Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-15 / 243. szám
Igény és lakás j E.S.Gardner novellájából rajzolta Schubert Péter r T ehetne-e akárcsak be- szólni is lakáskérdésről, ha hirtelen általános követésre találna az ókori filozófus, a görög Diogenész, aki a hagyomány szerint hátat fordítva a társadalmilag elismert jólétnek és szokásoknak, egy hordót talált a legkomfortosabb lakhelynek? Kérem a tisztelt olvasót, ne intézze el e kérdést egyetlen legyintéssel, hogy ez tréfa. Sőt, hadd kockáztassam meg azt az állítást, hogy ez az elképzelés nem is teljesen lehetetlen, továbbá nem elfogadható ellenérv az sem, hogy „ugyan kinek komfortos egy hordó”. Nem kell messze mennem a példákért. Ha ön, olvasóm, fürdőszobás lakásban él, már bizonyára nem érzi komfortosnak a fürdőszoba nélküli lakást. - S ha fürdőszoba nélküli a lakása, de van benne Vízvezeték, villany, esetleg gáz, akkornem érzi komfortosnak az olyan lakást, amelyben ezek hiányoznak. Gvermekkoromban falun, ahol éltem, a vályogházban nem volt se víz, se gáz, se villany. Jó ivóvízért egy kilométerre mentünk az drtézikút- hoz. Emlékezetem szerint elé- geáekek voltunk a lakáskörülményeinkkel, kényelmesnek éreztük. Nem is olyan távoli múlt ez, s a példa folytatható a legszerényebb telepi szükségviskókig, amelyek már igazán egyenértékűek voltak Diogenész hordójával. S ami a gyermekkori falusi emléket illeti, még ma is ez a komfort azoknak, akik a villanyvezetékkel be nem szőhető tanyavilág mélyén élnek. De még falun sem 'veszett teljesen nyoma énnek az: életkörnyezetnek,, jóllehet minden községben van már villany, szaporodnak a. vízvezetékek, nyomukban a fürdőszobák, a főzést kényelmesebbé teszi a palackos gáz. Ennyi elég talán annak szemléltetésére, hogy a komfort riém ugyanaz mindenhol, mindenkor, mindenkinek. Ám mindez egyúttal azt is bizonyítja, hogy amit tegnap annak éreztünk, ma már nem elégíti ki ' kényelmünket — igényünk változik. Hallottam én már olyan megjegyzést, hogy „miért nem volt lakáskérdés a háború előtt?” Nos: ezért. Nem a lakáshelyzet volt kielégítő, hanem az igény volt alacsony. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL felvesz TAKARÍTÓNŐT, továbbá képesítéssel rendelkező SZENNYVÍZLABORÁNST Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Szekszárd, Toldi u. 6. (186) RAKTÁRI DOLGOZÓKAT ÉS ÁRUKÍSÉRŐKET FELVESZÜNK. TITÁN Kereskedelmi Vállalat Szekszárd, Keselyűst út. (129) Lakáskérdés azért lett, mert igényeink megnövekedtek. Mégpedig jobban, mint a lakások száma és jobban, mint a lakosság száma! 1941-ben ugyanis nem egészen 2,4 millió lakást számláltak az országban, ma viszont 3,2 millió van. Akkor száz lakásra még 382 lakó jutott, ma már csak háromszáz. Ám. ha mindezek alapján azt találná javallani valaki, hogy csökkenteni kell az igényeket. az éppen olyan lehetetlen ajánlat lenne, mintha arra bíztatna, hogy kövessük a hordólakó görög bölcselőt! Egyrészt azért, mert a gyarapodó népesség, a városiasodó településforma nemcsak a környezet szépsége miatt, de közegészségügyi, közellátási, közlekedési és egyéb nyomós szükségből sem enged meg olyan lakáskörülményeket és környezetet, ami megfelelő lehetett egy-két emberöltővel korábban, falusias települési körülmények között. Másrészt és főként pedig azért, mert az igényeket társadalmi fejlődésünk, szocialista eszméink támasztották, és mi ezeket az általunk is támasztott igényeket az emberibb életkörülmények iránt természétesen vállaljuk. Mi több: szükségünk van ezekre az igényekre, hiszen arra serkentik az embereket, hogy munkakörükben és azon kívül is több hasznot hajtsanak, értékeket állítsanak elő. Nekünk tehát a társadalmilag elismert jólétnek és szokásoknak fittyet hányó di- ogenészi példa helyett éppen egy társadalmilag vonzó jólétet kell példának állítani, és ennek megvalósítására ösztönözni. A gazdasági reform ösztönzési rendszerébe alapjában -ezzel a céllal kapcsolódnak bele az új lakásügyi jogszabályok, amelyek változatosan figyelembe veszik a családi és anyagi körülményeket, és arra serkentenek, hegy ne csak igényeljük, elvárjuk a jobb körülményeket, hanem képességeinket latba is vessük értük. Ideje volt az igények után igényességet is támasztani: az emberben önmagával szemben, valamint a használatban álló javak kezelésében, gondozásában. így még több lakás épülhet, mint korábban. De illúzió lenne azt hinni, hogy a lakások meny- nyisége majd mindent megold. A lakás kőből, betonpól, élettelen anyagokból épül, s nem növekszik vagy csökken a benne sokasodó vagy belőle kirajzó család méretei szerint. Arra is gondolni kell, hogy a vágyott lakás ne váljon ketreccé, ne az szabályozza a család nagyságát, a nem- -zedékek együtt-, vagy különélését. Éppen a változtathatóság megkönnyítésére határozta el a kormány az ingatlan- és lakáscsere-közvetítés szabályozását. Ugyanakkor a tanácsok kezelésében lévő lakóházak fenntartására is gondolt — miután az új lakbérekkel a fenntartás költségeinek egy részéhez (korántsem teljes összegéhez!) a használók: a lakók hozzájárulását is igénybe vette. Ezek az intézkedések felettébb szükségesek, ha meggondoljuk, Hogy az ország összes lakásának egynegyedét kitevő állami lakásállomány felét legalább negyedszázada nem tatarozták. Mind több az olyan régi ház, amit már olcsóbb lesz újjal pótolni, mint felújítani. Az állami lakások 35 százaléka komfort nélküli — természetesen nem a dio- genészi értelemben, hanem mai egyre általánosabb igényeink szerint. S ha ezeket az igényeket elismerjük — amint tesszük — akkor csak helyeselni lehet azt is, hogy végre a lakás nemcsak és egyre inkább elsősorban nem azért lesz érték, mert „hiánycikk”. NÉMETH FERENC Eddig ketten jártak. Most Misi maga megy. Minden nap. Amikor megcsinálta a leckét, hazasiet a napköziből, átöltözik, s indul a postára. Felveszi az újságokat, s irány a város. — Megjelent az Esti Hírlap — kiabálja. Adja az újságot, a „frissújságot", kapja a forintot vagy a kétforintot. Van, akinek visszaadja a húsz fillért, van, aki egy barackot is nyom a vézna fiú fejére. A pár fillér borravaló mellé. — Van, aki csak szórakozik velem. Tetszik tudni, milyen mókásak a szekszárdiak... Egyszeregy férfi tegnapi újságot kért, meg lottót. De nem vett semmit. Csak föltartott. Csontos Misi Szekszórdon jár iskolába. A Zrínyi utcaiba. Nyolcadikos. „Testvére”, Boros Janika negyedik osztályba jár. Ahogy a két szülő, a két fiú is jól egymásra talált. Nagykorukban lettek testvérek. Amikor hazamennek, puszit adnak egymásnak. — Janika, te már nem árulsz újságot? — Nem. — és nem lehet tudni, hogy méreg, vagy bánat csillan a szemében. — Miért? — Mert egyest kaptam olvasásból. Azóta nem enged édes- opám. Ha kijavítom, mehetek. — Eddig nem javitottál? — Nem feleltettek. Pedig mindig megtanulom. — Honnan az újságárulósi ötlet? — Még tavaly nyáron, amikor a festő ktsz-ben dolgoztam, jött a Bognár Ernő, egyik haverom — mondja Misi — és ő kérdezte Rikkancsok meg, hogy nincs-e hozzá kedvem. Miért ne lett volna? Ott csak ötszáz forintot kerestem egy hónapban. Téglapucoíással. — Az újságárulással mennyit kerestek? — Van fix fizetésünk. Napi húsz forint. Ezen felül a borravaló. — büszkélkedik Janika. — Mennyi borravalót kaptok? — Egy-egy este 35—40 forintot. Általában egy forintot kapok az Estiért, de van, aki két forintot is ad. Egyszer tíz forintot adott egy bácsi. — Mit csináltok a pénzzel? — Hát többfélét. Például vásárolunk. Egyszer anyu mondta, hogy vesz apunak félcipőt. De mire megvette volna, mi már haza is vittük. Anyunak meg egy készletet, olyan kis poharast. A nagymamának is szoktunk venni... Mindig arra megyünk haza, ahol ő lakik. Nagyon szereti a savanyú cukrot. Ha van pénzűnk, miért ne vennénk neki? — magyaráz Janika. Egyébként most iskolai ruhában van. Barna ter- liszter nadrág, szép zöld pulóver. Lábán tornacipő. Az iskolai váltócipő. — Magatoknak mit vettetek? — Sok mindent. Egy ilyen hasonló nadrágot, meg ezt is. Egy pulóvert, mintásat. — A kisebb bemegy a másik szobába, s elővesz egy szilvakék—fehér norvégmintás pulóvert. —■ A testvéremnek is van. Majdnem háromszáz forint volt egy. — Kocsink is van. Wartburg. — Akkor miért jártok dolgozni? —• Szórakozásból. Meg jó, ha megvehetjük magunknak, ami kell. Ruhát, könyveket, füzeteket. — Gyerekek vagyunk. Kell a szórakozás is. — Ezt Misi olyan felnőttesen jegyezte meg, hogy elmosolyodtam. Erre sértődötten tette hozzá: — Na és a munka. Azt is el kell valakinek végezni. — Hogy is van az a „kun- csaft-csalogató" rigmus? — Elütötte az öregasszony a villamost, a villamos megsebesült, az öregasszony elmenekült. De a nagyhasú piros műanyag malac nem menekül el. Az ott áll a fiúk szobájában, hogy hizzon, csak hízzon a fixtől és a borravalótól... Mert a fiúk gyűjtik a pénzt. Csak hasznos dolgokra adnak ki belőle. Eddig ketten jártak. Misi most maga megy. Minden nap. Janika meg tanul, hogy legalább egy négyessel visszanyerje körzetét és a kuncsaftokat. V. Horváth Mária