Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-08 / 211. szám
\ tol.»* ttfiOTKt VltAG PROLETAHJAí tGYESÜLjETEI' rJÍP'OFSAfi * W*gY*11 SKÓCIA MST» WOWKABPAHT TOI.HA WEOTC1 »lXOtTH<OAW*K IHFJ« Az új évad hangversenyei Szekszárdon A napokban tárgyalta meg a Babits Mihály megyei művelődési központ az Országos Filharmónia képviselőivel az új évad hangversenyműsorát. A programot nézegetve azonnal leszögezhetjük, hogy Szekszárd és a megye zenekedvelői nagyon szép és változatos műsornak tekintenek elé. A művelődési központ két bérletet — felnőtt és ifjúsági — bocsát ki, s az előadásokat a színházteremben tartják, egyrészt a nagyszámú érdeklődőre való tekintettel, másrészt pedig azért, mert javarészt nagyzenekarok adják a műsort Az első hangversenyt október 25-én tartják, az évad pedig körülbelül májusig tart. Az érdeklődők örömmel fogadják, hogy folytatódik a tavaly megkezdett Beethoven- bangversenysorozat. A hétfői napokon tartandó hangversenyek első előadásán a Pécsi Filharmonikus Zenekar Beethoven III. Leonóra nyitányát, a G-dúr zongoraversenyét és VII. szimfóniáját adja elő Paul Capolongo olasz vendégkarmester vezényletével. A zenerajongó közönség idén ismét találkozik kedvenceivel: Szabó Csillával és Kocsis Alberttel. Szintén Beethoven két művét mutatja be a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Vaszy Viktor vezényletével. Hernádi Lajos zongoraművész, a Szegedi Nemzeti Színház művészei és a szegedi zenebarátok kórusa közreműködésével. A január 17-i előadáson Lehel György vezényli a Budapesti MÁV Szimfonikusok zenekarát, majd februárban az 1971. évi nemzetközi Liszt—Bartók-verseny díjnyertesei adnak hangversenyt Szekszárdon. A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa, Botka Valéria és Csányi László vezényletével március 20-án mutatja be „Japán képeslap” címmel a Japánban nagy sikert aratott teljes műsorát. A megyei művelődési központ az idei évadban is külön ifjúsági hangversenyeket szervez, melyek fő célja ifjúságunk zenei ismereteinek gyarapítása. A négy hangversenyből álló sorozatban fellép a Budapesti Postás Szimfonikus Zenekar „Bécs, a muzsika városa” című összeállítással; „A magyar zene és tánc ezer éve” címmel a Budapesti Fúvósötös ad hangversenyt; Szabó Miklós és a Magyar Állami Operaház művészei ”Az opera szülőföldje; Itália” címmel vendégszerepeinek majd megyeszékhelyünkön. Az ifjúsági hangversenyek utolsó előadása a „Zenei utazás” lesz, a szekszárdi zeneiskola tanárainak kalauzolásával. — h — Embert ölt, majd jelentkezett a hatóságnál A Tolna megyei Főügyészség vádirata a következőképpen jellemzi Bencsik Pált: „1951. június 20-án született Nagyszékely községben, nagy- székelyi lakos, nőtlen, alkalmi munkás, havi jövedelme 550 forint, büntetlen előéletű. Négyen voltak testvérek. Terhelt az általános iskola két osztályát végezte csak el. Több esetben osztályt ismételt. Az iskolából történt kimaradása után különböző munkahelyeken dolgozott, legutóbb nem rendelkezett állandó munkahellyel, alkalmi munkásként dolgozott. A terheltet a tamási járásbíróság lopással elkövetett tulajdon elleni bűntett miatt 500 forint pénzbüntetésre ítélte, azonban mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól. Áz igazságügyi orvos- szaikértők véleménye szerint Bencsik Pál ismeretállománya csak a legegyszerűbb napi ismeretekre korlátozódik, ma- gasabbrendű fogalomalkotó készsége pedig kifejezetten hiányos Lényegmegragadó és emlékezőképessége felületes, mondatfűzése primitív. Magasabb erkölcsi és közösségi érzelmei hiányosak. Mindezek alapján Bencsik Pál a gyengeelméjűség közepes fokában (imbecillitás) szenved, mégpedig az imbecillek azon csoportjába tartozik, ahol az értelmi visszamaradottság súlyos fokú. Ezért a terhelt — a gyengeelméjűségének fokára Eigyelemmel — az általa elkövetett cselekmény társadalmi veszélyességének felismerésében közepes .fokban, korlátozva volt.” Ez a jellemzés mindenképpen szükséges ahhoz, hogy valamennyire is megértsük: miért kellett egy ártatlan embernek meghalnia a tettes — Bencsik Pál — pedig miért került börtönbe. Mint minden faluban, Misz- lán is minden évben meg- ünnepük a búcsút. Ez egyebek közt eszem-iszom, dínom- dánomból, vendégeskedésből áll. Miszlán ez évben június 6-án volt a búcsú, s ez alkalomból Miszlára látogatott a szomszédos Nagyszékelyből Bencsik Pál. Este részt vett a kulturotthonban tartott tánc- mulatságon, és meglehetősen sok szeszes italt fogyasztott, a hajnali órákban t pedig az autóbuszmegállónál ' lefeküdt egy padra aludni. Felébredése után pálinkázni kezdett, majd a faluban alkalmilag tartózkodó cigányokkal borozott. A cigányok végül is elzavarták, mert az egyik asszonnyal szem- telerakedni kezdett. Innen a Kiss utcába vezetett az útja, s ott társalogni kezdett a kapuban álló Závodi Jánossal, aki idős, magányosan élő ember volt. Később a lakásba is bementek, együtt boroztak, s ekkor következett be a tragédia: Bencsik Pál a zsebéből kést vett elő, és addig szúr- kálta az idős embert, amíg az meg nem halt. Bencsik Pál a bicskázás előzményeiről azt mondja, hogy az idős ember homoszexuális kapcsolattal próbálkozott, és ezért támadta meg bicskával. A nyomozás során adat merült fel arra is, hogy amikor Bencsik észrevette, hogy áldozata már nem mozog, átnézte annak zsebeit, hogy nincs-e benne valami érték, majd megmosta a mosdótálban a véres zsebkését, letakarta a hullát és eltávozott. A tanácsi kirendeltségnél bejelentette tettét. Böncsik Pál ügyét még e hónapban tárgyalja a bíróság. „Kocogás” A taskenti Tasmanat Ruzi- bajev kedvenc használati tárgya egy sétapálca, amely csupán abban különbözik az összes többi sétapálcáktól, hogy hét centivel rövidebb náluk. A 47 éves újságíró ugyanis néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy gyalogszerrel bejárja a Szovjetunió valamennyi köztársaságát. Háromévi előkészületek után 1969. november hetedikén kelt útra. A „nagy kocogás” első két esztendejében öt szovjet szövetséges köztársaságot járt be, s nyolcezer kilométeres út után a múlt héten érkezett meg Moszkvába. Ruzibajev napi átlagban 20 —30 kilométert tesz meg, harminckilós hátizsákkal a vállán. Eddig több tucat jegyzettömböt töltenek meg a bejárt vidékek tájairól, embereiről, népszokásairól készített feljegyzései. A rövid moszkvai pihenő után Ruzibajev folytatja útját, melyet összesen 17 ezer kilométerre tervez. Arra számit, hogy ha „minden jól megy” 1972 végére befejezi nagy utazását. Délelőtt a paksi gyermekkönyvtárban. — Franciaország 10 legjobb szakácsa adott egymásnak randevút hétfőn Biarritzban, hogy elkészítse 120 vendég számára „az évszázad vacsoráját”. A hatfogásos menü előkészítése három napig, elkészítése pedig több, mint három órán át tartott. Az előkelőségekkel teletűzdelt vendégsereg ugyancsak borsos árat fizetett a nem mindennapi élvezetért: egy teríték 250 frankba került. — Két hét múlva megkezdődik a ceglédi ősz esemény- sorozata. A november végéig tartó rendezvény gazdag prog, rammal várja a vendégeket. Már a szeptember 19-i megnyitó csemegével szolgál: az ünnepi hangversenyen az Állami Operaház művészei, a Debreceni Kodály-kórus és a Debreceni MÁV Szimfonikusok adnak műsort. — A Magyar Tudományos Akadémia debreceni napfizikai obszervatóriuma Gyulán rendezte meg a VT. nemzetközi regionális napfizikai konferenciát. Ez alkalomból a hazai kutatókon kívül 60 külföldi szakember érkezett az alföldi városba. A négynapos konferencia programja kedden kezdődött. — Sikeresen haladnak a betakarítási munkák a gyulaji Ujbarázda Termelőszövetkezetben. A jó munka jutalmaként a termelőszövetkezet vezetősége szeptember 5-én 150 személyes kirándulást szervezett. A termelőszövetkezet dolgozói ellátogattak Pécsre, Siklósra, Máriagyüdre és Harkányba. — A Vöröskereszt Dombóvári Szervezete, alapszervezeti titkárainak szeptember 10- én tartja meg, következő munkaértekezletét. A feladaTOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETR’VS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 123—81. Kiadja: Tolna megy?'. Lapkiadó Vállalat. Szekszárd, Béla tér 1 Telefon- 120-11. 120-10. Felelős kiadó: KATONA IOZSEÍ Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca <6. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dtj egy hónapra 20 Ft indexszám: 35 069 tok megtárgyalása és a jutalmak átadása után közös látogatást tesznek a helyi szociális otthonba. Az otthon lakóinak egy Szokol rádióval kedveskednek, iletve megbeszélik az öregek téli foglalkoztatásával kapcsolatos lehetőségeket is. A dombóvári alapszervezetek vállalják az idős emberek patronálását, — írja Teravä- gi Gáborné. — A dombóvári MÁV Építési Főnökség jutalomszabadságban részesíti véradóit. A 21 fős véradócsoport két nap jutalomszabadságát tetszés szerinti időben veheti igénybe. — Meghitt ünnepséget, nyugdíjasnapot rendezett 250 főnyi nyugdíjasának, Pálfán a termelőszövetkezet. Az idős emberek buszutat tettek a határba, meghallgatták az óvodások, iskolások köszöntését, a tsz elnökének ünnepi beszédét. Az ünnepi, ebéd után a vendégek három legidősebbét a nagydorogi áfész tortával ajándékozta meg. — tudósít Tóth Mária. — Várható időjárás. Szerdán több órás napsütés eső nélkül, az élénk, helyenként erős északi szél lassan mérséklődik. Hideg éjszaka. Hűvös nappal. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 18—(23 fok között Utasítás a vízgazdálkodási nyilvántartásról Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a vízügyi törvény alapján utasítást adott ki a vízgazdálkodási nyilvántartás* rőt A rendelkezés szerint a víz*! gazdálkodással kapcsolatos általános, vízügyi, műszaki, gazdasági, jogi stb adatokat vízgazdálkodási nyilvántartásban —• alapnyilvántartásban és vízikönyvben — kell vezetni Az alapnyilvántartás a vízi készletet, a vízmunkák, á léte** sítmények és a vízmérleg adatait tartalmazza, a vízikönyvben pedig a vízügyi jogokat és kötelezettségeket, az ezzel kapcsolatos adatokat tüntetik fel* Az utasítás korszerűsíti a korábbi nyilvántartási rendszert, egységesíti valamennyi vízgazdálkodási terület nyilvántartását. Korábban vízfolyásonként tartották számon a vízkészletet, most részletesebb a nyilvántartás, amelyből kitűnik: mennyi az ország használható vízkészlete, a vízigény és a mór lekötött tényleges vízhasználat. Az új nyilvántartás — amely már a gépi adat- feldolgozásra is alkalmas — módot nyújt a tervszerűbb vÍ2^ gazdálkodásra, lehetővé teszi a szétszórtan lévő vízkészletek arányos felhasználását. (MTI). DIVAT? A rádióban nemrég jól szerkesztett műsort hallgathattunk Olaszországról. A műsor szellemes aláfestéséül egy új játék géppuskaropogásra, vagy enyhébb kivitelben mérges gólyakelepelésre emlékeztető hangja szolgált. A játék lényege két golyó, melyeket közös zsinórra fűzve úgy kell mozgatni, hogy az említett zajártalommal szolgáljanak. Azt hittük, hogy csak olasz füleknek. Tegnap délben Szekszárdon, a Ga- ray-szobornál kiderült, hogy már belhoniaknak is. Hála fejlődő idegenforgalmunknak, a tik-tűk játék betört hazánkba. Zaja az eredeti. Ahogy a divatot ismerjük, jogos a remény, hogy beláthatóan rövid időn belül éppúgy játsszák majd, mint jámbor elődjét a jojót nagyanyák és villamoskalauzok, diákok és hivatalnokok. Utóbbiak azonban tik-tak sikerekre nem áhítozhatnak. Meghallja a főnök. A divat azonban okozhat félreértéseket is. Tegnapelőtt egy pavilon előtt számosán nézegették a szép bőrdíszműveket. Egy sallangos, font, remekbe készített csodát is. A3 egyik vásárló: „Ez csakugyan nagyon szép! De hogyan lehet ráhúzni egy ló nyakára?” A másik: „Ez nem lószerszám, hanem női divatcikk. Nyakbavaló sportruhákhoz.. a l _ SZEPTEMBER 8 SZERDA Névnap: Mária. A Nap kél 5.11, nyugszik 18.13 órakor. A Hold kél 19,21, nyugszik 1.34 órakor.