Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-23 / 224. szám
Rakéták — ellenrakéták I szovjet polgári repülés A sugárvető nélküli éjszakai műszerek egyik nagy csoportját képezik a fegyverirányzé- kok. A passzív éjszakai irány- zékok családjának legköny- nyebb tagját általában a kézifegyverekhez párosítják. Súlya alig haladja meg a 2,5 kg-ot. hossza viszont majdnem fél méter. A néhány kg-os műszer negyvenezerszeresére erősíti fel a célterületről tükrözött holdfényt, csillagfényt. A légköri viszonyoktól függően 200—300 méteren belüli tárgyak felismerését teszi lehetővé. A látómezőbe vetített irányzékosztás segítségével a lövész pontosan célozhat, mivel a céltárgy és az irányítójel képe a műszerben együtt tűnik fel. így tehát az éjszakai irányzókkal felszerelt kézifegyver kezelője az ellenséget rejtetten kutathatja fel és a célzott tűzzel teheti ártalmatlan-1. i A szovjet polgári légiforgalmat az Aeroflot, a világ legnagyobb légitársaságának munkája nyomán lehet legjobban jellemezni. Gépei 55 nemzetközi útvonalon, összesen 54 országba szállítják az utasokat. Az Aeroflot bonyolítja le a világ légi szállításának több mint negyedrészét. 1970-ben a társaság légifor- galma meghaladta a 75 millió utast. Az utóbbi öt évben a szovjet polgári légiforgalom technikai bázisát jelentősen felújították. A szállítások több mint 90 százalékát gyorsjáratú turboreaktív és turbo- légcsavaros gépeken bonyolítják le. ü Nagy a forgalom a Volgograd« repülőtéren. A korábbi háborúkban a harc üteme napnyugta után hirtelen lecsökkent. A figyelést csak kis távolságra lehetett folytatni, a tüzelés gyakorta hatástalan maradt és nehézkessé vált a csapatok vezetése. A II. világháború már jelezte a döntő fordulat bekövetkezését, a rakéta-atomfegyverek megjelenése pedig ésszerűvé teszi azt az elgondolást, hogy egy esetleges háborúban a irányzása, mind a harcjármű- vek vezetése és a felderítés területén. Az aktív infravörös műszerek sugárvetői azonban megfelelő berendezéssel a készülékek saját látótávolságának többszöröséről viszonylag könnyen felderíthetők. Hogyan lehetne az árulkodó sugárvetőt kiküszöbölni? A sugárvető nélküli, vagyis passzív rendszerű éjszakai * 'r ; KORUNK Korssérű haditechnika Csillagfény-erősítés éjszakai irányításhoz Éjszakai fényerősítős fegyverirányzék. harcok üteme éjszaka sem lassúbbodhat, hanem megközelíti a nappali harcok ütemét. Az éjszakai látás eszközeinek fejlődése az utóbbi két évtizedben nagy előrehaladást ért el. Az infravörös sugárzástartományban működő, éjszakai nézőkészülékek sugárvetői a látható fényhez közeli hullámokat bocsátanak ki magukból. azonban ezekre az emberi szem érzéketlen, vagyis láthatatlanok. A nézőkészülék vevőműszere, az elektronoptikai távcső azonban felfogja a besugárzott tárgyról és környezetéről visszavert infravörös sugárzást és azt látható képpé alakítja át. Az aktív rendszerű, sugórvetös éjszakai műszerek széleskörűen elterjedtek mind a kézifegyverek, és közvetlen irányzású lövegek nézőkészülékek létrehozásánál abból indultak ki. hogy „tökéletes” sötétség még éjszaka sincs. A feladat tehát a természetes éjszakai megvilágítás, a hold- és a csillagfény, vagy a borult égnél is még rendelkezésre álló gyenge fény adta megvilágítás felerősítése a műszerben, hogy tiszta, világos képet kapjanak a célról és környezetéről. Bizonyos mértékű fényerősítéssel az infravörös műszerek képátalakító csövei is rendelkeznek. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozik a képátalakító csőnél kapott fényerősítés fokozása a cső többszörözésével, vagyis az itt alkalmazott megoldás a többlépcsős rakéták építési elvéhez hasonló. Gyakorlatilag a képerősítő csőnél is többlépcsős szerkezeti felépítést találunk. A modern tudomány és technika lexikona Rádiócsillagászat A földi légkörön túlról érkaxö, természetes é< ródiéfrekvenclós tartományban eső sugárzói vizsgálatával foglalkozik a rádiócsillagászat. Rádiócsillagoknak pádig az égboltnak azt a részét nakazik, ahonnét a rádiósugárzás érkezik. Azok a rádiécsillagok, amalyaknék ismerik már optikai képét is, vagy kozmikus gázködök, vagy pádig különleges csillagrendszerek (extragalaxisok), esetlag cslltagroarad- vónyok (szuparnóvamaradványok). Ezért újabban nem rádiécsillagok- rél, hanem csillagásxoti rádióforrásokról szokás beszélni. Még 1931-ben egy amerikai mérnök vette észre, hogy a rövid- hullámú légköri zavarok között van egy állandó sugárzás is, amelyről aztán kiderítette, hogy Földön kívüli eredetű. Felfedezését sokáig nem vették komolyan. A fordulót akkor állott be, amikor 1941-ben észrevették, hogy a Nap is bocsát ki magából rádiósugárzást. Bs- után már egymást követták a felfedezések, hegy csak egyet említsünk: a 30K* (vagyis mínusz 271 C*-nak megfelelő) hőmérsékletű, az univerzum minden Irányából egyforma sűrűséggel és Intenzitással érkező sugárzást. Ez azért különlegesen fontos, mert a világegyetem keletkezésének problémájával van összefüggésben. A Föld légköre a természetes rádiósugárzásból csak a 20 m-tői 3 mm-ig tartó hullámhosszakon terjedő sugárzást engedi át. Ebben a sávban nemcsak a Napról, de a Holdról, a Vénuszról, a Marsról, a Jupiterről és a Szaturnuszról is érkezik sugárzás. A folyamatos rádiósugárzásban megfigyelték a hidrogénatomhoz tartozó 21 cm-es komponenst, később pedig a hidrogénnek egy oxigénnel alkat«11 vegyületéhez (az OH gyökhöz) tartozó 10 cm-as komponenst Íz, A rádiócsillagászati műszerek lényegében egy alkalmasan kialakított antennából, egy (a rádióhoz hasanlá) vevőkészülékből és regisztráló műszerekből állnak. Az antennarendszerek több száz méter átméröjűek és minden irányban mozgathatónk, hogy a főibontóképesség és így az érzékenység minél jobb legyen. A ballisztikus rakéták és ellenrakéták kifejlődése tulaj _ donképpen a lövedék—páncél örök versenyének legújabb megnyilvánulása. Az atomfegyver 1945-ös megjelenése a mérleget erősen a lövedék oldalára billentette. Ez a kiegyensúlyozatlanság csak tovább növekedett azzal, hogy az atomtölteteket rakéták segítségével juttathatják el távoli ellenséges célpontokba. Az egyensúly visszaállítása érdekében keresték a „páncélt”, hogy bevált eljárásokat alkalmazhassanak és a támadó fegyverrendszer gyengeségeit kihasználhassák. Ugyanakkor a támadó rakétarendszereket módosították, tökéletesítették és növelték bonyolultságukat, hogy hatásosságukat megőrizhessék. Ez a rakéta—ellenrakéta versengés váltakozó sikerrel folyik és még távol van a befejezéstől. A jelenlegi rakétaelhárító rendszerek alapvető elve szerint ellenrakéták alkalmazását tervezik a támadó rakétákkal való találkozás megvalósítására. Az ellenrakéta keresőfeje készíti elő a találkozást, vagy a megközelítést, hogy robbanótöltetével a támadó rakéta megrongálása útján feladaté, nak teljesítését megakadályozza. A rakétaelhárító rendszerek felderítő és irányító rádiólokátorokat, számítógépeket és különböző ellenrakétákat foglalkoztatnak. Mindezek közül azonban a tényleges pusztító fegyver az ellenrakéta nukleáris töltete, amely tevékenységét a világűrben fejti ki. Milyen viszontagságok érik a támadó rakétát az ellenrakéta nukleáris töltetének robbanásakor? Maga a robbanási energia mechanikai, hő- és sugárzási energia formájában mutatkozik meg. Ezek a formák keverednek, felváltják egymást, vagy pontosabban gyorsán átalakulnak. A szóban forgó energiákról akkor alkothatunk képet, ha arra gondolunk, hogy az 1 megatonnás termonukleáris robbanás alig egy ezredmásodperc alatt annyi energiát szabadít fel, ami egy 300 ezer kW-os vízierőmű félévi energiatermelésével egyenértékű. Jóllehet a hővédő pajzs kiállhatja a légkörbe való visszatérés hőhatását és elviselheti a rongálódásokat, de ha a robbanás hőhatásai mindehhez hozzáadódnak, akkor már kétséges lehet a feladat zavartalan teljesítése. A hőhatás az irányító elektronika működését is megzavarhatja, de zavarok léphetnek fel a robbanófej elektronikájában, vagy magában a nukleáris töltetben is. Jelenleg az elektronikus berendezések képezik a ballisztikus rakéták legsebezhetőbb pontjait. Az áramkörök ellen, állóképessége jelentős láncszem a rakéták atomrobbanással szembeni túlélőképességének láncolatában. — I. i. — Szovjet ellenrakéta szállj tó-ÍDdítótartályban,
