Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-17 / 271. szám
Kosárlabda NB III. Bátaszéki VSK—Sz. Vasas (FÉRFIAK) Bátaszék, 50 néző. Vezette: Oláh. A. kellemetlen hidegben a szabadtérén lejátszott mérkőzésén a két csapat az alábbi játékosokat szerepeltette: Bátaszék: Farkas (3), Zcgonyi (6), Szabó (5), Tiringer (lőj, Komaromi (12). Csere: liy- lyes. Szekszárci: Laczkó (12), Hargitai (13), Temesi (5), Mercsenyi (ü), Kocsis (1). Csere: Skoda (l). A Szekszárdi csapat a katonai szolgalatra bevonult Elmauer, valamint a Budapestre távozott Zsoldos nélkül állt ki. Mindkét csapat zőnózott. A szekszárdiak igyekeztek Bátaszék magas játékosait kikapcsolni és távoli dobásokkal pontokat szerezni. Az első percekben aránylag kevés kosár esett. A hatodik percben Bátaszék 7:5-re vezetett, amikor a szekszárdiak négy büntetőt kihagytak. A félidő befejezése előtt 24:19- és bátaszéki vezetésnél a szekszárdiak további két büntetőt hagytak ki. A második félidőben a szekszárdi csapat kezdett jobban, és a harmadik percben már átvette a vezetést. Mindkét csapat a biztonsági játékra törekedett, és a félidő közepétől végig a vasutasok irányították a játékot, egy-két pontos vezetés mellett. A 15. perc- ber már 41:35-re vezetett Bátaszék és befejezés előtt 10 másodperccel Szekszárd két büntetőhöz jutott, ami a mérkőzés megnyeréséhez elég lett volna, de Hargitai egyiket sem tudta értékesíteni, így az egységesebbb Bátaszék győzött. A hetek óta kitűnő formában levő Bátaszék több értékes győzelem után a szekszárdiakat is legyőzte. A Vasas játékosai 17 büntetőt hagytak kihasználatlanul, ezért nem is érdemeltek volna győzelmet. PAKSI KINIZSI—BAJAI VÍZÜGY 62:40 (28:22) (NŐK) A mérkőzés félórás késéssel kezdődött, mivel a paksi csapat és a játékvezetők az új tomacsornok- ban, ugyanakkor a bajaiak a szőr vétség döntése eiieneie egy kisméretű teremben várakoztak a kezdésre. Rövid vita után végül is a játékvezetők és a paksi játékosok átmentek a gimnázium csarnokába, és ott játszották le a mérkőzést. A paksi csapatban a következők szerepeltek: Petter- mann (8), Suhai (—), Treszl (17) Haaz (13), Hidvégi (0). Csere: Ma- dács (5), Kuner E. (9), Vaj er (4), Falusi (—), Wemhardt (—). Az első kosarat a bajai csapat érte el, de nem sokkal később már Paks kiegyenlített. Ezután ismét a hazai csapat percei következtek és a 13. percben már 22:l0-re vezetett. A paksi edző ekkor cserét határozott el és ez eredményes volt, mert hét perc alatt a paksi lányok 18 pontot szereztek, ugyanakkor a bajaiak egyet sem. A második félidőben a paksi csapat nem engedte át a kezdeményezést és tovább növelte előnyét. A 8. percben már 38:24-re, a 12. percben 48:28-ra elhúztak. A hátralévő időben a paksiak lassították a játékot, így a bajaiak is dobtak kosarat. így alakult ki a 62:40-es végeredmény. A mérkőzés első részében a kisméretű pályán, idő hiányában, bemelegítés nélkül pályára lépő paksiak nehezen találták fel magukat. Az első félidő közepétől azonban fokozatosan feljöttek és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Lelkes játékukért valamennyien dicséretet érdemelnek. PÉCSI POSTAS—DOMBÓVÁRI VSE G9:57 (38:30) (FÉRFIAK) A Dombóvárott lejátszott találkozón a hazai csapat az alábbi összeállításban kezdett: Krasznai (14), dr. Halmos! (7), Horváth (13), Gerecs (11). Barkóczi (8). Csere: Tóth, Takács (2), Czétány (2), Szabó, Bosznai. Az első félidő első 10 perce Krasznai nagyszerű játéka révén a hazai csapaté volt és 5 pontos előnyre tettek szert. Pontverseny a középiskolák között A megyei középfokú iskolai sportbizottság ismét pontversenyt írt ki a középiskolai sportkörök között az 1971—72-es tanévre. Az eddigi két év tapasztalatait felhasználva az iskolák sportmunkáját aszerint értékelik, hogy hogyan szerepelnek a különböző középiskolai és szövetségi bajnokságokon. A versenyen való részvétel után már pontot kapnak az iskolák és a megyei, területi, országos középiskolai bajnokságokon való szereplésnél differenciált pontozás van, miszerint a magasabb szintű eredmény több pontot ér. Az elmúlt években sikeres volt a pontverseny bevezetése és további eredmények várhatók a jelen tanévben is. A pontverseny állása a megyei középiskolai atlétikai, kézilabda-, labdarúgó-bajnokság után: Szekszárdi Garay Gimnázium 17, Dombóvári Gőgös Ig- nácz Gimnázium 13, Bonyhádi Petőfi Gimnázium 12, Szekszárdi 505 MŰM. 9, Bátaszéki Gimnázium 8, Palánk! Szakközépiskola 7, Bonyhádi Mg. Szakközépiskola 5, Tolnai Gimnázium 5, Szekszárdi Mg. Szakközépiskola 4, Paksi Gimnázium 4, Szekszárdi Műszaki Szak- középiskola 4, Dombóvári Apáczai Szakközépiskola 4, Gyönki Gimnázium 4, Dunaföldvári Gimnázium 3, Dombóvári 516 MUM. 1, Simon- tornyai Gimnázium 1, Tamási Gimnázium 1, Paksi Bercsényi Ip. Tan. Isk. l ponttal. 301 edzés = 3013 kilométer Atlétikában véget ért az idény és a szakosztályok készítik a statisztikákat, számítják az átlagokat, rangsorolják a versenyzőket. A statisztikákból kitűnik például, hogy Kovács Klára, a Szekszárdi Dózsa válogatott ifjúsági középtávT E futója egy év alatt háromszázegy edzésen 3013 kilométert futott, ami több, mint tíz kilométeres edzésátlagnak felel meg. Igen, hosszú volt az út, sokat kellett edzeni, míg eljutott Kubába, magyar válogatottként. K E Díjkiosztó ünnepség Pécsett Szombaton rendezték az összevont férfi teke csapatbajnokság díjkiosztó ünnepségét Pécsett, az MTS Baranya megyei tanácsának székházéban. Az ünnepélyes évzárón a csapatok többsége képviseltette magát. Mint ismeretes, a területi bajnokságban három megye legjobb csapatai vettek részt. Baranya megyéből öt, Somogyból öt és Tolnából négy csapat. Mint a versenybíróság megállapította, a tizennégy csapattal rendezett bajnokság mindvégig színvonalas volt, és izgalmas mérkőzéseket vívtak egymással. Ami külön örvendetes, hogy valamennyi verseny sportszerű, baráti légkörben folyt le. A szövetség vezetői megállapították: az idei bajnokság megerősítette, hogy létjogosultsága van a teke sportban is az NB Ill-nak. Az 1970-ben, majd az 1971-ben rendezett összevont bajnokság alatt 40—50 százalékos fejlődés mutatkozik az eredményekben, de ami még ennél is fontosabb, a fiatalok nagyszámú bekapcsolódása a sportágba. Ennek igazolására egy Baranya megyei példát említettek. Két éve kétszáz körül mozgott az igazolt versenyzők száma, ma pedig már több mint 320 igazolt versenyzőt tartanak nyilván, és ezek többsége fiatal. A bajnoki címet, illetve a velejáró aranyérmet a Kaposvári Spartacus csapata nyerte el. A második helyen végzett Kaposvári Volán ezüst-, míg a Szekszárdi Szövetkezet csapata a harmadik hely utón bronzérmet kapott. A hét li e Hopp Tóth Fenyvesi (Fadd) Káló Csepregl (Hőgyész) (Tamási) (Fomád) (Simontornya) Jónás Fonyód! II. (Dunaíöldvár) (Hőgyész) Molnár II. Herczlg Savanyu Stemler (Simontornya) (Tolna) (Tamási) (Fomád) Tartalékcsapat: Princz (Dunaiöldvár) — Bildhéber (Alpári SE), Havasi I. (Tolna), Zsiiinszki (Gyö nk), Sipos (Bölcske), Kákonyi (Fadd), Taksonyi (Dombóvár), Rivnyák (Dunaíöldvár), Farkas (Fadd), Penes (Fomád), Hosszú (Dunaíöldvár). 42:41 (24:19) Ezt követően feljött a vendég együttes és egyre-másra vezette támadásait, amit a rosszul védekező hazaiak nem tudtak hárítani és megérdemelten szereztek a pécsiek nyolc pontos előnyt. Szünet után is a vendégeknek sikerült jobban az első 5 perc és 48:33-ra elhúztak. Hiába próbált újítani a hazai együttes, összjáté- kuk akadozott, és hátrányukat nem tudták behozni, csak csökkenteni. A látottak alapján a vendégcsapat győzelme megérdemelt. A hazai együttesből Krasznai első félidei, valamint Barkóczi játéka érdemel dicséretet. PÉCSI POSTÄS—DOMBÓVÁRI VSE 61:38 (32:14) (NŐK) DVSE: Garai (13), Gyimesi (5), Herczeg (10), Barna (6), Tóth (4), Csere: Hilbert. A minden tekintetben jobb vendégcsapat már az első félidőben 18 pontos előnyre tett szert. Szünet után erősen feljavult a hazai együttes, de nem tudtak komoly ellenállást kifejteni, csupán hátrányukat csökkentették. A II. félidő 15. percében a csapat kapitánya és irányítója Garai kipontozódott, ezzel a hazaiak eleve fel is adták a küzdelmet. A vendégcsapat győzelme teljesen megérdemeltnek mondható. Jók: a hazai együttesből Garai, Gyimesi és Herczeg. NB III. höxépcsoport Paks tartja a 4. helyét A vasárnapi mérkőzések eredményei: Ganz-Villamosságl—Jánoshalma Spartacus J:2. III. kér. TTVE—Vecsési VIZÉP 5:1, MOM— Április 4. Vasas 1:0, ÉGSZOV ME- DOSZ—Bajai Vasas MTE 0:0. Elektromos-Kiskőrösi Gépjavító 0:1, Paksi Kinizsi—MAVAUT Volán 1:1, Dunaújvárosi Építők—Ercsi Kinizsi 1:0, Dunaújvárosi Papírgyár— TFSE 3:2. A bajnokság állása: 1. HI. k. TTVE 14 10 3 1 32—11 23 2. Jánoshalma 14 8 5 1 25—11 21 3. D.újv. Ép. 14 8 4 2 32—19 20 4. Paks 14 7 5 2 25—15 19 5. MOM 14 6 5 3 28—23 17 6. Apr. 4. Vasas 14 7 2 5 24—19 16 7. ÉGSZÖV 14 5 5 4 14—17 15 8. Ganz-ViU. 14 6 2 6 25—23 14 9. Baja 14 4 S 5 12—10 13 10. Vecsés 14 6 1 7 22—21 13 11. MA VAUT V. 14 4 4 6 15—25 12 .12. Kiskőrös 14 4 3 7 24—30 11 13. Ercsi 14 3 4 7 17—28 10 14. Dunaújv. P. 14 2 4 8 10—26 8 15. Elektromos 14 2 3 9 12—21 7 16. TFSE 14 2 1 11 12—30 5 Eltiltások A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Kajtár Ferencet (Tamási), Farkas Dezsőt (Gyönk), Péter Jánost (Gyönk), Balogh Józsefet (Bogyiszló) november 22-ig, Turcsik Györgyöt (Alpári SE) 1972. április 1-ig, Rácz Zoltánt (Kölesd) Bogdán Ferencet (Hőgyész) május 1-ig tiltotta el a játéktól. Népújság 6 PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szakszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a Somogyi csipke, a Régi harci és díszfegyverek Európától a Távol- Keletig, a Zsolnay-kerámia, A természet világa, Az állatvilág megjelenítése a képzőművészetekben és az Erdő-mező állatvilága ábrázolása a kerámiaművészetben. A Babits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása : Babits-emlékek. könyvtarak : A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: felnőtteknek 10—19 óra. Tájékoztató szolgálat. Ifjúsági könyvtár naponta 10—18 óráig. Dombóvári Járási könyvtár: felnőtteknek 10—12 és 13—13, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19, ifjúságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKS2ARD Babits Mihály megyei művelődési központ: Az olvasóterem és Cseh Gábor grafikus kiállítása 10—18 óráig látogatható. BONYHÁD: A járási művelődési házban 18 órától tv-klub. DOMBÓVÁR: A városi művelődési házban 15 órától honismereti kör, 17 órától ifjúsági klub. TAMÁSI: 8—22 óráig olvasóterem. 9—21 óráig Lippai Tamás festő kiállítása. Az ifjúsági házban 14,30-től turistakor, 16,30-tól bábfoglalkozás. FADD: 18 órától a helvtörténe- ti klubban kötetlen foglalkozás. BÁTASZÉK: 15 órától barkács- kör. MOZI BONYHAD: Alphaville (Francia film.) SZEKSZÁRD: Kés (Angol film.) ÜJDOMBÓVAR: A szicíliaiak klánja. (Francia film.) (16) DECS: Ifjúsági klub, filmstúdió. TOLNA: 14 órától ismeretterjesztő előadás a nyugdíjasoknak: Végig az Al-Dunán címmel. 19 órától az ifjúsági klub vendége dr. Czenner Mihály, a Szính.- ztörténeti Intézet munkatársa. 13—19 óráig könyvkölcsönzés, (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszárdon, a MÉK november 13-tól érvényes fogyasztói Irányárai: burgonya 3.50, 3,20, 2,70, takarmány burgonya 1,60, fejeskáposzta 3,80, 3.—, kelkáposzta 3,80, 3,20, vöröshagyma 4,40, 3,20, tölteni való paprika 4,20, cseresznyepaprika 12.—, 9.—, kocsolai paprika 8.—, karfiol 6,50, 5,50, karalábé 1,80, fokhagyma 15.—, 11.—, dughagy- ma 5.—, 7,50, 10.—, 14.—, 10.—, sárgarépa 3.80, 2,50, gyökér 7,50, 5.—, zeller 7,20, 4,80, cékla 3.—, 1,80, sóska 4,40, körte 7,50, 5.—, fehér alma 5.—, piros alma 4.—, 7,50, 5,40, birs 3,50, 4,50, dióbél 60.—, héjas dió 13,50, 11.—, mandulabél 95.— héjas mandula 15.—, gesztenye 23.—, fejessaláta 1,40. Csomagolt áruk 1 kilós kiszerelésben: burgonya 4.—, 3,70, 3,20, vöröshagyma 4,90, piros alma 8.-^-, fehér alma 4,50, tojás 1,60, 1,80, 1,90, törött héjú tojás 1,40, apró tojás 1,40, takarmányburgonya és kukorica 3,10, gesztenyemassza 44.— forint. ANYAKÖNYVI HÍREK: A tamási anyakönyvi kerületben 1971. október hónapban az alábbi anyakönyvi bejegyzések történtek. Házasságkötések: Bemálh Ferenc —Klapács Margit Zsuzsanna, Orsós Lajos—Orsós Anna, Árvái István—Göttlinger Mária, Molnár László—Kis Gizella, Király János —Katona Mária, Győri József— Piszártsik Izabella, Jankó Ferenc —Szabó Irén Judit, Frank György —Farkas Mária, Szőke Sándor— Tukora Margit. Halálesetek: Horváth József* Tóth. József, Varga Sándor, Borbély Jánosné Horváth Mária, Ró- senberger Ádám, Kéri Mártonná Kovács Erzsébet, Lajkovics Jó- zsefné Horváth Aranka. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Versenyművek. 9.00: A nagy temető. Regény. VIU. 9.20: Régi melódiák. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.40: Ami egy riportból kimaradt. 10.50: Barlay Zsuzsa és Bódy József énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Éneklő világ. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 16.05: Csákányi László énekel. 16.14: Max Factor helyett kozmetikai vállalat? 16.34: Tánczene. 16.41: Farkas Ferenc — Radnóti Miklós: Naptár. 17.20: D-dúr „Prágai” szimfónia. 17.52: A műhelyben beszélik... Riport. 18.07: Rudolf Schock énekel. 18.20: „A pince mélyén óborok”. 19.25: Lemezmúzeum. 19.45: Népdalok. 20.05: A mikrofon előtt Horváth Ferenc. 21.03: Mezőgazdaságunk nagy öregjei. 21.33: UJ operalem ezeinkből. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Népi zene. 23.44: Két triószonáta. 0.10: Sanzonok, PETŐFI RADIO t 8.OS: Operettekből. 8.45: A világsajtóból. 9.00: Zenéről. 9.20: Zenekari muzsika. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Tudomány. 12.00: Dunántúli dalok. 12.20: David Ojsztrah hegedül. 12.40: Házunk tája. 13.03: Kórusmuzsika. 13.20: Orvosi tanácsok. 13.25: Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.20: Amirov: Azerbajdzsán! caD- riccio. 15.33: Bajazzók — Részlet. 15.45: Táncdalokból. 15.55: Szoba- növény-kedvelők ötperce. 16.00: Variációk egy tatár népdalra. 16.09: Irodalmi vendégkönyv. 16.14: Népi zene. 16.33: Pol-beat. 16.44: A király mulat — balettzene. 17.01: ötórai tea. 17.45: A Csepel—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.20: Néprajz. 18.25: Hangverseny. 19.10: Nóták. 19.43: Könyv- ismertetés. 20.28: UJ írók. 20.53: Operákból. 21.29: Visszhang. 21.59: Változatok citerára. 22.29: Nathan Milstein és Gary Graffman lemezeiből. 23.44: Joan Baez énekel. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 5. lecke. 19.10: Kórusirodalom. 19.32 s Anton Webern halála. Drámai költemény. 19.56: Geraint Evans énekel. 20.33: A dzsessz kedvelőinek. 21.00: Vivaldi: A négy évszak* 21.45: Zongoraszonáták. MAGYAR TV 8.05: Élővilág (Alt. isk. 8. oszt.) 9.30: Sportvilág. 9.50: Hans Beim- ler bajtárs. I. 11.00: Kisfilmek. 13.10: Iskola-tv: Élővilág. 16.20: Hírek. 16.25: Telesport: Csepel— Tatabányai Bányász. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 18.20: ötnyelvű lakodalmas. 19.00: A breszti erőd. Dokumentumfilm, 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ki nyit ajtót? Román film. 21.10: Interpelláció (Komárom megyei) 22.152 Tv-híradó — 2. n. (kísérleti) műsor: 20.00: Kisfilmek. 21.20: Tv-híradó — I. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.20: Műsor a falunak. 16.35: iMagyar nyelvű tv-krónika. 17.00: Rajzfilmek. 17.15: Létezés — tudományos-ismeretterjesztő film. 18.00: Zeljeznicar—Vojvodina labdarúgómérkőzés közvetítése. 20.35: Sötét tölgyfa — Tv-dráma. 21.35: A moszkvai kamarazenekar hangversenye. OSZTRÁK TV I. program: 16.30: A varázsfuvola. Gyermek- műsor. 17.40: Virágbarátok műsora. 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25: Osztrák képek. 18.50: Tv-konyha. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Horizont. 21.00: III. Frigyes... Meghalt. mint császár. Dokumentumjáték. 22.35: Tv-híradó — Esti kiadás. II. program: 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Jerry Lewis show-xnűsora. 21.00: A tettes észak felé tart. Krimifilm. Dombóvári filmsiker: — Zomborban Hírt adtunk már arról, hogy az elmúlt szombaton tartották a jugoszláviai amatőr filmesek seregszemléjének zsűrizését Zomborban, melyen — zsűriben és versenyzők között egyaránt — megyénk is képviseltette magát. A zsűri a zsá. nerfilmek kategóriájában májodik díjjal jutalmazta a dombóvári filmstúdió egyik filmjét, Balássy Gyula és Békési János alkotását, a hazai visszásságokat kipellengérező Cape Kennedyt. Jugoszláviában az amatőr filmmozgalom szervezete a miénktől eltérő. Belgrádban, Zágrábban és Zomborban működik, nagyobb területegységeket átfogó Kino-klub. A zombori Kino-klub küldöttsége szombaton érkezik Dombóvárra, ahol ünnepélyesen adják át a nyert díjat. Ugyanennek a filmszemlének zsűrije dicsérő oklevéllel jutalmazta a szekszárdi filmstúdióhoz tartozó Tamási János: Kezek című alkotását. 1971. november 17,