Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-17 / 271. szám

NOVEMBER 17 SZERDA NÉVNAP: HORTENZIA A Nap kél 6,51 — nyugszik 16,C7 órakor A Hold kél 6,24 — nyugszik 15,25 órakor — Szekszárdi bútorsiker. A Szekszárdi / Faipari Vál­lalat — mint az El­ső Magyar Bútoripari Egyesü­lés tagja — részt vett Eger­ben az Agria Bútorgyár ren­dezte kiállításon. A szekszárdi gyár termékeinek nagy sikere volt.. — Elkészült az út. Báta köz­ségben a tsz-központot és a községi fő utat összekötő be­tonút elkészült, tegnap adták át rendeltetésének. — Giovanni Angelli, a FIA'Mművek elnöke a környe­zetvédelem problémáival fog­lalkozó Monte Carló-i értekez­leten bejelentette, hogy a FIAT-művak 4—5 éven belül sorozatgyártásra készít. elő egy elektromos hajtású jármü­vet. — A Daily Express szerint Nagy-Britannia és Franciaor­szág alagutat szándékozik épí­teni a La Manche csatorna alatt. A munkálatoknak rövi­desen meg kell kezdődniük, hogy az alagutat 19”ü-ban'át­adhassák rendeltetésének. — Az ausztráliai Adelaide város parkjainak fáin kitö­mött madarakat helyeztek el, mivel az élő madár itt már ritkaságszámba megy. Ha var laki madárfüttyöt akar hall­gatni, csak megnyomja a fán elhelyezett gombot és a mag­netofonfelvétel máris segítsé­gére siet. — Husszein király rendkí­vüli utasítására 405 palesztinai gerillát, politikai foglyot és bűnözőt bocsátottak szabadon. A király megígérte, hogy a november 18-án végződő Ra­madan ünnep alkalmából a le­tartóztatottak úiabb csoport­ját helyezik szabadlábra. FELHŐS, PÄRÄS IDŐ Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő. szór­ványosan előforduló esővel. Mérsékelt, időnként élénk dél­nyugati, nyugati szél. A hő­mérséklet szerdán egész na­pon át 7—12 fok között lesz. A Duna vízállása Budapest­nél 108 centiméter. niH *nm VltXŐ PXOUSTXWAt eoTESODEIEIl NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MOHKBhPART TOLNA MEGTEI BIZOTTBAOANAK LAPJ A gyermek- és ifjúságvédelmi hálózat korszerűsítése A gyermek- és ifjúságvédel­mi hálózat korszerűsítéséről, továbbfejlesztéséről tájékoztat­ták az illetékesek az MTI munkatársát. Az egyik nagy­szabású program: Miskolcon, az egyetemváros mellett, mint­egy 40 személyes új gyermek­várost építenek. Az 50 millió beruházással megvalósuló létesítmény 1974- bsn készül el. Jelenleg a föld­munkát és az alapozást végzik. Hamarosan új leánynevelő in­tézetet kap Esztergom. Ugyancsak ebben az évben adják át Debrecen új, 200 sze­mélyes nevelőotthonát. Az ag­rártudományi egyetem közelé­ben épülő gyermekvédelmi in­tézményben már várhatóan a következő év elején megkez­dődhet a munka. Korszerű otthont kapnak a gyengén látó gyerekek is, a debreceni intézet 25 milliós költséggel 1.972-ben készül el. Az aszódi fiúnevelő intézet tel_ jes rekonstrukciójához is hoz­záfogtak, korszerűsítése vár- liatóan 3—4 esztendő alatt készül el. (MTI). Még egyszer a nyúlvadászat korlátozásáról Az elmúlt napokban egy ha­tározat kapcsán nyilatkozottá MAVOSZ megyei intéző bi­zottságának titkára a Tolna megyei Népújságban. Indokol­ta, hogy a nyulak kímélése mennyire szükséges, az állo­mány javítása érdekében. En­nek ellenére miért nem egyér­telműek a vélemények a me­gyében? Talán e néhány sor­ban sikerül magyarázatot ad­ni erre. , Nem azt kifogásolja senki, hogy korlátozott a nyúlkilö- vés. Hanem a módját, ahogy „Forró pontot” észlelt a Mars-szonda A tanulás áldozatokat követel A pedagógusok véleménye szerint minél több a szemlél­tetés, annál jobban megtanul­ják a lurkók a tananyagot. Ajánlatukat pontosan betartot­ták Orleans francia város tűz­oltói, amikor elhatározták, hogy az iskolákban gyakorlati órá­kat adnak a tűzoltás nehéz mesterségéből. Az első óra után a helyi la­pokban rövid közlemény jelent meg: „Hét tűzoltó égési sebe­ket szenvedett, miközben szem­léletesen bemutatta, hogyan kell viselkedniük az iskolások­nak tűz esetén.” Kedden hajnalban 6 másod­percre bekapcsolták a Mari­ner—9 amerikai űrszonda haj­tóművét és ismét kisebb pálya­módosítást hajtottak végre. A vörös bolygó körül keringő Mariner—9-nek a Marstól va­ló legkisebb távolsága ennek következtében 1398 kilométer­ről 1388 kilométerre csökkent, s megrövidült a keringési idő tartama is. Az amerikai űr­szonda ezentúl 12 óra alatt ke­rüli meg a Marsot, tehát nap­jában két fordulatot tehet. A pályamódosítás kedvezőbb feltételeket teremt a Mari­ner—9 három hónapra terve­zett kutatómunkájának idejé­re. A pasadenai földi központ­ban egyébkéftt hétfőn közöl­ték, hogy az űrszonda műsze­rei a Mars egy bizonyos ré­szén furcsa módon valamiféle „forró pontot” észleltek. A tudósok szerint előfordulhat, hogy belső hőforrásról van szó. A Mariner—9 vasárnap állt rá a Mars körüli pályára, az akkor leadott mintegy 60 fel­vétel azonban továbbra is fő­ként a vörös bolygót körül­vevő sárgás-pirosas porvihart mutatta. (UPI) Börtönben „XV. Kelemen66 két tanítványa Kilenchónapos börtönbünte­tésre ítélték az önjelölt „XV. Kelemen pápa” két tanítvá­nyát, azzal a váddal, hogy út- széli módon sértegették VI. Pál pápát. Az elitéit két „tanítvány” VI. Pál pápa Castel Gandol- fo-i nyári rezidenciája mellett osztogatott röplapokat. „XV. Kelemen” tulajdon­képpen egy volt francia pap, név szerint Michel Coliin. Azt állítja, hogy tulajdonképpen ő, és nem Pál pápa XXXII. Já­nos pápa igazi utóda. Coliin amiatt is támadja VI. Pált, hogy nem hozta nyilvánosságra „Fatime har­madik jelenését”. E jelenés során az „égiek” állítólag há­rom pásztorfiúnak megjöven­dölték a világvége legújabb pontos dátumát. A bírósági tárgyalás során „XV. Kelemen” fehér és kék ruhába öltözött követői a fran cia pap igényeit támogató röp­lapokat osztogattak. (AP) ezt eldöntötték. A demokra­tizmus teljes mellőzését. Mi­ért nem lehetett megbeszélni a társaságok vezetőivel, hogy ne szülessenek felemás intéz­kedések? Az történt^ ugyanis, hogy a kilövési tervben sze­replő mennyiséget jóváhagy­ták, az ma is érvényben van. A vadászati napok számát vi­szont csökkentették. Vélemé­nyem szerint e felemás meg­oldás nefn szolgálja a célt A bérleti szerződések kötésénél is elmulasztották a társasá­gokkal a megbeszélést, egyez­tetést, azért volt rossz a vissz­hangja annak az intézkedés­nek is. A társaságok zöme jó! gazdálkodik, szem előtt tartja az állami érdeket, ezért ta­lán felnőttként kellene kezel­ni őket. Ez esetben a döntések egyértelműek lennének, a vég­rehajtás pedig egységes. Igen rossz az akusztikája a határozatnak azért is, mert csupán az a vadásztársaság nincs korlátozva a kilövésben, amelynek a megyei intéző bi­zottság titkára is tagja. (!) Ez­zel nemcsak a „húsvadászok” nem értenek egyet. Petrits Ferenc A szekszárdi Béri Balogh Ádám VT elnöke Meghalt t 135 éves korában Matuzsálemi kort élt meg a Puerto Rico-i Luis Pagan Pa­gan, aki hétfőn 135 éves korá­ban hunyt el szülőfalujában. Életének utolsó napjáig meg­őrizte szellemi frisseségét és hosszú időn át az orvosok, va­lamint újságírók érdeklődésé­nek középpontjában állt. Pa­gan Pagan egész életét falun töltötte és állítólag mértékJje- tesen táplálkozott. (AFP). „Legnagyobb problémánk ax unalom és ax impotenciau Mi aggasztja a Nohel-díjas tudóst ? A 71 éves Gábor Dénes pro­fesszor, az 1971. évi fizikai Nobel-díj nyertese, telefonin­terjújában kijelentette, hogy a legnagyobb problémák, ame. lyekkel az emberiségnek szem. be kell nézni, az unalom és az impotencia. — A legkülönb találmány, amelyet a jövőben előállítha­tunk, az unalom elleni szer lesz, erre eddig senki sem jött rá. Mi a szükségességet gz unalommal helyettesítjük — jelentette ki a 71 éves Gábor professzor, telefonon adott in­terjújában. Dr. Gábor, aki jó barátja és társa Peter Goldmarknak, a Columbia Broadcasting Systen itteni laboratóriumai vezetőjé­nek elmondotta, hogy életének legizgalmasabb pillanata 1947_ ben volt, amikor eszébe jutott a holográfia ötlete. — Angliában történt, éppen a teniszpálya szélén ültem a pádon — emlékezett vissza. A holográfia egyfajta, lencse nélküli fényképező, amelynél lézereket használnak a tárgy háromdimenziós képének elő­állítására. Amikor ez a gondolata tá ­madt, mérnökként dolgozott Rugby-ben, a brit Thompson Houston cégnél. A teniszlab­dák pattogásának, vagy a játé­kosok által kifejtett erőnek semmi köze sem volt az ötlet­hez. Történetesen akkor jutott eszébe, amikor éppen mérkő­zést nézett. — A legtöbb ötletem rend­szerint akkor támad, amikor borotválkozom — mondta dr. Gábor — sejtem, miért nincs a szakállas embereknek sok ötletük. Ezt jól jegyezzék meg a mai fiatalok, Arra a kérdésre, vajon 2000. ben más lesz-e az élet, így vá­laszolt: — Merőben más. En tulaj­donképpen több könyvet írtam erről a témáról, az egyiknek a címe: „A jövő kilátásai”. SZEMORVOSNÁL — Ez milyen betű? — Nem tudom... — Akkor nem szemüvegre van szükséged, hanem inst­ruktorra! (A Wochenpresse-ből) Fácánvadászati bemutató Tengelicen fácánvadászati bemutatót tartott a Magyar Vadászok Országos Szövetsé­gének megyei intéző bizottsá­ga és a helyi Petőfi Tsz-közi Vadásztársaság. A környékbeli csenderesekben, vadászmező­kön szórakoztató vadászat köz. ben hívták fel a fácántenyész_ téssel még kevésbé büszkél­kedhető vadásztársaságok ve­zetőinek, képviselőinek figyel­mét arra, hogy érdemes ezzel a mezőgazdaságnak js hasznot hajtó szárnyassal vadgazdálko. dósunkban foglalkozni, s vadá­szatának kellemes sportlehető­ségeit is kihasználni. A vadá­szati bemutatón 12 puskás 108 fácánt lőtt két óra alatt. Is­mertették a megyében, mint­egy két évvel ezelőtt, elsőként megalakított tengelici Petőfi Tsz-közi Vadásztársaságnak a mezőgazdaság és a vadgazdál­kodás összehangolásában elért jó eredményeit is. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapia Főszerkesztő: PETRiTS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telelőn: 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon : 12D—11, 120—10. felelős kiadó: KATONA JÓZSEF N szül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 06S

Next

/
Thumbnails
Contents