Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
A szegények mártír orvosa Dr. ügess József Dombóváron 1906. július elsejével az elhalálozott Kovács Rezső községi orvcz örökébe a budapesti István Kórház fiatal másodorvosa, Riesz József dr. lép. Riesz József ettől a naptól kezdve 3„ évig — 1944 őszi elhurcoltatásáig és mártírhaláláig----teljesít szolgálato. k özségünkben. — De milyen szolgálatot? A községben megtelepülni kívánó fia. fal orvosról még senki sem sejti, hogy az egyetemes emberi összetartozást, emberek testvériségét hirdető, a mindenféle vallási kényszert elítélő és az emberi felvilágosodás liberális elvei, valló magyarországi Szabadkőműves mozgalom tagja. Ezt a tagságát az úgynevezett Martinovics Páholy-ban, amely a hazánkbeli páholyok közül erélyei, polgári radikalizmusával a legharcosabb és leghaladóbb volt — a szomszédos kaposvári Páholyon keresztül egészen 191S-ig megtartotta. (Az ellenforradalmi rendszer betiltotta a Szabadkőművesmozgalmat.) A harmincas évek végéig, a negyvenes évek elejéig a fenti elvek vallása és vállalása jelenti Riesz József emberi magatartásának és orvos-egészség- ügvi tevékenységének alapját, alakítja az ő fáradhatatlan ember-szolgálat prak_ szisát. A gyakorlatban mit jelent mindez Riesz József az ember, s dr. Riesz az orvos esetében? A következőket: A század első évtizedeiben a környező hercegi pusztákon a kapitalista mezőgazdaság kialakulásával, Dombóváron pedig a vasúti közlekedés fejlődésével új és nagy társadalmi átrétegező- dési folyamat megy végbe. A puszták agrárproletariátusa, az itteni tobo mint tízezres cselédség, es a vasutas munkások és alK.aunazoiiak már akkor két-háromezres Iomega nemcsak a rohamosan emelkedő szamszeruség miatt, hanem az előzőeknél újabb és súlyosabb egészségügyi problémák megoldása tekintetében is minden ' eddiginél több és felelősségteljesebb munkát kíván az új 'községi orvostól. A robbanásszerű társadalmi átréte- geződés kiváltotta növekvő cseléd és vasutas születési szaporulat, s vele együtt a gyermekhalandóság, a mindkét proletariátus tömegeit — munka- és életfeltételeiből fakadóan — tizedelő „morbus hungaricus” a tüdővész, a pusztákon és a vasúti munkások között gyökeret eresztő és elterjedő „filléres alkoholizmus” és az első világháborút követő spanyol-járvány éjt nappallá tevő szolgálatot ró rá. „Nem prakszis az én itteni munkám, nép-szolgálat” — mondogatja ezidőtájt a Gyenis Antallal, Kántor Lászlóval és dr. Látrányi Sándorral hamarosan megtalált és kialakult baráti körben. Dr. Riesz József felismeri, hogy az ő egészségügyi gyógyító és megelőző munkájának nagy és szegény társadalmi bázisa egyben világnézetének, társadalmi elveinek és eszméinek is legfőbb támasza. Rendelőjében ezért rendel a legelesettebb vasutasoknak és cselédeknek ingyen. Időponttól és időjárástól függetlenül egy-egy nehéz szüléshez a községi bába hívására ezért rázatja magát igás- kocsin a legtávolabbi puszta cselédlakásáig. S a Riesz József doktorhoz özönlő betegek nemcsak diagnózist hallanak, nemcsak orvosságot kapnak; hanem embertársi szót is, szívből jövő bátorítást és bíztatást a jobb, a szebb életre. S ha kell, akkor meg meleg ételt, kenyeret. Egy napra, vagy napokig, esetleg hetekig. Ruhaneműt, fát, tüzelőt a további . élethez. Vagy éppen pénzt a kórházba való beutazásra, az oda-vissza út költségeit. Állandóan ezért nőtt — községünkből való eltávozásáig — betegeinek, sokszor csak szegényeinek száma. S ezért lett ő Dombóváron és a járásban egyaránt a húszas-harmincas években „a szegények orvosa”, mindenki „Józsi bácsija”. Idekerülése után rövidesen bekapcsolódott a Gyenis Antal 1904-ben alapi-. tott „Szabad Lyceum” ingyenes előadóinak az itteni népet felvilágosító tevékenységébe. 1911 októberében a községi képviselő testület közönyével és nemtörődömségével dacolva (s azzal szembeszállva is!) társai támogatásával és saját felelősségére megalakítja a helyi Egészségügyi Társaságot. Ennek legfőbb 'célkitűzését a népbetegségek (gyermekhalandóság, alkoholizmus, TBC) és járványok megelőzésében és leküzdésében jelöli meg. Őáltala vetődik fel e társaságon belül először Dombóvár és környékének 'kórházzal való éllátása. S a kórház-gondolatnak haláláig harcosa maradt. Az első világháború a községi orvost sem kíméli. Katonai szolgálatét először a kárpáti fronton teljesít, majd a 25. gyalogezred lábadozó alakulatához kerül Losoncra. Itt 1917 végén, mint tartalékos orvos-százados találkozik azzal az Oesterreicher Sándorral, aki 1919- ben a Tanácsköztársaság alatt a Belügyi Népbiztosság megbízásából Dombóvár politikai biztosa lesz. A Tanácsköztársaság ideje alatt Oes- terreicher Dombóvárra érkezve többször is meglátogatja; „igen értékes információkat kaptam tőle a helyi viszonyokra és emberekre vonatkozólag” — írja a politikai biztos a Párttörténeti Intézetben H. O. 31. sz. alatt őrzött visz- szaemlékezésében. Az ellenforradalom uralomra jutásával, amikor a dombóvári fűtőházi Vörös őrség Vezetőit 1919. augusztus 18-án Tamásiban ki végzik, tagjait pedig Dombóváron a járásbíróság börtönébe zárják, dr. Riesz József nem marad tétlen. Áz akkori járásbíróval, dr. Gutheil Kálmánnal, aki maga is haladó gondolkodású ember volt (az ellenforradalom első napjaibani viselkedéséért 1921-ben idő előtt nyugdíjazzák), egyrészt minden módon halogatják, hogy a 'foglyok átkerüljenek a szekszárdj megyei börtönbe, s Riesz ezért azok egészségügyi állapotát súlyosabbnak tünteti fel. Másrészt megakadályozzák, hogy a községbe bevonuló fehér különítmény a foglyokhoz férjen, és a Tamásiban már beígért további dombóvári vérengzést valóban végre is hajtsák. Dr. Riesz József ezekben a hetekben és hónapokban vizsgázik legnagyszerűbben. Bizonyára csodálkoztak a dombóvári foglyok (zömük fűtőházi lakatos, munkás, fűtő),'hogy rAinden nap meleg ételt kúpnak. Később kitudódik, hogy Riesz József minden kötelezettség nélkül nemcsak naponta látogatja és gyógyítja Fábró szanitéccel a börtönben lévő munkásokat, hahem az egyik fogoly feleségének (Simics Lajosnénak) olyan megbízatást ad, hogy az ne csak férjének, hanem valamennyi rabnak főzzön és vigyen be minden nap meleg ételt a börtönbe. A foglyok Simicstől természetesen megtudják, hogy az élelmiszerek beszerzésére szolgáló pénzt felesége dr. Riesztől kapja. A község volt politikai biztosa; 1920 márciusában manipulációval kiszabadul a szekszárdi börtönből, ahol akkor a letartóztatott dombóváriakat őrzik. Visz- szatérve Dombóvárra felkeresi ismét Riesz doktort, megköszöni a dombóvári járásbíróság börtönében a foglyokkal tett jótéteményeit, s felajánlja, hogy a vele kapcsolatos költségeket postán megküldi neki. „Nevezett ezt azzal hárította el magától, hogy mások is hozzájárultak étkeztetésünkhöz”, — írja naplójában Oesterreicher. Ma aligha hihető, hogy naponta a pénzt teljes egészében ne dr. Riesz biztosította volna a munkás foglyok ebé*’’ deihez. Ha pedig mégis mások is hoz-* zájárultak volna, az ellenforradalom első napjaiban az ilyen nehéz vállalkozást szervezőt még inkább dicséret illeti. Akiket tud a börtönből kimenekít; többek között Faics Gizellát, a volt Járási Katona-, Munkás-, Földművestanács oktatásügyi megbízottját. Dr. Riesz József a húszas-harmincas években is mindenütt ott van,, ahol gyógyítani; és ott van, ahol nemes ügyet szolgálni lehet. A helyi emberfők kimunkálását, taníttatását-mindig iga.; szívügyének érezte. A gimnázium közös értesítői tanúskodnak arról, hogy Ries* József minden tanév végén jutalmazásra szánt, akkor nem csekély adományát — kérésére — mindig egy-egy tehetséges, jó képességeket felmutató, de szegény sorsú vasutasgyermek kapja. S nem egy Kaposszekcső-szőlőhegyi, pu- lai szegény parasztgyerek beiskolázásának és továbbtanulásának is kosztot és szállást biztosító áldozatos patrónusa. Borsos Miklós ma is élő híres szobrászművészünk tavasszal megjelent könyvéből: „Visszanéztem félutamból’? tudjuk, hogy a művész külföldi tanulmány útját dombóvárról dr. Riesz József is támogatja. Dr. Riesz József nevelő is községünkben. A helyi gimnáziumban 1918 őszétől több/mint negyedszázadon keresztül tanít egészségtant a gimnázium VII— VIII. osztályaiban. Igen nagy szeretettel és áz ifjúságot mindig megértő pedagógiai képességgel. A fenti nevelő tevékenységéről sokan tudnak Dombóváron. Arról viszont kevesebben, — s ezt Kovács, István elvtárs, az 1970-ben elhunyt régi és megbecsült, valamennyi helybéli veterán’ által az „egyenlők között is elsőnek” elismert dombóvári munkásmozgalmi vezető mondotta el nemegyszer, — hogy a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején az itteni kommunisták kicsiny sejtje, az eszperantóval (lényegében: a marxizmus tanulmányozásával) foglalkozó munkásfiatalok és szociál- demokrata-szaksZervezetis csoportok illegális munkájában is nevelő volt Riesz József. Élete utolsó éveiben világosan látja: a szabadkőművesség polgári liberális elvei és gyakorlata alapján a fa- sizálódó kapitalista Magyarország, ' s benne szőkébb pátriája súlyos társadalmi problémáit megoldani lehetetlen. Ezért támogatja ekkor a helyi munkás, mozgalmi csoportokat. 1944 nyarán a gettó felállításakor őt is bezárják. A dombóvári ■ emberek ezt megtudva — a leghaladóbb erők, (a kommunista csoport) vezetésével — találnak rá módot,, hogy kimentsék és elbújtassák. Ezt közlik is Riesz doktorral. Ö megköszöni az érte fáradozók tevékenységét, s válaszával ismét elhárít magától minden hálálkodást, most már saját életét is: „osztályos-társaimat nem hagyhatom, nem hagyom.” Dachaui mártíromság volt végső bére az Ö, minden dombóvári által felejthetetlen és igazi emberi életének. * Űj kórházunk a szocialista dombóvári utókor számára méltón őrizhetné Őröltre nevét! Simon Károly EZ" itüntetést kapott a kö*“• zépszintű vezető, és amikor fölöttese munkatársai jelenlétében gratulált neki, többek között megjegyezte; az elismerés nemcsak az ünnepel tnek szól, hanem az egész kollektívának. Erre is érkezett válasz, igaz csak néhányan hallották. A reflexió gazdája azt mondta: igen, a munka a kollektíváé volt, a jutalom viszont csupán egy embert illetett. Rezignáció, némi meg- bántottság ■ érződött hangjából — és úgy látszott, többen egyetértettek vele, mert helyeslőén bólogattak. Mi hát a tényleges helyzet? Hogyan születnek az eredmények? Az emberek nem mindig találják meg a helyes választ. A dolgok, tények mérlegelésébe olykor a kelleténél több szubjektív momentum is beszüremlik. Tény, hogy az eredmények ma már mindenütt összefogással, közös erőfeszítéssel születnek. A századforduló idején még esetleg elképzelhető volt, hogy a természet- tudomány egy-egy kimagasló alakja egyedül jutott el korszakos érvényű felfedezésekig — bár itt is meggondolandó, mire ment volna az elődök felhalmozott tapasztalatai nélkül. Napjainkbn viszont minden eredmény mögött tudóskollektívák, sőt néha egész sor tudóskollektíva közös erőfeszítése rejlik. Rengeteg probléma adódik abból az életben, hogy a kollektíva sikerekhez való hozzájárulását figyelmen kívül hagyják. Amikor a termelő- szövetkezet elnöke nem tudja, nem érzi, nem ismeri el, hogy hiába lettek volna jó ötlétei és elképzelései, ha az egész tagság nem dolgozik teljes erővel az eredmények minősége is, mérve is jóval kisebb lett volna. A ki lebecsüli a kollektíva erejét, jelentőségét, az többnyire érdemtelenül túlzott jelentőséget tulajdonít önmagának és tetteinek. Az ilyen ember úgy érzi, hogy a munkatársak tömege egy olyan massza, amit kizárólag az ő keze gyúrhat át cselekvő anyaggá. Az ilyen ember tehát ön telt, beképzelt. S olykor a kitüntetés csak még inkább •azzá teszi. Ezért azon az'ünnepségen a gratulálónak nemcsak azt kellett volna mondania, hogy az elismerés a kollektívát is illeti, hanem azt is megfogalmazhatta volna: azért, mert tekintélyes, sőt döntő része volt a sikerek ki_ vívásában. .............r—-----------------------------K inek az érdeme ? Ám a széksorokban elhangzott megjegyzés is választ érdemel. A társadalmi, közéleti gyakorlatban találkozni ugyanis olykor a személyiség szerepét lebecsülő nézetekkel, véleményekkel. Magyarán mondva: sok ember nem ismeri el, hogy az eredményekért vívott harcban ugyan a kollektíva minden tagjának az erőfeszítése benne rejlik, ám sikerekhez való hozzájárulás személyenként nem egyenlő, sokszor nagyon is eltérő mérvű. Ami természetszerűleg — többnyire — kifejeződik az elismerés nagyságában is. Mélységesen egyetértünk az egész kollektívát jutalmazó kitüntetések , gyakorlatával, ám az értékelést végző szervekkel, intézményekkel együtt hisszük és valljuk: igen nagy jelentősége van a személyre szóló dicséretnek is. És amint mind jobban kibontakozik a reform nyomán az az érdekeltségi rendszer, amely a szocialista gazdasági fejlődés egyik fő emelője lesz — részint máris az 1—, még nagyobb súlya, rangja lesz. , ¥5 elytelenül szólt tehát a gratuláló, amikor elfelejtette hangsúlyozni a kollektíva szerepét. De nem volt igaza a megjegyzést tevőnek sem, aki a feladatok végrehajtásában lebecsülte' a személyiség szerepét. Egyik nélkül sem lehet elképzelni az egyenletes fejlődést, és mindig az adott helyzet konkrét elemzése dönti el, kinek milyen szerepe volt a dolgok előbbre vivésében, s hogy ezért milyen jutalmat érdemel. S kár hamis vagy téves következtetésekkel elrontani a jutalmazás ünnepélyességét, mint ahogy az néha, néhol sajnálatos módon olykor még megtörténik. 1971. szeptember 19. I