Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-02 / 232. szám

Kiállítás után FOLYAMODNI? Véget ért a budapesti vadá­szati világkiállítás, amelynek jóval több, mint másfél millió látogatója volt. Innen, Tolna megyéből úgv láttuk ezt a nagy vadászati demonstrációt, hogy az tovább növelte az egyébként is ran­gos magyar vadászati élet hír­nevét. És ami nagyon fontos, a hazai köztudatban, közvéle­ményben is jobban helyére került a vadászat. Eddig vala­hogyan úgy voltunk, hogy mi magunk sem mindig becsültük kellőképpen a vadászati érté­keinket. A vadászok körén kí­vül állók közül sokan a vadban többnyire csak Haszontalan élő­lényeket láttak. A mezőgazda- sági szakemberek, vezetők kö­zül egyesek pedig azonosítot­ták a vad szerepét a kultúr­növények tönkretételével, és legszívesebben kiirtottak volna minden nyulat. őzet, szarvast, vaddisznót. Való igaz, a vad kárt is ókoz. néha nem is ki­csit. De a vadban csak ezt lát­ni, enyhén szólva szűklátókö­rűség. A világkiállítás éppen azt bizonyította, hogy a vad­állomány minden országban nemzeti kincsnek számít, és Szükség van rájuk! Terme­lőszövetkezeteinkben évről év­re emelkedik a gazdasági fe­gyelem, külön szakember fog­lalkozik a termelékenység, ha­tékonyság vizsgálatával és a tervezéssel. Ez a szakember az üzemgazdász. Feladata szerte­ágazó, de mégis egyszerűen meghatározható: ő az összekö­tő kapocs a termelés, a szám­vitel és a vezetés között. Fe­lelős beosztás, az üzemgazdá­szok közvetlenül az elnök irá­nyítása alá tartoznak, néhány helyen azonban a tapasztalat mást mutat, a szakembereket nem a beosztásuknak megfele­lően alkalmazzák. Amolyan — éppen felkészültségük miatt — helyettesítő emberek, akik időnként agronómusok, állat- tenyésztők vagy üzletkötők, ahogy a helyzet megkívánja. A várdombi tsz-ben tavaly hozták létre az üzemgazdasági csoportot. Milyen tapasztalato­kat gyűjtöttek eddig, beváltot­ták-e a hozzájuk fűzött remé­nyeket? Ezekről a kérdésekről érdeklődtünk Topor István el­nöktől és Szöcs Menyhértné üzemgazdásztól■ — Mint minden újért, Vár­dombon is meg kellett küzde­ni a csoport létéért — mond­ta Topor István — Egy év telt el a megalakulás óta, de időn­ként még most is problémát, presztízs-kérdést jelent az üzemgazdászi beosztás. Még a vezetők között is van olyan, aki „nehezen emészti meg”, hogy az üzemgazdász nem be­osztott adminisztrátor, hanem önálló tervező, alkotó munka­erő, akit megfelelő adatszol­gáltatással támogatni kell, mert munkájának alapelemei a rendelkezésre álló adatok. — Növénytermesztésnél még kürülbelül két hónappal kullo­gunk az események után — panaszkodott Szőcsné. A bi- zonylatok késése teljesen meg­bénítja munkánkat. Eddig Kozma Erzsébettel dolgoztam együtt — ő most fökertész Népújság 7 19,71. október 2, nekünk, magyaroknak különö­sen van okunk arra, hogy a hazai vadállományunkat nem­zeti kincsként kezeljük, mert az igen előkelő helyet foglal el a világranglistán. Nem csu­pán a vadásztársaságoknak je­lent értéket, hanem az egész népgazdaságnak. Fontos va­lutaforrás. És annál nagyobb ez a gazdasági és turisztikai érték, minél szakszerűbben, céltudatosabban foglal kozunk a vadállománnyal. A sokféle burkolt vagy nyílt vadállo- ményellenes megnyilvánulás mindenképpen fontos közügyet sért. Vita csak arról lehet, hogy hogyan jobban, hogyan ésszerűbben, de semmiképpen sem a likvidálásról. Világszerte különböző vadá­szati elvekkel, felfogásokkal találkozhatunk. Egy dologban azonban minden szakember egyetért: a civilizált ember ré­szére a modern technika ko­rában nem elsekélyesedik, ha­nem nő á vadászat szerepe. Ezért mindenképpen nagy perspektívájú foglalkozásnak és sportnak kell tekinteni. Nem véletlen, hogy éppen most ke­rült sor e témában világkiállí­lett —, új kollégám pedig rö­vid ideje végzi ezt. Nehéz dol­gozni, mert igen laza a tsz belső ügyrendje, hiányosak, pontatlanok a külső és belső adatszolgáltatások. — Az említett problémák valóban fennállnak, elsődleges feladatunk a szövetkezet belső ügyrendjének megszilárdítása — válaszolt Topor István. — Ha lassan is, de kialakul az üzemgazdasági csoport belső munkarendje. Tapasztalatszer- zés céljából jártunk Pakson is, ahol a Paksi Állami Gazdaság munkamódszereit figyeltük meg, és azt szeretnénk nálunk is bevezetni. — Jegyzőkönyvvezetés, gép­írónői teendők elvégzése és pártfeladatok egészítik ki mun­kaidőmet — folytatta Szőcsné. — Eddig is termelőszövetke­zetben dolgoztam, most azon­ban úgy érzem, kevesebb mun. kával jutok több pénzhez. — Távlatokban kell gondol­kodnunk — jegyezte meg az elnök — az új csoport terme­lékenysége és hasznossága kö­rülbelül fél év múlva fogja el­érni a tervezett kívánalmakat. Szőcsné egészséges, fiatalos, elégedetlensége a biztosítéka többek között annak, hogy cé­lunkat el fogjuk érni. önkölt­ségi számításait, statisztikai ki­mutatásait már most is nagy­szerűen fel tudjuk használni, az adatok nagy segítségünkre vannak. Adatszolgáltatás! Az olvasó­nak — akárcsak néhány vár­dombi középvezetőnek — le­het, hogy. a szó összefüggést jelent a bürokrácia és az ad­minisztráció növekedésének fo­galmával. Jelen esetben azon­ban nagyon is célszerű — bár a brigádvezetőknek valamivel több munkát adó — adatgyűj­tésről van szó, de ez éppen annak érdekében történik, hogy ugyanannak a brigád­vezetőnek a gondját, munká­ját csökkentse, könnyítse. Az ellentmondás tehát csak lát­szólagos. Az üzemgazdász munkájának segítésével min­den adatszolgáltató saját mun­káját könnyíti meg, akik ez­után nemcsak azt tudják a munkáról, hogy mit, hanem azt is. hogy miért, hogyan. RÓZSA GY. tás megrendezésére, ami a ma­ga nemében első. Megoszlanak a vélemények atekintetben, hogy a vadállo­mányt a maga természetessé­gében kell-e hagyni, vagy szük­séges-e az emberi beavatkozás a vadak életébe. A tapasztala­tok azt bizonyítják, hogy igen­is, szükséges a beavatkozás, a spontaneitás helyett céltudatos intézkedésekre van szükség. Ezt nevezzük vadgazdálkodás­nak, ami nem ellenkezik a ter­mészetességgel, hanem éppen segíti a kedvező, kívánatos je­lenségek kibontakozását. Ez egyben nagy természettudomá­nyos siker, s a világkiállítás mindenekelőtt e gondolatnak volt a propagálóia. a nagy számú hazai és külföldi közön­ség pedig ennek az elismerője. Szűkebb körben is minde­nütt kimutatható megannyi kedvező hatás. Böröczky Kor­nél. a gyulaji rezervátum ve­zetnie mondta: A kiállítási ké­szülődés jeevében sok olyan technikai jellegű feladatot is meg tudtunk oldani, amire eddig nem volt lehetőségünk. Rendbe hoztuk például a re zervátum céljait szolgáló épü­leteket. E rezervátumban összetalál­koztunk env svájci turista­csoporttal. Kellemes élményt nyúitott számukra az erdei sé­ta, és végül bekopogtatlak a rezervátumvezstőhöz: Jövőre szeretnénk eljönni ide ismét, de nem mint turisták, hanem mint vadászok. Hogyan lehet­séges ez? Gemencben talán ezúttal igazolódott be legszembetűnőb­ben, hogy összeegyeztethető a rezervátumi vadgazdálkodás és a turizmus: a rezervátum be­mutatható a nagyközönségnek anélkül, hogy a híres vadállo­mány azt megsínylené. A világkiállítás magyar tró­feáért ékeinek igen jelentős ré­sze Tolna megyéből szárma­zott. Nagyon sok gemenci és gyulaji trófeával találkozhat­tunk a kiállításon, megyénk­nek kiemelkedő szerepe van a magyar vadászéletben. A világ- kiállítás írásos tájékoztatójá­ban olvashattuk, hogy a világ­rekorder dámtrcfea Gyulajról származik. Ezt a nemes vadat a múlt év őszén ejtették el, és a trófea nemzetközi pontszáma 217,25. De az előző világrekor­der dámtrófeák is Gyulajiak. A kiállítás egyik legnagyobb vendéglátó helye a dunaköm- lődi halászcsárda volt. Sebes­tyén Zsigmond áfész-elnök ar­ról tájékoztatott bennünket, hogy a kiállítás ideién a ven­dégek mintegy 4 millió forint értékű ételt és italt fogyasztot­tak a csárdában. Igen nagy forgalmat bonyolítottak le a kiállítás területén és a megye alkalmi pavilonjaiban egyaránt a különböző Tolna megyében készült és vadászati jellegű emléktárgyakból, használati eszközökből. A Tolna megyei Idegenfor­galmi Hivatal mintegy hatezer turistát kalauzolt a gyulaji és gemenci rezervátumba. A ge­menci turisták száma meg­közelítette a négy és fél ezret. A gemenci vadászati kiállítást több mint tízezren tekintenék meg. A világkiállítás idején sok vadászvendég is megfordult Tolna megyében, igen sok ne­mes vad került puskavégre. A Gyulaji Állami Erdő- és Vad- gazdaság igazgatója, Németh László információja szerint e vadasterületen 29 gimszarvas- bikát adtak el bárvadászok­nak. és az eddig puskavsgre került bikák közül kettőnek aranyérmes trófeája volt. Gemencben Nyúl Bertalan mérnök informált bennünket. Közel száz bika került teríték­re eddig a bőgés idején, ami egybeesett a világkiállítással. Az elejtettek közül 18 bika aranyérmes agancsé volt. CODA FERENC A vállalati kollektív szerző­dés, ami a kezembe került, ih­letett szavakkal emlékezik meg a régi dolgozók, vagyis a törzsgárda megbecsüléséről. Közli azt is, hogy tíz—tizenöt —húszévi munka után bronz, ezüst, arany jelvényt kapnak az arra érdemesek, az arany jelvényhez nyomatékül még ezer kemény forintot is. Ez igen, gondolná az ember, itt aztán megbecsülik azokat, akik hűségesek voltak a vállalathoz. Aztán kiderül, egyetlen mon­datból, hogy szó sincs megbe­csülésről. Pusztán formalitásról — ha máshol is van törzsgár- dajelvény, akkor miért éppen ennél a vállalatnál ne lenne? Meg egyébként a vállalat ve­zetőit különösképpen nem ér­dekli, hogy ki, mióta dolgozik a gyárban. A kollektív szerző­dés szerint ugyanis a törzsgár- datagságra jogosult ,,megfelelő időben köteles folyamodni a tagságért, s annak megadásá­ról a vállalat vezetősége, a mozgalmi szervekkel egyetér­tésben dönt...” „Hát nem gyönyörű?’- — mutatott rá erre a pontra az a dolgozó, aki a kollektív szer­ződést — mint afféle díszpél­dányt — elém tárta. Mérgesen és felháborodva, s mindjárt hozzátéve: ő bizony a büdös életben nem lesz törzsgárda- tag. Mert igaz ugyan, hogy már huszonhat éve ugyanott dolgozik, de folyamodjon az jelvényért, meg az ezer forin­tért, akinek nincs önérzete. Mert micsoda dolog az, ha az embernek magának kell fel­hívnia a, főnökök figyelmét a saját érdemeire? És micsoda megbecsülése az a régi dolgo­zónak, ha az illetőnek magá­nak kell folyamodnia a meg­becsülésért? Ha a vállalat ve­zetői maguk nem tudják, hogy ki a törzsgárdatag és ki nem, akkor ez a megbecsülés for­mális. Tulajdonképpen azt ta­karja, hogy nem becsülnek ők senkit, legfeljebb a saját ad­minisztrációs nehézségeiket. Bizony, rejtélyes e kollek­tív szerződés készítőinek gon­dolkozása. Sajnos azonban nem egyedülálló. Nagyon sok olyan vezető van. aki a beosz­tottjaiban csak „munkaerőt” lát. Egy csavart a gépezetben, amivel nem kell törődni. Leg­feljebb akkor, ha valami baj van vele. No már most, azért ember az ember, hogv meg­mondja, ha valami baja van. Következtetés: aki nem szól, az nem szorul segítségre, tá­mogatásra, vagy esetleg meg­nyugtatásra. Aki hallgat, az­zal nem kell törődni! Sok ilyen eset van. így derül ki az­tán, hogy némely helyen sor ra „megbolondulnak” a régi dolgozók. Évekig ott dolgoz­tak, s egyszerre csak kez­dik elhagyni a munkahelyü­ket. Biztosan más gyárak a hibásak benne, mert csábít­ják az embereket. Na, persze létezik munkáscsábítás is. De létezik az is, hogy némely üzemből vállalattól valósággal eltaszítjdk az embereket. Nem törődnek velük. Márpedig az emberi természet olyan, hogy — legalább is a többség —, A kunbábonyi avar fejedel­mi leletet mutatja be az a pá­ratlanul érdekes kiállítás, ame­lyet a múzeumi hetek kereté­ben tekinthetnek meg az ér­deklődők a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A Kecskeméti Katona József Mú­zeum tudományos munkatár­sai kitartó munkájának ered­ményeként a lelettárgyak túl- pyomó többsége, — közel két ás fél kilogramm arany — a 'mzeumba került és csak kis ányada kallódott el felelőt­len találók kezén. A Magyar- országon eddig páratlan gaz­még akkor sem szívesen tá­lalja ki a problémait, ha má­sok felhívják erre. Ha senki nem kérdezi őket, ka nem veszik észre, hogy valami ba­juk van, akkor különösen hallgatnak. És megtalálják a megoldást maguk. Egyedül, s nem egyszer annak az üzem­nek, vállalatnak a rovására amely magukra hagyta őket. A vándormadarakat védem? Dehogy. Az igazság az, hogy az emberek többsége nem vándormadár; most egyéb­ként is azokról van szó, akik hosszú ideje ugyanazon a munkahelyen dolgoztak, s lát­szólag hirtelen úgy érzik, hogy elegük volt, másutt job­ban boldogulnak. A hirtelen­ség csak látszólagos. Sokszor hosszú éveken át érlelődik a döntés. Ami pedig a vándor­madarakat illeti: sokukból különösen a fiatalokból soha nem lett volna az, ha már el­ső munkahelyükön bizalom­mal, segítőkészséggel, — mondhatnám, — szeretettel közeledtek volna feléjük. Kü­lönböző botrányos ügyek kap­csán gyakran kiderül, hogy az illetőről a munkahelyén sem­mit nem tudtak. A közvetlen felettesek, a munkahelyi kol légák ilyenkor ijedten sokszor szinte megdöbbenéssel mond- iák a televízió-kamerák, vagy az újságírók előtt, ha a szó­ban forgó munkatárs hozzá­juk fordul, segítettek volna. Dehát miért kell megvárni, hogy valaki szóljon? Miért kell „folyamodáshoz” kötni az emberekről való gondoskodást, vagy a törzsgárdatngsáaot? Micsoda bürokratikus, kifica­modott gondolkodás ez! Miért nem számolnak a vezetők pél­dául előre azzal, hogy az új embereknek egy új munka­helyen szinte törvényszerűen problémái adódnak. Miért nem mennek ők oda hozzájuk, mi­ért nem ők nyújtanak először kezet? Az új ifjúsági törvény vég­rehajtási utasításában a kor­mány elrendelte, hogy az új munkábaállokra öt esztende­ig a személyzeti, munkaügyi osztályoknak fokozott figyel­met kell fordítaniuk. Meg kell kérdezniük a fiatal dolgozó­kat, hogyan vannak megelé­gedve, módot kell nyújtani arra, hogy előadják vélemé­nyüket. javaslatukat, s azo­kat figyelembe keli venni. Remek rendelkezés ez. s na­gyon jó lenne, ha nem vál­na formális kötelezettséggé. Olyanná, mint amilyenné a kiindulópontul említett válla­lati kollektív szerződés for­málta a törzsgárda tagságot. Ne kelljen „folyamodni”. Mindenki kapja meg. ami ne­ki jár ami megilleti. Már csak azért is, mert az üzemek, vál­lalatok csak így kaphatják meg dolgozóiktól, amit vi­szont cserében elvárhatnak tő­lük. PINTÉR ISTVÁN dagságú sírleletből az ékszerek, veretek, fegyverek bőségéből és ötvöstechnikai színvonalából a tudományos dolgozók arra kö­vetkeztetnek. hogy a Kunbá- bonyban talált sírban való­színűleg egy avar kagánt te­mettek el a VII. század köze­pén. Az avar birodalom ideiéből számos fejedelmi Jelet k- ült elő már eddig is, amely.k bír szintén gazdagok aranyi -- és ötvösmunkában, de a lelet- tárgyak mennyiségben nem vetekedhetnek a kunhábonyi sírral, (MTI) •• Üzemgazdász a tsz-ben Kunhábonyi avar aranykincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban

Next

/
Thumbnails
Contents