Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-20 / 247. szám
Clést tartott a megyei népművelési tanács Kilenc magyar és hat külföldi együttes a pécsi bábfesztiválon Kétéves kihagyás után a ■Tolna megyei Tanács székházénak első emeleti vb-termé- ben ülésezett tegnap a megyei népművelési tanács, munkaértekezletének napirendjén az; elmúlt tervidőszak közművelődési tevékenységének értékelésével és a IV. ötéves terv közművelődési irányelveinek megvitatásával. A népművelési tanács elnökének, dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettesének távollétében a testület titkára, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője Lovas Henrik töltötte be az ülés elnöki tisztét. A tanácskozás ennék megfelelően kezdődött a titkári beköszöntővel, mely utalt a tanács hézagos működésének okaira. Ezek között a legtekintélyesebb, hogy országos szinten még ma is vita folyik arról, szükség van-e az országos és megyei népművelési tanácsokra, vagy A vezérigazgató ritkán jön. Budapestről, a központból, az anyavállalattól érkezik, és rendet tesz. Mindig rendet tenni jön. Ha kell, ha nem akkor is. A szava szigorú, hangos és megfellebbezhetetlen. Tulajdonképpen szimpatikus ás látogatása. Szimpatikus, hogy a vállalat legfőbb vezető embere személyesen is érdeklődik a vidéki gyáregység helyzetéről. Az még szimpatiku- sabb, hogy látogatásai nem korlátozódnak a vidéki gyár igazgatójának, főmérnökének, vagy főkönyvelőjének dolgozószobájára. A vezérigazgató végigjárja az üzemet. Kíséri őt a helyi vezérkar, de legalábbis a gyár igazgatója. A vezérigazgató ilyenkor mindent kritizál. Rászól a munkásokra, lehordja a művezetőket, bajnak tartja ha teli van a raktár, s az sem tetszik neki, ha éppen üres. Kritizál, mert rendet tenni jön, s ha ilyen szádékkal ül a kocsiba, hát megkeresi a szálkában is a gerendát. Teheti, mert ő a legeslegfőbb, főnök!? S az is meglehet, hogy joggal teszi, ő is szakember, tán még igaza is van, s ha nem is mindig, de a kifogásolt esetek egy részében bizonyosan. Ami visszássá teszi megjelenését, az a hangnem, amit használ. Üvölt és gorombásko- dik. Fertyegetődzik és megmá- síthatatlanui kinyilatkoztat. Basáskodik és meghallgatásra méltatlannak tart mindenkit. A fenti recept kijár mindenkinek. A. vidéki gyár igazgatójának a leginkább. Ott a helyszínen, a műhelyben, az üzem udvarán, vagy a raktárában, ügy beszélik egymást közt a munkások, hogy az igazgatót is „leszúrja, mint a pengős malacot.” Aki haragszik az igazgatóra, az a kitörések hal_ latán, elégedett: „most aztán jól megkapta, úgy kellett!” Aki reálisabb,, az háborog: „ezért jön ide, lejáratni az igazgatót egy üzem előtt?!” A jóízlés nehezen tűri el az ilyesmit. Tolna megyei Népbolt értesíti kedves vásárlóit, hogy a szekszárdi 24. számú VASBOLTJA folyó hó 25-től november 4-ig LELTÁROZÁS MIATT ZARVA TART. (288) sem. ügy tűnik, a kérdést nem Ls oly nehéz eldönteni, mint amennyi időt szenteltünk a „lenni, vagy'nem lenni” meg-, godolásána eddig, tudnillik mind az elmúlt időszak munkájának értékelése, mind a IV. ötéves tervre érvényes közművelődési irányelvek vitája kapcsán, egyöntetűen merült föl a koordináció, az intenzívebb együttműködés megteremtésének igénye. A tanácskozás írásban kiadott anyagainak vitáját megelőzően Zádor Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztálya népművelési csoportjának vezetője tartott tájékoztató elő-, adást, azokat a tapasztalatokat ismertetve, amelyek a IV. ötéves terv első éve eddig eltelt időszakának közművelődési munkájára jellemzőek. Vadóc Kálmán a megyei könyvtár igazgatója a köz- művelődés objektív és szubjekTévédés ne essék. Korántsem arról van szó, hogy a lelátogató vezérigazgató Bólogató János szerepében járjon- keljen vidéki gyárában. Ha hibát talál, — segítő szándékkal szóljon érte. Sőt, ha sok bajt lát meg a szeme, — legyen határozottabb, szigorúbb a hangja. Még az is elképzelhető, hogy keményen figyelmezteti a gyár igazgatóját. De! Mindezt lehet kulturáltan, az emberi együttélés magatartási szabályai szerint. S mindezt lehet úgy is, hogy a közel ezer embert foglalkoztató üzem igazgatóját saját munkásai-előtt ne tegye nevetségessé, tekintélyét ne járassa le azzal, hogy olyán hangnemet használ-vele szemben, amilyent emberrel, beosztottal egyetlen vezető sem engedhet meg magának. Ha ezen a stíluson változtatni volna képes a vezérigazgató, — valószínűleg a vidéki gyár közel ezer munkása is szívesebben venné látogatásait. MÉRY ÉVA Nem szeretik a munkásai. — Tud róla? — Sejtem. És rögtön megadom a magyarázatot. Mégkövetelem a pontos munkát, és a fegyelmet. Megkövetelem. Azt mondják erőszakos, és mindenbe beleköt. Vilinovszky Ferenc, a szekszárdi városi tanács 180 embert foglalkoztató költségvetési üzemének műszaki vezetője. Magas, robosztus ember, a haja öszes már, a fejét figyelőn mindig oldalt tartja, a tekintete éles, kutató, kemény, homlokán mintha gereblyét húztak volna végig. A hangja ... Hát igen, a hangja kellemetlen. Mint aki örökké elégedetlenül követel valamit. Ugocsa megyében, Nagyszőlősön született, 1926-ban. Az apja iparosember, kőműves, az édesanyja paraszti családból származik. Elvégezte a négy polgárit, aztán negyvenkettőben beiratkozott a budapesti felsőépítőipari iskolába. — Apám a szünidőben három nap szabadságot engedélyezett. Aztán maga mellé vett, és iskolakezdésig keményen megdolgoztatott. A polgári után egy évig segédmunkás voltam építkezéseken. Abban az időben azt gondoltam, apám szigorú volt. Nem volt szigorú. Keményre faragott. 1944-ben Budapestről Nagyszőlősre tért vissza, a szülőföldre, a Tisza-part ismerős vidékére. Aztán három év hadifogság következett. Negyvenhétben került újra vissza, s a szakmájában kezdett dolgozni. tív feltételeinek jelentőségéről; Paksi András az SZMT képviseletében a szakszervezetek kulturális nevelőmunkájának sokrétűségéről; Endrődi József, a K1SZÖV képviselője a közös. erőfeszítések nagyobb hatásfokáról beszéltek. K. Balog János, a megyei levéltár igazgatója a tanácskozás alapját képező jelentések mondandóját összegezve állapította meg, hogy megyénk lépést tartott az országos fejlődéssel a közművelődés sajátos területén. Szabadi Mihály, a megyei művelődési központ népművelési tanácsadójának vezetője a fiatal népművelőknek adott, adható és igényelt segítség jelentőségét boncolgatta és a járási művelődési központok munkáját értékelve szintén a koordináció fontosságát hangsúlyozta. Zombai László, aki az MSZMP megyei bizottságának- munkatársaként vett részt a megyei népművelési tanács ülésén, emlékeztetett a párt X. kongresszusának arra a megállapítására, amely szerint a közművelődés továbbfejlődése a szocialista fejlődés alapfeltétele. Zombai László a közművelődési tevékenység hatásvizsgálatának jelentőségére hívta föl többek között a figyelmet.-A szerteágazó vita során fölmerült kérdésekre válaszolva Lovas Henrik, a megyei népművelési tanács titkára elmondotta) hogy a negyedik ötéves terv közművelődési irányelvednek megvalósítása az eddigieknél nagyobb egységet ki-' ván. Ahogy az elmúlt időszak — országosan is rangos — közművelődési eredményeiben benne van mindannyi unk munkája, úgy benne' kell legyen az elkövetkező tervidőszak népművelési feladatainak megvalósításában is. A negyedik ötéves terv köz- művelődési terveinek részletes ismertetésére lapunk későbbi számában visszatérünk. ROSSZ EMBER ? Kitüntetéseket, elismerő szakmai okleveleket kapott. Ez a negyedik munkahelye. Ha csak lehet, nem szívesen változtatott munkahelyet. — Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy a süllyedő hajót becsületből nem. hagynám, ha meg megteremtette az ember a kapcsolatait, ismeri az embereit, alakítgatja a maga rendjét, nehéz otthagyni. Mert benne van a magam munkája és akarata. Jó azt látni, ha a semmiből felépül valami. 1967-ben úgy határozott, a család, hogy Magyarországra települ. Gyulára mentek a feleség szüleihez, aztán költöztek Szekszárdra. Erre laktak az ismerősök, itt kaptak állást és lakást. Két gyereke van, a lány gimnazista, a fiú általános iskolás. Múlt év decemberében tették le az állampolgári esküt. És mikor azt kellett mondani: gyermekeimet magyarnak nevelem, \ kicsordult a könny a szeméből. — Évente meglátogatom a szüléimét Nagyszőlősön, öregek már, fáradtak. Van egy kis szőlőm, telkem. Ott töltöm a szabad időm, elkapálgatok, permetezem, rendben tartom. Szórakozni csak mértékkel szeretek, inkább otthon vagyok a családdal, olvasgatok, eljáA hazai amatőr bábmozgalom legjobbjai, s jeles külföldi hivatásos bábszínházak együttesei adnak egymásnak találkozót. Pécsett október 20— 24 között. A XI. nemzetközi felnőtt bábfesztiválon olyan műsorok kerülnek színre, amelyek elsősorban a felnőtt közönség számára nyújtanak majd érdekes színházi élményt. A pécsi bábjátszó napokon összesen 15 társulat, köztük 9 magyar, s 6 külföldi együttes bemutatkozására számítanak. A Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadán egymást követik majd a hivatásos együttesek produkciód. A sajátos stílusú együttesek között új művészeti törekvéssel jelentkezik például két francia társulat. Yves Joly együttesének színielőadásában' használati tárgyak válnak az emberi cselekedetek kifejezőjévé. Érdekes paraván bábműsorral mutatkozik be a kaunaszi bábszínMég szeptemberben jelent meg a munkaügyi miniszter 18/1971. számú rendelete a munkaviszonyra vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről. A rendelet kötelezően előírja, hogy amennyiben valamely dolgozó munkaviszonya a jogerős fegyelmi büntetés, illetőleg a fegyelmi eljárás mellőzésével kiszabott büntetés végrehajtása előtt, vagy annak végrehajtása közben megszűnik, a büntetést az új munkahelyen végre kell hajtani s az új munkahely a fegyelmi büntetés végrehajtásáról köteles értesíteni azt a vállalatot, amely a határozatot hozta. A munkaviszony megszűnése miatt végre nem hajtott, jogerősen megállapított büntetést a „munkavállalói igazolási lap”-ra rá kell vezetni. ................. R endelkezik a jogszabály arról is, hogy a dolgozó részére segélyt, előleget a kollektív szerződésben meghatározott keret terhére a szak- szervezet vállalati szerve adhat. Az előleget legkésőbb 6 hónap alatt vissza kell fizetni. rok a szőlőbe. Zárkózott ember vagyok. Barátai nemigen vannak. Nehéz elviselni igazmondását, pontos, megalapozott ítéleteit, határozott egyéniségét. Nem szeretik az emberek. — Soha nem a pénzért, a munkáért dolgoztam. Azt is tudom, hogy néha magasabb tónusban beszélek az emberekkel. Mit csináljak? Ilyen a természetem. Tudom azt is, hogy azok nincsenek kibékülve velem, akilf nem szeretnek precízen dolgozni. Ki látott már olyat, hogy valaki szereti az olyan főnököt, aki noszogatja az embereit. De ez nem érdekli. Mindennap körbejárja a munkahelyeket, mindent megnéz, mindenkit meghallgat, sokat érdeklődik, néha tolakodóan sokat. Rendet akar maga körül, s ezt megköveteli a középvezetőktől és a munkásoktól is. Magas mércét állított magának is. — Nem mindegy persze, hogy milyen a kapcsolatom az emberekkel, de a kapcsolat mindig kétoldalú. Azzal, aki becsületesen, megbízhatóan dolgozik, bensőséges, emberi viszony alakul ki közöttünk. Szükbeszédű, pontosan fogalmaz. Nem beszél mellé, nem áltatja sem magát, sem másokat, Nem igyekszik az emberek bizalmába férkőzni. Vagy megérdemli, vagy sem. D. VARGA MARTA ház együttese, amely a litván népmeséik gazdag világát idézi. Közönség elé lép a wrocia- vvi állami bábszínház társulata. a hazai állami bábszínház stúdiószínpadának együttese, valamint a plovdivi állam; bábszínház gárdája is. A pécsi művelődési központ pódiumán olyan népszerű csoportok lépnek fel. mint a békéscsabai KPVD3Z Napsugár együttese, a kőbányai ifjúsági klub Orfeo csoportja. Astráék, a marionett játék mesterei 11. premierjüket tartják meg: Haydn: „Ember a Holdon” című vigoperáját viszik színre. Ezenkívül az ország más városaiból, s egy Csehszlovákiából érkező társulat fellépésé teszi teljessé e sajátos színházi műfaj eddigi eredményéi: felvonultató seregszemlét. Délelőttönként a nemzetközi, bábszövetség <UNIMA) vezetőivel az élen szakmai tanácskozásokat tartanak. (MTI) Végül intézkedik a jogszabály a tanácsi szerveknél szervezendő közös munkaügyi döntőbizottságokról. 29/1971. szám alatt szeptember 29-én kormányrendelet jelent meg a telekkönyvre vonatkozó jogszabályok módosításáról s ugyanekkor 1042/1971. szám alatt kormányhatározat az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer és szervezet kialakításáról, valamint a földügyi szak- igazgatási tevékenység továbbfejlesztéséről. A telekkönyvre vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a telekkönyvi ügyek intézése és a telekkönyv vezetése az ingatlan fekvése szé- rinti járási, városi földhivatal hatáskörébe tartozik. A földhivatal telekkönyvi ügyben hozott határozata ellen államigazgatási úton nincs helye fellebbezésnek, hanem akinek jogát, vagy jogi érdekét a telekkönyvi'ügyben hozott föld- hivatali határozat sérti, a bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását, a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül. A rendelet 1872. január hó 1. napján lép hatályba és ettől az időtől kezdődően tehát a telekkönyvi ügyekben nem a „járásbíróság mint telekkönyvi hatóság”, hanem a földhivatal jár el. Az egységes nyilvántartási rendszer és szervezet kialakításáról szóló kormányhatározat kimondja, hogy az ingatlanokról eddig külön vezetett állami földnyilvántartás és telekkönyv összevonásával egy szervezeten belül új, korszerű, egységes ingatlan-nyilvántartási rendszert kell kialakítani és megvalósítani. Az új ingatlan-nyilvántartást az állami földnyilvántartás és a telekkönyv adatai, továbbá az alapul szolgáló térképek összehasonlítása útján kell elkészíteni. Az ingatlan-nyilvántartás rendszerének, alapelvinek olyannak kell lennie, hogy az a nemzeti ingatlan- tulajdon megbízható leltára legyen, tárgya terjedjen ki az ország egész földterületére, az épületekre, a társasházakban és szövetkezeti házakban lévő lakásokra, valamint a nem lakás céljaira szolgáló helyiségekre is. Az ingatlan-nyilváh- tartási rendszert úgy kell kialakítani hogy „abból az állampolgároknak az ország egész területén lévő építési telek tulajdona megállapítható legyen”. Az ingatlan-nyilvántartásnak az ingatlanok adatait, valamint az ingatlanokhoz kapcsolódó jogokat és tényeket a valóságos .állapotnak megfelelően kell tartalmaznia. Dr. Deák Konrád csop. vez. ügyész A vezérigazgató látogatása Új jogszabályokról — röviden >