Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-03 / 207. szám

Népszavazás után Megkezdik a hármas arab államszövetség gyakorlati megvalósítását Nyugodtan és fegyelmezet­ten folyt le a népszavazás szerdán az arab köztársasá­gok szövetségének három tag­államában, Egyiptomban, Szí­riában és Líbiában. Igen nagy volt az érdeklődés: Szíriában például a tervezettnél négy és fél órával hosszabb ideig lehe­tett szavazni, s a voksok számlálása magyar idő szerint csak csütörtökön hajnalban kezdődött meg. • • Mamduh Szalem egyiptomi belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy a szavazók 99,956 százaléka igennel vála­szolt az arab köztársaságok szövetségének kikiáltására. Damaszkuszban hivatalosan közölték, hogy a szír szavazók 96,4 százaléka hagyta jóvá a konföderációt s annak alkot­mányát. Ali Zaza belügymi­niszter az ellenszavazatok százalékos arányát 3,56 száza­lékban adta meg. A líbiai eredményekről még nincs hír. A szerdai népszavazást kö­vetően megkezdődik az Egyip­tomot, Líbiát és Szíriát egye­sítő arab államszövetség gya­korlati megvalósítása, az al­kotmányos és politikai intéz­mények kiépítése. Az egyiptomi és a' líbiai parlamenti választásokat kö_ vetően még az év vége előtt megalakítják a szövetségi nemzetgyűlést. Az elnöki ta­nács megválasztja az arab köztársaságok szövetségének elnökét, aki a nemzetgyűlés előtt teszi le esküjét. Megala­kítják a konföderáció minisz­tertanácsát és miniszteri bi­zottságait. A miniszteri bi­zottságok koordinálják a tag­államok tevékenységét a gaz­dasági, a politikai és a kultu­rális élet szféráiban. Az ál­lamszövetség gyakorlati meg­valósításáért felelős bizottság, amely a három ország alelnö- kéből áll, kétéves tervet dol­goz ki az alkotmányos intéz­mények és szervek kiépítésé­re. A tagállamok politikai szervezetei között tárgyalások kezdődnek a közös nemzeti akcióprogram kimunkálására. A tőkebefektetés és munka­erő-gazdálkodás megkönnyíté­se végett egységesítik a tag­államok gazdasági és pénz­ügyi rendszerét. Már a kezdeti időszakban is összehangolják a tagálla­mok külpolitikáját, a külön­böző nemzetközi szervezetek­ben kifejtett tevékenységüket. Az államszövetség főváro­sává Kairót jelölik ki. Pá­lyázatot írnak ki az állam- szövetség himnuszára és nem­zeti zászlajára. Egyiptom csütörtöktől az Egyiptomi Arab Köztársaság nevet veszi fel. Szeptember 11-én népsza­vazásra bocsátják Egyiptom állandó alkotmányának ter­vezetét. Ezt követően az ASZÚ júliusi kongresszusán meghirdetett program szelle­mében fontos változásokra ke­rül sor az ország állami éle­tében. Az ASZÚ Központi Bi_ zottsága a jövő héten hagyja jóvá az állandó alkotmány- tervezetet. Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunióban csütörtö­kön felbocsátották a Luna—18 automatikus űrállomást. Az űrállomás útjának célja: foly­tatni a Hold és a Hold körüli kozmikus térség tudományos kutatását. A kozmikus térség kutatási programjának megfelelően csütörtökön moszkvai idő sze­rint 16 óra 41 perckor (magyar idő szerint 14 óra 41 perckor) — rajtolt a hordozórakéta, fe­délzetén a Luna—18 automa­tikus űrállomással. Az automatikus űrállomást a mesterséges hold pályájáról in­dították a Hold felé. A Luna—18-cal szilárd a rá­dió-összeköttetés. A telemetri- kus adatok szerint az állomás fedélzeti rendszerei és gépegy­ségei szabályszerűen működ­nek. A koordinációs számító- központ feldolgozza az érkező információkat. Luna—-18 I Iráni vendégek Budapesten Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívá­sára szerdán néhány napos látogatásra hazánkba érkezett Gholam Reza Pahlavi iráni herceg és felesége. Kép: Cseter- ki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Gholam Reza Pahlavi és felesége a Ferihegyi repülőtéren. A Finn Szociáldemokrata Párt küldöttsége Budapesten A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága meghívására csütörtökön Bu­dapestre érkezett a Finn Szo­ciáldemokrata Párt küldöttsé­ge, Lars Lindeman-nak, a párt politikai bizottsága tagjá­nak vezetésével. A küldöttség tagjai: Valde Nevalainen, a po­litikai bizottság tagja, parla­menti képviselő, Seppo Tikka, a Finn Szociáldemokrata Párt Központi Bizottsága tájékozta­tási titkára és Sinikka Luja Vapsö parlamenti képviselőnő. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztályá­nak vezetője fogadta. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Belga Kommunista Párt Központi Bizottságát a párt megalaku­lásának 50. évfordulója al­kalmából, * Moszkvába utazott Rostád István. A Szovjet Vöröskereszt meghívására csütörtökön Moszkvába utazott Rostás István, a Magyar Vöröske­reszt főtitkára, a látogatás so­rán a két szervezet vezetői eszmecserét folytatnak nem­zetközi tevékenységük idősze­rű kérdéseiről. Ahová a magyar delegáció ellátogat i PAlUORf&IUin A jugoszláv kormány meg­hívására tíznapos látogatásra Jugoszláviába érkezett Karel Polacek, a KGST állandó bi­zottságának tagja, aki megbe­széléseket folytat majd Jugo­szlávia és a KGST együttmű­ködéséről a gépiparban. Pola­cek jugoszláviai tartózkodásá­nak ideje alatt ellátogat több fémipari üzembe. * Szercián Gdanskban a Wes- terplattén ünnepélyes külső­ségek között emlékeztek meg a második világháború kitö­rése és a Lengyelország elleni német támadás 32. évforduló­járól. , Az ünnepség szónoka Ojci- ech Jaruzelski nemzetvédelmi miniszter volt. * Szerdán nagyszabású háború, ellenes tömeggyűlést rendeztek az egykori auschwitzi haláltá­bor területén, ahol a nácik jó­formán minden európai népből való több mint négymillió em­bert gyilkoltak meg. A tűnte, tésen részt vevő fiatalok és a haláltábor életbenmaradott la­kói este néma menetben vo­nultak a láger kapujától a fa­sizmus áldozatainak emlékmű­véhez és koszorúkat helyeztek el a talapzaton. * Dél-Vietnamban a szabad­ságharcosok folytatták az or­szág északi részében a kor­mánycsapatok támaszpontjai­nak bombázását. így az Alfa— 4 támaszpontra szerdán este öt rakétát és az Alfa—2 bázisra több rakétát és 60-nál több lö­vedéket lőttek ki. Az ország más részeiben is tevékenyked­tek a partizánok. A csütörtök­re virradó éjszaka lőtték Kien Tuong tartomány székhelyét» ■!' mm * Saigontól mintegy 80 kilomé­terre. A Mekong deltájának vidékén, Saigontól mintegy 70 kilométerre, nagyobb összecsa­pás volt Cai Lay mellett a kormánycsapatok és egy na­gyobb partizánegység között. B—52-es amerikai óriásbombá­zók szerdán is több támadást intéztek a demilitarizált öve­zet és annak környéke ellen. • Duke Ellington világhírű amerikai jazzmüzsikus és ze­nekara szeptemberben öthetes turnéra utazik a Szovjetunió­ba. Ellington vendégszereplé­sére a szovjet—amerikai kul­turális csereegyezmény kereté­ben kerül sor. A jazzegyüttes húsz hangversenyt ad a Szov­jetunióban és először szeptem­ber 13-án Leningrádban lép fel. • Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter távirat­ban üdvözölte Vo Nguyen Giap-ot, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság nemzet- védelmi miniszterét, a VDK kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából. • A marokkói baloldaliak és haladó személyek ellen indí­tott monstre eljárás, az úgy­nevezett marrakeshi per tár­gyalási része szerdán befeje­ződött. Az - esküdtszék néhány nap múlva mondja ki az Íté­letet a vádlottak fölött, akik közül 48-ra az ügyész halá­los ítéletet, 121-re pedig élet. fogytiglani elzárást kért. A marrakeshi per június 14- én kezdődött, s a perbe fogot­takkal szemben azt a vádat emelték, hogy összeesküvést szőttek a monarchia megdön­I. CHILE Amikor a spanyolok Peru meghódítása után újabb „arany-ország” után kutatva azt kérdezték a vidék lakóitól, mi van a hegyeken túl, az in. diánok e szóval válaszoltak: csili, ami nyelvükön hideget jelent. E jellemzés azonban nem állja meg a helyét. Alig­ha van még egy olyan ország, amely annyi természeti válto­zatosságot mutatna, mint Chi­le. A térképre pillantva hosszú, keskeny szalag: 4235 kilométer hosszan nyúlik el észak—déli irányban, a trópusoktól a déli Jeges-tengerig. Felszíne csak­nem csupa felföld, az Andok­nak a Csendes-óceán felé eső lejtőjén. A múlt század nyolc­vanas éveitől az első világhá­borúig az ország északi részén levő salétrom-sivatag jelentet­te Chilének a „fehér aranyat”, ennek kiviteli vámja fedezte az állami kiadásoknak körül­belül 50 százalékát. Ez az ipar hozta létre a bérmunkások tö­megét. A következő korszak­ban rézbányászata válik világ- gazdasági jelentőségűvé s ma is ez szolgáltatja Chile export­jának 80 százalékát. Az ország gazdag ásványi kincseinek ki­termelése a külföldi tőke, s fő­leg az amerikai monopóliumok kezébe került. Területének alig 10 százaié, ka van mezőgazdasági művelés alatt, szinte napjainkig a feu­dális nagybirtok jellemezte az állapotokat. A megművelt föld 52,4 százaléka 625 nagybirtoko­sé volt, s parasztcsaládok száz­ezrei éltek jobbágyi sorban. Az ország kilenc és fél mil­liónyi lakossága most harcol azért, hogy visszaszerezze az ország természeti kincseit, és hogy biztosítsa a gazdasági függetlenségét a Népi Egység­front programja alapján. Chilében már az 1930-as évek végén létrejött az első népfrontkormány Latin-Ameri- kában, amely felvázolta az or­szág legfontosabb gazdasági problémái megoldásának ter­vét. Gonzáles Videla elnök azonban egy 50 millió dolláros amerikai kölcsön feltételeként kizárta a kommunistákat a kormányból, és illegalitásba kényszerítette a pártot. 1956- ban hét politikai párt, közöt­tük a Chilei Kommunista Párt és az Egyesült Szocialista Párt létrehozta a Népi Egységfron­tot, amelynek jelöltje Salvador Allende, győztesként került ki az elnökválasztásokból. Há­romnegyedéves működése alatt az új kormány hozzálátott a földreform megvalósításához, és az amerikaiak által ellen­őrzött rézipar birtokbavételé­hez. Ez év július 15-én írta alá az elnök azt a törvényt, amely a természeti kincseket állami tulajdonnak nyilvánítja. A külföldi társaságokat 30 év alatt kártalanítják. A Chilei Köztársaság és ha­zánk kormánya 1965 február, jában újitotta fel nagykövet­ségi szinten diplomáciai kap­csolatait. 1967-ben egy magyar kormányküldöttség látogatása nyomán kereskedelmi megálla­podást, műszaki együttműkö­dési, valamint kulturális és tu­dományos együttműködési megállapodást írtak alá. Az idén júliusban magyar— chilei kereskedelmi megállapo­dás jött létre. A tárgyaláso­kon a chilei delegáció az iránt érdeklődött, hogy Magyaror­szág bekapcsolódhatna-e né­hány chilei iparág — a gyógy­szer-, alumíniumipar, a bányá­szat, a gördülőanyag- és élel­miszer-ipar — fejlesztési tér. veinek valóra váltásába. Ak­kor megállapodtak, hogy meg­vizsgálják az együttműködés lehetőségeit és formáit. A két ország közötti együttműködés kiszélesítése érdekében egyet­értettek abban, hogy létrehoz­zák a két ország kormányközi vegyes bizottságát. A Clodomiro Almeyda Me­dina külügyminiszter budapesti látogatása után kiadott közös közlemény hangsúlyozza: ked­vezőek a lehetőségek országa­ink gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak a szocialista el­veken alapuló testvéri barát­ságra és a kölcsönös előnyökre épített jelentős növelésére. MÁTÉ SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents