Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
OssateszOTítotl IcezetaEceH Sorsuk nem bizonytalan — „A kisegítő iskolák tanulói megállják helyüket az életben" A sombai tanúeseínöhassxony Tízperc van. A gyerekek a folyosókon beszélgetnek. Né- hányan szaladgálnak, többen egy-egy falkiszögellésben álldogálnak. Talán várják, hogy ismét megszólaljon a csengő? Zsivaj nincs. Máskülönben minden egyezik a többi általános iskolával. A tantermek, a tábla, a kréta, a szivacs. A padok kissé megkoptak, összekarcoltak. Egyikbe pirosra színezett szívet véstek. De zsivaj, az nincs. Sem kint, sem a termekben. Óra alatt nem beszélget senki, csak a tanár, vagy a felelő hangja töri meg a csendet. Esetleg a füzetlapok zizegése. A gyerekek összeszorított kézzel ülnek a padokban, s feszülten figvelnek. A szekszárdi kisegítő iskola POLITECHNIKAI MŰHELYÉBEN kefetartó készül. Dolgoznak a hatodikosok. Ügyesen kezelik a colstokot pontosan mérik a vékony falemez oldalait. — Én kívülről is tudom hány centi a hossza — mondja egy fekete hajú fiú. __ 1 — Kilenc. Pontosan. Nézze csak meg. Valóban. Nem több, nem kevesebb. A lányok suszterkötényben dolgoznak. Egyik fűrészel, a másik az érdes deszkalapot csiszolja. — Lazán tartsd — mondja a tanár, s máris ráigazilja a kezét a fűrészre. — Az új tanterv szerint alig van különbség a kisegítő és az általános iskolák politechnikájában. Mindenütt az a követelmény, hogy a gyerek jusson el oda, hogy önállóan is meg tudjon csinálni például egy dobozt, elvégezze egy háztartási gép apróbb szereléseit. vagy be tudjon kötni egy könyvet. Számtalan irattartó, számtalan könyv. Kemény fedéllel. Precíz munkák. Mind a kisegítő iskola politechnikai műhelyében készült. Közülük több kerül az év végi kiállításra. A mozaikkirakást — tépett papírból — is szívesen csinálják. A nyolcad ívnyi fehér lapokon színes madarak. Alattuk a név, az osztály és a jegy. Néhány még a mintadarabnál is szebb. — Mit csináltatok még a gyakorlati foglalkozásokon? — Kötöttünk. — Én egy térítőt csinálok otthon. — Én meg sálat télre. A Hunyadi tanár néni tanított meg kötni. — Ügyesek vagytok. Néma csend. Lesütött szemek. .. HOGY SZISZEG A KÍGYÓ? — kérdezi Tomitól a tanárnő. Az ötéves fiú gondosan formálja száját, és boldog, mert a „szili” jól sikerült. Az sz variálása után következik a játékos nyelvgyakorlat A tanárnő és a pösze kisfiú tükör elé ülnek. Együtt gyakorolják „hogy lefetyeli a cica a tejet, s utána hogy nyalogatja bajuszát”. — Küldünk puszit anyukának!... Jó! Most meg gombóc van a szánkban... Szívj sok levegőt! Még többet... Logopédiai foglalkozások csak idén indultak Szekszár- don. A beszédhibás gyerekeket eddig Budapestre vitték a szülők. Vége a kényelmetlen, hosszú utazásoknak, s így pénzbe sem kerül az oktatás. Igaz, hogy az iskola logopédiai felszerelése még hiányos. Nincs fonetizáló állvány, nincsenek fonetikai tükrök. De ezek a gondok is néhány hét múlva megszűnnek. A városi tanács hamarosan kiutalia a póthitelt a logopédiai felszerelésekre. A megyétől pedig ötvenezer forint értékű egyéb eszközt kap a közeljövőben az iskola. ÓRAKON A hetedikben az összetett főnevek elválasztását gyakorolják. Mindenki jelentkezik. Mondják a példákat: szem- pil-la, vil-lany^kap-cso-ló. könyv-ke-ret. — Nem jó. A könyvnek nincs kerete. —• Ab-lak-ke-ret, e-gér-lik. — Nem lik. Lyuk. A kisfiú ismétli a tanárnő szavát. A kisegítő iskola tanárai sok türelemmel foglalkoznak a gyerekekkel. Egy hangosabb szó is elég néha. hogy ledöntse több hét eredményét. A tanulókat folyton dicsérik, ók attól büszkék és magabiztosak lesznek. A megszégyenítés némává és makaccsá teszi némelyiket. Akik délután járnak iskolába, azok délelőtt a napköziben vannak. Az alsós csoport már elkészítette a leckéjét. Most egy kifestőkönyvet színeznek. — Hány éves vagy? — Tizenhárom. — Hányadik osztjályba jársz? — Másodikba. Az általános iskola sajnos későn javasolta a gyereket... Az ötödikeseknél is nyelvtanóra van. Ók a rokon értelmű igékről tanulnak. Házi feladatként húsz igét kellett keresni a Rege a csoda- szarvasról című költeményből. Jóska felolvassa. Mind jó. A tizenkét esztendős fiú azt mondja, gépkocsivezető szeretne lenni. — Miért? — Mert édesapám is az volt — s kerek arca ragyog a boldogságtól. Még a füle cimpája is nevet. — Milyen volt a bizonyítványod? — Négyégésznégy. De félévben csak háromegészkilenc. SZAMUK EMELKEDIK Az itt tanuló gyerekek — kivéve a logopédiásokat — értelmi fogyatékosok. 26—30 százalékuknak szülési ártalom — koraszülés, agyvérzés, császármetszés — az oka, gyógyászati problémákból — agyhártya-, agyvelőgyulladás komplikációi és maradványai — 20 százalék adódik, a vele született rendellenességek 25 százalék, a többi pedig ismeretlen etiológiájú értelmi fogyatékosság. Megyénkben két bentlakásos intézmény van Zomba- Paradicsom pusztán és Ireg- szemcsén. Kisegítő iskola Szék. szárdon és Dunaföldváron van. A megye különböző helyein kilenc általános iskolában működik kisegítő osztály, összesen 630 gyerek tanul ezekben az intézetekben. — És számuk emelkedni fog. Körülbelül három százalékkal — mondja Rimái Jó- zsefné, az iskola igazgatónője. — Miért? — Mert az általános iskolákban az egyre magasabb követelmények miatt mind többen szűrődnek ki; ezen kívül egyre többen maradnak életben a koraszülött gyermekek közül. — Mennyire ismerik a szülők az iskolát? — Sajnos nem nagyon. Gyakran úgy érzem és tudom is, zavarja őket az, hogy ide jár gyerekük. Pedig ez nem szégyen. Inkább előnyös gyermekük számára. És ezek a gyerekek egyébként elkallódnának. A folyamatos oktatással, neveléssel pedig olyan szintre jutnak, hogy képesek lesznek eltartani magukat. Megtalálják helyüket az életben. Segéd, sőt jó szakmunkások válnak belőlük. — Szeretettel beszél róluk. Jó ezt hallani. — Megszállottja vagyok a szakmának. Akkor vagyok igazán boldog, amikor a hihetetlen eredményeket látom. — Néhány percig hallgatunk. Majd ismét Rimái József né szól: — Nem lehet nem szeretni őket. Ragaszkodók és hálásak. Nem rafináltak, nem dörzsöltek. — Hogy lehetne még szorosabban fogni ezeknek a gyerekeknek a kezét? — Ezzel nagyon sokat foglalkozom. Szükség lenne kisegítő óvodai csoportokra, ami nem megőrző, hanem iskolai jellegű előkészítő. Ezen kívül ideális volna, ha még a közeljövőben meg tudnák oldani a kisegítő iskolák a szakmunkásképzést is. Mert ezeknek a gyerekeknek nagyon nehéz átállni egy másik iskolatípusba. — Figyelemmel kísérik az itt Végzett gyerekek sorsát? — Igen. De ez a legnehezebb feladatunk. Elmondok egy kiskunhalasi történetet. Egyszer véletlenül találkoztam egyik volt tanítványommal. Szakmunkástanuló társával jött ki a boltból, örömmel köszöntöttem. „Mi van veled, Robikám?” — kérdeztem. Erre eltorzult arccal kiáltotta: „Maga ne nevessen rám. Én nem ismerem magát!” Társai előtt szégyellte, hogy ismer. Szégyellte, hogy tanítottam... Talán a gyógypedagógiai tanároknak jutott a legnehezebb feladat. De talán a legszebb, a legnagyobb eredményeket is ők érik el. Még, ha néha összeszorított kezekkel is. V. HORVÁTH MÁRIA — Hogyan lesz egy háziasz- szonyból tanácselnök? — Tulajdonképpen a párttitkárnak adta a falu a bizalmát, amikor tanácselnöknek szavazott — mondja dr. Váczi Jó- zsefné, a zombai tanács elnöke. — Igaz, hogy jelölésem idején nem álltam munkaviszonyban sehol, de két éve voltam már községi párttitkár. Dr. Váczi Józsefék 1960-ban költöztek Zombára. A férj körzetorvosi állást vállalt a községben. Jött vele a családja is. A feleség otthagyta a húszéves munkaviszonyt, otthagyta a MAV-ot és otthagyta Pestet. Orvosírnokoskodott a férje mellett, azután nyolc hónapig Paradicsom-pusztán dolgozott, s ezt követően jó egy évig a háztartást vezette. — Amikor felkerestek, s megkérdezték, hogy lennék-e tanácselnök, csak ámuldoztam. En, tanácselnök?! Soha eszembe nem jutott egy ilyen lehetőség! ehetetlen! Ez volt az első gondolatom. Ki lesz akkor a párttitkár, és mit szól a férjem?! Meglepett és megijesztett első hallásra ez a hivatal. — Azután elvállalta és meg is választották. — Akkor úgy éreztem, hogy a község lakossága abból a szerétéiből, amelyet a férjem, az orvosuk iránt érez, nekem is juttatott. Szeretem a községet. Az itt töltött tíz év alatt megismerhettem az embereket. Mint orvosírnok, — gondjaikat, bajaikat, betegségeiket. Mint párttitkár, — politikai nézeteiket, elképzeléseiket, állásfoglalásaikat. A megválasztásom óta eltelt idő alatt úgy tapasztaltam, nem is olyan nehéz munka egy község élén állni, mint ahogyan ijedelmemben elképzeltem. — Azt mondják Zombán nőuralom van. Nő a tanácselnök, a párttitkár, a postafőnök, a gyógyszerész, a fogorvos ... — És nő lesz a gyermekorvos is. Azt hiszem a községnek nem esett baja a sok növel. Ügy van az, hogy a nőket reflektorral nézik. Lesik: no, mit csinál?! Meg szeretném mutatni, hogy egy nő is helyt tud állni, ilyen felelős beosztásban is. Vidéken ezt még ma is bizonygatni és bizonyítani kell. Dr. Váczi Józsefné már párttitkársága idején is megmutatta, hogy vannak elképzelései, amelyek a község fellendülését kívánják. De megmutatta azt is, hogy az álmodozás nem elégíti ki. Amit elképzel, amit elgondol, annak megvalósításáért tenni is képes. Már akkor szót emelt egyes zombai vezetők jelszava ellen: az ellen, hogy „ne csináljunk semmit, mert abból nem származhat baj!” Miért elégedne meg a falu azzal, amije van, — replikázott. S kardoskodása eredményeként fogorvosa lett a községnek. Rövid tanácselnöki működését is eredmények, változások, fejlődések jelzik. Hat évig vajúdott a vízmű sorsa Zombán. Most már megalakult a társulás. Megjavították a Szentgál pusztai bekötőutat, ami szintén régi probléma volt. Átépítették a áögkutat. E munkálatok körül is több éves volt már a huzavona. Szentgál pusztán selejt bútorokból orvosi rendelőt és várót teremtettek. A helyiségeket a tsz adta. Dr. Váczi József, külön ellenszolgáltatás nélkül hetente egy alkalommal olt is rendel. Járda épült, 800 méternyi. S november 15-től gyermekorvosi körzet működik Zombán. Egyetlen fillérnyi beruházás nélkül. Az eredeti tanácselnöki lakást kapja a doktornő, aki családostul érkezik majd a községbe Pécsről a gyermekklinikáról. Üj épület alapjait is leraktálc már a község központjában. A pártszervezetnek, a takarékszövetkezetnek és négy családnak ad majd otthont ez az emeletes épület. — Mennyi minden, alig néhány hónap alatt! Hogyan futotta minderre az erejéből? — Természetesen úgy, hogy mindezt kollektív munkával, összefogással és egyetértésben végeztük. A vb. titkárával, Mails Ferenccel jó együtt dolgozni. ö is rendkívül agilis ember. A dolgoknak én inkább a politikai, ő meg a szakmai oldalát nézi. Így aztán szerencsésen kiegészítjük egymást. Személyes életemben megtanultam, hogy ingyen semmi sem hull az ölünkbe, mindenért keményen meg kell küzdeni. Nagyobb mértékben, de így van ez egy község életében is. Ezt kell tudomásul venni, s eszerint kell dolgozni. S család is csak az boldogul, amelyben megvan az összhang, az egyetértés a családtagok között. Egy község is csak akkor haladhat, ha a kollektíva akarja az előbbrejutást, s any- nyira akarja, hogy szívvel-lé- lekkel képes érte dolgozni is. Zomba, ilyen község. A tanácselnökasszonyt ismerik a községben. Tisztelik és becsülik, ö még úgy gondolja, hogy elsősorban a férje révén. Minden akarásával, minden tettével, minden gondolatával azon van, hogy Zomba fejlődjék, — s így munkája nyomán a tiszteletet és a megbecsülést kiérdemelje. Sikerül neki. Áz érdekeltek: Somogy, Baronya és Tolna Október 30-án Pécsett rendez egynapos ankétot a Pécsi Orvostudományi Egyetem akodémioi szakbizottsága, a „Szanatórium jellegű szak-, illetve fürdőkórház működése, jövőbeni szerepe a mozgásszervi betegellátásban és a rehabilitációs hálózat kiépítésében” címmel. Az ankét délelőtt 9 órakor kezdődik az Orvostudományi Egyetem új elméleti tömbjében, illetve annak III. számú előadótermében. A téma fontosságára való tekintettel, az ankét meghívottal nemcsak az érdekelt szakorvosok, hanem állami, társadalmi vezetők is. A magyarázat kézenfekvő. A reumás megbetegedések, a sérülések és foglalkozási ártalmakból eredő mozgásszervi betegségek az utóbbi években olyannyira élre törtek, hogy ezek máris népbetegségként ismeretesek. A harkányi fürdőkórház igazgatója, dr. Szabó József főorvos és az intézmény tudományos munkaközösségének tagjai a mozgásszervi betegségek gyógyításának lehetőségeiről és a rehabilitációs hálózat kiépítésének feladatáról tartannk előadásokat az ankéton. Azt remélve, hogy Somogy, Baranyo, Tolna összefogásával a harkányi szakkórház az említett megyék mozgásszervi betegeinek rehabilitációs ellátását eredményesebben tudja biztosítani a jövőben. MÉRY ÉVA Bővül a decsi kollégium A közhit úgy véli, hogy Magyarországon a tanyák világa kizárólag a Nagyalföld. A statisztika kérlelhetetlen számai azonban mást bizonyítanak. így például azt, hogy — maradjunk a hivatalos fogalmazásnál — a „külterületi lakott helyek” számának aránya megyénkben is igen magas. A fogalom mögött sok minden rejlik. Távoli tanyákról bejárás, télvíz idején, vagy akár csak az utakat sártengerré áztató őszi esőben. Nemcsak felnőtteknek, hanem kis iskolásoknak is, akiknek ez különösen nagy terhet jelentett és jelent sajnos sokfelé ma épp úgy, mint régen. Például Deesen, melynek tanyavilága még mindig „élvonalban” jár. Evekkel ezelőtt éppen az itteni iskolások érdekében hozták létre a valamikori Öreg-utcában, melyről Móricz Zsigmond is írt, az általános iskolások kollégiumát. A régi református iskola átépítésére nem csekély összeget szánt az állam. Most, hogy a kollégium alsó tagozatos rendszerűvé alakult, szükségessé vált a hálótermek további bővítése, modernizálása. Az eddigi száz férőhely harminccal gyarapszik és kicserélik az eddigiek hidegpadlóját. A munka januárra befejeződik, lebonyolításához nagy anyagi segítséget nyújtott a helyi termelőszövetkezet. A kollégium működése azonban az átépítés ellenére, noha nehezebb, de zavartalan.
