Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-03 / 233. szám

I

Itala Calvino t

Házastársak

Egy különc

Arturo Massolai munkás éjszakai műszakban dojgozik, reggel hatkor végez. Hazafelé hosszú' utat kell megtennie; szép időben kerékpárján, rossz időben; meg télen villamoson jár. Háromnegyed hétkor, hétkor ér haza; vagyis hol kissé előbb, hol valamivel később, mint amikor feleségét, Elidét felriasztja az ébresztőóra.

Gyakran a két zaj, az óra csörgése és hazatérő férjének léptei, összekeverednek Elide tudatában, s így érik utol álma mélyén, e kora reggeli tompa, mézsűrű álomban, melyet, miközben arcát párnájába fúrja, igyekszik még néhány percre kiélvezni. Aztán hirtelen felugrik, _ szinte kiszakítja magát az ágyból, szemébe lógó, csapzott hajjal, vaktában bebújik a pongyolájába. így lép a konyhába, ahol Arturo épp előszedi táskájából az üres edényeket, az ét- > hordót meg a termoszt, s berakja őket a mosogatóba; a gázt meggyújtotta már, és föltette a kávét. Elide, ahogy magán érzi férje tekintetét, Hátrasimítja a haját, erőnek erejével tágra nyitja a szemét — mintha csak újra meg újra szégyellné, amiért hazatérő férje mindig így, ilyen rendetlenül, álomittas képpel pillantja meg. Más dolog, ha együtt alszik két ember; reggel mindketten ugyanabból az álomból ébredeznek — egyen- lőek.

Néha a férfi kelti fel; egy perccel az ébresztőóra csörömpölése előtt, kézében kávéscsészével, belép a szobába. Ilyenkor minden természetesebb, az álomból kiszakadás fintorát valami édesen lustálkodó vonás lágyítja, a nyújtózkodó meztelen karok a férfi nyakára kulcsolódnak. Megölelik egymást. Artúron esőköpeny; ahogy hozzásimul, aszerint, hogy nedves vagy hideg. Elide arról is tudomást szerez, milyen idő van odakint: esik, havazik, köd szitál ... De azért megkérdezi: — Milyen az idő? — a férfi meg belefog szokásos félig- meddig gúnyolódó dörmögésé- be: sorra veszi a kellemetlenségeket, amelyek aznap érték. A végén kezdi: milyen volt a bicikliút hazafelé, és milyen idő fogadta, amikor kilépett a gyárkapun — egészen más, mint tegnap este, amikor bement; szót ejt a munka körüli mérgelődésekről, arról, milyen szóbeszéd járta az üzemben, satöbbi.

Ilyenkor, e kora reggeli órában a lakás mindig kissé hideg, kihűlt. Elide mégis teljesen "levetkőzik, s picit vacogva mosdani kezd a kis fürdőszobában. Férje mögötte lépked, tempósan ő is levetkőzik, szép nyugodtan lemossa magáról az üzem porát, piszkát. Ahogy félmeztelenül mindketten egyazon mosdó fölé hajolnak, kissé merev tartással, de azért lökdösődve is olykor, s egymás kezéből kapkodva a szappant, fogpasztát, tovább beszélgetnek — így élik át a bizalmas együttlét perceit: néha, amint megtörlik egymás hátát, mozdulatuk siinogatássá lágyul, majd ölelésben végződik.

ÜJ KÖNYVEK

Arató F.: Egykorú demokratikus nézetek az 1848—49 magyarországi forradalomról és ellenforradalomról

Háti—Véges: Angol nyelvkönyv. Bizám—Herczeg: Játék és logika 85 feladatban

Cusack: Hőhullám Berlinben Épületek szakipari munkái Julesz M.: Kirándulás a pokolba Kesztyűs—Sós: A kórélettan tankönyve

I.angfelder S.-nó: Gyomor- és bélbetegek diétáskönyve A Munka Törvénykönyve és végrehajtási rendelete Oravecz: Petri Anna Orosz nyelvi olvasmányok • Tóbiás! Ácsszerkezetek

De Elide egyszercsak felkiált: — Istenem! Hány óra?

— s máris szalad, kapkodva felkapcsolja harisnyakötőjét, felölti a szoknyáját, megfésül- ködik, miközben hajtűit ösz- szeszorított ajkai között tartva, a szekrény tükre felé nyújtogatja a nyakát. Arturo mögötte ácsorog, rágyújt egy cigarettára, úgy nézi; ilyenkor mindig kis zavar fogja el, hogy csak áll és nem tud mihez kezdeni. Elide végre elkészül, az előszobában bebújik a kabátjába, megcsókolják egymást, nyílik az ajtó, s már a lépasőházból hallatszik, mint szalad lefelé.

Arturo egyedül marad. Hallgatja Elide cipősarkának kopogását a lépcső kövén, s amikor már semmi sem hallatszik, gondolatban követi tovább a gyors tipegést végig az udvaron, a kapun át, a gyalogjárón — egészen a villamosmegállóig- A villamost hallja is, hallja, amint csikorogva fékez, megáll, s kicsapódik az ajtaja. „Elérte” — gondolja, s szinte látja, a feleségét szorongani a munkások és munkásnők zsúfolt tömegében, ott, a tizenegyes villamoson, mely most is, mint mindennap, beviszi a gyárba. Elnyomja a csikket, behúzza a zsalut, és a sötétben bebújik az ágyba.

Az ágy úgy maradt, ahogyan Elide kikelt belőle, de az ő, Arturo oldalán majdnem egészen érintetlen, mintha csak az imént vetették volna meg. Kényelmesen elnyúlik a maga oldalán, de csakhamar átdugja egyik lábát; még ott érződik feleségének melegé. Aztán a másik lábat' is átnyújt'já, S így, fokról fokra, lassanként egészen átcsúszik Elide oldalára, abba a meleg mélyedésbe, mely ipég őrzi felesége.testének körvonalait. Belefúrja fejét^ az asszony párnájába, beszívja illatát és elalszik.

Este, mire Elide hazaért, Arturo már egy kis ideje tesz- vesz a lakásban: begyújtott a kályhába és elkezdett valamit kotyvasztani. Némely házimunkát ő végez el ezekben a vacsora előtti órákban: rendbe rakja az ágyat, söpröget egy kicsit, beáztatja a szennyest, / Elide szerint mindez balul si- ’ kerül és ő — őszintén Ezólva

— nem is nagyon igyekszik; amit csinál, az tulajdonképpen afféle szertartás, a várakozás szertartása; valahogy ezzel megy az asszony elé, miközben valójában otthon marad a1 négy fal között, odakünn meg kigyulladnak az esti fények. Elide járja az üzleteket, annyi más asszonytársával együtt, akik ebben a városrészben valamennyien ily szokatlan időben végzik a bevásárlást.

Végre a lépcsőházból fel- hangzanak az ismerős léptek —. most egészen másképp, mint reggel, elnehezedve, tompán kopognak, mert Elide fáradtan vonszolja magát a napi munka és a bevásárolt holmi súlya alatti Arturo elébe megy a lépcsőfordulóig, ott kiveszi a kezéből a szatyrot, beszélgetve lépnek be a lakásba. A konyhában az asszony le spm veszi kabátját, csak leroskad egy székre, eközben férje kirakodik a szatyorból. — No, lássunk hozzá!"— mondja végül Elide, feláll, leveti kabátját, belebújik a házi ruhájába. Nekilátnak a főzésnek: elkészítik a vacsorát — mindkettejük vacsoráját — aztán a férfi uzsonnáját, melyet éj-, jel egykor szokott megenni a gyárban, az asszony reggelijét, melyét másnap magával visz, s végül azt a reggelit, melyet Arturo holnap délután fog megenni, amikor felébred.

Elide tesz-vesz egy kicsit, aztán elüldögél a szalmafonatú

tudósról

zsámolyon és irányítja- a férjét, mit hogyan csináljon. Az viszont frissen, pihenten ide- oda sürgölődik, mindent egymaga akar csinálni — de ugyanakkor kissé szórakozott is, gondolatai már másutt járnak. Ezekben a percekben néha majdnem veszekednek, már-már csúf, goromba szavakkal vagdalkoznak — mert az asszony azt szeretné, hogy az embere több figyelemmel csinálja, amit csinál, nagyobb buzgalommal; vagyis hát álljon jobban mellette, _ legyen közelebb hozzá, -igazi támasza legyen, nyújtson több vigaszt ... Az viszont, az asz- szony hazatérte fölötti első öröme múltával, gondolatban már nincs is otthon, azon igyekszik, hogy gyorsan végezzen, mert hamarosan indulnia kell.

Megterítenek, mindent úgy készítenek az asztalra, hogy ne kelljen mellőle fölkelni; s ekkor mély szomorúság fogja el őket, hogy ily keveset lehetnek együtt — szinte alig megy le torkukon a falat, a vágytól, hogy még tovább is .ott üljenek és fogják egymás kezét.

De még meg sem itták ^ az utolsó korty kávét, s a férfi már a kerékpárja körül foglalatoskodik, vizsgálgatja, hogy minden rendben van-e rajta. Megölelik egymást. Artúron csak most villan át a gondolat, milyen bársonyos, langy- meleg a felesége teste. De felkapja vállára a kerékpárját és óvatosan lebaktat a lépcsőn.

Elide elmosogat, kitakarítja a lakás minden szegletét, fejcsóválva nézi, mit végzett a férje. Arra gondol, hogy az most épp a gyér lámpákkal szegélyezett sötét utcákon ka- rikázik, tán már elhagyta a Gázmüveket.

Bebújik az ágyba, eloltja a villanyt. Ahogy ott fekszik a maga fekhelyén,, átdugja lábát a férje paplana alá, hogy érezze a melegét; de minden esetben rájön arra, hogy az az oldal, ahol ő fekszik, melegebb — tehát Arturo is ott alszik mindig; és nagy gyöngédség fogja el.

Telegdi Polgár István fordítása

Bodnár Zsigmond a különcködő, bogaras tudósok népes seregébe tartozott, de kitűnik közülük megszállottságának heve és arányai által; noha annak idején zajos feltűnést keltett elméletével és viselkedésével, ma már legfeljebb a lexikonok tartják számon. 1839-ben született, 1907-ben halt meg; tanár volt, katolikus pap, de kilépett, valószínűleg azért, hogy akadálytalanul szentelhesse magát elmélete kifejtésének, s ezáltal — hite szerint — egy új korszak megindításának.

Ugyanis terjedelmes irodalomtörténeti munkássága közben fölfedezte, hogy az emberiség történetét, szellemi haladását egyetemes törvény: az „eszmeerő” szabályos működése mozgatja, a hatás- ellenhatás ritmusában. Szerinte nem is elmélet ez, hanem konkrét természeti törvény, melyet egyedül ő ismert fel. Tételeit aggálytalan lendülettel alkalmazta a történelem, az irodalom, a művészet, a politikai, a gazdasági élet stb. minden jelenségére; ha pedig

így hát az emberiség túlnyomó részét, gátlástalan szigorral, a ripőkök és ostoba bolondok kategóriájába sorolja.

Azaz: „Ám épp ugyané e percben egy másik férfiú Kelet felé új hajnalt derít fel.” A keleti férfiú, aki az emberia tények ellene mondtak, szuverén fölénnyel erőszakot vett rajtuk, kicsavarta eredeti értelmüket. Emiatt kezdeti lelkes hívei is elfordultak tőle, s a magára maradva, harciasán és görcsös dogmatizmussal hirdette rendszerét, számos könyvben, sőt úton-útfélen. Tény, hogy utóbb már járókelőket fogott el a Népligetben és egyéb nyilvános helyeken, s a porba rajzolt körökkel, ábrákkal magyarázta az élet minden rejtélyét megoldó „törvényt”. Vitát azonban nem tűrt# az ellentmondás dührohamokat váltott ki belőle, végül pedig felháborodott megvetéssel elfordult az értetlen emberiségtől, és Budapest melletti házába zárkózott.

Itt fekszik előttem 1892-ben kiadott, Szellemi haladásunk

törvénye c. könyvének saját birtokában volt példánya, címlapján gondosan kalligrafált, jeligeszerű disztichonokkal, melyek szellemi életünk történetének egy kuriózumaként bizonyára megérdemlik a följegyzést; . ;

Nem kevésbé gátlástalan önérzetről tanúskodik a címlap hátoldalára nyomtatott jeligéje, melyet Jean Guyau, a filozófus költő verséből vett:

ségnek új hajhalhasadást hoz; természetesen ő maga.

.isíjí ■ Várkonyi Nándor

A haladás törvénye vagyon, lásd itt kimutatva,

A ki nem érti ripők, ostoba marha, bolond!

K törvényt eddig még senkise tudta e földön;

Én vagyok íme csupán fölfedezője neki.

Vajmi jeles s nagyeszű az oly ember, ki eme törvényt , Fölfoghatja! Kevés bírja megérteni aztI

Mais á ce moment merne un antre hőmmé revéle Plus loin vers Forient une aurore nouvelle.

Napról napra szebb képet mutat Szekszárdon a megyeháza udvarán évek óta folyó munka. Az I. Béla által alapított templom romjai nagyrészt elpusztultak, de a feltáró és tervező munka során az utókor számára ismét láthatóvá tették. Felvételünkön a szakemberek különböző színű betonnal öntik ki a két alappillér közötti részt.

Bakó Jenő felvétele