Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-28 / 228. szám

4'otA «ár*. mm rf<smxm » IV£PCJSAG * MAOYHB SZOCIALISTA MPWKASPAHT TOLWB HEGYEI BIZOTT8 ÁO A M A K LAPJA Közlekedési balesetek Életével fizetett a felelőtlen motoros Hétfőn hajnalban halálos baleset történt Sióagárd hatá­rában a 85-ös úton. Szentes György kakasdi lakos a kétyi szüreti mulatságról hazatérő­ben az egyik kanyarban az árokba sodródott motorkerék­párjával, és olyan súlyos sérü. lést szenvedett, hogy a hely­színen meghalt. Pótutasa meg­úszta a balesetet könnyű sé­rüléssel. Amint a vizsgálat során megállapították, Szentes György még nem rendelkezett motorkerékpár-vezetői jogo­sítvánnyal, mégis motorra ült. Felelőtlenségéért életével fi­zetett. Baleset volt Gyönk belterü­letén és a 6-os fő köelekedési út fácánkerti elágazójánál is. Mindkettő az elsőbbség meg nem adása miatt következett be. Gyönkön Kontár Ferenc motoros nem adta meg az el­sőbbséget a kerékpáros Ba­logh Gabriellának, a 6-os út­nál pedig Nyerges György fad- dí lakos segédmotoros kerék­párjával egy személyautó elé hajtott, amelyet Külber Gás­pár pécsi lakos vezetett Az előbbinél két, az utóbbinál egy személy megsérült. A rejtvényfejlők 1971. évi osztályos bajnoka: Szekszárd csapata A rejtvényfejtők ez évi utol­só versenyét vasárnap rendez­ték Budaörsön. A vetélkedőn az ország minden részéből ösz- szesen 20 csapat indult. Szek­szárd A csapata (Apró Mihály, Moldován Sarolta, Vereczkei Ferenc, Winkler György össze­állításban) 254 ponttal az I. helyet szerezte meg, Balassa­gyarmat, Szombathely és Sze­ged előtt. Szekszárd B csapata — a szoros mezőnyben — 244 ponttal a VII. helyen végzett, Szekszárd csapata ezzel a rejt­vényfejtők 1971. évi országos bajnoka lett. Az 1971. évi 5 forduló mérlege: 4 esetben I., 1 esetben II. hely. Az egyéni versenyen kilenc- venen indultak. A megtartott Űjabb 21 ezer forint megtakarítás selejtező — 2 feladat megol­dása — után a mesterfokú feladvány megfejtésében csu­pán 12 versenyző vehetett részt, akik közül 4 szekszárdi volt. A vetélkedőt Szakáll An­tal szegedi versenyző nyerte, Házy László (Szeged) és Váral­jai Béla (Balassagyarmat) előtt. A szekszárdiak közül Ve­reczkei Ferenc az 5. Ruttkai Lajos a 7. helyet szerezte meg. A rejtvényfejtők 1971. évi egyé­ni bajnoka Házy László lett. A legjobb női versenyző dí­ját Sólyom Barnabásné szek­szárdi versenyző nyerte. A csa­patverseny 1—5. helyezettjei és az egyéni vetélkedő 1—10. helyen végzett versenyzői ér­tékes jutalomban részesültek. A szekszárdi csapat az erre az alkalomra kiírt kupát is meg­szerezte, GYORSLISTA az 1971. szeptember 27-én meg­tartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 39. heti lottószelvé­nyek vettek részt. A pécsi kör­zetben vásárolt nyertes szel­vények számát közöljük. 019 603 rádió, 021 949 tv, — 025 066 ruházati cikk, 029 484 éléskamra ut., 2 021 849 élés­kamra ut., 2 028 492 rádió, — 2 029 286 méteráru, 2 035 175 magnó, 207 139 hűtőgép, 214 439 fényképezőgép, 222 9 86 méter­áru, 224 033 mosógép, 228 572 ruházati cikk, 3 214 789 külf. utazás, 3 218 404 varrógép, — 3 227 678 tv, 3 228192 tv, — 3 229 044 ruh. cikk, 3 229 304 óra, 3 242 292 rádió, 3 242 496 fényképezőg., 3 249 591 háztart. gép, 3 252 041 magnó, 3 255 045 éléskamra ut., 3 258 773 élés­kamra ut., 3 292 873 hűtőgép, 3 295 311 hűtőgép, 3 297 136 ut., 3 297 942 rádió, 3 302 221 mé­teráru, 3 306 999 bútor, — 3 309 044 élésk. ut., 3 310 532 rádió, 3 318 637 háztart. g., — 3 321 046 éléskamra ut., — 3 321 892 lak-tex., 3 335 005 lak- tex, 3 337 454 ki mit vál., —■ 3 342 097 táskarádió, 3 358 367 ruházati cikk, 3 370 959 fény­képezőg., 3 375 467 fényképező­gép, 3 330 431 lak-tex, 3 380 439 lak-tex, 3 383 513 ofotért ut., 3 399 575 utalv., 3 400 227 táska­rádió, 3 410 331 éléskamra ut., 3 413 065 ofotért ut., 3 425 910 varrógép, 3 440 331 éléskamra ut., 3 447 205 ruházati cikk, — 3 452 102 méteráru, 3 453 664 magnó, 3 457 112 hűtőgép, — 3 461356 utalv., 3 476 519 lak- tex, 3 479 704 mosógép, — 3 491 816 lak-tex, 3 494 041 külf. utazás, 3 494145 mosógép, — 3 502 496 méteráru, — 3 507 192 tv, 3 508 772 méteráru, 3 512 018 hűtőgép, 3 512 828 utalv., — 3 512 965 utalv., 3 523 761 ofo­tért ut., 3 544 609 utalvány, — 3 551 529 mosógép, 3 572 582 ru­házati cikk, 3 575 232 ruházati cikk, 3 575 271 ki mit vál., — 3 583 612 ofotért ut., 3 600173 Budapest, XI. Bartók Béla út 48. sz. alatt felépülő társasház­ban a VII. em. 57. sz. alatti kettőszobás, étkezőfülkés, erT kélyes öröklakás, 3 611 184 rrié- teráru, 3 613 569 külf. utazás, 3 621 178 ruh. cikk, 3 636 093 tv, 3 655 697 háztartási g., — 3 660 050 ruh. cikk, 3 660 962 hűtőgép, — 3 662 928 ruházati cikk, 3 663 263 utalv., 3 665 146 utalv., 3 665 734 éléskamra ut* 3 669 378 rádió, 3 869 517 kül­földi ut., 3 669 809 lak-tex, — 3 671 545 lak-tex, 3 681 843 élés­kamra ut., 3 685 701 ruházati cikk, 3 690 585 mosógép, — 3 690 629 háztart. g., 3 690 95S utalv, 3 702 997 éléskamra út., 3 829 726 háztart. g., 5 088 622 lak-tex, 5 094 026 magnó, — 5 112 174 mosógép, — 5 117 673 éléskamra ut., 5 119 397 tv, — 5 124 404 háztart. g., 5 129 044 éléskamra ut., 5 128 787 élés­kamra ut., 5 135 214 éléskamra ut., 5 153 868 háztart. g., — 5 175 891 ki mit vál. A nyertes szelvényeket 1971. október 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság le­bonyolítási osztályához (Buda­pest, V. Münnich Ferenc u. 15) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges hibákért felelősséget nem válladunk. ­— Közgazdász-közgyűlés. A Magyar Közgazdasági Társaság Tolna megyei szervezete szep­tember 29-én közgyűlést tart Szekszárdon a Babits Mihály megyei művelődési központ­ban. A közgyűlésen az eddig végzett munkáról tanácskoz­nak, majd küldötteket válasz­tanak az MKT országos köz­gyűlésére. — A megyénkben is népsze­rű Pécsi Nemzeti Színház ott­honában évadnyitó darabként mutatja bé Pirandello: Nem tudni hogyan című komédiáját október elsején. Az évad má­sodik bemutatójára Kálmán Nem minden fapapucs gyógypapucs Az utóbbi időben elterjedt: fapapucsok gyógyhatásúról sok vita keletkezett. A Belkereskedelmi Miniszté­rium illetékes főosztálya a vál. tálatoknak adott tájékoztatójá­ban megállapítja: A megfele­lően kialakított, csúszásgátló gumitalpas fapapucsok viselet« — orvosi szakvélemények sze­rint — alkalmas egyes statikai lábbetegségek megelőzésére* enyhítésére, sok esetben azok megszüntetésére. Ügyelni kell arra, hogy a papucs megfelel­jen a láb felépítésének* Fel­hívja azonban a figyelmet ar­ra, hogy nem minden fapapucs gyógypapucs. A belföldi gyárt; mányú és import fapapucsok' „gyógysaru” vagy „gyógy, papucs” jelzéssel csak az Egészségügyi Minisztérium hozzájárulásával reklámozha­tók, illetve hozhatók forga­lomba. > Imre: Montmartre! ibolya cíJ mű nagyoperettjének előadásá­ra egy héttel később, októbeo 8-án kerül sor. Mindkét darat» előadása eljut Szekszárdra is* —1 Vasárnap már nem Tol­tak nyitva Tolna megyében a tej boltok. Legközelebbi vasár­napi rendszeres nyitva tartá­suk 1972. május 15-től kezdő­dik meg ismét* — Bővítik a Dutra-szervizL A Vörös Csillag traktorgyár október 1-től bővíti traktorai­nak szervizhálózatát* Bekap­csolódnak a garanciális javí­tásba a Termelőszövetkezetek Gépellátó Vállalatának üzemei is. A legközelebbi üzem Pé­csett működik. Névnap: Vencel. A Nap kél 5,38 — nyugszik 17,31 órakor. A Hold kél 14,28 — nyugszik 22,42 órakor. Nemzetközi fodrászverseny Szekszárdon A ruházati nyári vásár több mint 2 millió forint értékű ár­engedménye után eredménye­sen zárult az OFOTÉRT sze­zon végi akciója is. Szekszár­don és Bonyhádon 120 ezer forint értékű fotócikk talált gazdára 99 ezer forintért. Leg­többen Zenit, Szmena, Ljubi- tyel fényképezőgépeket, vakut és diavetítőt vásároltak. PARKETTÁZÁSHOZ, PARKETTCSISZOLÁSHOZ SZAKMUNKÁST, BETANÍTOTT MUNKÁST ÉS SEGÉDMUNKÁST FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet: Tolna megyei Festő és Lakáskarbantartó Ktsz. Szekszárd, Marx K. u. 22. ___________(361) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETRiYS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 13—17 Telelőn: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkladő Vállalat, Szekszárd. Béla tér L Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JOZSEB Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. M leleíon: 129—21 Felelős vezető- ?zeii István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető oármely postahivatalnál és Kézbesítőnél Előfizetési dil eg:, nőnapra 20 f Indexszám: zi 06» Vasárnap Szekszárdon, a Babits Miliály, művelődési központban, a Tolna megyei Szolgáltató Szövetkezet rende­zésében került sor Tolna me­gye fodrászversenyére melyen a szövetkezet vendégeként részt vettek a lipcsei szövetke­zeti versenyzők is. Reggel 9 órakor a fodrász­verseny és a fotókiállítás ün­nepélyes megnyitása után kez­dődött a verseny, melynek el­ső száma a férfi angol haj­vágás volt. A számozott tük­rök előtt a fodrászok keze- nyornán boszorkányos gyorsa­sággal készültek el a frizurák. A közönség, mely teljesen megtöltötte a termet, tapssal jutalmazta munkájukat. Ezt a versenyszámot a női modern nappali vashullám és a eoctail- frizura készítői követték, majd sorban egymás után állják a modellek mellé a különböző versenyszámok résztvevői. Hét versenyszámban 40 fodrász 80 modell segítségével mutatta be szakmai tudását. Minden ver­senyszámot a zsűri külön- kiilön értékelt és a helyezések összegeként számították ki az összetett verseny végeredmé­nyét. Jól szerepeltek a német versenyzők, különösen női fod­rászaik teljesítményei voltak kiemelkedőek, eredményeik azonban nem számítottak a megyebajnokságba. A reggeltől estig tartó verseny utolsó szá­ma a kozmetikai bemutató volt, ahol nappali és alkalmi kikészítést láthattak a nézők. Pálinkás István, a rendező szövetkezet elnöke értékelte a fodrászok munkáját, majd át­adta a díjakat és az oklevele­ket. Az összetett verseny alapján Tolna megye női fodrászbajno­ka: Boross Ernőné (Dombóvár, 3. számú fodrászüzlet), 2. Am- rein Mária (Szekszárd, újváro­si fodrászüzlet), 3. YViesner Konrádné (Dombóvár, 1. szá­mú fodrászüzlet.) Tolna megye férfifodrász bajnoka: Farkas Dezső (Szekszárd, 2. számú fodrászüzlet), 2. Reinhardt Henrik, 3. Klézli József (mind­ketten Szekszárd 1. számú fodrászüzlet). Vélemények, nyilatkozatok — Rohamosan fejlődik a Tolna megyei fodrászok szak­mai felkészültsége — mondta a verseny után Schadek Fe­renc, az országos szakmafej­lesztő bizottság, valamint a zsűri elnöke. Kétéves egy­helyben járás után végre önök­nél is megindult a fejlődés, amelyet ez a verseny is meg­mutatott. A bemutatott frizu­rák megfeleltek annak a köve­telménynek, hogy a fodrász ne csupán a haj virtuóza legyén, hanem alkalmazkodjék a gya­korlati élet igényeihez. A lá­tott modellek mind ennek ér­telmében készültek el, csupán a férfiaknál fordult elő egy esetben, hogy a kitűnő techni­kai kivitelezést lerontatta a rosszul sikerült hajfestés. Szá­momra is meglepően jól si­került a férfi beat-frizurák készítése, a borotvahaj vágás és a plasztikus fésülés után ez képviseli a jövő útját. — Köszönjük a meghívást, remélem a most elkezdődött ‘kapcsolat folyamatossá válik és gyümölcsöző lesz mindkét ország szövetkezeti fodrászai számára — mondta Franz Hus- ke. az NDK divatbizottságának elnökhelyettese, a német dele­gáció vezetője. A lipcsei szö­vetkezeti versenyzők közül hárman tagjai az országos vá­logatottnak — ők nem jöttek most Magyarországra — két versenyzőnk pedig az országos ifjúsági bajnokság első és má­sodik: hel^éri. végzett, akik Szekszárdon is megszokott fór- májukban dolgoztak. Mi első­sorban a férfi versenyzőiktől tanultunk sokat, örömmel lá­tom — miután a balatonfüredi országos bajnokságról ismerem a tolnai fodrászokat — a szakniai színvonal rohamosan emelkedik. — 1963 óta versenyzem, de ez volt az első összetett me­gyei győzelmem — nyilatko­zott Boross Ernőné Az idei or­szágos bajnokságon is már jó helyezést értem el. remélem ez a megindult sikersorozat a jö­vőben is folytatódni fog. — Nekem is ez a legeredmé­nyesebb versenyző évem — mondta Farkas Dezső. Í3ár az első számnál még erősen ver­senylázam volt. ennek ellenére sikerült egyenletes teljesít­ményt nyújtanom. Örülök a győzelemnek, r- R — — Anyagmozgató kiállítás* targoncavezetők versenye. A HUNGEXPO rendezésében anyagmozgató kiállítás nyílik e hó végén a fővárosban, a BNV területén: Bemutatják a külföldi és a hazai üzemi szál­lító-berendezéseket — targon­cákat, csiga- és csőrendszere­ket stb. Sor kerül a kiállítás idején targoncavezetők verse­nyére is. A versenyre 180 ne­vezés érkezett, egy PaksróL — Téglahírek. A Tégla és Cserépipari Egyesülés jelenté, se szerint szeptember 10-ig az ország gyáraiban 104 millió téglával gyártottak többet* mint az előző év azonos idő­szakában. A Tolna megyei gyárak teljesítették tervüket, de az igényeket nem tudták kielégíteni. Mikor lesz elegen­dő tégla? Lapunk vasárnapi, — október 3-i — számában erről köziünk tudósítást. — A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a totó 39. fogadási hetén 28 da­rab 13 találatos szelvény volt, nyereményük egyenként 21 596 forint. Ebből 13 plusz 1 talála­tos szelvény 21 darab, nyere­mény és jutalom együttesen 29 749 forint. 12 találatot 557 fogadó ért el, nyereményük egyenként 724 forint, Í1 talá­lata 5286 fogadónak volt, nye­reményük 76 forint. A 36 557 darab 10 találatos szelvényre egyenként 20 forintot fizetnek, FELHŐS IDŐ, ESŐKKEL Várható időjárás ma estig: Felhős idő, ismétlődő esőkkel* mérsékelt, időnként megélén­külő változó irányú szél. A reggeli órákban párásodás, né­hány helyen ködképződés. Vár. ható legmagasabb nappali hő­mérséklet: 17—22 fok között.

Next

/
Thumbnails
Contents