Óriási előny az ia, hogy présgépen elő lehet állítani, és az sem lebecsülendő szempont, hogy esztétikai­lag is megfelelőbb, mint. az ormótlan öntvény. Kovács Győző: Az öntvény eddig nem csupán a késedelmes szállításban jelentett hát­rányt, hanem a minőségben is. Bármi­lyen magas selejtszázalékkal kaptuk, nem mertünk reklamálni, örültünk, hogy egyáltalán kapjuk. No és, a renge­teg utólagos munka... Az öntvénytisz títás — mert azt js nekünk kellett vé­geznünk gyakorlatilag — volt az egyik legrondább és az egészségre ártalmas munka. Szinte erőltetni kellett az em­bereket, hogy ezt a munkát elvégezzék. Tegyem hozzá azt. hogy a csőre való felszerelést végző dolgozóknak többki, lós kalapácsot kellett naphosszat emel­getni? Most ezt a munkát préseléssel is el lehet végezni. Ez a műszaki megol­dás nagyon nagy előrelépést jelent a gyártmányfejlesztésben. Még csak anv- nyit: ennek a kapcsolószerkezetnek fele annyi a súlya, mint az öntvényé. A végső összegezés; nehéz megtenni úgy, hogy ne tűnjék frázisnak. A Szek­szárdi Mezőgép Vállalatnál egy idős szakmunkás ötlete, a szellemi és a fizikai munkások összefogása új, korszerűbb gyártási eljárást, új műszaki megoldást hozott. Hosszú hónapok izgalmas mun­kája után ott az új termék, az első, né­hány ezer alkatrész már kikerült a hor- ganyzóból — ha a temperöntvény el­fogyott, már Csak ezt aModmaraáfc , __ ; tv 4 ,ÍA folyamatos caSgy&tfe» — Negyvenöt először. — Mondom, megér nekem annyit — Kérem, figyelmeztetem az urakat, hogy a huszonöt száza­lékot készpénzben kell Jeten-; ni, most — Százasban, vagy ötszázas­ban? — a taxis megjegyzését derültség fogadja. — Na, emberek, egy kis szü­netet tartunk. A csoportok ismét kialakul­nak. A Máté-fiúk, meg a só­gor, a hátsó sorokból figyelik az árverést: „Nekünk har­mincat ért volna az egész, több pénzünk nincs.’’ Tischler a colls tokossal, a pulóveressel tárgyal. A bátai ember to­vábbra is az aprópénzt rázza« — Szóval, egy kis figyelmet kérek. Negyvenötezer másod­szor. Ismét csend. Tíz perc múlva: „Negyven­ötnél tartunk”. — Negyvenhatot adok ért* •— a bátai ember rágyújt. — Hogy hívják, kérem, mert ugye — a gyorsíró kérdezi a bátai embert — Oláh István. Tischler megkerüli a házat. — Negyvennyolc. Kalapigazítás, cigarettára’ gyújtás, tanakodás. — Annak éri meg, aki el­adja — mondja a tolnai em­ber, szorongatja a kis noteszt. — Negyvennyolc először. — ötvsnet adok érte. Tischler megemeli a kalap­ját.: „A magáé”. — Ötven először.. Csönd« — ötvenezer másodszor. Ismét csönd. Oláh István arca fehéredni kezd. — ötvenezer forint harmad­szor, uram, az öné a gátőrház. Megértette a feltételeket? — Igen, minden rendben van, minden. Csak elszaladok a postára pénzért. — Ne gyalogoljon, elvisszük autóval. Tischler elköszön. „Uraim, kerestem a cégnek húszezer fo­rintot” — kalapot emel, s el­hajt a taxival. A Máté-fiúk szorosan a fal mellé állnak, utána begombolózkodnak ép elindulnak haza. Csak a két gátőr „akadékos­kodik" még. „Góts kartárs, legalább két oszlopot vigyünk el, hiááprsik amott.” — Emberek, innen már egy fél téglát sem. Ez már Oláh fatváaé. Majd ő elvisz min* te kite mű

Next

/
Thumbnails
Contents