Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
Bajor Nagy Ernő s Művészek és civilek Molnár M. György kiállítás» Szekszárdim Észrevették? A ,,civil” szó mostanság nem annyira az egyenruhás testületek ’tagjainak körében használatos a kívülállók megjelölésére, inkább művészek nevezik így azokat, akik valamely ,,prózai” foglalkozással keresik kenyerüket. E szóval bizonyos különállást fogalmaznak meg, amiről Tímár József egy alkalommal így vélekedett előttem: „A művész gyakran beszél arról, hogy az érdeklődőktől távol szeretné leélni életét, ám, ha ilyen helyzet alakulna ki — belehalna”, Igen. jóllehet a művésznek elsősorban alkotásával, teljesítményével kell hatnia, hatása mégsem választható el személyétől. Az érdeklődés nem torpan meg egy színházi előadás utolsó szavánál, nem korlátozódik egy tárlat megtekintésére, nem ér véget, ha a koncertező hegedűs meghajol a tapsra. Ezért nőtt már szinte könyvtárnyira a művészvilág anekdótáit földolgozó írások száma, egyebek közt ez a titka annak, hogy miért állnak a kelendőségi lista élén olyan életrajzi regénvek, amelyekből Munkácsy. Liszt vagy Michelangelo sorsát, mindennapjainak intimitásait ismerheti meg az olvasó. Részben ez élteti a színházi képeslaDO- kat is. És ha egy újságíró társaságban csak olyan apróságokról kezd beszélni, hogy Illyés Gyula tihanyi kertjében hajóssipkát visel; hogy Csurka István szenvedélyes lóversenylátogató: hogy Fülöp Viktor szabad idejében szívesen varrodait lányai, részére; hogy Rab Zsuzsa kitűnő tornász; hogy Tamkó Sirató Károly a jóga egyik magyarországi apostola; hogy Bodrogi Gyula olykor verset ir; hogy Nagy Atiála a szakemberek ügyességével javíria a csöoögő vízcsapokat... ha ilyesmiről beszél a riporter, bizonyosan pillanatok alatt köré gyűlik hallgatóságul a társaság zöme. Baj ez? Sokan egyértelműen eiítélik az ilyen — látszatra — periférikus tények iránti érdeklődést. A letűnt idők intimpistáskodását vélik tovább élni benne. Nos, túlzás volna azt állítani, hogy ma már nyoma sincs a művészek hálószobatitkai ifánti kíváncsiságnak. Naponta kérdeznek engem is, hallattam-e, hogy X. táncdalénekes már nem Y táncosnővel - gfut”, hanem Z tornásznőt teszi boldoggá. És nem hiszik, hagy én még a a táncosnővel kialakult kapcsolatról sem tudtam, de nem is érdekel, hogv az illető kivel, mikor boldog vagy boldogtalan... Azt azonban már nem tekintem intimpistásko- dásnak, ha valaki azt feszegeti: mi az oka annak, hogy La- tinovits Zoltán oly gyakran kerül konfliktusba azzal a színházzal, amelyben éppen szerepel. Azt sem tekintem magánügyekben való vájkálás- nak, hogy sokakat foglalkoztat: vajon miért keresnek nálunk is összhasonlíthatatlanul jobban a krimiszerzők, mint a java irodalom művelői, vagy hogy egyéni gazdasági vállalkozások is egyben a legnevesebb beat-zenekarom vagy állami alkalmazottak Illésék, a Metro, vagy az Ómega-együttes tagjai? Némelyik művész maga törekszik arra, hogy „műsoron kívüli” találkozót hozzan létre a közönséggel. Mi másnak tekinthetném például Gábor Miklós írói tevékenységét?! A mindig mások szavait, gondolatait tolmácsoló művész nyilván gyötrő szükségét érezte, hogy számot adjon a közönségnek olyan élményeiről, gondolatairól, vívódásairól és csalatkozásairól, amelyekről az előadás fegyelmébe szorított színpadon nincs módja vallani. Úgy látom, elsorvadtak azok a találkozók, melyeket egyidőben gyakorta szerveztek színházak és üzemi munkások, országjáró művészek és a falusi közönség között. Egy színész, amikor arról .faggattam, Szerinte miért szűntek meg’ ezek a rendezvények, először a színészek nagy elfoglaltságára hivatkozott, majd amikor nem értem be Magyarázatával, így szólt: „Azt hiszem, a minisztérium azt remélte ezektől, hogy a munkások a brechti dramaturgia lényegéről kérdezősködnek, vagy arról, hogy miként -játszhat bányászt az. aki bányászatban csak Bányász Imrét, a filmgyár egyik vezetőjét ismeri... de az lett a dologból, hogy megkérdezték: melyik szabónál és mennyiért dolgoztatok, mi a véleményem a pop-zenéről, láttam-e jó filmet nyáron, amikor Rómában voltam... ezek pedig fölösleges kérdések.” , Szerintem nem fölöslegesek. Ha nagy áttétel útján is, de a művészetek világa Iránti érdeklődésből sarjadnak. És ha nem is a színház műhélykér- déseit feszegeti, aki a művész jól szabott zakója nyomán szabója' után érdeklődik, végül is még ebben a kérdésben is a művészet ízlésformáló ereje- hitele mutatkozik meg. Az író—olvasó találkozók mindmáig eleven divatja arra mutat, hogy szükség van fórumra, ahol a közönség olyan gondolataira is feleletet kap, amelyre az író könyve nem válaszol. Sokak számára az irodalommal való kapcsolat szorosabbá válását jelenti, hogy szemtől-szembe láthatják a könyv alkotóját, a könyvét, amely művészi értékeivel, gyöngéivel, esetleg vitát kavaró álláspontjával az alkotó iránt is fölkeltette az olvasó érdeklődését... Nem volt butaság a múlt században a művészvígasságoknak az a formája, melyet Feszty Árpád és Stróbl Alajos rendeztek a pesti Epreskert- ban, ahol a közönség kedvelt művészéinek társaságában szórakozott ... Hogy ennek napjainkban milyen vonzereje volna, arra egyetlen példa is elég. A budapesti Népstadion A keleti mesevilág szülötte Lilith, aki a fantázia szerint Ádám első felesége volt, de szellem létére megunta a porból származó ember szerelmét, es tovaröppent a levegő korlátlan birodalmába, ahol tovább élte kóbor, bohém életét. Szült azonban Ádámnak fiakat, kik itt maradtak a földön, a művészek, tudósok őseit. Ádám ezután lelte meg Évát, aki szintén szült fiakat. a köznapi embereket. „LUitb és Éva fiai, azóta is örök háborúságban állanak egymással. Lilith gyermekei, a lidércfejű szellemi emberek, a gondolkodók, az úttörők, az írók, a kutatók véget nem érő harcban állanak a köznap fiaival, akiktől meg- nemértésnek, a lélek idegen- ségének, a temperamentum és az életcél masfajtaságánafc acélfala választja el őket. Éva fiai, sem az Ábelek, sem a Káinok, sohasem fogják megérteni Lilith gyermekeit, mert más az anyanyelvűk. Üldözni fogják őket, mert emezek óriások, mert igazi otthonuk nem ez a föld, hanem a szellem levegősebb, tisztább régiói, s főként, mert a fantázia édes mérge kering az ereikben, már oedig a fantázia a hétköznap ősellensége. Legalább mi, Lilith fiai ne harcoljunk egymás ellen.” Ezek a mondatok hangzottak el Kende Sándor pécsi az utóbbi években már csak a színész—újságíró labdarúgómérkőzések alkalmával telik meg érdeklődőkkel. És nem a táncdalénekesek, a beat-zene- karok fellépte vonz nyolcvan- nemtudomhányezer nézőt a lelátókra. Olyan műsor gyakran látható a tévében és egyebütt is. Az érdekli elsősorban a publikumot, hogy Major Tamás miként mozog labdarúgószerelésben. Szepesi, a mikrofon művésze hogyan viseli el, ha elválasztják a labdától, Ha- dics a pályán is szívkirály-e vagy csak egy negyvenes férfi, aki azért emlékszik még a labda pattogására. Lyka Károly egyik könyvében olvastam valaha, hogy a száz év előtti Debrecenben egyetlen esztendő során negyvenezer pakli játékkártya kelt el. Elég szerény kulturális élet lehetett abban a városban, ahol oly rengeteg kártyacsatán verték el az időt. Bizonyos, hogy a XX. század utolsó harmadában ugyanott sokkal kevesebb máriás-, kaláber-. zsír- partira kerül sor, s a tévé, a mozi, a rádió jóvoltából naponta ezer és ezer olyan művészeti hatás éri a város lakosságát, ami valami módon befolyásolja a művészetekhez és a művészekhez való viszonyát Így van ez országszerte. És ez a hatás nem nélkülözi a személyes elemeket. Móricz Zsig- mond Ady Endrére emlékezve egyszer azt írta az Ady-varázs- ról, hogy az testi hatás formájában is jelentkezett, például abban is, ahogy a bemutatásnál kezet fogott valakivel Megtehetjük, hogy az ilyen hatásokat napjainkban egyszerűen nem létezőnek tekintjük? Csak akkor, ha azt állítjuk, hogy az író Veres Péter hatása elválasztható a népszónok Veres Péter hatásától; hogy Ladányi Mihály csak az, amit a versei elmondanak róla és életmódjában nincs semmi villoni; hogy Koffán Károlynak a grafikától való elfordulása megérthető anélkül is, hogy tudnánk miként ragadta el őt a képzőművészektől egyik napról a másikra az ornitológia... De ki állítana ilyeneket? író ars poeticájaként október 18-án a pécsi Kamaraszínházban egy érdekes irodalmi est keretében. A Pécsi Nemzeti Színház, a Magyar írók Szövetsége Dél- Dunántúli Csoportja, Pécs megyei város művelődésügyi osztálya és a Jelenkor szerkesztő bizottságának közös rendezésében került sor az immár 22 éve Pécse t élő író pályájának keresztmetszetét bemutató estre, melyet Sík Ferenc rendezett. A szokásos • kritikusi, vagy irodalomtörténészt bevezetés helyett ifj. Kőn.íves Sándor olvasott fel részleteket Bertha Bulcsúnak a Jelenkorban megjelent inter jójából — s így már a kezdeti peicekben sikerült emberközelbe hozni „Papát , azaz Kende Sándort. A száraz életrajzi adatokat így a közönség oldottabb« n, hangulatosabban ismerhette meg. Mivel az író hosszabb időt töltött Franciaországban és Olaszországban, az ottani élményeket megörökítő írásaiból olvastak fel néhányat. A „Szajna lánya” című novellát Mádi Szabó Gábor szólaltatta meg. Az olasz hétköznapi kisembereket, a masamódot, a rendőrt, a kávéfőzőt, a zöldségárust és a pompeji turistát Bódis Irén, Holi István, Bus Kati, Sólyom Akik végigkísérték Molnár M. György művészi útját, kezdve az első bátortalan lépésektől mostani kiállításáig, örömmel állapíthatják meg, hogy egyre magasabbra jutott és mind szebb eredményeket mutathat fel. Művészi következetessége, céltudatossága ellenállt az olcsó kísértéseknek, s amit most a művelődési otthon kiállítótermében bemutat, érett, kiforrott alkotások sora. Legszembetűnőbb eredménye, Kati és ifj. Kőmíves Sándor személyesítette meg. F.zután az estnek rendhagyó része következett. Az író is megjelent a színpadon, leült a színészek közé, akik kérdéseket tettek fel neki. így az előadás teljesen kötetlen, baráti beszélgetéssé változott. Kende Sándor szellemesen idézte életének érdekesebb epizódjait, többek között egy olyan időszakot, amikor könyvterjesztő szakemberként saját műveit is ki kellett vonnia a forgalomból. A színpadi beszélgetés után, apróbb filozofikus írásainak egy csokrát hallhatta a közönség, majd a „Szerelmetes barátaim” című regény egyik dramatizált jelenetét adták elő. Az ötletekben gazdag, tartalmas est igen nagy sikert aratott. Jó lenne Szekszárdon is hasonlót látni. Kende Sánoor elmondotta, hogy kilenc regény után, most egy novelláskötettel jelentkezik, mely 1372 első felében jelenik meg. Ugyanebben az évben lát majd napvilágot újabb regénye is, mely a humán és a műszaki értelmiség közötti konfliktust mutatja be, szereplői mai fiatalok. Tovább? munkájához az író. nak sok tikért kívánunk. K'sasszondy Éva hogy színei kivilágosodtak, nem egyszer már a modellen túli értelmet kaptak, s az elmosódó formákat is életre keltik, állandóan mozgásban tud. ják tartani. Molnár M, György a realizmustól indult el, de a valóság hűséges másolása nem elégítette ki. Nem is elégíthette ki, hisz a művészet nem reprodukál, hanem újra teremt, nem másolja a valóságot, hanem egy másik szférában eleveníti meg. Molnár M. György hű maradt a valósághoz, de formáit, színeit felbontotta, s egy másik valóságba kényszerítette, s épp ezzel hozza közelebb az ábrázolt tájat, mutatja meg rejtett szépségeit. Ezek a tájak állandó mozgásban vannak, folyton változnak, a villódzó színek új, meg új arcukat mutatják meg, ám épp ebben rejlik szépségük és belső igazságuk. Legjobban talán a kakasdi dombokat ábrázoló képen érezzük Molnár M. Györgynek ezt a kivételes kvalitását, ami a kiállítás egyik legszebb darabja. Amennyire élnek-változnak tájai, annyira nyugodtak, (színben néha talán fölöslegesen is) városképei. Győr évszázados házai ezzel sugallják a biztonságot és maradandósá- got, néha a legszerencsésebb művészi leleménnyel párosulva, mint a magyar ispita udvarán, melynek boltívei ünnepélyesen hajolnak Borsos Miklós szobrára, vagy a karmeliták templomát ábráeoló képen, ahol az épület barokk mozgalmasságát átveszik a színek is. melyek egyszerre érzékeltetik a barokk Győr szépségét és a tér tarka, eleven életét. Szép, értékes kiállítással örvendeztette meg Szekszárdot Molnár M. György, s az egymást követő tárlatok talán jogossá teszik a reményt, hogy a megyeszékhelyen az eddiginél elevenebb lesz a képzőművészeti élet. CSÁNYI I ÄS7JLÖ Kende Sándor szerzői estje a péesi kamaraszínházban