Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-01 / 231. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK 1 tolna megyei A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 231. szám » ARA: 80 FILLER Pénték, 1971. október 1. Kádár János Szekszárd dolgozóival és két üzemével ismerkedett Baráti beszélgetés szocialista brigádtagokkal és -vezetőkkel Itt-tartózkodásának második napján délelőtt kedves vendé­günk, Kádár János és kísére­te a szekszárdi mérőműszer­gyárba látogatott. Vele volt K. Papp József, a megyei párt- bizottság első titkára, Szabópál Antal, a megyei tanács elnö­ke. Pártunk első titkárát a mérőműszergyár főbejáratánál a‘ város és az üzem vezetői köszöntötték: Rubányi Antal a gyár párttitkára, Magyari László a gyár igazgatója, Csa­pó Károly szb-titkár, Vándor Tamás KISZ-titkár. A város dolgozói nevében Rúzsa Já­nos, a városi pártbizottság el­ső titkára és Császár József, a városi tanács elnöke fogadta a vendégeket,, akiknek négy ifjúgárdista virágcsokorral kedveskedett. Ezt követően Magyari Lász­ló arra Jcérte Kádár János elvtársat és kíséretét, ismer­kedjenek meg a gyárral. Az igazgató elmondta az MM3 szekszárdi gyárának építése a vidék iparosításáról szóló párt­ós kormányhatározat szellemé­ben kilenc évvel ezelőtt, 1962- ben kezdődött. Az üzem építé­sével egyidőben indult a szak­munkások képzése, minthogy az itt szükséges szakmáknak eddig csak egy részét ismer­ték a -„hazai” mesterek. A gyárigazga'ó beszélt arról a sok támogatásról is, amit a megyei tanács nyújtott a szak­emberek letelepítéséhez. Mér­nökök, technikusok és szak­munkások kaptak lakást, hogy Szekszárdon letelepedhessenek. A mérőműszergyár • történe­téről szóló beszámolót Kádár elvtárs érdeklődéssel hallgatta. Jelenleg mintegy ezer dolgozót foglalkoztat az üzem, 640 mun­kást, 230 alkalmazottat és 160 ipari tanulót. A dolgozók 47 százaléka nő. Az alkalmazotti létszámból 28 embernek van mérnöki, illetve egyéb felső­fokú végzettsége és több mint száznak technikusi képzettsé­ge. Fatal üzemről lévén szó, a munkások és az alkalmazot­tak átlagos életkora alacsony. A szakmunkások nagy része a gyár neveltje. Az üzem 1969-ig veszteséges volt, 1970-ben viszont 10 millió forint nyereséggel zárták az évet, százmillió forintos termelés mellett. Az igazgató elmondta, hogy 1971-ben az első félévben a tervüket teljesítették. Beszélt az üzemi demokrácia megvaló­sításának kiteljesedéséről, s hangsúlyozta, minden negyed­évben munkásgyűlést tarta­nak, ahol a gyár vezetői tá­jékoztatják a dolgozókat az eredményekről, a gondokról. A munkásgyűlések őszinte és kritikus légköre nagyon hasz­nos a gyár gazdasági és po­litikai vezetői számára. Az igazgató arra kérte Kádár elv- társat, nézze meg a műhelye­ket. Kádár János és. kísérete üzemlátogatás során találko­zott a dolgozókkal, és hossza­san elbeszélgetett K rammer József névéi, a Garay János szocialista brigád vezetőjével. Munkájukról élet-, és munka- körülményeikről érdeklődött, majd végiglapozta a szocialis­ta brigád naplóját és elisme­rő sorokat írt abba. A Köz­ponti Bizottság első titkára ta­lálkozott az üzem legjobb pré- selőjével, Kádár Józseffel. Kézfogással üdvözölték egy­mást. Váltott néhány szót Vaszkó Lajosné raktárvezető­vel is. Üzemlátogatás közben, majd azt követően Kádár elvtárs ér­deklődött a dolgozók kerese­téről, s a fiatalok sportolási, szórakozási lehetőségeiről. A látottakról elismeréssel szólott. A műszergyár dolgozóitól és vezetőitől elbúcsúzva vendé­geink néhány órát a Szekszár­di Állami Gazdaság központjá­ban töltöttek. A gazdaság iro­daházának bejáratánál a szo­cialista brigádok Vezetői 'és képviselői várták Kádár elv­társat és kíséretét. Itt, Tol­nai Ferenc, a megyei párt- bizottság titkára, a járás és az üzem dolgozói képviseletében Tatár Lajos, a járási párt- bizottság első titkára, György József, a járási hivatal veze­tője, Kemény István a gazda­ság párttitkára és Mohácsi Károly, a gazdaság igazgatója fogadta a vendégeket. Ezúttal az üzemről tartott tájékoztató után a szocialista brigádok vezetőivel folytatott gazdag, őszinte és tartalmas beszélgetést Kádár János és K. Papp József. A résztvevők nyílt és őszinte eszmecseré­nek lehettek tanúi. Mátrai Gyula, Fiáth László, 3yőri La­jos, Szilágyi Erzsébet, Hei- mann Józsefné, Szásái József, Palkó Péter brigádvezetők és csoportvezetők életükről, mun­kájukról, gondjaikról, örö­meikről váltottak szót pártunk első titkárával. Kádár János elvtárs figyelemmel és érdek­lődéssel hallgatta a komplex- brigádszervezetek tevékenysé­géről szóló ismertetéseket, a A mérőműszergyár Garay szocialista brigádjánál. A Sárközi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben. szocialista brigádmozgalom eredményeit. A végtermékbérezésről szól­va Kádár elvtárs megjegyezte: mi a politikai munkát is szeretjük így értékelni; nem a verejték számít, hanem a végtermék. Beszélgetés közben elmondta: itt is tapasztalja, Pálfán is ta­pasztalta, az emberek gondol­kodásában erősödnek a szocia­lista vonások. Ebben igen nagy szerepe van' a szocialista bri­gádmozgalomnak. Felhívta azonban a figyelmet, hogy óvakodni kell az elégedett­ségtől. Arra intett, vegyük észre a jót, de lássuk meg azt is, ami idegen a szocialista élet- felfogástól. Az önzést, a harácsolást ítél­jük el és harcoljunk ellene. Nagyon lényegesnek tartja Ká­dár elvtárs az önkritikus lá­tásmódot. Képletes és érzékle­tes példákkal bizonyította, hogy olykor, akik meglátják másokban a rosszat, nem ve­szik észre saját hibáikat. Er­re mondja a köznyelvi hason­lat: saját szagát nem érzi senki. Az üzem vezetőivel és dol­gozóival folytatott eszmecsere közben Kádár elvtárs az el­ismerés hangján szólt a Szek­szárdi Állami Gazdaság ered­ményeiről és megjegyezte: „Ezt országos átlagként szeretném már hallani.” Ebéd után a zsúfolt munka­nap programjaként Kádár elv­társ és kísérete tanulmányoz­ta, — ha éSak rövid ideig is — a Szekszárdi Állami Gazdaság korszerű sertéstelepét. Ez a te­lep az évi 30 ezer hízósertés kibocsájtással minden próbát kiállt a szocialista nagyüzemi mezőgazdálkodás javára, a ré­gi, korszerűtlen külterjes gaz­dálkodással szemben. Itt a magas rangú vendéget és kísé­retét Petrits Pál. az üzem ve­zető szakembere kalauzolta. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents