Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-07 / 210. szám

A megyei labdarúgó-bajnokságért Már csak Dombóvár az egyetlen veretlen csapat A megyebajnokság negyedik fordulója is hozott néhány, érde­kes eredményt. Az újonc* bátaszéki gárda — ha alacsony színvona­lú mérkőzésen is —, de pontot szerzett Tengelicen, ami értékes fegyverténynek számít. A vezetést Tengelic szerezte meg, de Báta- szék néhány perc múlva Holacsek révén kiegyenlített. Kisdorogon Simontornya volt az ellenfél, ahol a hazai csapat csak nagy küzde­lem árán tudott 2:0 arányban nyerni. Mint kisdorogi tudósítónk je­lentette, Simontornya nehéz ellenfélnek bizonyult, annak ellenére, hogy mindvégig sportszerű volt a küzdelem. A bajnokság egyetlen veretlen csapata Dombóvár Szedres ellen csak az első félidőben nyújtott jó teljesítményt. A második félidő­ben a visszaesett hazaiakkal szemben Szedres feljött és a hazaiak 3:0-as előnyüket nem tudták tovább növelni. Fornád elvesztette veretlenségét vasárnap délután Bölcskén. A hazaiak a második félidő elején még 3:0-ra vezettek, de Stemler, majd Németh góljával 3:2-re alakult a mérkőzés és izgalmassá vált a küzdelem. Hőgyész megtörte Tamási viszonylagos jó rajtját és 5:2-es vereséggel kellett hazatérniük a tamásiaknak. Ezzel a tamá­si csapat a 12—13. helyre csúszott vissza. Dunaföldváron a Tolna elleni mérkőzés gólnélküli döntetlent hozott. Dunaföldvári tudósí­tónk szerint Tolna valamivel, közelebb állt a győzelemhez. A vendégcsapatok klzül egyedül az Aloári tudott győzni, 2:1 arányban bizonyult jobbnak a hazai Gyönki MEDOSZ-nál. Gyönki tudósítónk szerint a mutatott játék, valamint a helyzetek alapján a hazaiak legalább döntetlent érdemeltek volna. Az ifjúsági bajnokság meglepetése, hogy Bátaszék Tengelicen, a Szekszárdi Dózsa pedig Faddon pontot vesztett. A Dombóvári Szö­vetkezet csapata Szedres ellen 8:0 arányban nyert. RÉSZLETES EREDMÉNYEK! KISDOROG—SIMONTORNYA 2:0 (0:0) Kisdorog, 300 néző, vezette Ritzl. Kisdorog: Stölkler — Antal II, Sárkány, Márton, Cseke, Kerekes, Antal ni. Fazekas, Antal I, Do­mokos, Illés. Csere: Jakab. For­ral. Simontornya: Andráskő — Molnár, Geruszi, Pellion, Havel,- Csepregi, Borbás, Baranyai. Ku- rek. Nagy, Ihász. Csere: Czakó és Csóka^ Lendületesen kezdett minclk'ét csapat. Az' első 20. per­cig inkább a hazaiak játszottak fölényben, majd a szünetig hátra­lévő játékidőben a vendégek kez­deményeztek többet. Gólt egyik csapatnak sem sikerült elérni a védelmek mindkét | oldalon jól romboltak. Szünet után is folytatódott 3 nagy küzdelem. A 15. percben Forral nagy lövése a bal sarokba vágódott. 1:0. Feljöttek a vendé­gek. már-már az egyenlítés is si­került. amikor a 30., percben An­tal I. újabb gólt szerzett. 2:0. Szép küzdelmet, izgalmas, de sportsze­rű mérkőzést hozott az összecsa­pás. Nehéz, ellenfél elleni győze­lem vrégén dupla öröm volt a két bajnoki pont megszerzése. Jók: a hazaiak közvetlen védelme, Faze­kas, Kerekes, Domokos, illetve Baranyai, Geruszi és Kurek. DOMOKOSNÉ — BÖLCSKE—FORNÁD 3:2 (3:0) Bölcske, 500 néző, vezette Var­ga F. Bölcske: Morovik — Végh* Papp I, Hídvégi II, Sipos, Gárdái Szauer, Pásti. Majrák, pidvégi t, Papp II. Csere: Katz. Fornád: Kovács — Buczkó, Káló, Soós, Szalai, Hadobás, Németh I, Penes, Németh II, Délczeg, Csik, Csere: Stemler és Csutja. Hazai támadá­sokkal- indult a mérkőzés. Bölcs­ke sorra vezette támadásait, azon­ban a fomádi védelem a 21. per­cig ezeket rendre visszaverte. A 21. percben szép hazai támadás végén Majrák volt eredményes. 1:0. Állandósult a hazaiak fölé­nye és a 38. percben Hidvégi I. lőtt újabb gólt. 2:0. A 45. perc­ben Hidvégi I. ismét a hálóba ta­lált. 3:0. A Magyar Honvédelmi Szövetség ötödször rendezte a dunántúli vi­torlázók minősítő . versenyét. En­nek a versenynek a dunaújvárosi klub adott otthont, melyen a szek­szárdiak is részt vettek. Az ered­mény várakozáson felüli volt. a szekszárdi versenyzők közül kü­lönösen Farkas Károly és Kercser Endre ért el jó helyezést. A nagygépes kategóriában az el­ső nap után Farkas az l., Kercser az 5. helyen állt A második nap is jól végződött, mert Farkas meg­tartotta az első helyét, igaz, hogy Kercser viszont a 6. helyre csú­szott vissza. A hátralevő napok­ban a felszállások után, — miköz­ben Kei cser 1000 pontot is szer­A második félidőben kitámadtak a vendégek, melynek révén a 13. percben a bölcskei védelem meg­ingása következtében Stemler szépített. 3:1. A 37. percben 20 méteres szabadrúgásból a rosszul helyezkedő Morovik fölött Né­meth II. a kapuba talált. 3:2. Ki­egyenlített játékkal ért véget a találkozó. Jóiramú találkozón Bölcske megérdemelten nyert. Jók: Papp r, Papp II, Hidvégi I, Gárdái, illetve Káló, Penes, Dél- czeg. — KOVÁCS — Dombóvár, 400 néző, vezette Derner. Dombóvár: Bessenyei — Pintér I, Vida, Szóka, Taksonyi, Lakos, Kasnyák, Pintér II, Szabó, Lódri, Tóth II. Csere Tóth I, es G. Kiss. Szedres: Lukács — Nagy I, Tornai, Lökös, Tóth, Boros, Acsá- di, Szabókovács, Nagy II., Loboda* Ferkelt. Csere: Horváth, Szabó. Enyhe hazái fölény után a 15. percben Acsádi 17 méteres sza­badrúgását Bessenyei szögletre há­rította. A. következő percben Sza­bó a feleslegesen kiinduló Lukács fölött az üres kapuba emelt. 1:0. A 20. percben Lódri — Szabó össz- játék után Szabó a lest vitató vé­delem mellett biztosan lőtt a bal sarokba. 2;0. A 29. percben Kas- nvák lövése a védőkről kipattant, Taksonyi 17 méteres jól eltalált lö­vésével növelte előnyét a hazai együttes. 3:0. Továbbra is a Szöv- SK irányított, a vendégek jobbá­ra csak védekeztek. Szünet után megváltozott a já­ték képe, a hazaiak visszaestek és Szedres mezőnyfülényt harcolt ki, kapura azonban veszélytele­nek voltak. A 26. percben Acsádi lövését Bessenyei a felső sarok­ból tornászta ki. Az első félidei jó játék után Dombóvár szünet utáni játéka csalódást keltett. Jók: Pintér I. Szabó, Besseneyi, Vida, illetve Boros, Tornai, Acsá­di. — GAÁL — DUN AFÖLD VÁR—TOLNA 0:0 Dunaföldvár, 200 néző. vezette Csordás. Dunaföldvár: Princz — Klopcsik," Nagy,’ Ludányi, Gallai, Bognár, Jónás, Bogár, Viclács, zett — kategóriájában egy ver­senyszámot megnyert, a következő végeredmény alakult ki: 1. Polgár Péter (MÁV), 2. Volentér Pál (Pécs), 3. Farkas Károly (Szek­szárdi. 4. Kercser Endre (Szek­szárdi, 5. Rozner Rudolf (Pécs). 6. Mayernyik János (Dunaújváros). A 12 napos versenysorozat igazi sportvetélkedőt hozott. A záróün­nepségen ott voltak az országos központ képviselői, a Fejér me­gyei pártbizottság képviselői, a különböző társadalmi szervek ve­zetői. Az értékes díjakat a győz­tesnek és a helyezetteknek Závodi Imre, a Dunai Vasmű vezérigaz • gató-helyettese adta át. Hosszú, Linka. Csere: Lipták és Veils. Tolna: Mayer — Havasi, Pa­rittya, Strich, Bagdi, Pauli, Vin- cze, Fazekas, Schäffler, Herczig, Wiedemann. Csere: Somorjai. A 3. percben veszélybe került a ha­zaiak kapuja, de Princz tisztá­zott. A 15. percben Bogár veszé­lyeztetett, két perc múlva Faze­kas szabadrúgása a kapufa éléről lepattéjat, Princz csak nehezen tisztázott. Változatos játék után Unka és Hosszú előtt nyílt több lehetőség, de a vendégek védel­me időben és határozottan rom­bolt. A második félidő első percében Jónás kapura tört. lövése alig szállt fölé. Két perccel később vi­szont Wiedemann veszélyeztetett, de a labda elkerülte a kaput. Iramosabbá vált a játék, de a sok csapkodás és szabálytalanság rontott a színvonalon. A 29. prre- gen Somorjai teremtett meleg helyzetet, lövése a kapufát talál­ta el. A 44. percben Linka kitört a védők között, lövését Mayer ne­hezen védte. A látottak alapján Tolna közelebb állt a győzelem­hez. Jók: Nagy, Vidács. Jónás, illetve Strich. Vincze és Fazekas. — SZEGVÁRI — HŐGYÉSZ—TAMÁSI 5:2 (3:1) Hőgyész, 300 néző. vezette Láng. Hőgyész: Balaskó — Barabás, Nándor, Erdős TI, Törö, Nübl, Fo- nvódi I,, Fonyódi II. Er­dős I, Banai. Pintér. Cse­re: Oberitter. Tamási:- Kiss — Borbás, Gyarmati, Demkó, F.ger- szegi. Mészáros. Nóé. Jurasics, Hirth, Tóth. Horváth. Csere: Péti. A hazaiak kezdés után átvették az irányítást és Pintér a 4. percben megszerezte a vezetést. 1:0. A 14. percben jobboldali beadás végén Banai kapásból lőtt a hálóba. 2:0. A 24. percben Nübl indította F,r- dős I-t, aki köreiről a bal sarok­ba vágta a labdát. 3:0. A 38. perc­ben baloldali szöglet után Tóth elől Balaskó merész előrevetőd ős­sel mentett. A 43. nercben Hor­váth ellentámadás végén szé­pített. 3:1. A második félidő első IS perce eseménytelen játékot hozott. A 20. percben Fonyód! II. lövését Kiss kiü+ötte. Pintér az ötösről nem hibázott. 4:1. öt perccel később ■M-e^h^z iutóit Tamási, a bünte­tőt Mészáros értékesítette. 4:2. A 31. percben a sokat mozgó Pin­tér állította be a végeredményt. 5:2. A 32. nercben Mészáros meg­sérült. ettől kezdve a vendég­csapat 10 emberrel látszott, mi­után ecv cserét korábban végre-/ hallottak. Jók: Fonvódi T., Fo­nyódi n.. Pincér, illetve Gyarma­ti. Mészáros, Horváth. — TRICK — I TENGELIC—BÁTASZÉK 1:1 (1:1) Tengelic. 300 néző, vezette Bo­gos. Tengelic: Szűcs — Világh, Simon, Gáncs I.. Rudolf. Nyúl, Gáncs in.. Kasroari. Rikkers, .Tilling. Molnár. Csere: Nyirati. Bátaszék: Pénzes — Bozsolik, Pomsár, Aradi. Hollósi, Hos-nyánsz- ky. Tóth I., Zágonyi. Tóth II., Holacsek. Az első félidőben me­zőnyfölényben játszott a hazai csapat, mélynek eredményeként a 25. percben Gáncs Hl. védhetét- len gólt lőtt. l K). A vezetésnek nem sokáig örülhetett a közönség, mert a 2«. percben Holacsek ré­vén egyenlített Bátaszék. 1:1. A második félidőben miliőkét kapu előtt . adódtak helyzetek, de a védelmek jó.l álltak lábukon, így az eredmény már nem válto­zott. A látottak alánján a pont- osztozkodás igazságos. Jók: Szűcs, Gáncs I.. Molnár, illetve Pomsár, Hosnyá-nszky és Aradi. — ILLÉS — ALPÁRI SE—GYÖNK 2:1 (2:1) Győnk, 250 néző, vezette Csó­kás. Alpári SE: Virág — Szabó, Digner. Hepp. Turcsik, Sipos, Hor­váth. Kovács, Lakner, Bozorádi, Takler. Csere: Kovács II. Gyönk: Wilhelm — Borsányi, Balázs. Zsl- linszki, Laszk, Habir.necz I.. Hab- janecz II.. Nyers. Wógenbach, Pé­ter. Császár. Csere: Szabó. A szekszárdi együttes kezdett job­ban és a 14. és 15. percben Hor­váth két góljával 2:0-ás vezetést szereztek. Fokozatosan jött fel ez­után a gyönki csapa.it és az első félidő végén Péter tói eltalált lö­vésével szépített. 2:1. A második félidőben is hazaiak támadt.rk többet, több helyzetet teremtettek, de a csatárok sorra hibáztak. Az alacsony színvonalú, de' jóiramú mérkőző-en a döntet­len lett volna igazságosabb. Jók: Sipos, Turcsik. Takler és Horváth, illetve Péter, Habjanecz I., Wil­helm. — BÖLCSFÖLDI — FADD-SZ. DÓZSA II. 2:0 (1:0) Fadd, 200 néző, vezette Mérges. Alacsony színvonalú mérkőzésen csapkodó játék folyt, helyenként túl kemény összecsapásokkal. A •• - rebb csapat győzött. A II. félidő közepén Schuszter és Imán kiállítva. Jók: a hazaiak >7. c'len védelme, illetve Varga, Kiss és Loósz, Dunántúli vitorlázók versenye Farkas Károly harmadik helyen végzett DOMBÓVÁRI SZÖV. SK— SZEDRES 3:0 (3:0) Az NB Jl-es Szekszárdi Szövetkezeti kézilabda-csapat va­sárnap Veszprémtől 28:íl-es vereséget szenvedett. Fehérbon a veszprémiek, sötét mezben a szekszárdiak. Középen Cseh, aki a labdát Igyekszik megszerezni. Vasárnap délelőtt izgalmas rúdugróverseny volt Szek- szárdon. A léc felett Fejős (Sz. Rózsa). Az eredményeket lapunk szerdai számában közöljük. Az összetett atlétikai bajnokságon Petrits Judit (balról) a Szekszárdi Dózsa versenyzője, nagy küzdelemre késztet­te a tolnai Iánk Klárát, a 300 méteres síkfutásban. Jelenet a Szekszárdi Vasas—Dombóvári VSF \P !5I-as labdarúgó-mérkőzésről. A fehérben játszó dóm' > édők könnyedén szerelik Fiathot, a Vasas csatárát. A mezőny legjobbjai Xinaföldvár—'Tolna: Cisdorog—Simontomya: dombóvár—Szedres: Jölcske—Fornád: Jyönk—Alpári SE: lögy ész—Tamási: 7engeldc—Bátaszék: Nagy (Dunaföldvár) Kerekes (Kisdorog) Pintér I. (Dombóvár) Papp H. (Bölcske) Sipos (Alpári SE) Fonyód! I. (I-íőgyész) Pomsár (Bátaszék)

Next

/
Thumbnails
Contents